Sorskönyv nélkül

Legkésőbb hatéves korodra, mint mindenki más, te is megírtad további életed forgatókönyvét.

Felnőttként két lehetőséged van. Életedet vagy e gyerekkorban kialakított szabásminta, az ún. SORSKÖNYV alakítja tudattalanul – vagy te magad alakítod, tudatosan.

Mit szólnál, ha egy hatéves gyerek akarná kormányozni az autódat? És ha az életedet?


>>> TERÁPIA <<<

Birtalan Balázs

© Birtalan Balázs, 2010
A Sorskönyv nélkül blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.


> Sématerápia-cikkek <



A kötet ide kattintva megrendelhető!

Mivel nincs élet a Facebookon kívül...

Címkék

adaptív (5) aids (3) alkalmazkodó gyermek (9) álom (10) antiszemitizmus (4) anya (3) archetípus (4) átmeneti tárgy (3) átváltás (3) automatikus gondolat (8) autonómia (28) betegség (6) Bizalmatlanság-abúzus (3) blog (10) Boldizsár Ildikó (6) Büntető készenlét (3) change history (3) Címkék (3) Csökkentértékűség-szégyen (8) depresszió (5) diagnózis (4) diszfunkcionális (5) diszfunkcionális attitűd (3) drámaháromszög (5) driver (6) dumbledore (3) élet (5) elfogadás (10) elfojtás (3) elhagyatottság-instabilitás (3) elhárító mechanizmus (3) elkerülés (6) ellenparancs (4) ellensorsköny (4) ellensorskönyv (3) ellentétes sorskönyv (9) előadás (10) Elszakítottság és elutasítottság (5) emk (33) EMK (17) emlékezés (4) empátia (16) empatikus konfrontáció (4) énállapot (9) engedély (3) erickson (8) eric berne (14) erőforrás (8) erőszakmentesség (6) értelmezés (3) érzelem (7) Érzelmi depriváció (3) érzés (11) evolúció (3) Facebook (5) fejlődéslélektan (3) felelősség (4) felnőtt (15) Felnőtt (3) félreismerés (4) félreismerési mátrix (3) film (3) fóbia (3) franz anton mesmer (3) Freud (3) freud (9) freudi elszólás (3) gátló parancs (16) Gestalt (3) gumikötél (5) gyász (3) gyenge pont (4) gyermeki (7) Gyermeki (4) halál (12) harmadfokú (3) harry potter (20) Harry Potter (4) hiedelem (18) hiedelemrendszer (4) hipnózis (30) hiv (3) homoszexuális (3) horog (4) humor (29) indulatáttétel (5) intimitás (6) irányító szabályozó szülői (8) itt és most (3) Járó Katalin (3) játék (3) játszma (17) József Attila (4) jung (4) kapcsolat (3) Károsodott autonómia és teljesítőképesség (5) Károsodott határok (6) katarzis (3) kérés (8) keresztezett tranzakció (5) kiegészítő tranzakció (3) kip (9) kísérlet (4) kognitív (9) kognitív disszonancia (4) kognitív terápia (25) kognitív torzítás (14) kognitív torzítások (3) kommunikáció (18) kommunikációs hibák (3) Könyörtelen mércék - hiperkritikusság (3) korai döntés (6) korai maladaptív séma (7) korlátozott szülői újragondoskodás (6) lázadó gyermeki (5) maladaptív (6) maladaptív séma (12) marshall b. rosenberg (10) másodlagos strukturális modell (5) megfigyelés (9) megküzdési stílus (3) mérő lászló (3) mese (8) meseterápia (7) mészáros istván (5) Metamorphoses Meseterápiás Módszer (3) modell (5) módosult tudatállapot (11) munka (3) nag (6) NAG (6) nárcizmus (3) nem én írtam (8) NLP (3) nlp (18) nyereség (5) ok keret (4) ok kocka (3) ok vagyok ok vagy (12) öngyilkosság (5) önismeret (14) politika (3) pszichiátria (5) pszichoanalízis (15) pszichodráma (4) pszichológia (10) pszichopatológia (3) pszichoterápia (43) pszichózis (5) rák (9) regresszió (10) rejtett tranzakció (4) rejtő jenő (3) relaxáció (3) rendszer (3) sajátélmény (36) sakál (5) sakálnyelv (5) séma (6) sématartomány (9) sématerápia (24) sérülékenység-veszélyeztetettség (3) siker (3) sorskönyv (45) sorskönyvi üzenet (5) spontaneitás (3) szabad gyermek (6) szavazás (5) szegedi pszichológiai napok (8) szembesülés (3) személyiségzavar (3) szeretet (3) szex (4) szimbólum (7) szorongás (6) szükséglet (14) szülői (5) Szülői (3) szupervízió (3) TA (30) ta (39) tanácsadás (4) terápia (39) terápiás keretek (4) teszt (3) tranzakcióanalízis (3) tudatosság (4) tudattalan (13) tudomány (5) túlkompenzálás (7) tünet (4) újradöntés (13) ünnep (4) vakfolt (4) vallás (3) valóság (3) változás (13) vers (11) viselkedés (5) viselkedésterápia (7) Young (9) zsiráf (17) zsiráfnyelv (11) zsiráftánc (8) zsiráftánc tanfolyam (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

