Sorskönyv nélkül

Legkésőbb hatéves korodra, mint mindenki más, te is megírtad további életed forgatókönyvét.

Felnőttként két lehetőséged van. Életedet vagy e gyerekkorban kialakított szabásminta, az ún. SORSKÖNYV alakítja tudattalanul – vagy te magad alakítod, tudatosan.

Mit szólnál, ha egy hatéves gyerek akarná kormányozni az autódat? És ha az életedet?


>>> TERÁPIA <<<

Birtalan Balázs

© Birtalan Balázs, 2010
A Sorskönyv nélkül blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.


> Sématerápia-cikkek <



A kötet ide kattintva megrendelhető!

Mivel nincs élet a Facebookon kívül...

Címkék

adaptív (5) aids (3) alkalmazkodó gyermek (9) álom (10) antiszemitizmus (4) anya (3) archetípus (4) átmeneti tárgy (3) átváltás (3) automatikus gondolat (8) autonómia (28) betegség (6) Bizalmatlanság-abúzus (3) blog (10) Boldizsár Ildikó (6) Büntető készenlét (3) change history (3) Címkék (3) Csökkentértékűség-szégyen (8) depresszió (5) diagnózis (4) diszfunkcionális (5) diszfunkcionális attitűd (3) drámaháromszög (5) driver (6) dumbledore (3) élet (5) elfogadás (10) elfojtás (3) elhagyatottság-instabilitás (3) elhárító mechanizmus (3) elkerülés (6) ellenparancs (4) ellensorsköny (4) ellensorskönyv (3) ellentétes sorskönyv (9) előadás (10) Elszakítottság és elutasítottság (5) emk (33) EMK (17) emlékezés (4) empátia (16) empatikus konfrontáció (4) énállapot (9) engedély (3) erickson (8) eric berne (14) erőforrás (8) erőszakmentesség (6) értelmezés (3) érzelem (7) Érzelmi depriváció (3) érzés (11) evolúció (3) Facebook (5) fejlődéslélektan (3) felelősség (4) felnőtt (15) Felnőtt (3) félreismerés (4) félreismerési mátrix (3) film (3) fóbia (3) franz anton mesmer (3) freud (9) Freud (3) freudi elszólás (3) gátló parancs (16) Gestalt (3) gumikötél (5) gyász (3) gyenge pont (4) Gyermeki (4) gyermeki (7) halál (12) harmadfokú (3) Harry Potter (4) harry potter (20) hiedelem (18) hiedelemrendszer (4) hipnózis (30) hiv (3) homoszexuális (3) horog (4) humor (29) indulatáttétel (5) intimitás (6) irányító szabályozó szülői (8) itt és most (3) Járó Katalin (3) játék (3) játszma (17) József Attila (4) jung (4) kapcsolat (3) Károsodott autonómia és teljesítőképesség (5) Károsodott határok (6) katarzis (3) kérés (8) keresztezett tranzakció (5) kiegészítő tranzakció (3) kip (9) kísérlet (4) kognitív (9) kognitív disszonancia (4) kognitív terápia (25) kognitív torzítás (14) kognitív torzítások (3) kommunikáció (18) kommunikációs hibák (3) Könyörtelen mércék - hiperkritikusság (3) korai döntés (6) korai maladaptív séma (7) korlátozott szülői újragondoskodás (6) lázadó gyermeki (5) maladaptív (6) maladaptív séma (12) marshall b. rosenberg (10) másodlagos strukturális modell (5) megfigyelés (9) megküzdési stílus (3) mérő lászló (3) mese (8) meseterápia (7) mészáros istván (5) Metamorphoses Meseterápiás Módszer (3) modell (5) módosult tudatállapot (11) munka (3) nag (6) NAG (6) nárcizmus (3) nem én írtam (8) NLP (3) nlp (18) nyereség (5) ok keret (4) ok kocka (3) ok vagyok ok vagy (12) öngyilkosság (5) önismeret (14) politika (3) pszichiátria (5) pszichoanalízis (15) pszichodráma (4) pszichológia (10) pszichopatológia (3) pszichoterápia (43) pszichózis (5) rák (9) regresszió (10) rejtett tranzakció (4) rejtő jenő (3) relaxáció (3) rendszer (3) sajátélmény (36) sakál (5) sakálnyelv (5) séma (6) sématartomány (9) sématerápia (24) sérülékenység-veszélyeztetettség (3) siker (3) sorskönyv (45) sorskönyvi üzenet (5) spontaneitás (3) szabad gyermek (6) szavazás (5) szegedi pszichológiai napok (8) szembesülés (3) személyiségzavar (3) szeretet (3) szex (4) szimbólum (7) szorongás (6) szükséglet (14) Szülői (3) szülői (5) szupervízió (3) ta (39) TA (30) tanácsadás (4) terápia (39) terápiás keretek (4) teszt (3) tranzakcióanalízis (3) tudatosság (4) tudattalan (13) tudomány (5) túlkompenzálás (7) tünet (4) újradöntés (13) ünnep (4) vakfolt (4) vallás (3) valóság (3) változás (13) vers (11) viselkedés (5) viselkedésterápia (7) Young (9) zsiráf (17) zsiráfnyelv (11) zsiráftánc (8) zsiráftánc tanfolyam (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

