Sorskönyv nélkül

Legkésőbb hatéves korodra, mint mindenki más, te is megírtad további életed forgatókönyvét.

Felnőttként két lehetőséged van. Életedet vagy e gyerekkorban kialakított szabásminta, az ún. SORSKÖNYV alakítja tudattalanul – vagy te magad alakítod, tudatosan.

Mit szólnál, ha egy hatéves gyerek akarná kormányozni az autódat? És ha az életedet?


>>> TERÁPIA <<<

Birtalan Balázs

© Birtalan Balázs, 2010
A Sorskönyv nélkül blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.


> Sématerápia-cikkek <



A kötet ide kattintva megrendelhető!

Mivel nincs élet a Facebookon kívül...

Címkék

adaptív (5) aids (3) alkalmazkodó gyermek (9) álom (10) antiszemitizmus (4) anya (3) archetípus (4) átmeneti tárgy (3) átváltás (3) automatikus gondolat (8) autonómia (28) betegség (6) Bizalmatlanság-abúzus (3) blog (10) Boldizsár Ildikó (6) Büntető készenlét (3) change history (3) Címkék (3) Csökkentértékűség-szégyen (8) depresszió (5) diagnózis (4) diszfunkcionális (5) diszfunkcionális attitűd (3) drámaháromszög (5) driver (6) dumbledore (3) élet (5) elfogadás (10) elfojtás (3) elhagyatottság-instabilitás (3) elhárító mechanizmus (3) elkerülés (6) ellenparancs (4) ellensorsköny (4) ellensorskönyv (3) ellentétes sorskönyv (9) előadás (10) Elszakítottság és elutasítottság (5) emk (33) EMK (17) emlékezés (4) empátia (16) empatikus konfrontáció (4) énállapot (9) engedély (3) erickson (8) eric berne (14) erőforrás (8) erőszakmentesség (6) értelmezés (3) érzelem (7) Érzelmi depriváció (3) érzés (11) evolúció (3) Facebook (5) fejlődéslélektan (3) felelősség (4) Felnőtt (3) felnőtt (15) félreismerés (4) félreismerési mátrix (3) film (3) fóbia (3) franz anton mesmer (3) Freud (3) freud (9) freudi elszólás (3) gátló parancs (16) Gestalt (3) gumikötél (5) gyász (3) gyenge pont (4) Gyermeki (4) gyermeki (7) halál (12) harmadfokú (3) Harry Potter (4) harry potter (20) hiedelem (18) hiedelemrendszer (4) hipnózis (30) hiv (3) homoszexuális (3) horog (4) humor (29) indulatáttétel (5) intimitás (6) irányító szabályozó szülői (8) itt és most (3) Járó Katalin (3) játék (3) játszma (17) József Attila (4) jung (4) kapcsolat (3) Károsodott autonómia és teljesítőképesség (5) Károsodott határok (6) katarzis (3) kérés (8) keresztezett tranzakció (5) kiegészítő tranzakció (3) kip (9) kísérlet (4) kognitív (9) kognitív disszonancia (4) kognitív terápia (25) kognitív torzítás (14) kognitív torzítások (3) kommunikáció (18) kommunikációs hibák (3) Könyörtelen mércék - hiperkritikusság (3) korai döntés (6) korai maladaptív séma (7) korlátozott szülői újragondoskodás (6) lázadó gyermeki (5) maladaptív (6) maladaptív séma (12) marshall b. rosenberg (10) másodlagos strukturális modell (5) megfigyelés (9) megküzdési stílus (3) mérő lászló (3) mese (8) meseterápia (7) mészáros istván (5) Metamorphoses Meseterápiás Módszer (3) modell (5) módosult tudatállapot (11) munka (3) nag (6) NAG (6) nárcizmus (3) nem én írtam (8) nlp (18) NLP (3) nyereség (5) ok keret (4) ok kocka (3) ok vagyok ok vagy (12) öngyilkosság (5) önismeret (14) politika (3) pszichiátria (5) pszichoanalízis (15) pszichodráma (4) pszichológia (10) pszichopatológia (3) pszichoterápia (43) pszichózis (5) rák (9) regresszió (10) rejtett tranzakció (4) rejtő jenő (3) relaxáció (3) rendszer (3) sajátélmény (36) sakál (5) sakálnyelv (5) séma (6) sématartomány (9) sématerápia (24) sérülékenység-veszélyeztetettség (3) siker (3) sorskönyv (45) sorskönyvi üzenet (5) spontaneitás (3) szabad gyermek (6) szavazás (5) szegedi pszichológiai napok (8) szembesülés (3) személyiségzavar (3) szeretet (3) szex (4) szimbólum (7) szorongás (6) szükséglet (14) Szülői (3) szülői (5) szupervízió (3) TA (30) ta (39) tanácsadás (4) terápia (39) terápiás keretek (4) teszt (3) tranzakcióanalízis (3) tudatosság (4) tudattalan (13) tudomány (5) túlkompenzálás (7) tünet (4) újradöntés (13) ünnep (4) vakfolt (4) vallás (3) valóság (3) változás (13) vers (11) viselkedés (5) viselkedésterápia (7) Young (9) zsiráf (17) zsiráfnyelv (11) zsiráftánc (8) zsiráftánc tanfolyam (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

