Sorskönyv nélkül

Legkésőbb hatéves korodra, mint mindenki más, te is megírtad további életed forgatókönyvét.

Felnőttként két lehetőséged van. Életedet vagy e gyerekkorban kialakított szabásminta, az ún. SORSKÖNYV alakítja tudattalanul – vagy te magad alakítod, tudatosan.

Mit szólnál, ha egy hatéves gyerek akarná kormányozni az autódat? És ha az életedet?


>>> TERÁPIA <<<

Birtalan Balázs

© Birtalan Balázs, 2010
A Sorskönyv nélkül blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.


> Sématerápia-cikkek <



A kötet ide kattintva megrendelhető!

Mivel nincs élet a Facebookon kívül...

Címkék

adaptív (5) aids (3) alkalmazkodó gyermek (9) álom (10) antiszemitizmus (4) anya (3) archetípus (4) átmeneti tárgy (3) átváltás (3) automatikus gondolat (8) autonómia (28) betegség (6) Bizalmatlanság-abúzus (3) blog (10) Boldizsár Ildikó (6) Büntető készenlét (3) change history (3) Címkék (3) Csökkentértékűség-szégyen (8) depresszió (5) diagnózis (4) diszfunkcionális (5) diszfunkcionális attitűd (3) drámaháromszög (5) driver (6) dumbledore (3) élet (5) elfogadás (10) elfojtás (3) elhagyatottság-instabilitás (3) elhárító mechanizmus (3) elkerülés (6) ellenparancs (4) ellensorsköny (4) ellensorskönyv (3) ellentétes sorskönyv (9) előadás (10) Elszakítottság és elutasítottság (5) EMK (17) emk (33) emlékezés (4) empátia (16) empatikus konfrontáció (4) énállapot (9) engedély (3) erickson (8) eric berne (14) erőforrás (8) erőszakmentesség (6) értelmezés (3) érzelem (7) Érzelmi depriváció (3) érzés (11) evolúció (3) Facebook (5) fejlődéslélektan (3) felelősség (4) Felnőtt (3) felnőtt (15) félreismerés (4) félreismerési mátrix (3) film (3) fóbia (3) franz anton mesmer (3) freud (9) Freud (3) freudi elszólás (3) gátló parancs (16) Gestalt (3) gumikötél (5) gyász (3) gyenge pont (4) gyermeki (7) Gyermeki (4) halál (12) harmadfokú (3) Harry Potter (4) harry potter (20) hiedelem (18) hiedelemrendszer (4) hipnózis (30) hiv (3) homoszexuális (3) horog (4) humor (29) indulatáttétel (5) intimitás (6) irányító szabályozó szülői (8) itt és most (3) Járó Katalin (3) játék (3) játszma (17) József Attila (4) jung (4) kapcsolat (3) Károsodott autonómia és teljesítőképesség (5) Károsodott határok (6) katarzis (3) kérés (8) keresztezett tranzakció (5) kiegészítő tranzakció (3) kip (9) kísérlet (4) kognitív (9) kognitív disszonancia (4) kognitív terápia (25) kognitív torzítás (14) kognitív torzítások (3) kommunikáció (18) kommunikációs hibák (3) Könyörtelen mércék - hiperkritikusság (3) korai döntés (6) korai maladaptív séma (7) korlátozott szülői újragondoskodás (6) lázadó gyermeki (5) maladaptív (6) maladaptív séma (12) marshall b. rosenberg (10) másodlagos strukturális modell (5) megfigyelés (9) megküzdési stílus (3) mérő lászló (3) mese (8) meseterápia (7) mészáros istván (5) Metamorphoses Meseterápiás Módszer (3) modell (5) módosult tudatállapot (11) munka (3) NAG (6) nag (6) nárcizmus (3) nem én írtam (8) nlp (18) NLP (3) nyereség (5) ok keret (4) ok kocka (3) ok vagyok ok vagy (12) öngyilkosság (5) önismeret (14) politika (3) pszichiátria (5) pszichoanalízis (15) pszichodráma (4) pszichológia (10) pszichopatológia (3) pszichoterápia (43) pszichózis (5) rák (9) regresszió (10) rejtett tranzakció (4) rejtő jenő (3) relaxáció (3) rendszer (3) sajátélmény (36) sakál (5) sakálnyelv (5) séma (6) sématartomány (9) sématerápia (24) sérülékenység-veszélyeztetettség (3) siker (3) sorskönyv (45) sorskönyvi üzenet (5) spontaneitás (3) szabad gyermek (6) szavazás (5) szegedi pszichológiai napok (8) szembesülés (3) személyiségzavar (3) szeretet (3) szex (4) szimbólum (7) szorongás (6) szükséglet (14) szülői (5) Szülői (3) szupervízió (3) ta (39) TA (30) tanácsadás (4) terápia (39) terápiás keretek (4) teszt (3) tranzakcióanalízis (3) tudatosság (4) tudattalan (13) tudomány (5) túlkompenzálás (7) tünet (4) újradöntés (13) ünnep (4) vakfolt (4) vallás (3) valóság (3) változás (13) vers (11) viselkedés (5) viselkedésterápia (7) Young (9) zsiráf (17) zsiráfnyelv (11) zsiráftánc (8) zsiráftánc tanfolyam (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