  • HoldViola: Drága Balázs, annyira hiányzol ebből a világból. :( (2018.11.11. 10:54) Szerelmi bánat
  • tipitii: Szia Balázs! Én még csak pár napja akadtam a blogodra a sémák miatt, vagyis inkább nekik köszönhe... (2018.05.06. 08:37) Sémák sűrűjében... – 1.
  • tesz-vesz: @közép dunántúli régió: nem. ezek a "versek" pocsékok. ha a kínrímes dadogós mondatok, szavak egym... (2017.10.14. 17:59) Kasszazárás
  • közép dunántúli régió: @tesz-vesz: remélem, azóta fejlődött a jellemed, és sikerült túllépned a szánalmas trollkodáson. M... (2017.09.24. 09:46) Kasszazárás
  • Dorkateo1: @Gregor Samsa: "mintha egy az agyunkban élősködő önálló élőlény lenne, akinek saját céljai vannak... (2017.06.12. 22:34) Sémák sűrűjében... – 2.
  • Adam Dosa: Hálás köszönetemet küldöm önnek ezekért az irásokért. Azt hiszem ateista vagyok, de most mégis úgy... (2016.10.17. 16:07) Restancia: a további 8 séma
  • Leo Festmények Szabó Eszter: Kácsándi Elvira? Ryke Geerd Hamer módszerével segít gyógyulni.. nem szimpi? (2016.06.14. 09:19) Balázs, a terapeuta elköszön
  • tesz-vesz: @Alensha: és nyugodtan használhatod a válaszgombot is, olyan gerinces (2016.06.06. 17:39) Kasszazárás
  • tesz-vesz: @Alensha: "ki gépen szállt fölébe annak térkép-e táj" idézni csak pontosan, szépen, persze ha kij... (2016.06.06. 17:17) Kasszazárás
  • Alensha: "emelkedett irodalmi műbe nem írunk olyat hogy excel. de nem csak most, 300 éve se írtak a nagy kö... (2016.05.29. 18:06) Kasszazárás
  • Utolsó 20
pagerank

A muglik horcruxai

2011.04.18. 18:47 Birtalan Balazs


 

HorcruxA horcrux-készítés szörnyű varázslat. A horcrux halhatatlanságot nyújt, de olyan állapot árán, ami rosszabb a halálnál – tudjuk meg a Harry Potter-sorozat 6. kötetéből. Arról azonban nem ír Rowling, hogy hasonló mágiát a muglik (varázstalan emberek) is űznek.

Az alábbiakban először áttekintjük mindazt, amit a szakirodalom – azaz a Harry Potter-könyvek – alapján a varázslók horcruxairól tudunk. Ezt követően megvizsgáljuk, hogyan jelenik meg a horcrux-készítés a muglik világában.
 

A varázslók horcruxai

Kezdjük két ténnyel. Tom Denemet fekete hajú, jóképű – mit jóképű: kifejezetten szép – fiatalemberként ismerjük meg. Amikor ugyanő Voldemort nagyúrként lép elénk, akkor viszont csúnya és ijesztő: kopasz fej, halottfehér arc, az orr helyén két szűk rés, apró, kerek, égővörös szemek. A kérdés adja magát: mi okozta ezt a változást? A választ ismerjük: a horcruxok.
 

A horcrux olyan tárgy, amibe egy varázsló a lelke egy részét rejtette. Az ember szétszakítja a lelkét, és a levált részt a testén kívül, egy tárgyban helyezi el. Aki ezt elvégzi, ha a teste el is pusztul, nem hal meg, mert a lelke egy része sértetlenül ezen a világon marad. De persze a létezésnek ez a formája kevés embert vonz, nagyon keveset. Ennél még a halál is jobb. A lelket nem szabad megcsonkítani. Épnek és egészségesnek kell maradnia. A szétszakítása bűn, természet ellen való dolog.