  • HoldViola: Drága Balázs, annyira hiányzol ebből a világból. :( (2018.11.11. 10:54) Szerelmi bánat
  • tipitii: Szia Balázs! Én még csak pár napja akadtam a blogodra a sémák miatt, vagyis inkább nekik köszönhe... (2018.05.06. 08:37) Sémák sűrűjében... – 1.
  • tesz-vesz: @közép dunántúli régió: nem. ezek a "versek" pocsékok. ha a kínrímes dadogós mondatok, szavak egym... (2017.10.14. 17:59) Kasszazárás
  • közép dunántúli régió: @tesz-vesz: remélem, azóta fejlődött a jellemed, és sikerült túllépned a szánalmas trollkodáson. M... (2017.09.24. 09:46) Kasszazárás
  • Dorkateo1: @Gregor Samsa: "mintha egy az agyunkban élősködő önálló élőlény lenne, akinek saját céljai vannak... (2017.06.12. 22:34) Sémák sűrűjében... – 2.
  • Adam Dosa: Hálás köszönetemet küldöm önnek ezekért az irásokért. Azt hiszem ateista vagyok, de most mégis úgy... (2016.10.17. 16:07) Restancia: a további 8 séma
  • Leo Festmények Szabó Eszter: Kácsándi Elvira? Ryke Geerd Hamer módszerével segít gyógyulni.. nem szimpi? (2016.06.14. 09:19) Balázs, a terapeuta elköszön
  • tesz-vesz: @Alensha: és nyugodtan használhatod a válaszgombot is, olyan gerinces (2016.06.06. 17:39) Kasszazárás
  • tesz-vesz: @Alensha: "ki gépen szállt fölébe annak térkép-e táj" idézni csak pontosan, szépen, persze ha kij... (2016.06.06. 17:17) Kasszazárás
  • Alensha: "emelkedett irodalmi műbe nem írunk olyat hogy excel. de nem csak most, 300 éve se írtak a nagy kö... (2016.05.29. 18:06) Kasszazárás
  • Utolsó 20
pagerank

Néha kínos volt

2011.02.21. 18:03 Birtalan Balazs


 

Freud és JungNem nagyon: kicsit. Kamaszkorom utolsó éveiben, amikor már sok mindent összeolvastam a pszichológiáról, és mind Freud, mind Jung nevét jól ismertem. Tudtam, hogy ők a Pszichoanalízis Nagy Öregjei – de meg nem tudtam volna mondani, mi a lényegi különbség kettejük között. Valahogy olyanok voltak számomra, mint Marx és Engels: mindkettő ősöreg és kortalan, mindketten csináltak valami nagyot és fontosat, és egyikük szakállasabb, mint a másik.

A párhuzam első megközelítésben azért nem stimmel, mert Jungnak nem volt szakálla. Ami a többi eltérést illeti, azok az évek során fokozatosan tisztultak ki előttem. És úgy gondolom, mások számára is hasznos vagy érdekes lehet, ha írok egy alapvetően korrekt, ám a műfaj követelményeinek megfelelően rövid és felszínes áttekintést arról, hogy mi is a különbség Freud és Jung között.
 

Származásuk


Sigmund Freud 1856-ban született egy osztrák kisvárosban, egy mindinkább elszegényedő zsidó kereskedő gyermekeként. Összesen kilencen voltak testvérek. Négyévesen került Bécsbe, ott nőtt fel, oda járt orvosi egyetemre.

Carl Gustav Jung 1875-ben született Svájcban, egy református lelkész negyedik, de egyetlen életben maradt gyermekeként. Négyévesen került Bázelbe, ott nőtt fel, oda járt orvosi egyetemre.