  • HoldViola: Drága Balázs, annyira hiányzol ebből a világból. :( (2018.11.11. 10:54) Szerelmi bánat
  • tipitii: Szia Balázs! Én még csak pár napja akadtam a blogodra a sémák miatt, vagyis inkább nekik köszönhe... (2018.05.06. 08:37) Sémák sűrűjében... – 1.
  • tesz-vesz: @közép dunántúli régió: nem. ezek a "versek" pocsékok. ha a kínrímes dadogós mondatok, szavak egym... (2017.10.14. 17:59) Kasszazárás
  • közép dunántúli régió: @tesz-vesz: remélem, azóta fejlődött a jellemed, és sikerült túllépned a szánalmas trollkodáson. M... (2017.09.24. 09:46) Kasszazárás
  • Dorkateo1: @Gregor Samsa: "mintha egy az agyunkban élősködő önálló élőlény lenne, akinek saját céljai vannak... (2017.06.12. 22:34) Sémák sűrűjében... – 2.
  • Adam Dosa: Hálás köszönetemet küldöm önnek ezekért az irásokért. Azt hiszem ateista vagyok, de most mégis úgy... (2016.10.17. 16:07) Restancia: a további 8 séma
  • Leo Festmények Szabó Eszter: Kácsándi Elvira? Ryke Geerd Hamer módszerével segít gyógyulni.. nem szimpi? (2016.06.14. 09:19) Balázs, a terapeuta elköszön
  • tesz-vesz: @Alensha: és nyugodtan használhatod a válaszgombot is, olyan gerinces (2016.06.06. 17:39) Kasszazárás
  • tesz-vesz: @Alensha: "ki gépen szállt fölébe annak térkép-e táj" idézni csak pontosan, szépen, persze ha kij... (2016.06.06. 17:17) Kasszazárás
  • Alensha: "emelkedett irodalmi műbe nem írunk olyat hogy excel. de nem csak most, 300 éve se írtak a nagy kö... (2016.05.29. 18:06) Kasszazárás
  • Utolsó 20
pagerank

A felügyelő és a püspök

2011.01.10. 03:20 Birtalan Balazs


 

Az én értelmezésemben minden pszichoterapeutának (függetlenül attól, hogy melyik irányzat követője) négy műszer biztosítja azt, hogy hatékonyan tudjon segíteni a hozzá fordulóknak. Ezek egyike a szupervízióval karbantartott önismeret. Az önismeretről már bőven volt – és lesz is – szó. Alább a szupervízióról írok röviden, és egy anekdota erejéig kitérek arra is, hogy mi nem a szupervízió. (A terapeuta másik három eszközét a saját terápiás oldalamon sorolom fel.)

A latinban a super- előtag azt jelenti: „felett”, a visio főnév jelentése: „látás”. A supervisor tehát „felüllátó” – azaz felügyelő. Maga a szó egy ógörög kifejezés tükörfordítása: az episzkoposz pontosan ugyanígy épül fel. Érdekes kultúrtörténeti fordulat, hogy ennek ellenére a görög szó bevett magyar fordítása nem felügyelő, hanem püspök. A felügyelő dolga az ókorban az volt, hogy ellenőrizze a rabszolgák munkájának menetét: hogy mindenki megfelelően teszi-e, amit tennie kell. A püspök dolga pedig az, hogy őrizze és továbbadja a kinyilatkoztatott igazságot.

