Benne volt a képben, hogy az előző írásban az asztrológiára tett szkeptikus utalással többeknél kihúzom a gyufát, de úgy döntöttem, vállalom. Noha nem szeretném, hogy a blogom eltérjen az alapvető témájától, és eszem ágában sincs a jövőben világnézeti kérdésekkel megosztani az olvasóimat, pár gondolatomat megosztom az asztrológiával kapcsolatban.
Azonban e ponton jelzem, hogy mivel se kedvem, se fölös időm és energiám nincs e témával behatóbban foglalkozni, az alábbiakkal lényegében vitába szálló kommenteket jó eséllyel válasz nélkül fogom hagyni. Előre kérek mindenkit, akit ez majd érinteni fog, hogy ezt ne vegye tőlem modortalanságnak: inkább – ha már – azt tekintse gesztusnak, hogy egyáltalán érdemben foglalkozom itt egy olyan témával, ami egyébként maximálisan kívül esik az érdeklődési körömön.
Kezdjük azzal, hogy bár az emberi életnek nincs egyetlen helyes útja – de helytelenek (nem működők) azért jócskán akadnak. Hinni is mindenki azt hisz, amit akar, és egyetlen hiedelem sem tarthat számot az „Abszolút Igazság” nevű kitüntetésre – de ettől még akadnak abszolút marhaságok. Ilyennek tartom én az asztrológiát.
Sietek megjegyezni: azokat, akik az asztrológiában hisznek, abszolút nem tartom „abszolút marháknak”. Murphy egyik törvénye szerint hibás premisszákból kiindulva igenis el lehet jutni az igazsághoz (feltéve, hogy hibás logikát használunk). Az emberi történelem bizonyítékok gazdag tárháza arra nézve, hogy a legváltozatosabb tévedések talaján szilárdan megvetett lábbal miként lehet mégis közelebb kerülni az igazsághoz. Az asztrológia e szempontból se nem jobb, se nem rosszabb, mint a többi marhaság. A hívői között pontosan ugyanolyan arányban vannak okosak és hülyék, cégéres gazemberek és igazi szentek.
Ez azonban mit sem változtat az asztrológia marhaság voltán.
– Kedveseim – fordult a csoporthoz a tanárnő –, eljött az ideje, hogy tekintetünket a csillagokra emeljük. A bolygók csak azok előtt fedik fel titkaikat, akik ismerik az égi tánc lépéseit. A bolygósugarakat vizsgálva kifürkészhetjük az emberek sorsát, és...
Harry gondolatai elkalandoztak.
(...)
– Harry! – szólt rá suttogva Ron.
– Hm?
Harry körülnézett; az egész csoport őrá meredt. Gyorsan kihúzta magát; kis híján elbóbiskolt a melegtől.
– Azt mondtam, drágám – ismételte Trelawney professzor, hangjában némi szemrehányással –, hogy kétségkívül a Szaturnusz sötét hatása alatt születtél.
– Mi... minek a hatása alatt? – kérdezte zavartan Harry.
– A Szaturnuszé alatt, a Szaturnusz bolygó hatása alatt! – Trelawneyt szemlátomást felháborította, hogy Harry nem rettent meg a szörnyű hírtől. – Azt mondtam, hogy születésed percében a Szaturnusz uralta az eget... a sötét hajad... közepes termeted... ifjan átélt tragikus veszteségeid... Szinte biztosra veszem, hogy tél közepén születtél.
– Nem – rázta a fejét Harry. – Júliusban születtem.
Ron igyekezett köhögésnek álcázni kitörő nevetését.
(Joanne K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege)
Atipikus
Egy beszélgetés során valaki hangos monológban méltatlankodott az asztrológia mindent-és-mindennek-az-ellenkezőjét-megmagyarázó mivolta ellen. Hogy milyen kiábrándító, hogy egyesek aszerint választanak valakit barátnak, hogy az milyen jegyben született. (Én közjegyzőről is tudok, aki ez alapján veszi fel a dolgozóit.) Hogy micsoda magabiztossággal képesek beszélni a másik jellemvonásairól. Viszont amikor valaki megtippelteti velük, hogy ő vajon milyen jegyben született, akkor kb. 1:12 az esélye annak, hogy eltalálják. Persze miután kiderül, hogy a magabiztos ítélet több hónappal mellétrafált, akkor is megvan a magyarázat. Az egyik valahogy úgy hangzik:
– Jó, persze, az lehet, hogy Oroszlán vagy, de egész biztos, hogy az aszcendensed Bika (vagy Vízöntő vagy amit épp tippelt az illető).
