Sorskönyv nélkül

Legkésőbb hatéves korodra, mint mindenki más, te is megírtad további életed forgatókönyvét.

Felnőttként két lehetőséged van. Életedet vagy e gyerekkorban kialakított szabásminta, az ún. SORSKÖNYV alakítja tudattalanul – vagy te magad alakítod, tudatosan.

Mit szólnál, ha egy hatéves gyerek akarná kormányozni az autódat? És ha az életedet?


>>> TERÁPIA <<<

Birtalan Balázs

© Birtalan Balázs, 2010
A Sorskönyv nélkül blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.


> Sématerápia-cikkek <



A kötet ide kattintva megrendelhető!

Mivel nincs élet a Facebookon kívül...

Címkék

adaptív (5) aids (3) alkalmazkodó gyermek (9) álom (10) antiszemitizmus (4) anya (3) archetípus (4) átmeneti tárgy (3) átváltás (3) automatikus gondolat (8) autonómia (28) betegség (6) Bizalmatlanság-abúzus (3) blog (10) Boldizsár Ildikó (6) Büntető készenlét (3) change history (3) Címkék (3) Csökkentértékűség-szégyen (8) depresszió (5) diagnózis (4) diszfunkcionális (5) diszfunkcionális attitűd (3) drámaháromszög (5) driver (6) dumbledore (3) élet (5) elfogadás (10) elfojtás (3) elhagyatottság-instabilitás (3) elhárító mechanizmus (3) elkerülés (6) ellenparancs (4) ellensorsköny (4) ellensorskönyv (3) ellentétes sorskönyv (9) előadás (10) Elszakítottság és elutasítottság (5) emk (33) EMK (17) emlékezés (4) empátia (16) empatikus konfrontáció (4) énállapot (9) engedély (3) erickson (8) eric berne (14) erőforrás (8) erőszakmentesség (6) értelmezés (3) érzelem (7) Érzelmi depriváció (3) érzés (11) evolúció (3) Facebook (5) fejlődéslélektan (3) felelősség (4) Felnőtt (3) felnőtt (15) félreismerés (4) félreismerési mátrix (3) film (3) fóbia (3) franz anton mesmer (3) freud (9) Freud (3) freudi elszólás (3) gátló parancs (16) Gestalt (3) gumikötél (5) gyász (3) gyenge pont (4) Gyermeki (4) gyermeki (7) halál (12) harmadfokú (3) Harry Potter (4) harry potter (20) hiedelem (18) hiedelemrendszer (4) hipnózis (30) hiv (3) homoszexuális (3) horog (4) humor (29) indulatáttétel (5) intimitás (6) irányító szabályozó szülői (8) itt és most (3) Járó Katalin (3) játék (3) játszma (17) József Attila (4) jung (4) kapcsolat (3) Károsodott autonómia és teljesítőképesség (5) Károsodott határok (6) katarzis (3) kérés (8) keresztezett tranzakció (5) kiegészítő tranzakció (3) kip (9) kísérlet (4) kognitív (9) kognitív disszonancia (4) kognitív terápia (25) kognitív torzítás (14) kognitív torzítások (3) kommunikáció (18) kommunikációs hibák (3) Könyörtelen mércék - hiperkritikusság (3) korai döntés (6) korai maladaptív séma (7) korlátozott szülői újragondoskodás (6) lázadó gyermeki (5) maladaptív (6) maladaptív séma (12) marshall b. rosenberg (10) másodlagos strukturális modell (5) megfigyelés (9) megküzdési stílus (3) mérő lászló (3) mese (8) meseterápia (7) mészáros istván (5) Metamorphoses Meseterápiás Módszer (3) modell (5) módosult tudatállapot (11) munka (3) nag (6) NAG (6) nárcizmus (3) nem én írtam (8) nlp (18) NLP (3) nyereség (5) ok keret (4) ok kocka (3) ok vagyok ok vagy (12) öngyilkosság (5) önismeret (14) politika (3) pszichiátria (5) pszichoanalízis (15) pszichodráma (4) pszichológia (10) pszichopatológia (3) pszichoterápia (43) pszichózis (5) rák (9) regresszió (10) rejtett tranzakció (4) rejtő jenő (3) relaxáció (3) rendszer (3) sajátélmény (36) sakál (5) sakálnyelv (5) séma (6) sématartomány (9) sématerápia (24) sérülékenység-veszélyeztetettség (3) siker (3) sorskönyv (45) sorskönyvi üzenet (5) spontaneitás (3) szabad gyermek (6) szavazás (5) szegedi pszichológiai napok (8) szembesülés (3) személyiségzavar (3) szeretet (3) szex (4) szimbólum (7) szorongás (6) szükséglet (14) Szülői (3) szülői (5) szupervízió (3) TA (30) ta (39) tanácsadás (4) terápia (39) terápiás keretek (4) teszt (3) tranzakcióanalízis (3) tudatosság (4) tudattalan (13) tudomány (5) túlkompenzálás (7) tünet (4) újradöntés (13) ünnep (4) vakfolt (4) vallás (3) valóság (3) változás (13) vers (11) viselkedés (5) viselkedésterápia (7) Young (9) zsiráf (17) zsiráfnyelv (11) zsiráftánc (8) zsiráftánc tanfolyam (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