(Harry Potter és a Félvér Herceg, 23. fejezet – részletek)
Lumpsulck professzor a fentieken túl azt is elmondja, hogy a horcrux-készítéshez a beugró egy gyilkosság, az ugyanis „szétszakítja a lelket”, és „aki horcruxot kíván alkotni magának, hasznára fordítja a kárt: lelke levált részét bezárja” a kiválasztott tárgyba. (Uo.) Horcruxot elvileg bármilyen tárgyból, sőt élőlényből is lehet készíteni.

Az eredmény tehát a következő: a varázsló testében ott él a csonka lélek. A lélek megcsonkítása, mint Voldemortnál látjuk, nyomot hagy a testen is. A horcruxban pedig ott él a leszakított lélekrész. Ha tehát a varázsló testét el is pusztítják, lelke valamilyen módon mégis életben marad – mindaddig, amíg a horcrux épségben van. Ha azonban a horcruxot megsemmisítik, akkor a meggyöngült testben élő csonka lélek – értelemszerűen – sebezhetőbb, mint eredetileg volt. Ha tehát egy varázsló a halhatatlanság iránti vágyában arra vetemedik, hogy horcruxot készít, akkor ezzel hatalmas feladatot vesz a nyakába: ettől kezdve rettentő erőfeszítéseket kell tennie azért, hogy azt a valamit, amibe lelkének egy darabját önmagán kívül elhelyezte, biztonságban tartsa, megóvja a legkisebb sérüléstől is. Figyelme egy percre sem lankadhat, mert az életben maradása a tét.
 

Az átmeneti tárgy

„Ehess, ihass, ölelhess, alhass” – foglalja össze József Attila a Maslow-féle szükséglet-hierarchia legalsó szintjét. Nagyjából ennyi (meg persze a levegő, de az egy másik versében jön elő) kell az embernek ahhoz, hogy élni tudjon. A minket körülvevő minden egyéb dologra a következő érvényes: pontosan akkora a jelentősége, amekkorát tulajdonítunk neki. Egy példán megmutatom, mit értek ez alatt.

Egy pár cipő nyilvánvalóan nem egyéb, mint egy pár cipő. Főleg a mi kultúránkban, ahol az árunak jóformán már nincs is értéke: ha valami elfogy vagy tönkremegy, semmi ok az aggodalomra: azonnal pótolhatjuk (és közben gondosan ügyelünk arra, hogy ne jussanak eszünkbe az éhbérért dolgoztatott gyerekek, akik ezt lehetővé teszik számunkra). Emlékszem azonban, hogy amikor egyszer gyerekkoromban új cipőt kaptam, kétségbeesetten zokogtam az agyonhordott régi cipőm miatt, amit ki kellett dobni, mivel már cafatokban hullott le a lábamról. Miért? Nyilvánvalóan azért, mert számomra nem csupán egy cipő volt. Ismeretlen okból és módon valamiféle többletjelentéssel ruháztam fel. Az a cipő belőlem volt egy darab, és elvesztését úgy éltem meg mint saját létem részleges pusztulását. Átmeneti tárgy volt számomra.

Az átmeneti tárgy fogalmát Donald Winnicott angol pszichoanalitikus alkotta meg. Röviden és szakszerűtlenül a következőkről van szó.

Brumi, az első mackóm (B.B.)Az újszülött embergyereknek nincs éntudata. Élete első hónapjaiban a csecsemő nem tud különbséget tenni én és nem én között. A világ és ő egy és ugyanaz, következésképpen ő maga mindenható. Ezt mi sem bizonyítja számára jobban, mint hogy amikor éhesnek érzi magát, akkor egyszer csak „magától” jóllakik. A kisgyerek énje fokozatosan alakul ki, és határolja el őt a környezettől. E fokozatok egyike az anyával való tökéletes egység megélése, amit a fejlődéslélektanban szimbiózisnak neveznek. A szimbiózis a tökéletes egzisztenciális biztonság állapota. (Az ebben az életszakaszban szerzett sérülések felnőttkorban nagyon súlyos pszichés betegségeket eredményezhetnek.) Amikor a szimbiózis már elkezdett felbomlani, de az énhatárok még gyengék, a gyereknek szüksége lesz valami másra, ami megadja – legalábbis reprezentálja – számára ugyanezt az egzisztenciális biztonságot. Valamire, ami átmenetet képez közte és a vele egységet immár nem képező anyja között.

Winnicott szerint ez az első olyan birtoklás, amely nem tartozik az egyénhez, de a külvilághoz sem. A gyerek számára egy időben jelenti az első szimbólum használatát és az első játéktapasztalatot.