Ezt persze nem lehet cáfolni, mert ugyan, ki a halál tartja számon az aszcendensét (már ha ő maga nem asztrológus), főleg, hogy azt se tudja, mi az. De van egy még frappánsabb válasz is:
– Hát igen, te nem vagy tipikus Oroszlán. Te egy atipikus Oroszlán vagy.
– Az, persze – háborgott az illető –, a faszom meg egy atipikus pina!
Szent hekatomba
De honnan veszem a bátorságot ahhoz – kérdezheti bárki teljes joggal –, hogy az asztrológiát marhaságnak tekintsem? Hát onnan, hogy az emberi értelem alkalmas eszköz arra, hogy bizonyos dolgok között különbséget tegyen.
Egyetértek például azzal, hogy minden komoly, kidolgozott, megalapozott és mély rendszer köré idővel kiépülhetnek a felszínes, kommersz, értéktelen bóvli másodvalóságok. Csakhogy ebből logikailag egyáltalán nem következik, hogy minden felszínes, kommersz, értéktelen bóvli másodvalóság mögött állna egy komoly, kidolgozott, megalapozott és mély rendszer.
Továbbmenve: a fenti jelzők egymás mellé rendelése logikailag nem szükségszerű. Ha van egy komoly és kidolgozott rendszer, akkor semmi nem garantálja, hogy ez egyben mély is legyen. S ha mégis mély, akkor sem következik e tényből az, hogy egyben megalapozottnak is mondható. A nácik antiszemitizmusa komoly és kidolgozott rendszert alkot, ez nem kétséges. E rendszer azonban egyáltalán nem mély, és természetesen nem is megalapozott. Az ezoterikus rendszerek (ideértve az asztrológiát is) többségükben ugyancsak komolyak, kidolgozottak, általában mélyek is – azonban nem megalapozottak.
Ha valaki például abban találja meg a maga egzisztenciális biztonságát, hogy Uránusz istennek bemutatja a szent hekatombát, akkor lelke rajta. Ha ő azt hiszi, hogy Uránusz istennél ettől protekciós helyzetbe kerül, ám higgye. Ez a vallásos hit régiója, azzal pedig nem lehet vitatkozni. Ezen a területen föl se merül az, hogy valamit marhaságnak tituláljunk. Ez nem a logikai igazság és hamisság, hanem a bizonyítékokon inneni és túli bizonyosság területe.
Az viszont, hogy az Uránusz bolygó és a személyiség alakulása között van-e okozati összefüggés vagy sem, az a csillagászat, a fizika, a statisztika, a genetika és a személyiség-lélektan által ellenőrzött kísérletekben vizsgálható, tényszerű kérdés – nem pedig a hit felségterülete. És ilyen szűrőn az asztrológia kétség kívül marhaságnak számít.
Először is az asztrológiát a vallásos hittel keverni csúsztatás. A vallásos hit tárgya (vagyis Isten) per definitionem a hit tárgya – tehát nem az érzéki tapasztalásé. A keresztény hívő mély belső bizonyossággal állítja, hogy a Szentlélek vezeti őt az élet rögös útjain, és tökéletesen érdektelen számára, hogy e bizonyossága mögött történetesen van-e érzéki tapasztalás. Bizonyosságának alapja a hit. A hit pedig olyasvalami, amit el lehet fogadni, vagy el lehet utasítani; két dolgot nem lehet vele kezdeni: bizonyítani és cáfolni.
Az asztrológia ezzel szemben nem hitről beszél, hanem tudásról. Az aztrológiában hívő (!) ember nem „mély belső bizonyossággal” vallja, hogy pl. a Mars ilyen és ilyen hatással van az ő személyiségre, és hogy ebben ő békét és egzisztenciális ki-, ill. beteljesedést talál. Nem: ő tényeket, adatokat sorakoztat fel, rak (egy bizonyos logika szerint) egymás mellé. Az adatokból pedig (egy bizonyos heurisztika alapján) következtetéseket von le. Objektívnek szánt következtetéseket. Az asztrológia jellege tehát egyértelműen nem vallásos, hanem tudományos.
Okoz? Hajlamosít? Analóg?
Másrészt azonban az a baj, hogy az asztrológia e minőségében gyöngének találtatik: egyszerűen nem felel meg annak a kritériumrendszernek, amely alapján ma valamit tudománynak tekintenek. Állításai nem falszifikálhatók – erre vonatkozott az „atipikus Oroszlán” példája.
