Fogalmam nincs, honnan származik, de hátha akad olyan, aki nem ismeri.
Ült a bölcs öreg a Város kapujában, úgy esett, hogy ő volt a Város őre. Amint ott üldögél, látja ám, hogy közeledik egy vándor az úton. Oda is ér, illendően meg is szólítja:
– Adjon isten, öregapám!
– Fogadj isten, fiam – feleli az öreg. – Mi járatban errefelé?
– Én bizony szeretnék letelepedni ebben a városban. De mondd csak, öregapám, miféle emberek laknak itt? Jók-e vagy rosszak?
Az öreg visszakérdez:
– Hát ahonnan jöttél, ott milyen emberek élnek?
– Ó – mondja a vándor –, én egy igen barátságos vidékről jövök. Az emberek ott kedvesek és barátságosak, mindenki tiszteli a másikat, és ha történnek is összezörrenések, többnyire jóindulatúan sikerül elsimítani.
– Szerencséd van, fiam – feleli az öreg. – Jó helyre jöttél. Ebben a városban ugyanilyen embereket fogsz találni.
A vándor ezt örömmel hallja, be is lép a kapun. Az öreg tovább üldögél, és figyeli az utat. Kisvártatva egy újabb alak tűnik fel, és jön mind közelebb a kapuhoz. Ez az újabb vándor is tisztességgel köszönti őt:
– Adjon isten, öregapám!
– Fogadj isten, fiam. Mi járatban errefelé?
– Hát, én szeretnék a városban letelepedni. De áruld el nekem, milyen emberek laknak itt? Jók-e vagy rosszak?
Az öreg őt is megkérdezi:
– Ahonnan jöttél, ott milyen emberek élnek?
A vándor elkeseredetten húzza el a száját:
– Borzalmasak – feleli. – Azért is jövök el onnan, mert nem bírom tovább azt a tömény rosszindulatot, ami ott uralkodik. Elegem van az állandó intrikából, a becstelenségből, a gyűlölködésből.
– Hát, fiam, rossz hírem van számodra – mondja az öreg. – Ebben a városban ugyanilyen embereket fogsz találni.
Utolsó kommentek