Az, hogy valaki zsidó, egyrészt az égvilágon semmit nem jelent. Másrészt mindent jelent. Az ifjú Freudnak bőségesen volt lehetősége megélni Bécsben a mind erősebb antiszemitizmust, ezzel együtt a lenézettséget, megalázottságot. Élete és munkássága – egy bizonyos olvasat szerint legalábbis – értelmezhető mindezen sérelmek kompenzációjának: a semmibe vett „kis zsidó” kemény munkával, összeszorított fogakkal a mese végére nagyobbra nő, mint bárki a környezetében, és az őt lenéző bécsi arisztokrácia orrát beleveri annak saját mocskába, amikor kérlelhetetlenül rámutat arra, hogy a sok előkelő úr és hölgy legbelül egytől-egyig szexuálisan túlfűtött, perverz vadállat.

Jungnál ilyen kompenzációról nincs szó. Az ő kezdeti frusztrációja annyi volt, hogy Bázelben nem indítottak archeológia szakot, s mert a család lehetőségei szűkösek voltak, nem mehetett más városba tanulni. Így jobb híján orvos lett belőle, emellett azonban azzal foglalkozott, ami csak érdekelte. Márpedig őt elsősorban a misztika érdekelte, majd ennek kapcsán a különböző népek és törzsek kultúrája, mitológiája.

Jung munkássága legalább olyan jelentős a „hagyományos” emberkép megingatásában, mint Freudé, azonban számára a „keresztény” Európa, a békés Svájc egészen más kontextusként szolgált. Amíg Freud soha nem tudott (valószínűleg nem is akart) kilépni a polgárpukkasztó szerepéből, és állandóan a kritikák kereszttüzében állt (könyvei pedig a nácik tüzében égtek el), addig Jungot legfeljebb ártalmatlan őrültnek tekintették, s mivel alapvetően visszavonult életet élt, a szűk szakmán kívüli világ nemigen törődött vele. S mivel az üldözésnél jobb marketing nem létezik, érthető, hogy Freudból – Junggal ellentétben – „történelmi celeb” lett, függetlenül attól, hogy tudományos szempontból melyikük munkássága mennyire jelentős.
 

Kapcsolatuk


Freudtól nem lehet elvitatni az „alapító atya” szerepét. Noha a tudattalan fogalmát nem ő alkotta meg, egyértelműen ő vitte át a köztudatba. Neki köszönhető – és neki róható föl – a mai pszichoterápia számos jellemző vonása. (A két linkre kattintva erről aránylag bőven írtam, nem szeretnék fölösleges ismétlésbe bocsátkozni.)

A nála csaknem húsz évvel fiatalabb Jungra Freud úgy tekintett mint örökösére, akinek majdan átadhatja a jogart, s aki az új mozgalom, a pszichoanalízis nem-zsidó apostola lesz. Ez a szempont azért volt fontos számára, mert – miként a fentiekből is következhet – Freud ellenlábasainak egyik legfőbb (bár mérsékelten szakmai) érve az volt, hogy a pszichoanalízis „zsidó tudomány”. S amíg az analízis nem tudta magát kiverekedni ebből a skatulyából, addig a századelő politikai klímájában nem sok esélye volt arra, hogy valódi polgárjogot nyerjen az egyetemeken és a rendelőkben.

A terv azonban aránylag korán befuccsolt: az ideológiailag el nem kötelezett Jung számos ponton kritizálta, átértelmezte, szűkítette és bővítette Freud tanítását, amit az „Öreg” nem tűrt el. Freud zseni volt, de öntörvényű zseni, és a kritikát lázadásnak tekintette. Jung néhány év leforgása alatt trónörökösből eretnekké lett, és 1913-ban végleg szakított Freuddal. Hogy munkásságát a továbbiakban az övétől megkülönböztesse, azt pszichoanalízis helyett analitikus pszichológiának (hát nem frappáns?), illetve komplex pszichológiának nevezte.

Mivel a freudi örökség pozitív – és negatív oldalairól már írtam korábban, a továbbiakban először azt nézzük meg röviden, hogy mit hagyott Jung az utókornak. Ezt követően azokra a területekre vetünk egy-egy pillantást, amelyekkel mindketten foglalkoztak, de más és más értelemben.
 

Jung öröksége


Az alább részletesebben tárgyalt fogalmak mellett Jung legnagyobb hozzájárulása a mai pszichológiához – sőt a közgondolkodáshoz – egy fogalompár megalkotása volt. A lélektani típusok című, 1921-ben megjelent művében vezette be az extraverzió–introverzió ellentétpárt. Meghatározása szerint az extravertált személy „szubjektív beállítottságát szüntelen a tárgyhoz igazítja és arra irányítja”, szemben az introvertálttal, aki „mindig arra törekszik, hogy elvonja tőle (mármint a tárgytól) a libidót”. A köznapi szóhasználatban ezt egyszerűen úgy mondjuk, hogy az extravertált kifelé, az introvertált befelé fordul. (Megjegyzés: művelt laikus körökben is gyakorta használják a hibás „extrovertált” formát. Azonban mind Jung, mind a pszichológiai szakirodalom konzekvensen az „extra-” előtagot használja.)