  • Dorkateo1: @Gregor Samsa: "mintha egy az agyunkban élősködő önálló élőlény lenne, akinek saját céljai vannak... (2017.06.12. 22:34) Sémák sűrűjében... – 2.
  • Adam Dosa: Hálás köszönetemet küldöm önnek ezekért az irásokért. Azt hiszem ateista vagyok, de most mégis úgy... (2016.10.17. 16:07) Restancia: a további 8 séma
  • Leo Festmények Szabó Eszter: Kácsándi Elvira? Ryke Geerd Hamer módszerével segít gyógyulni.. nem szimpi? (2016.06.14. 09:19) Balázs, a terapeuta elköszön
  • tesz-vesz: @Alensha: és nyugodtan használhatod a válaszgombot is, olyan gerinces (2016.06.06. 17:39) Kasszazárás
  • tesz-vesz: @Alensha: "ki gépen szállt fölébe annak térkép-e táj" idézni csak pontosan, szépen, persze ha kij... (2016.06.06. 17:17) Kasszazárás
  • Alensha: "emelkedett irodalmi műbe nem írunk olyat hogy excel. de nem csak most, 300 éve se írtak a nagy kö... (2016.05.29. 18:06) Kasszazárás
  • Érvsebész: @tesz-vesz: Ezt: teljeskotet.blog.hu/ te írod? Akkor értem. (2016.05.21. 21:13) Kasszazárás
  • bahhama: Nyugodjon bekeben (2016.05.21. 20:47) Gyászjelentés
  • tesz-vesz: @iii: ugye te művészetnek tartod Varró eme versét? :) kitalálom, szerinted a szlempoetri is biztos... (2016.05.21. 20:01) Kasszazárás
  • tesz-vesz: @Érvsebész: csúnya szavak? ugye tudod hogy én nem erről beszéltem. vigyázok, de te is vigyázhatn... (2016.05.21. 19:57) Kasszazárás
  • Utolsó 20
pagerank

Mi az élet értelme?

2010.12.07. 13:12 Birtalan Balazs


 

Közkeletű vélekedés szerint ez az emberi élet legalapvetőbb kérdése. Én ezzel nem értek egyet. Alább két állítást próbálok igazolni, mégpedig:

1. Nem az a lényeges kérdés, hogy mi az élet értelme, hanem hogy miért tartják ezt sokan alapkérdésnek.
2. Az élet értelmetlen – és ez örömhír.


Annak, hogy valaki a „Mi az élet értelme?” kérdést föltegye, logikusan két előfeltétele van. Az egyik annak vélelmezése, hogy az életnek van értelme. A másik természetesen az, hogy ez a válasz ne legyen triviális, tehát érdemes hosszasan töprengeni rajta. (Senki sem szokott töprengeni azon, hogy vajon gyorsabb-e a repülőgép, mint az omnibusz.)

Látszólag kicsit messziről indítunk, valójában azonban végig forró nyomon járunk majd.