A pszichoterápiás gyakorlatban a szupervízió fogalma közelebb áll a felügyelet fogalmához, mint a püspökségéhez. A szupervizor az a személy, aki a maga szaktudása és sokéves terápiás tapasztalata birtokában segít más terapeutáknak abban, hogy a munkájukat „megfelelően teszik-e”. E segítségnyújtás legalább három területet érint, de ezek felsorolása előtt fontosnak tartom, hogy kitérjek a terápiás titoktartás témájára.
 

A terápiás titok

Ami a terapeuta és a kliens között elhangzik – az titok. Ezt a normát a pszichoterápia szerencsésen megörökölte a katolikus egyház gyónási gyakorlatából. Miként a gyónásban, a terápiában is igaz, hogy a titoktartási kötelezettség egyoldalú: a kliens természetesen bárkinek bármit elmondhat a saját terápiás tapasztalataiból. (Más kérdés, hogy bizonyos dolgokat a terápia hatékonysága érdekében szerencsésebb nem kivinni a terápia védett közegéből.) A terapeutát azonban abszolút mértékben köti a titoktartás.

Illetve.

Ez az „abszolút” tulajdonképpen relatív. A terapeutának kötelessége biztosítani, hogy a kliens érdekei ne sérüljenek. Ebbe beletartozik az is, hogy – rendkívüli körülményeket leszámítva – nem mondhat senkinek semmi olyat, amiből kliensének személye beazonosítható, nem is beszélve a terápiában történt és elhangzott konkrétumokról. (Rendkívüli körülménynek számíthat például az akut pszichózis vagy az öngyilkossággal való közvetlen fenyegetőzés – ilyen esetekben indokolt lehet a mentőket hívni, mert az élet és az egészség védelme megelőz minden más kötelezettséget.) Ellenben indokolt esetben – a kliens tudtával – a terapeutának jogában áll szakmai körben és szakmai szándékkal bizonyos részleteket megosztani a terápiában történtekről, természetesen szigorúan ügyelve arra, hogy a közölt részletek ne legyenek árulkodóak kliense személyére nézve.

„Szakmai cél” lehet például új terapeuták képzése, régiek továbbképzése, konferencián vagy tanulmányban történő esetismertetés stb. Ezekben az esetekben a névtelenség bevett eszköze, hogy a kliens fiktív keresztnévvel szerepel, és a lehető legkevesebb adattal: csak annyival, amennyi a megértéshez okvetlenül szükséges (pl. „fiatal, értelmiségi, kétgyermekes anya”). Ha a terápiás ülések során kép- vagy hangfelvétel készül, ehhez mindig szükséges a kliens előzetes engedélye. S csak ha a kliens kifejezetten hozzájárul, akkor lehetséges e felvételeket az említett szakmai fórumokon bemutatni.

S hogy a tényleges témánkra térjünk: szakmai fórumnak számít a szupervízió is, történjék az akár egyénileg, akár csoportosan. Mások talán másként vélekednek erről, én azonban fontosnak tartom, hogy minden kliensem számára már a közös munka kezdetén világos legyen: terápiás tevékenységemet szupervízió mellett végzem, vagyis fenntartom magamnak a jogot, hogy ha szükségét érzem, „szupervízióba vigyem őket”, azaz beszéljek róluk más személynek – természetesen a névtelenséget biztosító fenti óvintézkedések betartásával. Aki ezt aggályosnak találná (a gyakorlatban még nem volt ilyen), azt egyszerűen nem vállalnám el.

De mire is való voltaképpen a szupervízió? Azt írtam, legalább három területet érint.
 

Egy a párna, egy a részvény

A legelemibb terület: a szakmai fogások. Minden pszichoterápiás módszert ugyanúgy meg kell tanulni, mint a cipőtalpalást, a repülőgép-vezetést, a filmrendezést vagy a stemplizést (utóbbit lásd alább, 1:28-tól). 