Az átmeneti tárgy a kisgyerek életében egészen korán megjelenik, és különös tárgyakhoz kapcsolódhat: lehet gyapjúdarab, takaró csücske, pelenka – egy szó, egy mozdulat, egy melódia, tárgy vagy jelenség, de leggyakrabban ezt a szerepet a maci tölti be, amely a kisgyerek számára életbevágó jelentőségre tesz szert. A gyereknek ezt az első birtokát – véli Winnicott – még kimosni sem szabad, mert ez állandóságát veszélyeztetné.

Az átmeneti tárgy kapcsán tilos feltenni a kérdést: Ezt a tárgyat magad teremtetted, vagy egyszerűen találtad? Ez a gyereknek olyan tulajdona, amely nem belülről jön, de nem is kívülről. Védelmet nyújt a szorongás ellen, különösen a depressziós szorongás ellen. [...]

Minden egészséges gyerek kialakítja a maga átmeneti tárgyát. Az a gyerek, aki nem képes magának átmeneti tárgyat teremteni, egyedül marad. Elmagányosodik, sőt belebetegszik.

(Kende B. Hanna: Harry Potter titka – A gyermek csodavilága, Budapest, Osiris, 2001., 29–30. o. )
Az átmeneti tárgy részt vesz a játékban – vagyis a kisgyerek életének legfontosabb elfoglaltságában –, és olykor átmeneti térré növi ki magát, mint amilyen a Százholdas Pagony, annak valamennyi szereplőjével.

Aztán az énhatárok kialakulnak és megszilárdulnak, az átmeneti tárgy pedig elveszíti a jelentőségét. A nagyobb kisgyerek is szereti a maciját, olykor szívesen alszik is vele, de mire iskoláskorba kerül, már nem okoz tragédiát, ha a maci nem megy vele az iskolába, hanem otthon várakozik rá.
 

A focicsapat és a kurva anya

Hiba lenne azonban az énhatárokra úgy gondolni, mint lerobbanthatatlan betonfalakra. A felnőtt ember ugyan már többnyire viszonylag magabiztosan képes megkülönböztetni az ént a nem éntől, de e képesség egyrészt korántsem egyformán jellemez mindenit, másrészt az egyes ember esetében sem tekinthető állandónak. Ha a körülmények megtépáznak minket, könnyen megeshet, hogy kisebb-nagyobb mértékben regresszióba kerülünk, azaz visszalépünk a személyiségfejlődésünk egy korábbi – adott esetben egész korai – fázisába. Ilyenkor fellazulhatnak az énhatáraink, és ennek melléktermékeként előfordulhat, hogy egy rajtunk kívül álló valamit – ami, mint láttuk, lehet „egy szó, egy mozdulat, egy melódia, tárgy vagy jelenség” – különös, önmagán túl mutató jelentőséggel ruházunk fel. Ne feledjük: minden dolognak pontosan akkora a jelentősége, amekkorát tulajdonítunk neki.

Félreértés ne essék: teljesen egészséges dolog, ha egy felnőtt ember fontosnak tart bizonyos személyeket, dolgokat, eszméket, és ragaszkodik ezekhez. Ha erre nem lenne képes, pont az volna patologikus, elvégre a szeretni tudás az egészség egyik mércéje. Azonban különbség van szeretet és imádat között. Ezt a különbséget a teológia is megteszi: vallásos szóhasználatban az imádat olyan emberi aktus, amelynek egyedüli tárgya csakis Isten lehet. Nem holmi erkölcsi alapon, hanem definíció szerint. Ez megfordítva azt jelenti, hogy ha valakit vagy valamit imádatban részesítünk, akkor azzal akarva-akaratlanul Istenné tesszük az életünkben. A zsidó-keresztény kultúrának külön szava van e jelenség megnevezésére: bálványimádás. Bálványnak hívjuk azt a valamit (tárgyat vagy fogalmat), amihez úgy viszonyulnak, mintha Isten volna, holott nem az.

FociszurkolókMi jellemzi az imádat tárgyát? Az, hogy sérthetetlen. Vagyis ha bárki megsérti, akkor az főben járó bűnt követ el, méghozzá ellenünk. Gondoljunk arra a fanatikus focidrukkerre, aki személyes sértésnek veszi, sőt erőszakra is képes, ha bárki megszólja az általa támogatott csapatot. Azaz pontosítsunk: „az őt támogató csapatot”. Hiszen amíg a csapat nem szorul rá az ő hőzöngésére, addig ő a csapat nélkül identitása nagy részét elveszítené. A focicsapat számára nem pusztán egy kedvelt sportegyesület, hanem átmeneti tárgy. Horcrux. Amit minden áron meg kell óvni a sérüléstől. Ami nélkül jószerével életképtelenné válna.