Megtalálod az elrejtett kisbabát?Tessék először is alaposan megfigyelni a mellékelt tóparti képet a fiatal párral, és megkeresni rajta az elrejtett kisbabát! Megvan? Egy barátom – akinek egyébként sasszeme van az apró részleteket illetően – pár éve nagyon felbosszantotta magát ezen a képen, mert kifogott rajta. Pedig a gyerek ott van, tessék csak megkeresni!

(Ha nem sikerülne, a megoldás – a fehér részt kijelölve – itt olvasható:

Az elrejtett csöppség nem is olyan kicsike: csaknem az egész képet kitölti. Az innenső part előző íve rajzolja ki a hátát, balra fent a faágak a fejét, fent középen ugyancsak az ágak adják ki a karját és a kezét, jobboldalt a fatörzs pedig a lábát és a fenekét.)

Valami ehhez hasonlót kereshetett Charlie Gordon, Daniel Keyes Virágot Algernonnak című regényének értelmi fogyatékos főszereplője, amikor a pszichológus Rorschach-tesztet próbált fölvenni vele.

 

Asztán Burt aszonta Charlie mit lát a kártján. Én a szétöntöt tintát látam és nagyonn megvoltam ijedve pedig a nyúl lább is a zsebembe volt mer gyerek koromba mindig meg buktam a vizsgán az iskolába és a tintátis ki öntötem. Aszontam Burtnek hogy ki öntöt tintát látok egy fehér kártyán.

        [...]

Nem emlékszek ojan jol hogy Burt mit mondot de aszt akarta hogy mongyam meg mivan a tintába. Nem látam semitse a tintába. Nem látam semitse a tintába de Burt aszonta képekk vanak bene. Nem láttam én ot képett pedig igyekesztem. Közel tartotam a kártyát asztán meszire. Akor aszt mondtam ha föl teném a szemüveket bisztosan jobban látnák csak akor szoktam szemüveket hordani ha moziba vagyok vagy tévét nézek de aszt gondoltam hogy hát ha akor joban látom a képett a tintába. Föl tetem a szem üveget és aszontam na mutasa megin a kártyákat fogadok hogy mostan meg talállom a képett. Erössen igyekesztem de mégse tuttam megtalálni a képeket csak a tintát látam. Montam Burtnek talán uj szem üveg kelene.


Charlie-t egy kísérlet részeként potenciális zsenivé operálják. De az operáció nem minden: a műtét után még sokat kell tanulnia, mert az első időkben pontosan ugyanolyan buta, mint a beavatkozás előtt. E tanulási folyamat közepette a pszichológus ismét föl akarja venni vele a Rorschachot.

Amikor megtudtam ezt, megijedtem. Burt majd megint azt akarja, keressem meg a képeket, és tudtam, hogy azt úgysem tudom. Arra gondoltam, bárcsak valahogy megtudhatnám, miféle képek vannak ott elrejtve. Talán nincs is ott semmiféle kép. Talán ez csak egy trükk, hogy lássa, elég buta vagyok-e olyasmit keresni, ami nincs is ott. Már a puszta gondolatra is dühös lettem rá.

        [...]

Egy tábla a Rorschach-tesztből– No, most nézzen szépen erre a kártyára. Mi lehet ez? Mit lát ezen a kártyán? Az emberek mindenfélét látnak ezekben a tintapacákban. Mondja meg, hogy maga mit lát bennük – mire emlékeztetik?
        Megdöbbentem. A kártyára meredtem, azután őrá. Egyáltalán nem azt mondta, amire számítottam. Úgy érti, hogy nincsenek képek elrejtve azokban a tintapacákban?
        Burt összeráncolta a homlokát, és levette a szemüvegét. – Tessék?
        – Képek! Elrejtve a tintapacákban! Múltkor azt mondta, hogy mindenki látja, és azt akarja, hogy én is keressem meg.
        – Nem, Charlie. Ezt nem mondhattam.
        – Hogy érti ezt? – kiáltottam rá. Attól, hogy annyira megijedtem a tintapacáktól, dühös lettem magamra is és Burtre is. – Igenis ezt mondta! Csak azért, mert olyan okos, hogy főiskolára járt, nem csinálhat bolondot belőlem. Torkig vagyok már vele, hogy mindenki kinevet engem!

