Sorskönyv nélkül

Legkésőbb hatéves korodra, mint mindenki más, te is megírtad további életed forgatókönyvét.

Felnőttként két lehetőséged van. Életedet vagy e gyerekkorban kialakított szabásminta, az ún. SORSKÖNYV alakítja tudattalanul – vagy te magad alakítod, tudatosan.

Mit szólnál, ha egy hatéves gyerek akarná kormányozni az autódat? És ha az életedet?


>>> TERÁPIA <<<

Birtalan Balázs

© Birtalan Balázs, 2010
A Sorskönyv nélkül blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.


> Sématerápia-cikkek <



A kötet ide kattintva megrendelhető!

Mivel nincs élet a Facebookon kívül...

Címkék

adaptív (5) aids (3) alkalmazkodó gyermek (9) álom (10) antiszemitizmus (4) anya (3) archetípus (4) átmeneti tárgy (3) átváltás (3) automatikus gondolat (8) autonómia (28) betegség (6) Bizalmatlanság-abúzus (3) blog (10) Boldizsár Ildikó (6) Büntető készenlét (3) change history (3) Címkék (3) Csökkentértékűség-szégyen (8) depresszió (5) diagnózis (4) diszfunkcionális (5) diszfunkcionális attitűd (3) drámaháromszög (5) driver (6) dumbledore (3) élet (5) elfogadás (10) elfojtás (3) elhagyatottság-instabilitás (3) elhárító mechanizmus (3) elkerülés (6) ellenparancs (4) ellensorsköny (4) ellensorskönyv (3) ellentétes sorskönyv (9) előadás (10) Elszakítottság és elutasítottság (5) emk (33) EMK (17) emlékezés (4) empátia (16) empatikus konfrontáció (4) énállapot (9) engedély (3) erickson (8) eric berne (14) erőforrás (8) erőszakmentesség (6) értelmezés (3) érzelem (7) Érzelmi depriváció (3) érzés (11) evolúció (3) Facebook (5) fejlődéslélektan (3) felelősség (4) Felnőtt (3) felnőtt (15) félreismerés (4) félreismerési mátrix (3) film (3) fóbia (3) franz anton mesmer (3) Freud (3) freud (9) freudi elszólás (3) gátló parancs (16) Gestalt (3) gumikötél (5) gyász (3) gyenge pont (4) Gyermeki (4) gyermeki (7) halál (12) harmadfokú (3) harry potter (20) Harry Potter (4) hiedelem (18) hiedelemrendszer (4) hipnózis (30) hiv (3) homoszexuális (3) horog (4) humor (29) indulatáttétel (5) intimitás (6) irányító szabályozó szülői (8) itt és most (3) Járó Katalin (3) játék (3) játszma (17) József Attila (4) jung (4) kapcsolat (3) Károsodott autonómia és teljesítőképesség (5) Károsodott határok (6) katarzis (3) kérés (8) keresztezett tranzakció (5) kiegészítő tranzakció (3) kip (9) kísérlet (4) kognitív (9) kognitív disszonancia (4) kognitív terápia (25) kognitív torzítás (14) kognitív torzítások (3) kommunikáció (18) kommunikációs hibák (3) Könyörtelen mércék - hiperkritikusság (3) korai döntés (6) korai maladaptív séma (7) korlátozott szülői újragondoskodás (6) lázadó gyermeki (5) maladaptív (6) maladaptív séma (12) marshall b. rosenberg (10) másodlagos strukturális modell (5) megfigyelés (9) megküzdési stílus (3) mérő lászló (3) mese (8) meseterápia (7) mészáros istván (5) Metamorphoses Meseterápiás Módszer (3) modell (5) módosult tudatállapot (11) munka (3) NAG (6) nag (6) nárcizmus (3) nem én írtam (8) nlp (18) NLP (3) nyereség (5) ok keret (4) ok kocka (3) ok vagyok ok vagy (12) öngyilkosság (5) önismeret (14) politika (3) pszichiátria (5) pszichoanalízis (15) pszichodráma (4) pszichológia (10) pszichopatológia (3) pszichoterápia (43) pszichózis (5) rák (9) regresszió (10) rejtett tranzakció (4) rejtő jenő (3) relaxáció (3) rendszer (3) sajátélmény (36) sakál (5) sakálnyelv (5) séma (6) sématartomány (9) sématerápia (24) sérülékenység-veszélyeztetettség (3) siker (3) sorskönyv (45) sorskönyvi üzenet (5) spontaneitás (3) szabad gyermek (6) szavazás (5) szegedi pszichológiai napok (8) szembesülés (3) személyiségzavar (3) szeretet (3) szex (4) szimbólum (7) szorongás (6) szükséglet (14) Szülői (3) szülői (5) szupervízió (3) ta (39) TA (30) tanácsadás (4) terápia (39) terápiás keretek (4) teszt (3) tranzakcióanalízis (3) tudatosság (4) tudattalan (13) tudomány (5) túlkompenzálás (7) tünet (4) újradöntés (13) ünnep (4) vakfolt (4) vallás (3) valóság (3) változás (13) vers (11) viselkedés (5) viselkedésterápia (7) Young (9) zsiráf (17) zsiráfnyelv (11) zsiráftánc (8) zsiráftánc tanfolyam (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

  • Foxika911: Sajnálom hogy nem tudod már elolvasni, de talán valahogy mégis igen! Szerintem halhatatlanná tesz,... (2020.06.09. 17:56) Hogy vagy?
  • BLX: @HoldViola: Ó, valóban, pedig hallottam is róla. Bocsánat. De igazából csak a "címzés" hibás, azt ... (2020.02.14. 10:36) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • HoldViola: @BLX: Balázs már nem olvashatja ezt, meghalt 4 éve. De én akkor is köszönöm, értékes gondolatokat ... (2020.02.13. 23:07) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • BLX: A gőz kieresztésén rágódtam, meg azon, hogy nem azért, "mert így van". Valahogy az volt az érzésem... (2020.02.11. 08:51) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • dissipation1969: @HoldViola: velünk van ő most is... (2019.07.05. 01:51) Szerelmi bánat
  • HoldViola: Drága Balázs, annyira hiányzol ebből a világból. :( (2018.11.11. 10:54) Szerelmi bánat
  • tipitii: Szia Balázs! Én még csak pár napja akadtam a blogodra a sémák miatt, vagyis inkább nekik köszönhe... (2018.05.06. 08:37) Sémák sűrűjében... – 1.
  • tesz-vesz: @közép dunántúli régió: nem. ezek a "versek" pocsékok. ha a kínrímes dadogós mondatok, szavak egym... (2017.10.14. 17:59) Kasszazárás
  • közép dunántúli régió: @tesz-vesz: remélem, azóta fejlődött a jellemed, és sikerült túllépned a szánalmas trollkodáson. M... (2017.09.24. 09:46) Kasszazárás
  • Dorkateo1: @Gregor Samsa: "mintha egy az agyunkban élősködő önálló élőlény lenne, akinek saját céljai vannak... (2017.06.12. 22:34) Sémák sűrűjében... – 2.
  • Utolsó 20
pagerank

10. séma: Feljogosítottság–grandiozitás

2015.05.24. 16:14 Birtalan Balazs


 

narcisz.jpgSématerápiás „kórházunk” harmadik emeletén találjuk a Károsodott határok nevű sématartományt. Az alábbiakban az ide tartozó két séma közül azt vesszük szemügyre közelebbről, amelyik Feljogosítottság–grandiozitás névre hallgat (betűjele Et, az angol Entitlement–Grandiosity alapján).