Ha ugyanennek a drukkernek szidjuk az anyját, valószínűsíthető, hogy gondolkodás nélkül pofán vág minket. Persze senki sem szereti, ha lekurvaanyázzák. De egy egészséges énhatárokkal bíró felnőtt különbséget tud tenni az anyja és a saját anyaképe között. Továbbá tisztában van saját énerejével, többek között azzal, hogy – ellentétben csecsemőkorával – immár életképes az anyja nélkül is. Következésképpen a szavak szintjén az anyját érő szidalmazást nem tekinti egyébnek, mint ami: a másik indulatkitörésének, aminek valójában az égvilágon semmi köze az anyjához. A nem megfelelően kialakult (vagy pillanatnyilag fellazult) énhatárok mellett azonban a szimpla szitkozódás felértékelődik; barátunk aktuálisan ugyanazt az egzisztenciális félelmet éli meg, mint csecsemőkorában, ha az anyja nem volt vele: „Sérelem éri az anyámat – következésképpen anyámmal való kapcsolatomat –, és ez maga a fenyegető megsemmisülés.”
 

A muglik horcruxai

A mugli-horcrux létrejöttéhez nem kell ugyan gyilkosság, de valamit itt is fel kell áldozni: a valóság megfelelő észlelését, és az ahhoz való adekvát kapcsolódást. A TA és a kognitív terápia nyelvén ezt úgy hívják: hiedelem. A hiedelmek általunk biztosra vett, ám valójában alá nem támasztott vélekedések önmagunkról, a másik emberről és a világról, elsősorban mindezek OK-voltáról.

A TA-ban axióma, hogy minden embert – kezdve önmagunkkal – alapvetően OK-nak tekintünk, függetlenül attól, hogy a konkrét cselekedeteivel szimpatizálunk-e, vagy elutasítjuk. Az egészséges ember életpozíciója ez: OK vagyok – OK vagy. Ami ettől különbözik, az nem az egészséges felnőtt, hanem a (sérült) gyerekkorába regrediált, fellazult énhatárú személy hiedelme. Aki saját magát és/vagy a környezetét nem tartja OK-nak, az – miként Voldemort – azt éli meg, hogy nincs biztonságban ezen a világon. A világot látszólag biztonságosabbá tevő praktikák egyike az e blog címében is szereplő sorskönyv megírása és használata. A másik a horcruxok készítése.

Horcruxot bármilyen, önmagunktól különböző dologból csinálhatunk: konkrét tárgyakból, gondolatainkból, érzéseinkből, eszmékből, vallásból, emberi kapcsolatokból stb. Amikor egy ilyen külső entitást többletjelentéssel ruházunk fel, akkor hasonló dolog történik, mint a varázslókkal: énünk egy részét lehasítjuk, és bezárjuk ebbe az entitásba. Ettől kezdve pedig kénytelenek vagyunk azt foggal-körömmel védeni, mivel alaphiedelmünkre („Nem vagyok OK, és/vagy a világ nem OK”) ráépítettünk egy új hiedelmet: ha sérelem éri ezt az entitást, akkor mi magunk válunk sebezhetőbbé, mi magunk kerülünk közelebb a pusztuláshoz.

És még valami: ahogy a csinos arcú Tom Denem fokozatosan elcsúfult az új és újabb horcruxok gyártása során, a mi testünkön is nyomot hagy, ha „széthasítjuk a lelkünket”. Ez a pszichoszomatikus – azaz a pszichés eredetű, testben megnyilvánuló – betegségek végtelenül gazdag témája.
 

A horcruxok felismerése

Amint láttuk, horcrux jószerével bármi lehet. Felismerni egy horcruxot arról lehet, hogy hogyan áll hozzá valaki az adott dologhoz. Ha azt látjuk, hogy valaki erős érzelmekkel véd valamit, akkor első lépésben el kell dönteni, hogy a védelmezett dolog micsoda. Amennyiben az illető biológiai, szociális vagy szellemi létezésének alapfeltétele (étel, ital, lakás, levegő, emberi kapcsolat, munkaeszköz, jogbiztonság, társadalmi igazságosság stb.), akkor nem horcrux.