        [...]

[Nemur professzor, Burt főnöke:] – Ide figyeljen, Charlie, akarja hallani pontosan azt, amit Burt mondott, és a maga válaszait is? Magnószalagra vettük azt a vizságlatot. Lejátszhatjuk, és meghallgathatja pontosan, amit akkor mondtak.
        Vegyes érzésekkel mentem vissza a pszich. rendelőbe. Biztos voltam benne, hogy gúnyt űznek belőlem és becsapnak, mert tudatlan vagyok ahhoz, hogy átlássak rajtuk. A haragom izgalmas érzés volt, és nem egykönnyen adtam fel. Készen álltam a harcra.

        [...]

        Burt hangja búgott a magnetofonból.
        „No, most nézzen szépen erre a kártyára. Mi lehet ez? Mit lát ezen a kártyán? Az emberek mindenfélét látnak ezekben a tintapacákban. Mondja meg, hogy maga mit lát bennük – mire emlékeztetik?”
        Ugyanazok a szavak, majdnem ugyanaz a hanghordozás, mint amit néhány perccel ezelőtt a laborban használt. És aztán hallottam a válaszaimat – gyerekes, lehetetlen dolgokat. Bénultan rogytam le a Nemur prof. íróasztala melletti székbe. Igazán én voltam ez?
        Visszamentem Burttel a laborba, és folytattuk a Rorschachot. Lassan végigmentünk a kártyákon. Válaszaim ezúttal másképpen hangzottak. „Láttam” dolgokat a tintapacákban. Két egymásba kapaszkodó denevért. Két karddal vívó embert. Mindenfélét képzeltem. És habár ez így volt, mégis azon kaptam magam, hogy már nem bízom teljesen Burtben. Sorra megfordítgattam a kártyákat, megvizsgáltam a hátlapjukat, hogy lássam, nincs-e rajtuk valami, amit szerinte észre kellett volna vennem.


A civilizációnk ketrecén belül – Kelet és Nyugat e tekintetben, mint tudjuk, egyívású ikrek – mi sem könnyebb, mint két tetszés szerinti ketreclakót egymásnak ugrasztani. Annyi kell hozzá, hogy összeeresszük őket azzal: vitassák meg, mi az élet értelme. Amennyiben nem derül ki róluk az első két percben, hogy véletlenül mindketten egyazon vallási közösség elkötelezett adófizetői, akkor záros időn belül tapintható lesz köztük a feszültség. Az egyik szerint ez az élet értelme, a másik szerint amaz; az egyik így érvel, a másik amúgy. Minimális az esély arra, hogy bármelyikük is visszautasítsa a kérdésfeltevést, mondván:

– Kérem, ez a kérdés marhaság.

Ha viszont kilépünk a ketrecből akár térben, akár időben, nagyon jó esélyünk van arra, hogy összeugrasztási kísérletünkre válaszként a fentihez hasonló méltatlankodást kapjunk. Amennyiben beülnénk egy időgépbe, hogy vitát provokáljunk mondjuk egy XV. századi észak-amerikai indián és egy hatezer évvel ezelőtti óceániai bennszülött között az élet értelméről, kísérletünk – ha a nyelvi nehézségektől el is tekintünk – nagy valószínűséggel kudarcot vallana, mégpedig azért, mert két játékosunk egyszerűen nem értené a kérdést. Nem tudnák, mit akarunk tőlük.

Ennek gyors magyarázata az lehetne, hogy hiányzik náluk az ilyen bonyolult kérdések átlátásához szükséges műveltség (elvégre „primitívekkel” van dolgunk). Ha azonban annyira nem hamarkodjuk el a választ, akkor rájövünk, hogy ez a lekezelő megoldás egész egyszerűen nem igaz. „Primitív” barátainknak igenis vannak meglátásaik az élet bonyolult kérdéseiről. Reflektálnak a születés és a halál misztériumára, van narratívájuk az emberi és nem emberi létezés azonosságáról, illetve különbözőségéről, van – önmaguk számára releváns – magyarázatuk a szenvedés kérdésére, fölteszik – és a maguk módján meg is válaszolják – a világ kezdetére vonatkozó kérdéseket, stb. Nem arról van szó tehát, hogy gyárilag hülyébbek nálunk. Nem is lehetnének, hiszen biológiailag fajtársaink. Ha „az élet értelmét” firtató kérdésünk falakba ütközik nálunk, annak más oka van.