Az extraverzió és az introverzió alkotja Jung szerint a két alapvető lélektani típust. Munkájában bemutatja, hogy a figyelem alapvető irányultságán (azaz kifelé vagy befelé) túlmenően a típushoz tartozásunk meghatározza a négy pszichológiai funkciónk – gondolkodás, érzelem, érzékelés, intuíció – működésmódját is.

Jungtól származnak a mára szintén közkinccsé vált komplexus és a szinkronicitás szavak is – ezekről a linkekre kattintva a Jungról szóló Wikipédia-szócikk megfelelő szakaszaiban olvashatunk.
 

A tudattalan


Ha egy a pszichoanalízisről írandó esszé terjedelmét egy kellően elmebeteg szerkesztő egyetlen szóra korlátozná, akkor az esszé így szólna: Tudattalan. Noha maga a fogalom nem Freudtól származik, őelőtt az az elképzelés, hogy az ember skolasztikus definíciója, az animal rationale (értelmes állat) kimerítően leírja az emberi mivolt lényegét, hívők és hitetlenek számára egyaránt dogmának számított. Freud munkássága világosan rámutatott arra, hogy az emberi racionalitás, a tudatosság korántsem mindenható, és igenis léteznek az ember életében olyan jelenségek, olyan folyamatok, amelyek bár meghatározóak, mégis kívül esnek azon a valamin, amit általában tudatosságnak neveznek. Hogy a tudattalan valójában micsoda, hogy létezik-e mint neurológiai entitás, vagy csak hatékony magyarázó modell az ember viselkedésére – erre és sok más részletkérdésre nézve a teoretikusok és a gyakorló pszichológusok, pszichoterapeuták véleménye nagyon is megoszlik. De maga a fogalom, nyugodt lélekkel mondható, visszafordíthatatlanul a világörökség részévé vált, Freudnak pedig feltétlenül igaza volt, amikor – nem éppen szerényen – úgy nyilatkozott saját munkásságáról, hogy a tudattalan létének igazolásával – Kopernikusz és Darwin után – a harmadik nagy pofont adta az emberi gőgnek.

Freud gőgjének ugyanakkor Jung adta az első pofont, bár Freud, mint láttuk, igyekezett ez elől elhajolni. Mitológiai és néprajzi kutatásai, illetve világjáró körútja során Jung felismerte azt az érdekes tényt, hogy az egymás számára gyakorlatilag teljesen idegen népek kultúrájában meglepően sok közös motívum található. E közös pontok elsősorban a vallásos mítoszokban, valamint a különböző népekhez, illetve törzsekhez tartozó emberek álmaiban jelennek meg. Ez vezette Jungot a kollektív tudattalan létének felismeréséhez, s ezzel nagyságrendekkel túllépett Freudon, aki az új fogalmat soha nem fogadta el.

Freud szerint a felnövő kisgyerek pszichéjében a környezet – elsősorban a szülők – elvárásai, szabályai nyomán fokozatosan kialakul a felettes én (superego), amely az ösztön-énből (id) származó késztetéseket illetlennek, erkölcstelennek, elfogadhatatlannak minősíti. A konfliktus úgy oldódik meg, hogy ezek az elutasított tartalmak kiszorulnak a tudatból. A tudattalan nem más, mint ezen elfojtott kellemetlen, kínos, szégyenletes gondolatok, emlékek, késztetések tárháza.

Jung szerint ezek az elfojtott tartalmak a tudattalannak csupán az egyik (a kisebb) aspektusát jelentik. Ezt ő személyes tudattalannak nevezi. Ennél sokkal gazdagabb a kollektív tudattalan, ami az emberiség sok millió évre visszanyúló közös emlékezetének lenyomata. Ez olyan jelenségeket, kapcsolatokat és folyamatokat foglal magában, amelyek függetlenek a személy egyedi tapasztalatától. Tudattalanunkban mindannyian őrizzük barlanglakó őseink kimondhatatlan félelmét – egyszersmind határtalan tiszteletét – a sötétséggel, a tűzzel, a hatalmas vizekkel, a vérszomjas állatokkal szemben. A személyes tapasztalást megelőző – jóllehet kimondhatatlan – ismeretekkel bírunk a születés, élet, halál, újjászületés, anyaság, apaság, istenség fogalmáról. Jung kifejezésével élve mindezen tartalmak mint ősképek (archetípusok) jelen vannak – pontosabban nem annyira statikusan „vannak”, mint inkább dinamikusan történnek, zajlanak – minden egyes ember pszichéjében, és elementáris erővel képesek hatni érzéseinkre, viselkedésünkre.