  • Ihletett: Az élet túl rövdi ahhoz hogy ne vitázzunk az interneten vadidegen emeberkel. Én amúgy sokszor vesz... (2019.10.30. 08:16) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • dissipation1969: @HoldViola: velünk van ő most is... (2019.07.05. 01:51) Szerelmi bánat
  • HoldViola: Drága Balázs, annyira hiányzol ebből a világból. :( (2018.11.11. 10:54) Szerelmi bánat
  • tipitii: Szia Balázs! Én még csak pár napja akadtam a blogodra a sémák miatt, vagyis inkább nekik köszönhe... (2018.05.06. 08:37) Sémák sűrűjében... – 1.
  • tesz-vesz: @közép dunántúli régió: nem. ezek a "versek" pocsékok. ha a kínrímes dadogós mondatok, szavak egym... (2017.10.14. 17:59) Kasszazárás
  • közép dunántúli régió: @tesz-vesz: remélem, azóta fejlődött a jellemed, és sikerült túllépned a szánalmas trollkodáson. M... (2017.09.24. 09:46) Kasszazárás
  • Dorkateo1: @Gregor Samsa: "mintha egy az agyunkban élősködő önálló élőlény lenne, akinek saját céljai vannak... (2017.06.12. 22:34) Sémák sűrűjében... – 2.
  • Adam Dosa: Hálás köszönetemet küldöm önnek ezekért az irásokért. Azt hiszem ateista vagyok, de most mégis úgy... (2016.10.17. 16:07) Restancia: a további 8 séma
  • Leo Festmények Szabó Eszter: Kácsándi Elvira? Ryke Geerd Hamer módszerével segít gyógyulni.. nem szimpi? (2016.06.14. 09:19) Balázs, a terapeuta elköszön
  • tesz-vesz: @Alensha: és nyugodtan használhatod a válaszgombot is, olyan gerinces (2016.06.06. 17:39) Kasszazárás
  • Utolsó 20
pagerank

A gátlástalanság dicsérete?

2012.04.14. 19:04 Birtalan Balazs


 

trabant„Milyen jól húz a motor!” – állapította meg anyai nagyapám, miután befejezte a próbakört a Várban a Nagy Szenzációval: szüleim első Trabantjával. „Hát még, ha a kéziféket is ki tetszett volna engedni” – felelte faarccal apám.

E családi legenda jutott eszembe, amikor a blogom egy olvasója, Roquentin kommentjeit olvastam.