Megrekedve a folyóparton


Ismerjük Narcissus történetét: a gyönyörű fiú a folyóba nézve megpillantotta tükörképét, és az ott látott szép arc annyira lenyűgözte, hogy azonmód beleszeretett önmagába, és többé nem tudott elszakadni képmásától. Azóta sem: máig ott áll a folyóparton, sárga virággá változva.

E ponton először is szögezzük le, hogy – minden ellenkező híreszteléssel szemben – egy egészséges, felnőtt, autonóm embernek igenis szüksége van önszeretetre. Ki-ki csak abból tud adni másoknak, amije neki magának van, és ha valaki megveti önmagát, vagy legalábbis semmibe tartja, az a lelke mélyén a másikat is meg fogja vetni (vagy legalábbis semmibe fogja tartani), akkor is, amikor praktikusan épp az életét és vérét áldozza érte.

Az Et sémával – vagy mondjuk így: nárcisztikus tulajdonságokkal ellátott – emberrel nem az a baj, hogy szereti önmagát, hanem az, hogy megrekedt az önszeretetben, mint Narcissus a folyóparton, és nem tud továbblépni tényleges célja felé. Gyönyörű példát mutat erre a Világszép Nádszálkisasszony című magyar népmese egy epizódja. A királyfi, ugyebár, azért indult útnak, hogy megszerezze magának a legszebb királykisasszonyt. utazása során, táltos paripája hátán feljut az égbe, a Nap fényes pitvarába.

Leszáll a királyfi, s hát ott a Nap pitvarában van egy aranykád, aranykádban tűzfürdő, megfürdött abban, gyémántszegen aranytörülköző, abban megtörülközött, ezüstpolcon aranyfésű, azzal megfésülködött, s vala ottan egy talpig tükör, odaállott, s nézegette magát.
És nézegette volna magát ítéletnapig, és elbukott volna valódi célját illetően: a gyönyörű királylány máig ott lenne egy nádszálba zárva, túl a világvégén, a Fekete-tenger hetvenhetedik szigetén. Emlékszünk még, miért is nevezzük a sémákat maladaptívnak? Hát attól, hogy nem segítenek hozzá ahhoz, hogy a realitások talaján mozogva elérjük céljainkat, és kielégítsük érzelmi szükségleteinket.

De uramteremtőm, halljátok csak, mi történt! Kijön a pitvarba egy haragos öregember, bizonyosan a Napnak a szolgája, meglátja a királyfit, amint nézegeti magát a tükörben, nagy mérgesen ráfúj, kerekedik rettentő nagy szélvész, s úgy elfújja lovastul, mindenestül, hogy hetvenhétezer mérföldig sem ért földet a talpuk. Akkor meg leestek olyan sötét lyukba, hogy sem eget, sem földet nem láttak.
Egy mesének számos értelmezési szintje van. A következő mondatok tehát korántsem „az egyetlen” érvényes dekódolását jelentik a fenti epizódnak, már csak azért sem, mert ez a mese korábbi, mintsem a pszichoterápiát feltalálták volna. Azonban kétségtelen, hogy amennyiben a kliens nárcisztikus beállítódása és viselkedése megjelenik a terápiában, azt nem szabad annyiban hagyni, mert az egész terápia bukhat rajta. Nem haraggal, nem ráfújva ugyan, de a terapeutának konfrontálnia kell a klienst azzal, hogy amíg önmaga imádatában tetszeleg, nem találja meg azt az életet, amely valóban kielégülést és boldogságot hoz neki. Az ezzel szembesített kliens pedig, lebucskázva az önmagának állított piedesztálról, könnyen belezuhanhat a „sötét lyukba”, ahonnan „sem eget, sem földet nem lát”. Ezen a sötétségen kell átküzdenie magát, hogy tényleges célját elérje.

S ha eközben szívből utálja a terapeutáját, amiért az cseszteti őt, ahelyett, hogy leborulva imádná – hét édes istenem; ennek elviselése benne van a terapeuta munkaköri kötelességében.


 

Őfelsége, a nárcisztikus


A Feljogosítottság–grandiozitás séma megértéséhez érdemes végiggondolni a kifejezést alkotó mindkét szót. Kezdjük a másodikkal!

A grandiozitás kifejezés arra utal, hogy az illető különlegesnek, jobbnak érzi magát másoknál. Szebb, okosabb, bölcsebb, empatikusabb, tapasztaltabb, ügyesebb, értékesebb, mint a környezetében élők – legalábbis ezt hiszi magáról.

A feljogosítottság ennek már csak következménye: mivel ő ilyen pompás alak, nyilvánvaló, hogy neki több jár, mint másoknak – ez egyszerűen „így igazságos”. Előjogok illetik meg, és az emberi kapcsolatokban érvényesülő kölcsönösség követelménye rá nem vonatkozik. Jellemző rá a sznobizmus, a versengés, a másokon való uralkodás, a bántó erőfitogtatás. Kontrollálja mások viselkedését. Ha épp segítő szakmában dolgozik, akkor megtanulhatja ugyan az empatikus kommunikáció számos patternjét, de képtelen a valódi empátiára. Önző, mások igényeit nem veszi figyelembe. Bármit kimond, bármit megtesz, bárkin átgázol.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Ha nárcisztikusunk vendégségbe megy (vagy épp terápiába), a zavar legkisebb jele nélkül becsönget negyedórával a megbeszélt időpont előtt. Betrappol cipővel a szobába, és kérdés nélkül veszi birtokba vendéglátója bútorait, használati tárgyait. A házigazda által elébe tálalt ételt viccesen kritizálja, beszélgetés közben pedig kifejti, hogy a másiknak az övétől eltérő véleménye miért úgy marhaság, ahogy van. Ha azonban elég jól érzi magát, akkor vendéglátója egyre kevésbé burkolt célzásait sem érti el arra vonatkozóan, hogy amannak reggel korán kell kelnie, és akár hajnali háromig ott eszi a fene, amikor is nyíltan megkérik, hogy menjen végre haza. Ekkor mélyen megbántódik ezen az udvariatlanságon.

