A sorskönyvelméletet nem lehet megérteni a TA kulcsfogalma, az énállapotok ismerete nélkül.
Számos más személyiségpszichológiai elmélethez hasonlóan a TA is úgy gondolja, hogy az ember működésmódja nem írható le egyféleképpen. A gondolkodás, érzés és viselkedés módja az adott személyen belül bizonyos ismétlődő mintázatokat követ – ezeket a mintázatokat nevezzük énállapotoknak. A TA három fő énállapotot különít el, s ezeket a nagy kezdőbetűvel írt Szülői, Felnőtt és Gyermeki elnevezésekkel, illetve ezek kezdőbetűivel (Sz–F–Gy) jelöli. A TA – mára klasszikussá vált módon – az emberi személy egészét három, egymásra helyezett körrel ábrázolja; a körök az egyes énállapotokat jelképezik, fentről lefelé az imént említett sorrendben.
Az ember viszonylag hosszú ideig képes megmaradni egy énállapotban, de akár pár másodpercen belül is többször átválthat egyikből a másikba. Egy konkrét személy pillanatnyi énállapotának felismeréséhez a személy egész viselkedésének (szavainak, hanglejtésének, mozdulatainak, testhelyzetének és mimikájának) pontos megfigyelése szükséges.
Szülői énállapotunkban azokat a mondatokat ismételjük meg, amelyeket gyermekkorunkban rendszeresen hallottunk saját szüleinktől (vagy a szülőkhöz hasonló helyzetben lévő személyektől). A szülői tevékenység két fő területre osztható: a szülők egyfelől kereteket szabnak gyermekük viselkedésének, megtanítva neki, hogy mit szabad, mit nem szabad, másfelől gondoskodnak róla: táplálják és simogatják (testben és lélekben). Ennek megfelelően a Szülőin belül megkülönböztetünk két funkciót: az Irányító-Szabályozó Szülői (ISz), illetve a Gondoskodó Szülői (GSz) énállapotot. Ha Szülőiben vagyunk, beszédünkben dominálnak az utasítások, tilalmak, erkölcsi minősítések, szidások, dicséretek, illemszabályok, általános igazságok, életbölcsességek, intések, figyelmeztetések.
A Felnőtt egy precízen működő információ-feldolgozó gép. Ha Felnőtt énállapotunkban vagyunk, nem azzal foglalkozunk, ami volt, vagy ami kellene hogy legyen, hanem azzal, ami itt és most van. Az adott helyzetet előfeltevések és érzelmi bevonódások nélkül észleljük, begyűjtünk róla minden információt, s ezek ismeretében hozzuk meg a legjobb döntést. Felnőttben nem sértünk meg senkit és mi sem sértődünk meg: tudatosan és hatékonyan oldjuk meg a problémákat és hajtjuk végre a feladatokat, fölmérve a valós lehetőségeket és kockázatokat. Felnőtt tudatosságunk tesz képessé arra, hogy autóvezetés közben megfelelően reagáljunk a többi autós és a gyalogosok viselkedésére, beleértve a váratlan helyzetek kezelését is, és Felnőtt énállapotban tudjuk felmérni azt is, hogy személyes szimpátiánktól vagy antipátiánktól függetlenül kivel érdemes jóban lennünk vagy kit érdemes elkerülnünk céljaink elérése érdekében.
Gyermeki énállapotunkban olyan gondolatokat, érzéseket és magatartásmintákat ismétlünk meg, amelyeket hajdan, saját gyerekkorunkban gondoltunk, éreztünk és produkáltunk. A gyermek létezése alapvetően kétféle lehet: vagy alkalmazkodik a szülei által felállított keretekhez, vagy teljes szabadsággal teszi azt, amihez épp kedve van. A Gyermekiben ennek megfelelően megkülönböztetjük az Alkalmazkodó Gyermeki (AGy), illetve a Szabad Gyermeki (SzGy) énállapotot. Amikor felnőtt korunkban a járdáról való lelépés előtt körülnézünk, vagy a pincérnek azt mondjuk, hogy „legyen szíves”, Alkalmazkodó Gyermekiben vagyunk. Amikor önfeledten játszunk, éneklünk a zuhany alatt, vagy átadjuk magunkat a szeretkezés élményének, Szabad Gyermekiben vagyunk. A TA irodalmában találkozhatunk a Lázadó Gyermeki kifejezéssel is. Mivel azonban a gyermek lázadása ugyanúgy a szülők által megszabott keretekre adott válasz, mint a keretek elfogadása (csak épp negatív előjellel, tagadólag), valójában a Lázadó Gyermeki is az Alkalmazkodó Gyermeki egyik megnyilvánulásának tekinthető.
Az énállapotoknak létezik egy ún. másodlagos strukturális modellje is, de erről később lesz szó.
Utolsó kommentek