Ha nem ilyen alapszükségletről van szó, akkor második lépésben az „erős érzelmeket” és a viselkedést vizsgáljuk meg, hogy vajon adekvát-e, mondjuk átgondolva, hogy más valaki hogyan reagálna hasonló helyzetben. Egyszerű példával: ha valaki erőszakosan le akarja tépni az utcán a cipőmet, akkor sanszos, hogy az illetőt elküldöm a fenébe, és nem kizárt, hogy közben lila karikák ugrálnak a szemem előtt. Ez utóbbi talán nem szerencsés, de – szerintem legalábbis – adekvát, és valószínű, nem én lennék az egyetlen, aki ilyen reakciót produkál. Ha viszont tönkremegy a cipőm, és én kétségbeesetten zokogok, mint gyerekkoromban, akkor valószínű, hogy a többség ezt legalábbis furcsállja. Ez esetben az a cipő horcrux.

Ha társaságban bedobok egy szerintem klassz gondolatot, és azt a többiek láthatóan nem értik, és ezért nem értékelik az általam elvárt módon, akkor az nyilván rosszul esik, frusztrál, és magamban esetleg azt mondom: „Disznóknak gyöngyöt...” Ez rendben van. Ha azonban az ötletem elutasítását úgy élem meg, hogy engem utasítottak el (további verzió: ha valakinek nem ízlik a főztöm, akkor azt élem meg, hogy engem nem szeret), hogy én lettem ezáltal gyengébb, kevesebb – akkor a kérdéses ötlet horcrux.

És hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog: noha fentebb az emberi kapcsolatokat alapszükségletnek neveztem, azért ezen a téren is van mit kereskedni. Ha valakit elveszítünk, a világ legtermészetesebb dolga, hogy meggyászoljuk. Azonban az elhúzódó gyászt a pszichiátria rendellenességként tartja számon. Ha valaki hosszú idő eltelte után sem képes elengedni az elveszített személyt annyira, hogy ő maga vissza tudjon illeszkedni az életbe, akkor az illető az ő életében horcrux volt. (Amely tény természetesen egyáltalán nem kisebbíti vagy dehonesztálja a köztük egykor fennálló szeretetet.)

További példákat ki-ki gyűjthet bőven. Fejletlenebb önismerettel a mások, fejlettebbel a saját életéből.
 

Rettentő kín?


– És az nem lehetséges, hogy az ember újra összerakja a lelkét? – firtatta Ron.

– De igen – felelte komor mosollyal Hermione. – Csakhogy az rettentő kínnal jár.

– Miért? – érdeklődött Harry. – Hogyan kell csinálni.

– Bűnbánattal. Teljes mértékben át kell érezni tettünk borzalmas voltát. Van erről egy lábjegyzet a könyvben: azt írja, a művelet annyira fájdalmas, hogy bele is lehet halni.

(Harry Potter és a Halál ereklyéi, 6. fejezet)
Mi, muglik azért valamivel jobb helyzetben vagyunk, ha a lelkünket akarjuk összerakni. Nekünk nem egy vagy több gyilkosságot kell jóvá tennünk, csupán a gyerekkori hiedelmeinket felnőtt tudatossággal felülbírálnunk. Ha ezt megtesszük, akkor képesek vagyunk visszavenni lehasított én-részeinket a túlzott jelentőséggel felruházott tárgyakból, személyekből, gondolatokból.

Illúzióink viszont ne legyenek: a hiedelmek felülvizsgálata és az új döntések meghozatala, ha nem is „rettentő kín”, de semmiképpen sem sétagalopp. Az ezt célzó pszichoterápiás munka komoly erőfeszítést kíván, és gyakran fájdalmas is. Ezt nem lehet megspórolni. De a munka eredménye talán megéri a fáradozást.

Egy ép és egész lélek azért enyhén szólva nem semmi.




Ha tetszett, amit olvastál, ne sajnálj tőlem egy lájkot! :-)
Ha úgy gondolod, másnak is hasznára válna, ne habozz megosztani vele!

Ha úgy tapasztalod, valami nem stimmel veled: Gyere hozzám terápiába!


» 15 komment «




Címkék: gyász anya ta sorskönyv fejlődéslélektan harry potter szimbiózis hiedelem regresszió kognitív terápia ok vagyok ok vagy horcrux átmeneti tárgy winnicott kende b. hanna Harry Potter

A bejegyzés trackback címe:

https://sorskonyvnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr182837477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

J. S. Bach / Pierre Bezuhov (törölt) 2011.04.18. 21:55:51

Köszönöm, egy újabb gondolkodtató cikk. Úgy látom, hogy ez megintcsak saját fejlesztésű elmélet, gratulálok hozzá :) Nekem a tudásom lehet a horcruxom, mert irtó rosszul érzem magam, ha valamit rosszul/másoknál rosszabbul tudok, és az kiderül.