Ettől persze még nem kéne, hogy marhaság legyen, hiszen számtalan dolog van, ami nem tudomány, és mégsem marhaság – pl. a művészet vagy a vallás. Csak hát az asztrológia mint rendszer nyilvánvalóan nem művészet, és – bár kevésbé nyilvánvaló, de amint fentebb láttuk – nem is vallás. Jellegét tekintve tudomány. A tudományosság kritériumait tekintve azonban nem az.
Az asztrológia tudományos jellegű állítása a következő: Az azonos helyen és időben való születés, valamint és a sors között van összefüggés. Hogy ez az összefüggés milyen módon áll fenn, másodlagos.
Mivel a tudomány egyik alapfogalma az okság, az asztrológusok többek között azzal igyekeznek kitérni a tudományosság kontrollja alól, hogy megpróbálják megkerülni ennek fogalmát. Egy jól ismert mondás szerint „a csillagok nem okoznak, hanem hajlamosítanak”. Csakhogy ez játék a szavakkal. A „hajlamosít” ige, nem véletlenül, cselekvést kifejező, tárgyas ige. És ebből a szempontból mindegy, hogy azt állítom, hogy „X megharapja Y-t”, vagy hogy „X hajlamosítja Y-t”, X mindkét esetben változást okoz Y-ban. Vagyis ott vagyunk, ahonnan elindultunk: a csillagok állítólag okoznak valamit a személyiségben.
Egy másik gyönge próbálkozás, amikor az okozás és a hajlam helyébe az analógiát rakják. Eszerint nem a csillagok okozzák (akár hajlamosítással) az emberi életek alakulását, hanem valamilyen ismeretlen módon és okból analógia áll fönn a két tényező között. Így az egyik (az égitestek mozgása) megismeréséből megismerhető a másik (az emberi élet alakulása).
Ezzel mindössze az a gond, hogy az analógia teljesen obskúrus fogalom. Amint Hermész Triszmegisztosz mondja: „Ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van.” Ez szép, csakhogy eszerint a világban minden analóg mindennel, meg az ellenkezőjével is. Az analógia ugyanis nem az objektumok szintjén létezik (objektum alatt értek itt egy csillagállást vagy egy lejegyzőkönyvezett emberi sorsot), nem in re (a valóságban), hanem in mente, vagyis a valóságot szemlélő emberi elmében. Másként fogalmazva: az analógia nem objektíven van, hanem mi, emberek hozzuk létre.
Azt mondani tehát, hogy két (egymással oki kapcsolatban nem álló) jelenség között én analógiát látok, az teljesen rendben van: a virág szirmait tépdeső szerelmes a virágok szirmából valóban képes kiolvasni, hogy van-e esélye a kapcsolatnak (erről Mérő László ír a Mindenki másképp egyforma c. könyvében). Ez a hit területe, és semmi gond vele.
Azt mondani viszont, hogy két (egymással oki kapcsolatban nem álló) jelenség között objektíve analógia áll fenn – ez olyan tényállítás, amit vagy alá lehet támasztani adatokkal, vagy nem. Ha alá lehet, akkor az állítás tudományos tétel, még akkor is, ha az oki összefüggés feltárhatatlan. Ha nem – akkor marhaság.
Ami bizonyíthatná
Gyönyörű kísérleteket tudnék tervezni az asztrológia marhaság-voltának bizonyítására vagy cáfolására. Nagy kár, hogy az ilyen kísérletekre valahogy soha nincs alany.
Az egyik ilyen kísérlet a következőképpen zajlana:
Első lépésben kiválasztanék tíz olyan párt, amelynek tagjai páronként azonos helyen és időben (ugyanazon kórházban, ugyanazon negyedórában) születettek, de egymással nem állnak genetikai kapcsolatban, és különböző helyen nőttek fel. Ez tehát húsz, egymást elvileg nem ismerő embert jelent.
Második lépésben minden egyes (egyszerre és azonos helyen született) párhoz kiválasztanék egy harmadik személyt, aki ugyanazon év más időszakában és teljesen más helyen, de hasonló kulturális közegben született (például ugyanúgy európai nagyvárosban). Ez további tíz ember. Fontos szempont, hogy mind a harminc személy többé-kevésbé azonos életkorú legyen, tehát a legfiatalabb és legidősebb „trió” között se legyen nagyobb korkülönbség két-három évnél.
Harmadik lépésben feltérképezném e harminc felnőtt ember életútját, mégpedig azonos szempontok, vagyis strukturált interjú alapján. Az interjúkat nem én magam készíteném, hanem három asszisztens (minden tízes csoport tagjaival más), akik nem ismernék a vizsgálat valódi természetét. Az interjúkról jegyzőkönyv készülne.
Negyedik lépésben a jegyzőkönyveket egy negyedik asszisztenssel stilisztikailag és tipográfiailag egységesíttetném.