Az archetípusok – épen kimondhatatlanságuk, közölhetetlenségük miatt – gyakran szimbolikus formában jelennek meg. E szimbólumok azonosságára csodálkozhatunk rá az álmokban, mesékben, mitológiákban, vallásokban. A hőssé váló legkisebb fiú, a legyőzendő gonosz, a segítséget nyújtó bölcs öreg, a megszerzendő titkos tudás, az örök élet itala és még sok más sablonos motívum – mindezek nem azért visszatérő fordulatai meséinknek, mert a mesemondók lusták voltak új elemeket kitalálni, hanem mert nagy erejű archetípusaink adnak hírt magukról újra meg újra a kollektív tudattalan mélységeiből.
 

A libidó és a neurózis oka


Amint láttuk, Freud szerint a psziché dinamikája az ösztönös késztetések és a felettes én konfliktusán alapul. Az ösztön-én energiájára Freud a latin eredetű libidó szót alkalmazta, amelynek elsődleges szótári jelentése: „erős vágy”. Freud értelmezésében ez egyértelműen a szexuálist jelenti: szerinte ez az elsődleges hajtóereje az ember működésének. Értelmezésében a kisbabának minden, a világra irányuló aktivitása – az anyamell, majd az ujj szopásától a székletürítés szabályozásán át a saját testtel való játékig – szexuális jellegű; valójában az egész test minden egyes pontja erogén zóna lehet; a szülőkkel való kapcsolatot az ellentétes nemű szülővel való szexuális egyesülés vágya és az azonos nemű rivális elpusztítása határozza meg, a későbbi társas kapcsolatokban pedig e korai minták köszönnek vissza. Ha a libidó alakulásában zavar áll be, a felnövő ember megáll a szexuális fejlődés egy szintjén (fixáció), pszichés konfliktushelyzetben pedig visszaléphet egy már meghaladott szintre (regresszió). Ilyenformán a patologikus tünet vagy viselkedés (tehát a neurózis) okának kivétel nélkül a szexualitás zavara tekinthető.

„Kedves Jung barátom, ígérje meg, hogy soha nem adja fel a szexualitás-elméletet. Ez a legeslegfontosabb. Tudja, dogmává kell tennünk, megrendíthetetlen bástyává” – mondta Freud egy ízben Jungnak, akinek viszont e kérés, illetve kijelentés meglehetősen rossz helyre ment be. Úgy találta, hogy e megfogalmazás arról árulkodik, hogy Freud számára fontosabb az ideológia és a hatalom, mint a tudományos nyitottság és elfogulatlanság.

Jung maga megőrizte a libidó szót, de kibővítette használatát. Az ő értelmezésében a libidó általános értelemben vett pszichikus energia, vagyis korántsem csak a szexuális késztetést kell alatta érteni. A libidó szót használja az agresszióra, a szerzési késztetésre, a szellemi erőfeszítésére és a kíváncsiságra is.

Jung – szándéka szerint legalábbis – soha nem bocsátkozott vallási és dogmatikai kérdésekbe. Műveiben ugyanakkor rengetegszer jelennek meg vallási, spirituális okfejtések. Csakhogy ezeket nála soha nem „névértéken” kell venni, hanem mint a kollektív tudattalan archetipikus tartalmairól szóló fejtegetéseket. Amikor példának okáért arról elmélkedik, hogy a Szentháromság valójában egy megzavart mandala, mert a kvaternitás (négyesség) negyedik eleme hiányzik, s e hiányzó negyedik hely valójában a sátáné (avagy más levezetésben: Szűz Máriáé), akkor ettől a legtöbb keresztény hidegrázást kap – holott Jung voltaképpen arra nézve sem foglalt állást, hogy van-e Isten, vagy sincs. Az ő felfogásában a kvaternitás a teljességnek, a mandala pedig az ún. Selbst-nek az archetípusa. Ez utóbbi szót magyarra a mély-én kifejezéssel próbálták lefordítani; Jung a személyiség magvát érti alatta, amin keresztül az ember a transzcendenciához kapcsolódik. A Jung-tanítvány Gyökössy Endre lelkész-pszichológus költői szavaival élve a Selbst „az isteni pecsét-nyomó emberi lenyomata”.