Amúgy abban nem értek egyet, hogy a lélek összerakása olyan sok k_A_nnal járna (ld. idézet) :)

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.04.18. 22:41:00

@Johann Sebastian Bach: Köszönöm, tényleg saját fejlesztésű a dolog. :)

Ami a "kan"-t illeti, köszi, javítottam. (Mondjuk elsőre erősen belengett a Légy tökéletes! driverem, de túlléptem rajta. :D)

Jgy 2011.04.19. 11:12:00

Szép bejegyzés, a szokásos magas színvonalon, köszönet érte. Két kérdés hozzá.
1) Mi a helyzet a "természeti népek" esetében? Ők, amennyire tudjuk, részint megússzák, részint jobban átvészelik (és kezelik) a csecsemő- és gyerekkori traumákat. Mi a helyzet az amulettekkel? Az indiánok "orvosságos zacskója" horcrux? Vagy nincs is ilyenjük, ezt csak Karl May találta ki?
Horcrux-e az a tárgy, amely valaki MÁSNAK a lelkét hordozza, nem a miénkét? Gondolok itt a családtagok pénztárcába illesztett fényképeire.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.04.19. 11:20:58

@Jgy: Köszi. :)

ad 1.) Fogalmam sincs. Nem akarok úgy csinálni, mintha bámit is értenék a Meghagyók pszichológiájához. Ez, amit leírtam, nem az abszolút igazság, hanem egy modell, meghatározott érvényességi körrel.

ad 2.) Ugyanaz a helyzet, mint bármi másnál. Kérdezd meg magatól (mármint ha magadról van szó), hogy mit szólnál, ha elveszne a fénykép. A reakciód mennyisége és minősége dönti el, hogy horcrux-e, vagy csak egy fénykép.

Talán egyébként beírhatnám a posztba kiegészítésként: Voldemort kiskorában ellopott ezt-azt az árvaházi társaitól. Ezeket a tárgyakat is őrizte, vigyázott rájuk. De nem alakította át őket horcruxszá. Kötődött hozzájuk, de nem "úgy". Nem függött tőlük.

Jgy 2011.04.19. 11:43:27

@Birtalan Balazs: A 2. számú kérdésem többé-kevésbé nyitva marad, mivel én soha nem őriztem szeretteim fényképét a tárcában. (A jegygyűrűt nem tekintem horcruxnak. Sérülése vagy elvesztése nem elsősorban nekem okozna fájdalmat.)
Valahogy úgy képzelem, hogy (a hiedelem szerint és persze, a tudattalanban) a tárcában hordott fénykép hivatott megőrizni az ábrázolt személy épségét. Ilyenformán az adott családtagot (akit a kép ábrázol), tekinthetjük elsődleges, a fényképet másodlagos horcruxnak. Mi a véleményed?
(Mondjuk, a hallgatag Drugics a létrájával egyszerűbb eset.)

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.04.19. 13:41:40

@Jgy: Továbbra is az a véleményem, hogy kinek mi. Szélsőséges esetben azt is el tudom képzelni, hogy valakit a fénykép elvesztése jobban megviselne, mint a valós kapcsolatának a folyamatos elsekélyesedése. Ha már, akkor egy obligát Anthony de Mello-féle párbeszéd:

- Nahát, milyen aranyosak a kis unokáid!
- Az semmi, látnád csak a fényképüket!

(Hallgatag /vagy Hétemeletes/ Drugicsról csak annyi rémlik, hog időnként fejbe vert valakit a létrájával. Rég volt.)

amind enit 2011.04.21. 08:52:08

Remek írás!
Kérdés: A horcruxok egyesíthetők-e önerőből. Értsd terápia nélkül.
Itt kapcsolódva az előző poszthoz, nekem nincs pénzem járni. Akihez járnék az 4 óra oda, 4 vissza, + a terápia költsége. Marad a sorskönyvblog + szakirodalom, ami bőven elég a magamfajtának egy kiadós okoskodós önbecsapáshoz. Ki mondja meg mikor ép a lelkem?
Ha akkor mikor én jól érzem magam, az lehet egy regresszív állapot. Ráadásul még minig becsaphatom magam. Az átlag barát ? „De hát te olyan kiegyensúlyozott jó ember vagy bla bla” Nem mellelsleg játszma nyitás….és külső kontroll. A terapeuta, akihez nem járok?

Csizmarik Éva 2011.04.21. 11:06:19

Napok óta gondolkodom, a lányaimnak nem voltak átmeneti tárgyaik,vagy a hosszan tartó szoptatás(Julcsi öt,Anett három éves volt amikor abba hagytam)kiváltotta ezt? Köszönöm a posztot. Évi.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.04.21. 12:48:07

@amind enit: Nem a horcruxokat kell egyesíteni, hanem a lelket. :) És persze nem kizárt, hogy valakinek ez megy önerőből, főleg, ha nem akkora a gubanc. A "ki mondja meg, mikor ép a lelkem" kérdéssel viszont egy újabb poszthoz adtál ötletet. Ha addig kibírod, kérem a türelmedet. :) (Ha nem, akkor esetleg írj egy privát mailt, és megbeszéljük.)