Ha sörözni megy, evidenciának veszi, hogy a másik fizet; cserébe bőséggel szóval tartja őt önmagáról – jelentse ez a munkahelyi vagy párkapcsolati problémájának taglalását, az álmai értelmezését, vagy valamilyen aktuális gondolat vagy bosszúság terjengős előadását. Ha épp észbe kap, akkor az úgy történik, mint a régi viccben:

hummer.jpg– Na jó, most már elég, hogy állandóan én beszélek és én vagyok a téma. Érdekel, hogy mi van veled, úgyhogy beszélj már végre te is egy kicsit! Például mi a véleményed rólam?
 
Sörözés után – hiszen a KRESZ rá nem vonatkozik – beül a böhöm nagy terepjárójába, indexelés nélkül, a záróvonalon átlépve, a többieket levillogva vág be a belső sávba, és bömbölő motorral hajt végig az éjszakai városon, hogy megérkezvén elfoglaljon két parkolóhelyet (amelyek közül az egyik rokkantaknak van fenntartva).

Persze azért neki is vannak emberi érzései. Pokoli dühöt, de akár mardosó fájdalmat is tud érezni, ha nem kapja meg, amit szeretne: nevezetesen, ha nem ismerik el a nagyságát, nem dicsérik eleget, nem istenítik megfelelően és elég hosszan – vagy ha épp nem kap elég lájkot az új sématerápiás cikkére...

No igen – feljogosított érzése, viselkedése bárkinek lehet. A fenti leírás elég szélsőségesre sikerült (szándékosan), de azért tegyük világossá: ahogy a lehangoltság érzése nem a major depresszióval diagnosztizált betegek sajátja, úgy az Et séma – és a belőle fakadó önzés – sem korlátozódik a nárcisztikus személyiségzavarra. Időnként valamennyien jól tesszük, ha belenézünk a tükörbe (csak ne ragadjunk előtte).


Megküzdési reakciók


Az eddigiek arra vonatkoztak, amikor valaki elfogadja az Et sémáját. Mi a helyzet azonban a másik két megküzdési stílussal?

Fentebb egy kétszemélyes sörözést írtunk le. Nem biztos, hogy ez a legszerencsésebb példa, ugyanis a séma elkerülője nem szívesen vesz részt olyan helyzetekben, ahol nem irányul rá kellő figyelem. Inkább preferál egy nagyobb társaságot, ahol sok-sok csillogó szempár csodáló tekintetét élvezheti egyszerre. Ha ez nem adatik meg, vagy ha fenyeget a veszély, hogy nem emelkedhet ki a társaságból, akkor inkább otthon marad, mert az „egy vagyok a sok közül” érzését nem tudná elviselni.

Ami a túlkompenzálást illeti, az érdekes dolog. Itt érdemes különválasztani a séma két tényezőjét.

A feljogosítottság túlkompenzálása azt jelenti, hogy emberünk úgy viselkedik, mintha ő lenne az egyetlen, aki nem számít. Mások körül fog ugrálni, lesi a kívánságaikat, saját igényeit nem fejezi ki. Egyszóval úgy viselkedik, mint akinek épp csúcsra jár az Önfeláldozás (Ss) sémája (erről lásd később).

Akinél a túlkompenzálás a grandiozitásra irányul, az nem nyári mikulásnak mutatja magát a környezete felé, hanem egyszerűen kicsinek. Kicsinek és értéktelennek. Vagyis mindazt hozza, amit amúgy egy tisztességes Csökkentértékűség–szégyen sémától elvárnánk.



Két eredet, egy eredmény


Fontos emlékezetünkbe idézni a sématerápia egyik alapelvét: a séma érzelmi és kognitív tényezők mintázata (ebbe beletartoznak emlékek és testi érzések egyaránt); ami nem tartozik bele, az a viselkedés. A viselkedést az imént említett megküzdési stílusok határozzák meg.

Esetünkben ebből az következik, hogy amikor két ember a feljogosított attitűd fentebb taglalt megnyilvánulásait produkálva hajszálra ugyanúgy viselkedik, akkor korántsem biztos, hogy kettejüket ugyanaz a séma mozgatja.

A sématerápia terminológiája megkülönbözteti a nárcizmus és a tiszta feljogosítottság fogalmát. Hogy az elnevezések szerencsések-e, azt nem tisztem megítélni. A lényeg azonban a következő:

dudley.jpgVannak olyan felnőttek, akiket annak idején egyszerűen elrontottak. Ha felidézzük, mitől is alakulnak ki a korai maladaptív sémák, akkor a gyerekkorban kapott „túl kevés jó” (elhanyagolás) és „túl sok rossz” (traumatizáció), valamint a „szelektív azonosulás” mellett szerepel a „túl sok jó” is. Ez azt jelenti, hogy a gyereket elkényeztetik, nem szabnak neki határokat (emlékezzünk: épp a Károsodott határok sématartományban bolyongunk), túlzottan engedékenyek vele, állandóan ráhagyják, hogy mit csináljon. Vagy mert így egyszerűbbnek látszik, vagy mert félnek a gyerek hisztizésétől; az ok mindegy is: az így „nevelt” gyerek nem fogja megtanulni, hogy meddig tart ő és hol kezdődik a másik ember; az egész világot – beleértve embertársait – a saját tulajdonának fogja tekinteni, és el is várja, hogy a világ késlekedés nélkül kielégítse az összes szükségletét. Az amúgy iskolaérettségi kritériumnak számító frusztrációs tolerancia nem alakul ki nála. Elviselhetetlen kis szörnyeteg már gyerekkorában; felnőttkorára ez annyiban módosul, hogy elviselhetetlen nagy szörnyeteggé válik. Továbbá a kezdetleges hisztizésnél sokkal profibb eszközökre tesz szert az évek során a célból, hogy megszerezze, amit akar.

Ez az Et séma a maga pompájában; ez a tiszta feljogosítottság.

A nárcizmus szó ezzel szemben olyan pszichés mintázatra vonatkozik, amelyben a feljogosított viselkedés valaminek a túlkompenzálása. És mégis, minek? Természetesen valamely korai maladaptív sémának.

A ludasokat az I. sématartományban (Elszakítottság és elutasítottság) találjuk, mégpedig az Érzelmi depriváció és/vagy a Csökkentértékűség–szégyen sémák személyében. Az a kisgyerek, akit elhanyagoltak, bántottak, megaláztak, és aki ennek következtében a lelke mélyén értéktelennek hiszi magát, olyasvalakinek, aki alanyi jogon nem kaphat szeretetet, törődést és odafigyelést, könnyen válhat felnőttként nárcisztikussá.