(...) te valóban gátlástalannak tűnsz, és valahogy erre a gátlástalanságra próbálod rávezetni olvasóidat (...) én inkább olyan embereket látok magam körül, akik sokkal vonzóbbnak vagy szerethetőbbnek tűnnének, ha egy picit több gátlás lenne bennük. (...) átgondolatlannak és igaztalannak érzem azt a megközelítést, miszerint a gátlásokat úgy en bloc valami rossz, kárhozatos dolognak kéne tartanunk, amitől legjobb minél hamarabb megszabadulni. (És e szempontból teljesen mindegy, hogy az így nyert állapotot gátlástalanságnak, vagy autonómiának nevezzük.) Hiszen – felteszem – sokféle gátlás él az emberben, amelyek közül néhány éppenséggel elengedhetetlen feltétele az életben-maradásnak, vagy az emberként való létezésnek. Pl., gondolom, attól a gátlástól, ami a hypo megkóstolásától tart vissza, semmiképpen sem lenne szerencsés megszabadítani egy kisgyereket (...)

Annak idején kértem – és megkaptam – Roquentin beleegyezését ahhoz, hogy hozzászólására önálló írásban reagáljak. Ezt azért tartom fontosnak, mert a felvetése egyfelől nagyon is jogos, másfelől azonban súlyos félreértést tartalmaz az írásaimmal, azon túlmenően pedig a tranzakcióanalízissel (TA) kapcsolatban. És ha ezeket a dolgokat egyvalaki félreérthette, akkor félreértheti más is.

A félreértés alapja a TA gátló parancs fogalma. Roquentin egy régebbi írásomból, a Gátlás nélkül élni címűből idéz, és ennek kapcsán fogalmazza meg aggályait. Az inkriminált szövegben ezt írom:

A sorskönyv (amely nem csak a gátló parancsokból áll, de itt most csak azokról beszélünk) nem arra való, hogy elemezgessük. Elemzésének egyetlen célja, hogy minél biztosabb fogást találjunk sorskönyvünkön ahhoz, hogy egyszer s mindenkorra kihajítsuk az életünkből. Saját gátló parancsaink beazonosítását is a kalapunk mellé tűzhetjük, ha nem jutunk tovább azok puszta felismerésénél. A gátló parancsoktól való megszabadulás útja az, ha felnőtt tudatossággal érvénytelenítjük őket.

Roquentin szerint „nem tűnik túlságosan megfontoltnak egy olyan megközelítés, amely mindenféle gátlást valami eleve rossz dolognak gondol, amitől minél hamarabb szabadulunk meg, annál jobb”.

És ezen a ponton sietek leszögezni: az imént idézett mondattal a legmesszebbmenőkig egyetértek. Az utóbbi időben meglehetősen sok szó esik a politikában a „fékek és ellensúlyok rendszeréről”, amely rendszer nélkül nem működhet egészségesen a társadalom. Roquentin ugyanerre az alapigazságra mutat rá, csak éppen az egyén szintjén: fékek és ellensúlyok nélkül az egyén sem működhet egészségesen. Igaza van. És ha teret kapna a közbeszédben egy olyan pszichoterápiás irányzat, amely azt tűzné a zászlajára, hogy az ember életéből irtsunk ki gyökerestől minden olyan tényezőt, amely határt szab az ösztönös késztetéseknek, akkor az ezen irányzat ellen leghangosabban tiltakozók között lennék.

Szerencsére a TA semmi ehhez hasonlót nem állít. És itt térjünk vissza egy pillanatra nagyapámhoz és a Trabanthoz.