Mire valaki eljut odáig, hogy „élő egyenesben” találkozik első kliensével, addigra már megtanulta, hogy hogyan tartsa be a nil nocere (csak nem ártani) elvét. Azaz (szinte) biztos, hogy nem okoz (nagy) bajt. Ebből azonban még korántsem következik, hogy minden esetben képes megtalálni a legjobb, leghatékonyabb megoldást. Egy adott helyzetben számos lehetősége van, több alkalmazható technikát is ismer – de vajon melyiket válassza? És amit választott, azt vajon jól alkalmazta-e? A megfelelő szavakat használta-e, vagy másképp kellett volna fogalmazni? – A szupervizor természetesen nem kuksol ott a mellényzsebében, nem tud neki súgni. Utólag azonban át lehet beszélni a kérdéses epizódot. S ha készült felvétel, vagy a terapeuta pontosan jegyzetelt, akkor akár hetekkel később is lehetőség nyílik a mondatról mondatra történő elemzésre.
 

Bukkanók, kanyarok és hurkok

Ahogy a terapeuta mind nagyobb rutinra tesz szert, úgy szorulnak mind jobban háttérbe ezek a technikai kérdések. A szupervízió későbbi fázisaiban már nem az a kérdés, hogy hogyan kell csinálni, hanem ez: Merre menjünk tovább?

Minden terápia elkezdődik valahol, és tart valahová. Hogy hová, azt a terapeuta és a kliens elvileg már az elején tisztázza. Elvégre a kliens nem azért szánja rá magát a terápiára, hogy hetente egyszer legyen mivel agyoncsapni az idejét, és ezt tegye élete végéit, hanem mert úgy tapasztalja, hogy valami nem stimmel vele, és azt szeretné, hogy az a valami (is) stimmeljen. Célszerű tehát már az út elején rögzíteni: miből veszi majd észre a kliens, hogy vége a terápiának?

Az út azonban ritkán egyenes. Mi több, akkora bukkanók, kanyarok és hurkok adódhatnak rajta, hogy az a csoda, ha a rajta járók nem tévednek el időnként. Márpedig a terapeuta nem elefántcsonttoronyban ülve asszisztálja végig a kliens botladozásait, hanem vele együtt járja az utat. Persze más perspektívából, más tapasztalatok birtokában nézi a terepet, így gyakori, hogy előbb tudja, merre járnak éppen, mint maga a kliens. Ám a legdörzsöltebb terapeutával is megesik, hogy egyszer csak azon kapja magát: fogalma sincs, hol is tartanak éppen. Vagy nagyon is tudja, mert azt látja, hogy jó ideje körbe járnak. Ekkor kap szerepet a szupervizor, aki kívülállóként, friss szemmel tud ránézni az esetre, s így jó esélye van arra, hogy hasznos tanáccsal szolgáljon a terapeutának. Teszem azt, felhívja a figyelmét valami evidenciára, amit pontosan azért nem vett észre, mert túl közelről nézte az eseményeket.

Nézzünk egy egyszerű – és tökéletesen fiktív – példát a fentiekre! Tegyük fel, hogy a kliens egy anya, aki a terápia egy pontján előáll azzal a problémával, hogy nem tud szót érteni a gyerekével. A terapeuta segítségével tisztázzák a gyerekkel való viszony részleteit, mind a jelen helyzetre, mind a múltra vonatkozóan. Megnézik a gyereknek az apához való viszonyát. Föltérképezik a szülők közötti játszmákat. Hosszasan szöszölnek az anya és a gyerek közötti konkrét helyzetekkel, részletesen elemezve az egymást követő tranzakciók sokaságát. Próbálkoznak alternatív viselkedésminták begyakorlásával – hasztalan. Telnek a hetek, és a kapcsolat nem javul. Mígnem a terapeuta gondol egyet, és elmegy szupervízióba. Vázolja az esetet, elmondja, hogy mi mindent csináltak eddig. A szupervizor pedig felteszi a világ legbanálisabb kérdését: „És milyen a kliens viszonya a saját anyjával?” Erre a terapeuta egy pillanatra bután néz, próbálja előszedni az emlékezetéből, hogy milyen is a kliens viszonya a saját anyjával, és rájön, hogy pár általánosságon túlmenően halvány fogalma sincs. Valamikor régen, az anamnézis során persze szóba jött ez is, de aztán jöttek más témák, és a kliens anyja valahogy lekerült a napirendről. A következő alkalommal a terapeuta előhozza az anya-témát, alaposan átbeszélik-átdolgozzák, és láss csodát! a kliens rajtaütésszerűen elkezd sokkal hatékonyabban kommunikálni a gyerekével.