@Csizmarik Éva: Ezt látatlanban nagyon nehéz megmondani. És az sem biztos, hogy nem voltak, legfeljebb nem materiálisak. Az átmeneti "tárgy", ahogy utaltam is rá, lehet egy hang, egy gesztus, egy fantázia is. De jelezm, hogy a gyerekpszichológia nem az erősségem; egy erre szakosodott terapeuta lehet, hogy több és okosabb dolgot tudna mondani a témában.

Lapis Lazuli 2011.04.22. 07:35:22

Nem gond, ha belinkellek ide-oda? :))

onixbeata 2011.04.22. 08:24:40

Nekem sem tűnt fel, hogy lenne a gyermekemnek átmeneti tárgya (most 2,5 éves), most kezdjek aggódni? És nálunk is az az eset áll fenn, mint Éváéknál, hogy elég sokáig szopizott (nemrég hagyta abba) és most is az egyetlen, amihez úgy látom, hogy nagyon ragaszkodik az a cici (szereti csak megfogni, odabújni, vagy akár beszélni is róla). Lehet ilyesmi átmeneti tárgy?

Más. Nekem a gyermekkel való kapcsolat kicsit horcruxszerű, úgy érzem. Legalábbis minden a gyermeket ért kritikát, megjegyzést, akármit nagyon saját sérelemként élek meg, mintha engem kritizálnának. De eddig azt hittem, hogy ez csak a gyes-pszichózis része, hogy annyira a legfőbb tevékenységem a gyermek nevelgetése, hogy "normális", hogy saját teljesítményem kritikájaként élem meg a gyermek hiányosságait (pl. hogy nagyon későn kezdett beszélni). De most elgondolkodtam, lehet, hogy nekem is le kellene választanom magam róla, nemcsak fordítva.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.04.22. 09:18:10

@Lapis Lazuli: Szerintem kiheverem a megrázkódtatást. ;)) (Másként fogalmazva: köszi!)

@onixbeata: Még egyszer jelzem, hogy a gyerekpszichológia terletén nem igazán mozgok otthonosan. Ezzel együtt nekem úgy logikus, hogy amíg van elérhető cici, addig a gyerek minek keresne cicipótlékot?

Horcrux-ügyben csak annyi, hogy egyetértek az eszmefuttatásoddal, az utolsó monatot is beleértve. Nem kevés gyerek szenved attól felnőttkorában (és nem kevéssé), hogy az anyja annak idején a saját önértékelésén esett lyukakat akarta befoltozni azzal, hogy "hű, de milyen tökéletesen" nevelte őt. Minél korábban kapcsol az anya, hogy a gyerek nem az ő prímaságának fokmérője és kirakata, annál jobb lesz később mind neki, mind a gyereknek.

amind enit 2011.04.22. 09:19:34

Igen, lélekegyesítés... :-) Kivárom a posztot! Köszönöm a felajánlást, jól esett. :-)

feherlidia 2011.04.22. 12:49:34

Épp most találtam ide, nagyon tetszenek az írások! Várandósként fontos ilyenekről olvasni. A kisbabám abban a helyzetben van, hogy bár vártam és akartam, mégis nagyon hirtelen jött, az apukájával pedig finoman szólva is kétséges a kapcsolatunk. Rendszeresen beszélek hozzá, többek között ezért is, fantasztikus, hogy már most van közöttünk kapcsolat- több cikket olvastam az anya-magzat kommunikációról TA megközelítésben, úgy tűnik, nálam működik. Kérdésem: lehet hátránya a babának ebből a furcsa helyzetből? Mit tehetnék, amivel segítem őt?

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.04.22. 13:08:15

@feherlidia: Nem szeretek tanácsot adni; nem tartom a feladatomnak, és a valamiért be nem vált tanács könnyen vissza is üthet arra, aki adta.

Ezzel együtt azt tudom mondani, hogy hallgass az ösztöneidre, szeresd a kicsit, és tiszteld őt mint szuverén személyt, már most. A magam részéről úgy gondolom, hogy minden más praktika csak ezeknek az alapelveknek a kifejtése.

(Ami viszont a konkrét praktikákat illeti, abban nem tartom magam kompetensnek, úgyhogy erre a jégpályára inkább nem is lépek rá.)