Jung tehát nem ért egyet Freuddal abban, hogy a vallás kollektív neurózis, és hogy az Isten képe nem más, mint az apa képének a rá irányuló indulatok elfojtását követő grandiózus kivetítése. Szerinte a spiritualitás (avagy a vallás) a psziché autonóm törekvése, és épp hogy e törekvés megzavarása vezethet neurózishoz – sőt pszichózishoz. Pszichotikus betegei hallucinációiban és téves eszméiben Jung ugyanazon archetipikus motívumokat fedezte fel, mint a világ népeinek legkülönbözőbb vallásaiban.

Freud soha nem dolgozott pszichotikusokkal (azaz „valódi” elmebetegekkel), vagy ha mégis, akkor sem tudott velük mit kezdeni, mert kilógtak az általa alkotott elmélet keretei közül. Részben talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a fentiekhez hasonló eszmefuttatásokat mereven elutasította, és „okkultista szennynek” bélyegezte.
 

Az álom és az asszociáció


Az álmokat Freud „a tudattalanhoz vezető királyi út”-nak nevezte, s ebben alkalmasint Jung is egyetértett vele. Az álmoknak egyformán kiemelt szerep jut mindkettejük elméletében és terápiás tevékenységében. Egyformán kiemelt szerep – de különböző módon.

Freud szerint, mint láttuk, a tudattalan elfojtott tartalmak tárháza. E tartalmak a felszínre törekednek, s ez különböző kerülőutakon sikerül is nekik. E kerülőút rosszabb esetben nem más, mint a betegség tünete. Jobb esetben az elfojtott anyag a hétköznapi élet apró elvétéseiben jelentkezik: elszólásokban, név- és szótévesztésekben, nevek, szavak, szándékolt tevékenységek elfelejtésében, félrehallásokban, félreolvasásokban, elírásokban stb. A harmadik, de minden bizonnyal a leggyakoribb kerülőút az álom.

Freud értelmezésében az álom két lépésben jön létre. A tudattalan először létrehozza az ún. látens álomtartalmat. Ez elkezdene tudatosulni, azonban áldozatul esik a felettes én cenzúrájának. Így az álom különböző trükkös módokon átírásra kerül. Ilyen trükk a sűrítés (pl. egyetlen álomalakban valójában több valós személy megjelenik), az eltolás (a libidó eredeti tárgya vagy környezete helyett más személy, illetve környezet jelenik meg) és az ellentétbe fordítás (pl. álmunkban gyöngédek vagyunk valakivel, akinek tudattalanul a halálát kívánjuk). Amire mi ébredés után visszaemlékszünk, az az ily módon átírt, ún. manifeszt álomtartalom vagy álomhomlokzat.

Az analízis során a pszichoanalitikus feladata, hogy áthatoljon a páciens által hozott álomhomlokzaton, és hozzáférjen az álom valódi tartalmához. Ez az álomfejtés folyamata, s ez lett a címe Freud egyik legelső, s tán a mai napig legismertebb művének. Az álomfejtés eszköze a szabad asszociáció. Ez azt jelenti, hogy az álmodó kritika és kontroll nélkül kimond bármit, ami az álomról eszébe jut, függetlenül attól, hogy az illő-e vagy értelmes-e. A kimondott dologról tovább asszociál, s az így kialakuló asszociációs lánc elvezethet a látens álomtartalomhoz, ezen keresztül pedig a konfliktus gyökeréhez. E felismerés katarzissal járhat, ugyanis – Freud szerint – a traumatikus élmény tudatosítása és a páciens általi ún. lereagálása a neurotikus tünet megszűnését eredményezi, és mindenki örülhet (szívecskék, lufik, szappanbuborék, zene, vége-főcím).

A katarzis elméletével van egy jelentős probléma. Az, hogy nem igaz. A hosszú éveken, esetenként évtizedeken át nyúló pszichoanalitikus kezelések önmagukban is jelzésértékűek lehetnek arra nézve, hogy a módszer útja nem igazán a látványos sikerekkel van kikövezve. Miről is van szó?

Az emlékeink nem halott fényképek, hanem komplex élmények. Ha eltárolunk egy emlékképet, akkor akaratlanul is megőrzünk vele együtt számos más tényezőt: az adott szituációban érzékelt színeket, formákat, hangokat, illatokat, ízeket, testi érzéseket – valamint a szituációt kísérő érzelmeket. Kétségtelen, hogy az elfojtott emlék csúnya dolgokra képes. A legváltozatosabb tünetekkel keserítheti az ember (és környezete) életét. És mi történik akkor, ha a tudatból kiszorított emlék hirtelen ismét tudatossá válik? Na mi?