A terapeuta is ember 

A fenti példában persze fölmerül: vajon a terapeuta biztos, hogy csak azért ment el vakon a kliens–anya viszony mellett, mert túl közel volt az eseményekhez, és belegubancolódott? Elképzelhető. De nem kizárt, hogy volt valamilyen személyes érintettsége, amit ő maga nem vett észre, és épp ez akadályozta meg abban, hogy a magától értetődőt felismerje. És ez a szupervízió harmadik illetékességi területe: a terapeuta személye.

A terapeuta is ember. Neki is vannak sikerei és kudarcai, vannak jól és vannak rosszul működő – vagy épp nem működő – emberi kapcsolatai. Vannak álmai, vágyai és félelmei – röviden van pszichéje és van saját élettörténete.

Az ortodox pszichoanalízis mindezt tagadja. De legalábbis nem szívesen ismeri el. Vagy ha el is ismeri, azt mondja: a terapeuta személyisége nem kaphat szerepet a terápiában. Ha a terapeuta azt tapasztalja, hogy akár pozitív, akár negatív érzelmekkel kezd jelen lenni a terápiás folyamatban – vagyis megjelenik az ún. viszontáttétel –, akkor baj van, akkor véget kell vetni a terápiának.

Ma már ezen túlvagyunk. Egyrészt a terápiában mind a kliens, mind a terapeuta részéről megjelenhetnek valódi érzelmek is, nem csupán áttételek és viszontáttételek. Másrészt sok kudarcból kiderült: a folyamatban tökéletesen érintetlenül maradó terapeuta eszménye elérhetetlen. Harmadrészt arra is rájöttek: még szerencse.

A terapeuta teljes emberségével – pszichéjével és élettörténetével – van jelen a terápia folyamatában – és természetesen szakmai felkészültségével. Optimális esetben a szakmai felkészültségé a főszerep, és a kliens – illetve annak helyzete, története – által kiváltott érzelmeivel teljes mértékben tisztában van, képes kezelni azokat. Ily módon ezek az érzelmek is a terápia hatótényezőivé válhatnak.

Azonban a terapeuta sem sebezhetetlen. Megeshet, hogy akár a kliens személye, akár az általa elmondott történet eltalál benne egy neuralgikus pontot. Alkalmasint anélkül, hogy ennek tudatában lenne. Lehet, hogy a kliens hanghordozása az apja hangjára emlékezteti. Lehet, hogy a kliens által hozott helyzet a saját életében is problémát okoz. (Például a kliens elakadt a gyász folyamatában, s a terapeutának ugyancsak van egy fel nem dolgozott vesztesége.) A variációk száma végtelen.

A személyes érintettség egyfelől úgy derülhet ki, hogy a terapeuta ügyetlenkedik: nem találja meg a megfelelő megoldást. A fenti fiktív esetben például elképzelhető, hogy a terapeutának van egy fel nem dolgozott konfliktusa a saját anyjával, és tudattalanul ez akadályozta meg abban, hogy a kliensnek az anyjához való viszonyát firtassa.

Másfelől megtörténhet az is, hogy a terapeuta érzi: érzelmileg bevonódott. Ez több mindent jelenthet. Jelentheti azt, hogy az alkalom végeztével nem tudja „letenni” a klienst, hanem a szabadidejében is az ő esetén rágódik. De nem kizárt, hogy egyszerűen kiborul – mint említettük: a terapeuta is ember.

A szupervizor feladata, hogy felismerje, megértse és kezelje ezeket a helyzeteket. Felismerje – akár a terapeuta helyett is. Megértse – és megértesse a terapeutával is. Kezelje – azaz segítsen a terapeutának. Akár egy jól eltalált mondattal, akár oly módon, hogy terápiás keretek közötti segítséget kínál fel neki, vagy éppen továbbirányítja valakihez, hasonló céllal. A nem katolikusok többnyire meglepődnek azon, hogy a pápa is szokott gyónni. A katolikusok számára ugyanez magától értetődő. Ugyanígy magától értetődő mindenkinek, akinek már van némi fogalma az önismeretről, hogy alkalomadtán a terapeutának is jól jöhet a terápia.