Ötödik lépésben a 30 jegyzőkönyvet odaadnám minél több, a kísérletben résztvevő, egymással kapcsolatban nem álló asztrológusnak. Nekik az lenne a feladatuk, hogy a harminc jegyzőkönyvet elolvasva rekonstruálják a tíz párt, vagyis megmondják, hogy melyik két-két jegyzőkönyv tartozik össze, és melyik az a tíz, amelyik páratlan.
Hatodik lépésben statisztikai vizsgálatnak vetném alá az így kapott eredményeket. Ha az asztrológusok által produkált találati arány szignifikánsan magasabb, mint ha a harminc jegyzőkönyvből találomra alkotna valaki tíz párt, akkor ez erős bizonyíték lenne arra nézve, hogy az azonos helyen és időben való születés és a sors között van összefüggés.
Egy másik, fordított irányú kísérletben a kiválasztott személyekről a születésükkor (tehát nem később!) horoszkópot készíttetnék, s ez alapján leíratnék egy prognózist, hogy miként fog alakulni az illetők sorsa a következő valahány évtizedben. Ezeket a prognózisokat zárt borítékban letétbe helyezném. Következő lépésben a megfelelő idő elteltével e személyekkel strukturált életútinterjút készíttetnék (mint az előző kísérletben). Ezt követően fölbontanám az évtizedekkel ezelőtt készített előrejelzéseket, és megnézném, hogy stimmelnek-e. A „megnézni” természetesen szintén nem szubjektív véleményezést jelent; számos módszer elképzelhető annak objektív megállapítására, hogy van-e statisztikailag szignifikáns összefüggés a prognózisok és a tényleges életutak között.
Egy harmadik kísérlet: az asztrológus kap néhány tucat jegyzőkönyvet azonos évben és azonos kultúrában született emberek sorsáról. A feladata az, hogy a jegyzőkönyvek alapján határozza meg a születésük időpontját, mondjuk 30 nap pontossággal. Itt nincs mellébeszélés: egyértelmű, hogy a találati arány szignifikánsan nagyobb-e annál, mint ha véletlenszerűen osztanánk ki az időpontokat.
A baj mindössze az, hogy ilyen kísérletek elvégzésére (legjobb tudomásom szerint) egyetlen asztrológus sem vállalkozik – persze alaposan megindokolt kifogásokkal, nyilvánvalóan.
Mit jelent egy Rorschach-ábra?
Végül pedig az asztrológiának nem akcidense, hanem lényegi sajátossága egy bizonyos világkép: nevezetesen a geocentrikus világkép. Ennek hiányában – vagyis az igazolt asztronómiai tények fényében – az asztrológia állításai értelmezhetetlenek és irrelevánsak. Sőt nemcsak az állításai, hanem pusztán a fogalomkészlete („házak”, „planéták”) is. Másképp mondva, maga a szókincs bizonyítja:
Az asztrológia valójában egy ma már anakronisztikusnak számító, politeista világkép szimbolikus kivetítése, ahol is a projekciós felület maga a csillagos ég. És ahol a csillagos ég nem is egyéb, mint projekciós felület.
Ezzel önmagában nem is lenne baj: a projekciók feltárása a személyiség megismerésének hatékony eszköze – lásd pl. a Rorschach-tesztet. Rengeteg elvégzett teszt után még olyanokat is lehet mondani, hogy a Rorschachnak ez és ez a táblája jó eséllyel (precízebben: statisztikailag szignifikáns valószínűséggel) szólítja meg a vizsgált személyben a szexuális késztetéseket vagy az agresszív tendenciákat. Ez teljesen rendben is van. És persze a csillagászati konstellációk se rosszabbak, mint a bárányfelhők, a falrepedések vagy a Rorschach-teszt: ki-ki azt lát beléjük, amit szeretne. És ha ez még jó is neki, mert például megkönnyebbül tőle, hát hurrá, tegye.
Annak állítása azonban, hogy a projekciós felület (egy Rorschach-tábla vagy egy csillagászati konstelláció) „objektíve azt jelenti, hogy...”, horribile dictu, „azt okozza (vagy akár arra hajlamosít), hogy...” – hát ez nem tudomány, de nem is vallás. Hanem nettó marhaság, semmi egyéb.
A tudományosság kritériumrendszerét az iskolákban nem tanítják. Ismerete nem része az általános műveltségnek; nem ismerete nem tekinthető „vétkes hiányosságnak”. Ezért hangsúlyozom: a fenti megállapítások egy objektív dologra vonatkoznak. Nem a dologban hívő emberekre.
Utolsó kommentek