Folytatva gondolatkísérletünket, megpróbálkozhatunk absztrakt kérdésünket valamivel konkrétabbra faragni. Például firtathatjuk náluk, hogy minek szoktak örülni, miért keltek fel ma reggel és miért fognak holnap, miért pont úgy élnek, ahogy élnek, és hogyan másként szeretnének inkább élni. A válaszok várhatóan egy irányba fognak konvergálni: megtudjuk tőlük, hogy azért élnek úgy, ahogy élnek, mert így szokták meg emberemlékezet óta, és ez nekik tökéletesen kielégítő. Esetleges ellenvetésünkre, miszerint tíz mérfölddel arrább egy másik törzs tagjai teljesen más módon élnek, és hogy akkor vajon az ő életük helytelen-e, minden bizonnyal megvonják a vállukat, mondván, hogy ez nem az ő dolguk: amazok nyilván úgy szokták meg emberemlékezet óta.

Mi, akik a civilizáció ketrecében lakunk, e válaszokat ésszel felfogjuk ugyan, de érzelmileg elég nehéz azonosulunk velük. Mi ugyanis egyáltalán nem úgy élünk, ahogy őseink éltek emberemlékezet óta. Daniel Quinn így ír az Izmaelben:

A Meghagyóknál mindig azt érzi az ember, hogy olyan néppel áll szemben, melynek múltja az idők hajnaláig nyúlik vissza. Az Elvevőknél azt érzi, hogy olyan néppel áll szemben, melynek múltja 1963-ig nyúlik vissza.


Ahogy pedig ténylegesen élünk, azt – tisztelet a kivételnek – nem szeretjük. Nem is csoda. Hiszen valamennyien kurvák vagyunk: dolgozunk azért, hogy legyen mit ennünk és legyen hol pihennünk, aztán eszünk és pihenünk, hogy ismét képesek legyünk dolgozni. Ha kapunk ajándékba egy üveg exkluzív italt, azt nem bontjuk fel, hanem tartogatjuk, eltesszük valami „megfelelő alkalomra”, mivel nyilvánvaló, hogy a jelen pillanat nem a megfelelő alkalom. Időt és pénzt nem kímélve diétákkal és testi-lelki tréningekkel fegyelmezzük magunkat, hogy minél hosszabb ideig húzzuk, s így minél több idő jusson a keresésre.

Mert keresni muszáj, mert az életnek bizonyára van valami értelme, és azt meg kell találni, illetve ha elvileg rá is jöttünk a megoldásra, akkor is meg kell valósítani. És görcsösen igyekszünk, hogy szépnek (gazdagnak, műveltnek, becsületesnek, szentnek, megvilágosodottnak stb.) találtassunk, ha a megfelelő alkalom – e világon vagy eggyel arrébb – végre elérkezik, és az életünk értelme beteljesül. És, csak úgy mellékesen, igen-igen sok vért kiontunk eközben azért, hogy bebizonyítsuk: amit valaki más megtalálni vélt, az igenis nem az élet értelme.

Itt, a ketrecben úgy viselkedünk, mint szegény, fogyatékos Charlie a laborban; keressük az élet értelmét, mert meg vagyunk győződve: igenis ott van valahol elrejtve, „bene a tintába”.

Pedig nincs elrejtett kép. Nincs leleplezésre váró titok. Az életnek nincs olyanja, hogy „az” értelme – ugyanúgy és ugyanazért, ahogy és amiért az életnek nincs egyetlen helyes útja sem.

Az élet értelmetlen: pontosan annyira, mint a tintapaca a Rorschach-táblákon. Üres, mint egy 80 grammos, A4-es ofszet papír; üres, mint a be nem festett vászon. Szerencsére. Mert így van lehetőségünk, hogy teleírjuk, hogy befessük, van lehetőségünk, hogy értelmet vigyünk bele. Van hely hová belevinni az értelmet, mert nincs betömve előre gyártott értelemmel. Nem vagyunk foglyai egy olyan titoknak, amelynek a szakadatlan keresésére kárhoztatott valami gonosz felsőbb hatalmasság. Szabadon élhetünk, kötöttségek nélkül.