Összefoglalva: a szupervizor dolga annak biztosítása, hogy jól menjen a terápiás munka. Ha a magával a munkával van gond, akkor abban adjon segítséget. Ha a terapeutával, akkor neki.

És most jöjjön a beígért anekdota arról, hogy mi nem szupervízió!

A történet egy telefonos lelkisegély-szolgálatnál zajlott, ahol egykor magam is dolgoztam, de szerencsére nem velem esett meg.

A telefonszolgálatoknál nem pszichológusok, hanem önkéntes segítők dolgoznak, és telefonon keresztül természetesen nem pszichoterápiát tartanak, hanem leginkább a lelket a hívóban. Ezzel együtt az operátorok és hívók közötti dinamika sok szempontból megegyezik a terapeuta és kliense közötti dinamikával. Így minden telefonos lelkisegély-szolgálatnál indokolt a rendszeres szupervízió. Nálunk havonta egyszer volt ilyen alkalom: egy jó nevű pszichológus hölgy járt hozzánk, és mintegy két és fél, három órában állt az ügyelők rendelkezésére.

A történet szenvedő alanya az egyik ügyelő, egy középkorú nő, aki behozott a csoportos szupervíziós alkalomra egy hívást, ami borzalmasan megviselte. Hogy milyen történet volt a hívás tárgya, és hogy miért borította ki, az itt érdektelen. A lényeg, hogy a kolléganő kifejezett krízisben volt. Előadta hát az esetet, és kétségbeesetten várta a szakmai, egyszersmind empatikus segítséget.

A jó nevű szupervizor – decens kosztümjében ülve, teáját kavargatva – kis hallgatás után megszólalt, s lassan, megfontoltan a következőket mondta:

– Pa-to-lo-gi-kus. Kétség – kívül – pa- to-lo-gi-kus! (szünet) Ha igaz, amit a hívó mondott: akkor azért patologikus. Ha nem igaz: akkor azért patologikus. (szünet) Következő eset?
Sajnos megesik, hogy a szupervizor valójában episzkoposz. Aki nem a munka megfelelőségének biztosítását érzi feladatának, hanem az igazság kinyilatkoztatását.

 




Ha tetszett, amit olvastál, ne sajnálj tőlem egy lájkot! :-)
Ha úgy gondolod, másnak is hasznára válna, ne habozz megosztani vele!

Ha úgy tapasztalod, valami nem stimmel veled: Gyere hozzám terápiába!


» 6 komment «




Címkék: film humor pszichoterápia önismeret pszichoanalízis szupervízió sajátélmény

A bejegyzés trackback címe:

https://sorskonyvnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr902573186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lapis Lazuli 2011.01.10. 07:47:07

Egy alkalommal felhívtam egy barátomat, aki pszichológus, a munkahelyén. A központos néni vette fel. Mondom neki: jó napot kívánok, x y-nal szeretnék beszélni. Mire ő: most nem tudom adni kedveském, most szuper víziója van. Azóta is így használjuk...

amind enit 2011.01.10. 11:03:13

Nekem is volt, de én kikezeltetem. Szedek bogyókat, kapok szurikat és szépen javulok.....:-DDD

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.01.10. 11:41:24

Privátban én többnyire egyszerűen vízilónak hívom a műfajt, az alkalmat meg vízilovazásnak. (Szuper, nem?)

Jgy 2011.01.11. 12:56:45

Ahogy olvastam a posztodat, jutott eszembe a Názáreti Terapeuta, aki annyira bevonódott a folyamatba, hogy harmadnapon a Nagy Szupervizornak kellett beavatkoznia.

v79benno 2011.06.13. 00:06:20

"Érdekes kultúrtörténeti fordulat, hogy ennek ellenére a görög szó bevett magyar fordítása nem felügyelő, hanem püspök."

Érdekes kultúrtörténeti fordulat lenne, ha fordítás lenne, de a "püspök" egész egyszerűen az 'episzkoposz' magyaros hangkörnyezetbe adaptálódott formája (amint az látszik is rajta), szó sincs fordításról. Nem fordult le sehogy, maradt, ami volt, titok, idegenség.