Kétféle fékrendszer

Az autókban (jobb esetben legalább) kétféle fékrendszer van. Az egyik a kézifék, a másik az ún. üzemi fék. Ez utóbbi kifejezést ugyan halandó ember (leszámítva a KRESZ-oktatókat és a vizsgabiztosokat) ki nem ejti a száján, de minden sofőr használja: ez nem más, mint a fékpedál. A fékpedál arra való, hogy szabályozzuk vele a kocsi sebességét, és ha a forgalmi helyzet úgy kívánja, meg is álljunk. A kézifék pedig – alapesetben – arra, hogy blokkolja az álló kocsi kerekeit, hogy az véletlenül se gurulhasson el. Világos, hogy jól működő fékpedál nélkül nem szabad kimenni a forgalomba: egy ilyen autó életveszélyes mind a sofőrjére, mind a környezetére nézve. De ugyanilyen világos, hogy behúzott kézifékkel egyenesen lehetetlen közlekedni: a kocsi nem indul el. (Valójában nagyapám is kiengedte a kéziféket, csak nem teljesen.) Továbbá, ha egy nagy sebességgel haladó autóban váratlanul behúzzuk a kéziféket, az eredmény ugyanaz, mintha hirtelen padlóig taposunk a fékbe: a baleset szinte biztosra vehető.

És akkor tegyünk rendet az allegóriában. Az életét élő embert a mozgó autó jelképezi. (Álló autóra a hasonlat nem érvényes.) Az autonóm embernek a saját értékrendjéhez igazodó, tudatos választásai: a gáz- és fékpedál rendeltetésszerű kezelése. A behúzott kézifék pedig nem más, mint az ún. gátló parancsok. A rosszul kiengedett kézifék megakadályozza, hogy az autó normálisan, a forgalmi viszonyoknak megfelelően közlekedjen. A menet közben behúzott kézifék, pedig, mint láttuk, balesetveszélyes.

A TA nem arra buzdít, hogy „Szereld ki a fékpedált a kocsidból!”, csupán arra int: „Indulás előtt engedd ki a kéziféket, és menet közben ne húzd be!”

A zavart a szóhasználat okozza. Az egyik is fék, a másik is fék: nevükben hasonlóak, valójában azonban két különálló rendszert alkotnak, amelyeknek különböző funkciójuk is. Ugyanez a helyzet a gátlással és a gátló parancsokkal is.

A Szülő kinyírása?

A gátlás (ha a neurológiai jelentésétől eltekintünk) hétköznapi szó, amelyhez kapcsolódóan számos asszociációnk fűződik, amelyek nem okvetlenül negatívak. Sőt, ha mondjuk választanunk kéne, hogy egy „gátlásos, halk szavú, szerény fiatalemberrel” vagy egy „gátlástalan, hangoskodó, nagyarcú csávóval” szeretnénk-e együtt vacsorázni, akkor legtöbben habozás nélkül az elsőt választanánk. A gátlásosság esetlen bája bizonyos helyzetekben talán bosszantó, a gátlástalanság azonban szinte mindig taszító. Szent igaz.

Azonban a TA rendszerében nem szerepel a gátlástalanság fogalma. A TA a személyiségfejlődés eredményét az autonómia szakkifejezéssel írja le, és téves Roquentin azon interpretációja, miszerint „teljesen mindegy, hogy az így nyert állapotot gátlástalanságnak, vagy autonómiának nevezzük”.

Másodlagos strukturális modellA jól funkcionáló ember hatékonyan lavírozik ösztönös késztetései és a társadalommal – valamilyen módon és mértékben – összhangban lévő értékrendje között. Ösztönös késztetéseink Gyermeki énállapotunkból erednek. Értékrendünk eredendően a Szülői énállapothoz kötődik. A lavírozás elsősorban a Felnőtt dolga: ezen énállapotban felmérjük a jelen konkrét körülményeit, és azokra adekvát módon reagálunk.

A gátlástalanságnak nevezett állapot az, amikor valaki korlátlan teret enged Gyermekije ámokfutásának. Ehhez az szükséges, hogy Szülőijét szabályszerűen kinyírja. A gátlástalan embernek nincs értékrendje: őt a szükségletei azonnali, bármi áron történő kielégítése mozgatja.