Nemcsak a terapeutákra vonatkozik, hanem normális emberekre is: ha azt látjuk, hogy valaki birodalmi lépegetőként gázolja le környezetét, akkor érdemes megfontolni annak lehetőségét, hogy az „egocentrikus, arrogáns dög” címke kiosztásával nem biztos, hogy teljes mélységében megragadtuk az illetőt pszichéjének komplexitását. Könnyen lehet, hogy a riasztónak szánt külső valójában egy félénken pityergő gyermeket rejt.

Kevésbé stilizáltan ugyanez: „Nagy autó – kis farok.”


Embert faragni


A terapeutának ez a feladata. Mint a mesében a Nap szolgájának, ki kell mozdítania a klienst a nárcizmusából, aprólékos munkával lefaragva viselkedéséből a feljogosítottság és grandiozitás okozta kinövéseket, és be kell őt vezetnie a felnőtt emberek világába, amely világ alapja az együttműködés, a kölcsönösség, a méltányosság, a szolidaritás. Segítenie kell – alkalmasint sok évtizedes késéssel – kiépíteni azokat a határokat, amelyek révén a kliens meg tudja különböztetni önmagát a világtól, és megtanulhatja, hogy a világ nem egyetlen hatalmas, őt tápláló anyamell, hanem az életben szép számmal adódnak olyan igények, amelyek ott és akkor nem elégülnek ki, sőt lehet, hogy soha nem is fognak.

A kliensnek azt kell belátnia – és ez a hiedelemrendszer szintjén zajló kognitív munkával lehetséges –, hogy bár a hétköznapokban Et sémája sok előnyt hoz neki, hosszú távon mégis hátránya származik belőle. Hiszen amíg azt hiszi, hogy a vágyott dolgok neki járnak, addig minden egyes csalódás az identitása szintjén fogja őt megsebezni; hatalmas energiákat pazarol el arra, hogy dühöngjön, igazságot követeljen magának, bosszút álljon – s mindezen energiákat olyan tevékenységektől vonja el, amelyek valódi örömöt, felszabadultságot, bensőséges kapcsolatokat eredményezhetnének. Nárcisztikusnak lenni rettentő magányos dolog.

Ami a fent említett „kis farkat” illeti: ha a terapeuta számára világos, hogy nem egy elkényeztetett óriáscsecsemővel van dolga, akit tényleg „csak” fel kell növesztenie, hanem a viselkedést a háttérben húzódó I. tartománybeli alapsémák mozgatják, akkor ezekkel a sémákkal kell dolgoznia. Az ott leírt irányelveknek megfelelően kell – a korlátozott szülői újragondoskodás és az empatikus konfrontáció megfelelő arányú elegyítésével – egyfelől azt tisztázni, hogy az a bizonyos „kis farok” (értsd: bármilyen adottság, ami miatt a kliens értéktelennek gondolja magát) objektíve „nem is olyan kicsi”; másfelől, ha bebizonyosodik, hogy nincs szó torzításról, azaz a szégyellt tulajdonság valóban jelen van, és úgy van jelen, a felnőtt megoldás akkor sem a szégyen erre (és nem is a túlkompenzálás), hanem valamilyen adaptív megküzdési stratégia kiépítése.

E séma gyógyításában az élményen alapuló munkának (imagináció, szerepjáték) kevesebb jelentősége van. A hangsúly a kognitív munkán van: annak beláttatásán, hogy a kliens egyrészt nem tökéletes, másrészt nem is kell annak lennie, és hogy az „élet” nevű meccset nem lehet egy kapura rúgva játszani, csak kölcsönösségi alapon; valamint a viselkedésterápián, amely apró lépésekkel, sok-sok gyakorlással segíti a klienst abban, hogy diszfunkcionális viselkedéseinek határt szabjon, fokozatosan levetkőzze őket, és valami újjal – kevésbé grandiózussal, ámde sokkal emberibbel – helyettesítse őket.

Amikor pedig a hétköznapi élet apró kis momentumai azt kezdik visszaigazolni, hogy a harapós plüss nyuszi elkezdett megszelídülni – az bizony szubjektíve nagy sikerélmény és nagy öröm, terapeutának és kliensnek egyaránt.




Ha tetszett, amit olvastál, ne sajnálj tőlem egy lájkot! :-)
Ha úgy gondolod, másnak is hasznára válna, ne habozz megosztani vele!

Ha úgy tapasztalod, valami nem stimmel veled: Gyere hozzám terápiába!


» 48 komment «




Címkék: személyiségzavar hiedelem nárcizmus viselkedésterápia kognitív terápia sématerápia Világszép Nádszálkisasszony túlkompenzálás korai maladaptív séma Károsodott határok Csökkentértékűség-szégyen Érzelmi depriváció Feljogosítottság-grandiozitás

A bejegyzés trackback címe:

https://sorskonyvnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr397487724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akicram 2015.05.25. 02:43:53

Olyan jó, amikor végre megint vastaggal szedi a blog címét az RSS-olvasó :)

Annyit tudnék hozzátenni, hogy létezhet a feljogosítottságnak egy talán kevésbé feltűnő és antipatikus, ám az illetőre nézve legalább annyira káros formája. Néha az is egy feljogosítottsági sémára utaló viselkedési forma, amikor valaki passzívan – ha úgy tetszik, csecsemőként – nem tesz semmit a céljaiért, csak várja, várja hogy valaki kiszolgálja. Például nem megy el magától orvoshoz, ha fáj a háta, mert titokban még mindig azt várja, hogy a szülei megoldják helyette, ahogy azelőtt is megoldottak neki mindent. Ez elfogadó vagy elkerülő megküzdési stílus lenne? Az elméleti kérdés eldöntését a szakemberekre bízom.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2015.05.25. 11:16:31

@akicram: Köszönöm, ez jogosnak tűnik, de azért nem egyértelmű. Lehet valóban Et, de lehet Ds is ("én nem vgyok annyira fontos"), leehtDi ("nem tudom magamtól elintézni") vagy pl. Em ("az én hátam fáj, úgyhogy anya menjen vele orvoshoz").

Gregor Samsa 2015.05.26. 20:12:35

Kész felüdülés ilyen értelmes blogot találni, gratulálok! Lenne egy kérdésem is:

Ha megfigyelnénk egy csapat majmot, és azt látnánk, hogy az egyik "bunkó", feljogosított módon viselkedik, és egy másik majmon viszont mindenki átgázol, akkor nem azt gondolnánk, hogy az elsőnek kölyökkori eredetű grandiozitás sémája van, a másodiknak meg szintén kölyökkori eredetű szégyen vagy behódolás sémája, hanem hogy a felnőttkori harcok közben a hierarchia úgy alakult ki, hogy az első "alfahím", a második meg "omega-hím".