Ezt a szabadságot élik meg minden pillanatukban azok a „primitívek”, akik kívül vannak a ketrecen, akik – szemben velünk – nem szenvednek egy tízezer évvel ezelőtti kulturális fejre esés miatt kollektív agylágyulásban. Semmivel se jobbak vagy nemesebbek nálunk – viszont nem hajtja őket a kényszer, hogy „elérjenek valamit”. Nem kötelezi őket a társadalmuk, hogy egészen elégő áldozatként vessék oda önmagukat és egész életüket, minden idejüket és örömüket: sem az Életcél nevű, vérszomjas főbálványnak, sem a Középtávú Tervek névre hallgató kisisteneknek. Élnek úgy, ahogy ősidőktől fogva, nemzedékről nemzedékre felhalmozódott bölcsességükkel önmaguk számára megfelelő.

Lehet, hogy nem fogalmazzák meg elvont igazságként, hogy „az élet értelmetlen”, de minekutána föl se merül bennük az a képtelenség, hogy az életnek volna valami „objektív, felkutatni való értelme”, eszük ágában sincs tényleges életüknek hátat fordítva nekiállni egy ilyen kutatásnak. Ehelyett idejüket és energiájukat arra fordítják, hogy megtöltsék életüket azzal, amijük valóban van: a saját gazdagságukkal. És éppen ezért képesek arra, hogy értelmes életet éljenek: nem olyat, ami „objektíve helyes”, ami „majd a jövőben” teljesedik be, ami megfelel valamilyen absztrakt normának – hanem olyat, ami önmaguk számára élhető, jelentőségteljes, örömteli, és nem utolsósorban fenntartható.

Vajon csak számomra vonzóbb ez, mint a megfelelő alkalomra várva hagyni, hogy az „exkluzív ital” tönkremenjen a palackban?




Ha tetszett, amit olvastál, ne sajnálj tőlem egy lájkot! :-)
Ha úgy gondolod, másnak is hasznára válna, ne habozz megosztani vele!

Ha úgy tapasztalod, valami nem stimmel veled: Gyere hozzám terápiába!


» 6 komment «




Címkék: élet életcél civilizáció rorschach teszt itt és most izmael

A bejegyzés trackback címe:

http://sorskonyvnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr502499375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ACsab 2010.12.09. 12:13:07

Nem, egyáltalán nem csak számodra vonzó! :)

ACsab 2010.12.09. 12:13:37

Nem csak számodra vonzó! :)

amind enit 2011.11.29. 13:36:41

Szia Balázs!
Ez az írás számomra most is olyan, mint mikor először olvastam: remek, felkavaró és megnyugtató egyben. Ebből három dolog következik:
1. A gondolataid időtállóak, (min. 1 évet) ami manapság nem kis fegyvertény :-)
2. Az, hogy milyen a hatása rám, sok mindent jelez magammal kapcsolatban….
3. Van értelme újra posztolni, vagy linkelni régi írásokat.

Gratulálok és köszönöm!

R2D2 & C3PO 2011.11.30. 20:17:24

Volt már, hogy 42?

Nagyon tetszik a blogod. :-D
Egy kérdésem lenne. Lehetséges 6 és 10 között is változtatni a sorskönyvön, vagy akkor már nem? Meg kell várni, hogy tudatossá váljon a gyerek? Szóval mennyire élesek ezek a határok?

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.12.01. 01:09:05

@R2D2 & C3PO: A 42 nem az élet értelme, csupán a végső válasz rá. :P

Az igaz, hogy a sorskönyv nagyvonalakban (amennyire az egy blog mottójában elfér :)) 6 éves korra elkészül, de Berne szerint a pubertásig tud módosulni az iránya is, és új szereplők is bekerülhetnek. Amúgy a terápiás praxisban létezik gyermek-TA is; ha nem is fogalmilag, de tartalmilag a gyerek is ismeri az énállapotokat és az autentikus érzelmeket, így lehetséges ezekkel dolgozni.