Semmi. Annyi, hogy tudatossá vált. De a traumatikus szituáció nem azért okozott fájdalmat, mert el lett fojtva, hanem fordítva: azért lett elfojtva, mert fájdalmat okozott. Ha tehát tudatosítjuk az egykor eleven, később elfojtott fájó emléket, akkor annyi történik, hogy a fájó emlék immár ismét eleven – és úgy fáj tovább. Lehet, hogy a konkrét tünet megszűnik. Azonban, mivel az egykor egészlegesen eltárolt tapasztalat változatlan marad, az továbbra is működik, és hat az érzéseinkre, viselkedésünkre – egyszóval a pszichénkre.

A tudatosításnak és ismételt átélésnek önmagában nincs gyógyító hatása. Gyógyító hatása annak van, ha a páciens képes mozgósítani a saját erőforrásait, és ezekre támaszkodva a traumatikus emléket valamilyen módon átírja, megváltoztatja. Ha informatikai példát akarok használni: attól, hogy a víruskereső program rátalál egy fertőzött fájlra a gépen, attól a fájl még fertőzött marad. Annyi változás történt, hogy immár tudjuk, mi okozza a bajt. Azzal, hogy megnyitjuk a fájlt, nézegetjük egy darabig, majd bezárjuk, az égvilágon semmit nem tettünk annak érdekében, hogy a gép működése jobb és biztonságosabb legyen. Hozzá kell nyúlnunk a fertőzött fájlhoz, tudatosan meg kell változtatnunk valamilyen módon – e nélkül a gép működése sem változik meg. A traumatikus emlék hatékony megváltozatásnak számos módja lehet. Ezek egyike – némiképp paradox módon – éppen a pszichoanalízis által kiselejtezett hipnózis.
Jung nem vonja kétségbe, hogy elfojtás létezik, de az ő psziché-modellje egyrészt – mint láttuk – nem ennyire sematikus, másrészt nem ilyen „trükkös”. Szerinte szó sincs arról, hogy a tudattalan, mint valami gonosz manó, be akarná csapni az álmodót. Az ő felfogásában az álom nem egy ravaszul konstruált félrevezetés, amit hasonló ravaszsággal „meg kell fejteni”, hanem egyszerűen a tudattalan önkifejeződése a tudattalan saját nyelvén, amit türelmes munkával meg lehet érteni.

Freud szabad asszociációs lánca eltávolodik az álom tartalmától. Jung ellenben mindig az álom motívumaira asszociáltat, újra és újra. Egy banális és fiktív példával élve, ha az álomban megjelenik egy , akkor a freudi asszociációs lánc így nézhet ki:

„Ló... Erről a huszárok jutnak eszembe. A huszárokról a csata, a csatáról a vér. Vér... vérzés... menstruáció... vagina...”

Ugyanez Jung módszerével:

„Ló... Erről a huszárok jutnak eszembe. De vajon mi más? Hát a lovaglás: zabla, nyereg, ostor. Meg az Equus című dráma. Meg aztán a kentaurok. És persze az Apokalipszis négy lovasa.”

Jung tehát megmarad az álomhelyzetnél, és mint a kályhától, onnan indul ki újra meg újra. Irányított asszociációk segítségével az álomtartalmat ki lehet bővíteni (amplifikáció) a mitológiából, különböző vallásokból, misztikából, néprajzból, folklórból, művészetből vett párhuzamokkal. Ismerve az álmodó személyét, élettörténetét és helyzetét (főleg akkor, ha történetesen mi magunk vagyunk az álmodók), így apránként, „türelmes szemlélőként” megélhetjük azt, ahogy az álom szimbólumai mintegy „közel engednek magukhoz”, és feltárják jelentésüket.

Freud libidóelméletéből következik, hogy az álmok kivétel nélkül mindig vágyteljesítő álmok. Jung szerint ez nem így van. Az ő rendszerében a psziché egésze szerves egységet alkot, s ennek részei nem egymás ellen játszanak, hanem ökonomikusan működnek. Így ha valami túlzott hangsúlyt kap az ember tudatos életében, akkor a tudattalanban nagyobb erővel jelenik meg annak ellentettje. A tudattalan tehát, s így az álom is, kompenzációs tevékenységet végez. Ezért lehetséges az, hogy például egy végletesen zárkózott ember „rémálmában” nagy tömeg előtt szónokol, vagy épp egy minden hájjal megkent, számító üzletember álmában szánalmas kisbabaként látja magát, aki bekakilt, és senki nem teszi tisztába. Álmaink értelmezése során fontos odafigyelni a visszatérő álmokra, hiszen az ismétlődés annak a jele, hogy a tudattalanunk által küldött korábbi „üzenetek” nem értek célba – alkalmasint azért, mert nem értettük meg őket.