Ezek az ösztönök feltehetőleg valamilyen szinten az emberek között is megvannak (lehet, hogy valamilyen hierarchia bármilyen gyermekkori sérülés nélkül is kialakulna? lásd még Goethe: Élj okosan c. versét), és érdekelne, hogy szerinted ez hogyan egyeztethető össze a sématerápia világnézetével?

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2015.05.27. 07:41:38

@Gregor Samsa: Nagyon tetszik a kérdés, főleg, mert fogalmam sincs a válaszról, és mint ilyen, elgondolkodtat. A következők járnak a fejemben:

Egyrészt a majmok genetikailag közelebb vannak hozzánk, mint hinnénk; én is meglepve olvastam pár éve, hogy a gorilla és a csimpánz közötti távolság lényegesen nagyobb a csimpánz és az ember közöttinek. Vagyis aki a főemlősök viselkedését tanulmányozza, sokkal több olyan mintázatot találhat, amit intuitíve humánspecifikusnak gondolnánk, mint amennyire eredtileg számít.

Amúgy ez az állatvilág minden szintjére igaz: gyakorlatilag nincs olyan "sajátosan" emberi viselkedés, amelyet valamilyen formában ne lehetne kimutatni egy-egy állatnál. Beleértve a tagolt beszédet, a művészetet, a halállal való tudatos szembenézést, az éntudatot. És természetesen a kultúrát is: azaz olyan minták továbbadását, amelyek nem ösztönösen, azaz genetikailag kódoltak.

Ebbe a körbe nekem teljes mértékben belefér, hogy az állatok megismerő tevékenysége is sémákba rendeződik a fejlődés során, amely sémák a felnövés körülményeinek függvényében különböznek egymástól. Nem arról van szó, hogy a korai maladaptív séma valami rissz-rossz dolog, ami akadályozza a természetes működést, hanem arról, hogy a természetes működés az ILYEN. Az ember nem tökéletes - de a többi állat sem az. Korlátozott, sémák által meghatározott megismerés, a világról és önmagáról kialakított alapvető hiedelmek, diszfunkcionális viselkedések - ezek nem szükségszerűen az ember sajátjai. És ismerünk aránylag kiegyensúlyozottan működő állatokat, illetve olyanokat, akiket - vérmérsékletünktől függően - simán bolondnak vagy hisztigépnek nevezünk, vagy legalábbis megállapítjuk, hogy "valami nem stimmel" nála.

Nekem volt egy kutyám kamaszkoromban; hát, ha ő nem volt neurotikus, akkor senki.

Nem tudom, ez így válasz-e.

Gregor Samsa 2015.05.28. 01:46:11

@Birtalan Balazs: Nem azt akartam kérdezni, hogy az emberi dolgok mennyire vannak jelen az állatoknál (bár az is érdekes, hogy akkor most Young 18 sémacsoportja mennyiben található meg mondjuk kutyákban...? Hogyan nézne ki egy neurotikus kutya terápiája...?), hanem hogy az "állati" dolgok mennyire vannak jelen az embernél, konkrétan a "bunkó" vagy "önbizalomhiányos" viselkedések oka esetében: mennyiben érdemes ezeket a viselkedéseket sémákkal magyarázni és mennyiben (vagy mikor) jobb magyarázat, ha a minden állatfajnál meglévő hierarchiával magyarázzuk?

Például még a tyúkoknál is van egy csípési sorrend, és ha az egyik tyúk "feljogosítva érzi magát" a másik megfegyelmezésére, az feltehetőleg nem azért van, mert csibekorában elkényeztették. De mi van a homo sapiensnél?

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2015.05.28. 15:07:09

@Gregor Samsa: Azt hiszem, ennek megválaszolásához kellene annyira értenem a(z humán)etológiához, amennyire nem értek. Úgyhogy passzolom a kérdést. :)

Annyit csak, hogy mint bármi, amiről ezen a blogon olvasni lehet, a sématerápia sem a Nagy Egyesített Elmélet, a végső válasz az Élet, a Világmindenség meg Minden kérdésére (=42), hanem egy MODELL. A modell pedig soha nem igaz vagy hamis, hanem vagy megmagyaráz valamlyen működést a világból, vagy nem. És a sématerápiáról azt hiszem,hogy elég jó magyarázó erővel bír sok mindenre. De nyilván van egy csomó olyan jelenség (az emberi viselkedésen belül is), ami más modellekel alkalmasint jobban magyarázható.

annah 2015.06.02. 18:44:04

@Gregor Samsa:
Ezen én is gondolkoztam már és erre jutottam:
Az állatoknál a szülők elengedik a kölyköket amint életben tudnak maradni nélkülük és amíg tőlük függnek, addig is csak a létszükségleteket biztosítják nekik.
ez miatt náluk természetesen jön létre a rangsor. (Természetes közegről beszélek, mint te.)
Ezt nem lehet emberekre vonatkoztatni, annyi pszichés hatás éri őket az első naptól kezdve.
Viszont ha megfigyelsz traumatizált állatokat (menhelyen, viadalokra képezve) ott fognak hatni a sémák(a nevelés).

annah 2015.06.03. 13:33:48

Balázs, egy birodalmi lépegetőnek mi oka lenne terápiába menni? Előfordul ez?

elégjóvagyok 2015.06.03. 22:18:40

@Gregor Samsa: Értem a párhuzamot, amiről írsz. Ugyanakkor nagy különbség, hogy a majmoknál ADAPTÍV a behódolás. Náluk a túléléshez (az egyén és a csapat, banda, akármi túléléséhez) szükség van a hierarchiára. Persze, tarthatnánk mi is azon a szinten, hogy adaptív legyen, szükséges legyen az ilyesmi, de nálunk bizonyos viselkedések inkább MALADAPTÍVNAK számítanak. És ha már van valamink, ami megkülönböztet bennünket az állatoktól - gondolkodás, tudatosság, reflexió stb. -, akkor talán nem az kellene legyen a cél, hogy őket vegyük mintának :)

Gregor Samsa 2015.06.04. 02:29:36

@annah: Nem értem, most azt mondod, hogy az embereknél nem játszik szerepet a "rangsor" vagy azt, hogy ugyan szerepet játszik, de "természetellenesen" jön létre? Az állatokat miért nem érik szerinted "pszichés hatások" - azok csak a szülőktől jöhetnek?

Gregor Samsa 2015.06.04. 02:41:54

@elégjóvagyok: Amennyire értem, a "hierarchiára" a konfliktusok minimalizálása céljából van szükség, arra pedig az embereknek is szükségük van. Persze nem csak a "hierarchia" minimalizálja a konfliktusokat, hanem az igazságosság eszménye is, ami érdekes módon a fejlettebb állatokban is megvan valamilyen szinten.

Mindenesetre nem azt mondtam, hogy az állatokat kéne vegyük mintának, csak szeretném megérteni az emberi viselkedés mozgatórugóit.

annah 2015.06.04. 09:50:27

@Gregor Samsa: Abból indulok ki, hogy az állatok természetes közegben ugyanúgy bánnak a kölykeikkel. Ebben az is benne van, hogy a beteget elpusztítják, vagy magára hagyják. De az egészségest ahogy tudják ellátják. Az emberek nem. Az ember elpusztítja az egészségeset is és megpróbálják életben tartani a beteget is. És a környezet millió módon befolyásolja egy személy pszichéjét.
Az állatokkal ez csak akkor fordul elő, ha emberrel kerül kapcsolatba.
Itt szerintem látható a maladaptív séma, agresszívvá vagy meghunyászkodóvá tehetik az állatot, ami ez nélkül nem történne így.

cheoppy 2015.06.07. 22:37:27

van egy extra vessző itt: "...akkor, érdemes...", valamint egy hiányzó 'ó' másutt. :)

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2015.06.08. 12:48:04

@cheoppy: Ezt is köszi.

(A "valahol a szövegben egy betű hiányzik valahonnan" jellegű input kezelése kívül esik a szövegszerkesztői tudásomon. Le lehetne programozni - szerintem piaci rés. :P )

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2015.06.08. 13:20:45

@annah: Előfordul, persze. A kulcs abban van, ami az egész mondatból kiderül: soha nem arról van szó, hogy "X.Y. egy birodalmi lépegető", hanem arról, hogy valaki "birodalmi lépegetőként" viselkedik. A személy nem azonos a viselkedésével. A "birodalmi lépegetős" viselkedés túlkompenzáló viselkedés. Valaminek(!) a túlkompenzálása. És ez a bizonyos valami (alkalmasint egy séma) - túl azon, hogy birodalmi lépegetős viselkedésre készteti az egyént - okozhat mást is: negatív érzéseket, elfogadó vagy elkerülő megküzdési reakciókat, családi konfliktusokat stb. És ezek bármelyikével lehet terápiába kerülni.

Vakmacska 2015.06.08. 15:53:04

idézet: "Psychologists warn that narcissism is on the increase. Invisibility is a central terror of the narcissist, and in our world of hyper-individualism, the competitive pursuit of attention produces winners and losers, those who painfully feel passed over and excluded. One response to the shame of exclusion and marginalisation is violence, which enacts revenge at the same moment that it lifts the person out of oblivion." -ami a témát erősen aktuálissá teszi.

annah 2015.06.09. 21:16:04

@Birtalan Balazs: Nekem ez nagyon kitekert, hogy soha nem birodalmi lépegető, csak úgy viselkedik. Mert akkor nincsenek igazi birodalmi lépegetők? Hiszen senki sem annak születik, azzá válik.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2015.06.09. 22:34:15

@annah: Az, hogy valakit (egy embert) mindenestől valamilyennek (jónak, rossznak, tolvajnak, szentnek, birodalmi lépegetőnek, jedi lovagnak stb.) nevezzen, a papok és erkölcstanászok szakmája.

A pszichológusnak és a terapeutának az efféle címkézésre nincs jogosítványa, mert nem mindentudó és nem gondolatolvasó. De nincs is szüksége rá: mert nem segít sem az ember viselkedésének mélyebb megértésében, sem a változás előmozdításában.

annah 2015.06.09. 22:44:40

@Birtalan Balazs: a tények leírása miért címkézés?
Aki lop, tolvaj, aki legázol másokat, az birodalmi lépegető. Csak ennyi, ami nem tetszik, nekem sincs szükségem címkézésre. Persze, hogy ezen kívül még van csomó más része is egy embernek.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2015.06.09. 23:35:41

@annah: "Aki lop, tolvaj" - Az óvodában és az általános iskolában valóban így tanítják. Azonban ezzel - sok más ott tanított dologhoz hasonlóan - határozottan nem értek egyet. Egyrészt fogalmi zavarnak tartom magát a megfogalmazást (vagy téves kategorizálásnak, vagy tautológiának). Másrészt kifejezetten kontraproduktívnak a megközelítést. Mind egyéni (pszichológiai), mind társadalmi (szociológiai, jogi stb.) szempontból.

De ennek indoklásra a komment műfaja (terjedelmét tekintve) nem alkalmas. Egyszer talán írok róla.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2015.06.09. 23:47:03

@annah: Kerestem egy bizonyos idézetet (egy Marshall Rosenbergtől származó dalszöveget) a neten ebben a témában, és meg is találtam: csaknem négy évvel ezelőtt én magam pötyögtem be ide, a Sorskönyv nélkül egyik posztjába. Ha ráérsz, fusd át a cikket:

sorskonyvnelkul.blog.hu/2011/08/28/szia_szexelunk

annah 2015.06.10. 08:52:10

@Birtalan Balazs: Erre tényleg kíváncsi lennék, főleg a jogi részére, mivelhogy a társadalmi működés alapkövei a törvénykönyvek, ami csak kategorizálás. De gondolom rengeteg más írnivalód van, amit ugyanúgy várok:)

annah 2015.06.10. 09:10:24

@Birtalan Balazs: Olvastam ezt és a vége a lényeg, én elfogadom, hogy neked ez a véleményed. nekem más.
Egyébként továbbmegyek: szerintem semmi baj például a lustasággal, tehát nem gondolkozom ilyenen, hogy mi számít annak:)

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2015.06.10. 09:37:02

@annah: Az abban való egyetértés, hogy valamiben nem értünk egyet, néha önmagában is nagy eredmény. :)

Ezzel együtt szeretnék még egy régi írást a figyelmedbe ajánlani, mert nagyjából ezt a témát járja körül:

sorskonyvnelkul.blog.hu/2011/01/03/az_elefantok_nem_felejtenek

annah 2015.06.10. 10:09:52

@Birtalan Balazs: Olvastam minden posztodat, ez is jó írás volt.
(Mágenheim Julcsit kijavíthatnád Vágási Jutkára csak a pontosság kedvéért.) Nem különbözik annyira az álláspontunk, mint hiszed.

annah 2015.06.10. 10:11:58

Bocs, nem néztem bele a klipbe :(

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2015.06.10. 10:57:24

@annah: "Nem különbözik annyira az álláspontunk, mint hiszed." - Na, pont erről van szó: nem látunk egymás fejébe és szívébe. Én nem tudom, hogy te ki vagy és hogyan gondolkodsz, csak arra tudok reagálni, amit látok a megnyilvánulásaidbnól, és viszont. Viszont a megnyilvánuló - szerintem - mindig komplexebb, mint a megnyilvánulás. Ha viszont a megnyilvánulást azonosítom a megnyilvánulóval, akkor a valóság nagy részétől elzárom őt is, magamat is.