Freud és Jung egyetért abban, hogy az álomban megjelennek (vagy legalábbis annyibban, hogy megjelenhetnek) a közelmúlt, szűkebben véve az álmodást megelőző nap eseményei, történései. Freud szerint azonban az álom mindig a múltra irányul, Jung szerint azonban irányulhat a jövőre is, elvégre a tudattalannak rendelkezésére állhatnak a világról szóló olyan információk is, amelyek a tudat számára még nem elérhetőek.

A hétköznapi álmoktól – jóllehet azok is a tudattalan kompenzációs tevékenységének eredményei – Jung megkülönbözteti a sokkal ritkábban jelentkező „nagy álmokat” vagy „archetipikus álmokat”. Ezeket két dologról lehet felismerni. Egyfelől tartalmukban nagyon erősen dominálnak a vallásos, mitologikus elemek, és általában az egész álomnak van valami gigantikus, monumentális jellege (hatalmas tűzvész, szökőár, vakító fényesség stb.). Másfelől ébredés után az ember zaklatott, érzelmileg borzasztóan fel van kavarva, és egyszerűen érzi, hogy ez egy „fontos álom” volt, jóllehet fogalma sincs, hogy miért.

Nekem ma reggelre virradóan például egy ilyen „fontos álmom” volt. Annak rendje s módja szerint szerepelt benne templom meg papnő meg titokzatosság, és amikor felébredtem, tudtam, hogy ezzel „valami dolgom van”. Szerencsére volt lehetőségem egy pár percig még vízszintesben maradni, és gondolatban újra végigmenni az álom motívumain, mert így megszilárdíthattam az emléket. Máskülönben könnyen megtörténhetett volna – miként oly gyakran –, hogy mire kiérek a fürdőszobába, az egész álom kihullik az ún. rövid távú memóriámból. Így viszont fölkelés után meg tudtam tenni, hogy leülök a géphez, és leírom az egészet, hogy aztán rendelkezésemre álljon az anyag további töprengés végett.

Magát az álmot és az értelmezését azonban a változatosság kedvéért nem osztom itt meg. Úgy gondolom, sajátélmény-közlésből is megárt a sok.




Ha tetszett, amit olvastál, ne sajnálj tőlem egy lájkot! :-)
Ha úgy gondolod, másnak is hasznára válna, ne habozz megosztani vele!

Ha úgy tapasztalod, valami nem stimmel veled: Gyere hozzám terápiába!


» 6 komment «




Címkék: jung álom freud hipnózis katarzis asszociáció neurózis libidó pszichózis pszichoanalízis felettes én gyökössy endre tudattalan archetípus elvétés rövid távú memória analitikus pszichológia kollektív tudattalan amplifikáció ösztön én

A bejegyzés trackback címe:

https://sorskonyvnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr462677579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csizmarik Éva 2011.02.21. 20:38:15

Az az érzésem a poszt végén, tudva, hogy mennyi munka és energia, nem árt meg a sok... Köszönöm

ACsab 2011.02.21. 22:51:58

"mondta Freud egy ízben Jungnak, akinek viszont e kérés, illetve kijelentés meglehetősen rossz helyre ment be"

Ezen betojtam a röhögéstől! :D
Elképzeltem valami gigászi NAND kaput, ami azonnal átfordította Jungban Freud szavait! :D Hiába az informatikus véna...

Jgy 2011.02.22. 14:06:54

Nem gondoltam volna, hogy egy ennyire tárgyszerű közlés ennyire felkavaró tud lenni. (Nem kizárva annak lehetőségét, hogy aktuálisan ÉN vagyok fokozottan érzékeny-befogadó állapotban.)
Ha a terápiát is ilyen tudással-felkészültséggel és empátiával csinálod, akkor sok szenvedőnek nagyon tudsz segíteni.
(Nyalásmentesebben és rövidebben megfogalmazva: le a kalappal!)

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.02.22. 15:28:54

@Jgy: (...)
(Elérzékenyülésmentesebben: Köszönöm szépen.)

Sztefanó 2011.02.22. 19:28:44

Volt Freudnak egy másik trónörökös jelöltje is, aki viszont még ma is eretneknek számít. Wilhelm Reich könyveit nem csak a nácik hányták máglyára, hanem 1956-ban az USA-ban is. Tán legismertebb írásai a Fasizmus tömegpszichológiája és a Murder of Christi. Kíváncsi lennék, miként jellemeznéd az ö munkásságát, különös tekintettel a szexualitás-elméletre (orgon – libidó).

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.02.23. 08:38:50

@Sztefanó: Sajnos ő mindeddig teljesen kimaradt nekem. De köszönöm, hogy említetted.