Jön hozzám egy kliens, és birodoalmi lépegetőként gázol át rajtam. Oké, akkor zárjuk rövidre: ő egy birodalmi lépegető. Ettől kezdve azonban tanácstalan vagyok: mit csináljak vele, lökjem le a lépcsőn? Elvégre egy birodalmi lépegetővel a legtöbb, amit tehet az egyszeri jedi lovag, hogy harcképtelenné teszi és megsemmisíti.

Vagy nézzünk mást: én is loptam már életemben. Gyerekként is, kamaszként is. Tolvaj vagyok - oké. És akkor most? Mi következik ebből? Elég, ha levágom a kezem, vagy változtassam meg a blogom címét is tolvajvagyok.blog.hu-ra?

annah 2015.06.10. 11:30:36

@Birtalan Balazs: Én abból indulok ki, hogy a tények a barátaink. A segítségükkel lehet elindulni a javítás/javulás útján. Alapvetően én ebben látom a terapeuta célját/hasznosságát (és az orvosét, tanárét,stb) és az emberek életének célját ( az egyéni potenciál elérése).
Én túl kritikus vagyok, ez tény, de felismertem, nem tagadom, dolgozom rajta.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2015.06.10. 12:28:55

@annah: Tökéletesen egyetértek abban, amit a tényekről írsz. Az egyet nem értés abban van, hogy te ténynek tekintesz olyan dolgot (tolvaj, birodalmi lépegető), amit én tények extrapolációjának, s mint ilyen, értelmezésnek tekintek. Az EMK-ban e kettőt radikálisan megkülönböztetjük (kék golyó vs. lila golyó).

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2015.06.10. 12:31:03

Hozzáteszem, hogy teljesen érthető igény a világ felé, hogy szíveskedjék kiszámíthatóan, a mi fogalmi kereteink szerint működni. Kényelmesebb, biztonságosabb lenne a világ, ha megtenné nekünk ezt a szívességet. De hát nem teszi. (Engem is frusztrál, hidd el.)

Gregor Samsa 2015.06.14. 01:34:59

@Birtalan Balazs: "Jön hozzám egy kliens, és birodoalmi lépegetőként gázol át rajtam. Oké, akkor zárjuk rövidre: ő egy birodalmi lépegető. Ettől kezdve azonban tanácstalan vagyok: mit csináljak vele, lökjem le a lépcsőn?"

Az a benyomásom, hogy az EMK nagyon adaptív és hasznos egy terápiás ülésen, és általában olyan élethelyzetekben, ahol a jó kapcsolat fenntartása a legfontosabb, de távolról sem mindegyikben. Például szép dolog, hogy nem nevezed tolvajnak azt, aki lop, de vajon meddig terjedne a türelmed és empátiára törekvésed, ha tőled lopkodna valaki (akihez amúgy semmi közöd, így a "kapcsolat megmentése" nem szempont) számodra fontos dolgokat?

Meg itt is van egy ilyen hatalmi dimenzió: bár sosem voltam terápiában, úgy képzelem, hogy a terapeuta a helyzetből adodóan fölényes helyzetben van: végül is a kliensnek vannak problémái, nem neki. Könnyű lehet ilyenkor nagyvonalúnak lenni, ahogyan azon sem húzzuk fel magunkat, ha egy kétéves gyerek ököllel esik nekünk. De az "igazi életben" a "birodalmi lépegető" lehet például egy olyan kolléga, aki azonos vagy magasabb rangban van a munkahelyen, és az empátiát további birodalmi lépegetésre való bátorításként éli meg...

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2015.06.14. 08:19:46

@Gregor Samsa: Ezek jogos felvetések. Részint erről írtam az alábbi cikkben:
sorskonyvnelkul.blog.hu/2012/01/09/bejegyzes_url_cime_2220

Ami a terapeuta fölsőbb helyzetét illeti (a fölényes szó szerintem nem szerencsés itt: az nem helyzet, hanem stílus), azt maga a segítségkérő-segített leosztás valóban magában kódolja. Ezért tartja nagyon sok terapeuta (köztük én is) roppant fontosnak, hogy ezt az aszimmetrikus viszonyt mielőbb megszüntesse, és az egész terápia légkörét partnerivé alakítsa, amit az OK++ határoz meg.

Ez, valamint a terapeutának a kliens iránti elköteleződése egyben azt is jelenti, hogy szó sincs olcsó könnyűségről, könnyen nagyvonalúságról.

annah 2015.06.14. 21:56:45

@Birtalan Balazs: De a felvetésre mit mondasz, a való életben? Ahol egy pillanatra sem érdeke a másiknak, hogy téged elfogadjon? Segíthet ott az EMK?
És: én nem azt írtam fentebb, hogy akkor ne csináljunk semmit, vagy lökjük le a lépcsőn. Csak annyit, hogy jó, ha tudjuk, mivel állunk szemben. Én is segítő szakmában vagyok, nyilván ki akarnám hozni abból az állapotból. Nyilván elfogadom, hogy most ő ilyen. Ez a kiindulási pont. Ha nem tudom elfogadni, nem tudok segíteni neki.

annah 2015.06.14. 22:02:38

@Gregor Samsa: Nem nagyvonalúnak könnyű lenni, hanem elérhető az illető. Ha nem ő jön, akkor nem tudod elérni.
A világbékét meg lehetne teremteni, csak a pár legfőbb vezetőt kellene elérni. De ez lehetetlen:(

Gregor Samsa 2015.06.15. 00:18:49

@Birtalan Balazs: Köszi, hogy előkerested ezt a régi bejegyzést! Sajnos az elolvasása után is hiányérzetem van: azt írod, hogy "nem kötelező" "megvilágosodott Buddhaként mászkálni a világban", de én nem kötelességekben gondolkodok (nem valamiféle pót-vallást keresek), hanem pragmatikusabban azt kérdezem, hogy mikor érdemes "zsiráfozni"? Erről nem esik szó. Azt írod, hogy "az EMK elsődlegesen nem módszer, nem technika, hanem egy világ- és emberkép", ami mintha azt sugallná, hogy mindig érdemes "zsiráfozni" (legfeljebb nem sikerül), de ez józan ésszel nem igazán hihető...

Ugye szoktad te is hangsúlyozni, hogy a modelleket nem szabad a valósággal összekeverni. Ilyen alapon gondolom, hogy az EMK is egy modell, egy olyan látásmód, amit a helyzettől függően érdemes "ki- vagy bekapcsolni" (vagyis bizonyos értelemben mégiscsak módszer és technika...), a kérdés az, hogy mikor érdemes használni ezt a modellt.

(A terápiában megtörténő birodalmi gázolás számomra mellékvágány, ha azt mondod, hogy nem könnyű ilyenkor nagyvonalúnak lenni, én készséggel elhiszem. Ezzel kapcsolatban az jutott eszembe, hogy van-e olyan, hogy egy kliens túl fárasztó, nehéz, frusztráló, és egy idő után egyszerűen azt mondod, hogy ez így neked nem éri meg?)

Gregor Samsa 2015.06.15. 00:42:52

@Birtalan Balazs: Közben látom, hogy új hozzászólások születtek miközben én az enyémen merengtem :)

Ez a golyószórós bejegyzés már közelebb van ahhoz, amit kérdeztem. Talán megegyezhetnénk abban, hogy olyan esetekben, ahol a felek legfontosabb érdekei nem esnek egybe, az EMK ugyan nem sokat használ a kommunikációban, de olyankor is jót tehet a lelki nyugalmunknak "varázsütésre máris egy békésebb, ártalmatlanabb világban találom magam" értelemben?

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2015.06.15. 08:15:22

@Gregor Samsa: Az EMK egyértelműen modell, és mint ilyen, se szeri, se száma az olyan szituációknak, amikor simán hasznavehetetlen. Ellenben meglepően nagy számban vannak olyan helyzetek, amikor nagyon is hasznavehető - nagyobb számban, mint azt a sakálként szocializált ember (azaz mi valamennyien) első intuíciója súgná.

A kérdést pragmatikusan úgy lehet föltenni: akarok-e én az illetőtől valamit, túl azon, hogy most azonnal húzzon el messzire az életemből? Ha nem akarok semmit, akkor nincs szükség kommunikációra, legalábbis nem olyanra, amely a kapcsolat fenntartását célozza. Akkor elég, ha leütöm őt, vagy közlöm vele, hogy egy hülye baromarcú. Szívem joga, megtehetem.

Ha azonban sanszos, hogy az illetővel a jövőben még lesz dolgom (mert ugyanazon az emeleten lakik, mert a kollegám, mert tőle vásárolom a paradicsomot, mert gyakran utazunk ugyanazon a villamoson - urambocsá, az illető az anyám vagy az apám, a férjem, feleségem vagy gyerekem) - akkor a várt haszon mennyisége indokolttá teszi, hogy erőt fektessek a kapcsolat fenntartásába, ballasztmentesítésébe. Azaz ilyenkor érdemes föltenni a zsiráffüleket, és azokkal hallgatni, hogy mit is mond a másik, továbbá önmagunkat is zsiráfként megmutatni.

Ebből még nem biztos, hogy születik megoldás, az EMK ugyanis nem megoldás-, hanem kapcsolatorientált modell. Csupán reményként lehet megfogalmazni azt, hogy amennyiben egy X helyzetnek elviekben van megoldása, azt előbb fogja megtalálni közös erővel két olyan ember, akik között és körül a kommunikációs tér ki van pucolva, azaz hallják egymás szavait (meg a szava mögötti belső világot), mint két olyan, akik kurvára akarnak ugyan megoldást, de a másikat ehhez jobb esetben eszközként, rosszabban akadályként tekintik, és lenyomni akarják (vagy épp leszarják).

Még egy szempont: zsiráfként figyelve a világra, egy idő után kiszélesedik azon helyzeteknek és személyeknek a köre, akikről úgy találjuk, hogy lehet és érdemes velük zsiráfozni.

Gregor Samsa 2015.06.16. 01:06:36

@Birtalan Balazs: Ezt most olyan jól megválaszoltad, hogy nem is tudok semmit mondani rá, legfeljebb azt, hogy ha legközelebb idegesít valaki, akkor megpróbálom zsiráf-módon is tekinteni az ügyet, aztán majd kiderül, hogy mennyit ér :)

De van egy teljesen más kérdésem, aminek a poszt témájához is több köze van: más sémáktól eltérően a feljogosítottság-grandiozitás önmagában egy kellemes séma, pozitív érzelmekkel jár. Miért akarná ezt bárki is túlkompenzálni?

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2015.06.16. 02:28:47

@Gregor Samsa: Mondjuk azért, mert a szocializációnk nem egydimenziós. Fiktív példa: kialakul az illetőnek egy izmos Et sémája (apai mintát követve), miközben komoly és erős Szülői üzenetek lehetnek a fejében (anyai oldalról) arra nézve, hogy húzza meg önmagát a világban.

Gregor Samsa 2015.06.17. 00:50:13

@Birtalan Balazs: Valóban, most hogy belegondolok, noha a grandiozitásomat felhőtlenül tudom élvezni, más területeken előfordul, hogy pozitív érzelmeket kerülök el...

Nagyon tanulságos ez a blog. A régebbi írásaidra érkező kommentekre is szoktál válaszolni? (Egyrészt a jobb oldalon látni, ha valaki egy régi bejegyzésnél szól hozzá, másrészt nem látok ilyen kommenteket. Remélem nincs itt olyan szabály, hogy mindig csak a legfrissebb írásra lehet reagálni :)

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2015.06.17. 07:28:38

@Gregor Samsa: Bármire lehet reagálni; kapok róla e-mailt, én meg válaszolok rá, ha olyan a kommentm, hogy tudok rá válaszolni. :) Oldalt a legújabb kommentek látszanak, függetlenül attól, hogy mikori poszthoz írták őket.

És köszönöm a sztrókot. :)

annah 2015.06.17. 23:49:20

@Birtalan Balazs:
Amikor rákérdeztem, hogy előfordul-e, hogy egy ilyen ember terápiába megy, erre gondoltam, hogy EZT kezeltetné-e. Szerintem félrement kicsit a dolog köztünk.
Természetesen így egyetértek veled az előzőekben.

harapós plüssnyuszi 2015.08.10. 17:58:47

Hogyan lehet eldönteni, hogy valaki a grandiozitást kerüli, vagy a csökkentértékűséget fogadja el?

(Más (csak úgy eszembe jutott most a cikkről és felvidított, és gondoltam, hátha Téged vagy mást is felvidít a felelevenítéáse): azért az vicces jelenet a Galaxis útikalauzban, mikor Arthur bemegy abba az óriási csarnokba, ahol össze kéne roppania kicsinysége érzete alatt, nem?)

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2015.08.11. 00:08:01

@harapós plüssnyuszi: Erre a jelenetre nem emlékszem, de tetszik. :)

A döntésre egyszerű algoritmust nem tudok mondani. A többi sémával való összjátékból, ill. az anamnézisből (beleértve a Young Szülői Bánásmód Kérdőívet is) derülhet ki, hogy miről van szó valójában.
süti beállítások módosítása