De a „gátlástalanság” még róla is csak átvitt értelemben állítható. Olyan emberrel ugyanis, akiből a szó szoros értelmében hiányzik mindenféle fékrendszer, gyakorlatilag kizárt, hogy találkozzunk. Mégpedig azért, mert az ilyen ember életképtelen. Még a nárcisztikus vagy antiszociális személyiségzavarban szenvedő ember is gátat szab saját viselkedésének: képes nemcsak gyorsítani, de lassítani is. Csakis ily módon tudja hatékonyan manipulálni környezetét. A TA másodlagos strukturális modellje szerint a manipulációért az F1 énállapot a felelős, az ún. Kis Professzor.

Az autonóm emberben ezzel szemben nemcsak az elemi működéshez és a manipulációhoz szükséges gátló mechanizmusok vannak jelen, hanem – ezeken túlmenően – saját értékrendje és szabályrendszere is van. Döntései során ezeket ugyanúgy figyelembe veszi, mint ösztönös késztetéseit. Az autonóm ember nem kizárja életéből a Szülői énállapotot, hanem integrálja. Nem hatéves kori önmaga (azaz a sorskönyve) határozza meg, hogy adott időpillanatban melyik énállapotban legyen, hanem Felnőtt tudásával ő maga.

Nem, nem, soha!

Roquentin hiányolja az autonómia bővebb kifejtését, és felrója nekem (sőt Eric Berne-nek is) hogy a bemutatott rendszer aszimmetrikus:

Való igaz, pár bekezdéssel alább itt is említed a gátlástalanság és az autonómia közti különbséget. De – meglátásom szerint – rendkívül kevéssé fejted azt ki. Oldalakon keresztül írsz arról, hogyan és miképpen szabadulhat meg az ember a gátlásaitól – aztán egy félmondatban elintézed, hogy milyen az az állapot, amit elérhet hosszas önfejlesztő munkája eredményeképpen. Néhány szót szánsz csak arra az értékrendre, ami a létrád másik lába, és ami nélkül borul az egész felépítmény. (... ) az Emberi játszmák (...) összesen 250 oldalból áll. Ebből nagyjából 10 oldal foglalkozik az autonómiával, annak elérésével, vagy azzal, hogy mi van a játszmákon túl.)

Ami a saját munkásságomat illeti, arról annyit, hogy a Gátlás nélkül élni című írás ugyanúgy csupán egyetlen darabja a Sorskönyv nélkül blog mintegy 150 posztjának, mint ahogy a Nem, nem, soha! című vers is csak egyetlen eleme József Attila életművének. Lehet, hogy a példa szerénytelen, de tartalmát tekintve helytálló. Mindkettőt ki lehet ugyanis ragadni a tágabb kontextusból, és vissza lehet élni vele. (A József Attila-verssel meg is teszik.) Ezen nem lehet változtatni, és ettől József Attila ugyanúgy nem lesz fasiszta és irredenta költő, mint ahogy én nem leszek – és nem is voltam soha – a gátlástalanság szószólója. Kétségtelen, hogy bármely (elegendően hosszú) írott szövegből bármit és bárminek az ellenkezőjét be lehet bizonyítani. Ez azonban nem minősíti magát a szöveget, és nem érvényteleníti a hermeneutika alapelveit.

Márpedig ezeket az elveket, ha a TA fogalmait vizsgáljuk, nem lehet semmibe venni. Az Emberi játszmák fent írt aszimmetriája ugyan tény, azonban ebből az égvilágon semmi nem következik arra nézve, hogy mit mond a mai TA. Ugyanis a fenti érvelés legalább két hermeneutikai szempontot figyelmen kívül hagy.

Egyrészt Berne pszichoanalitikus gyökereit, illetve az egész pszichoanalízis betegség-fókuszú személyiség-megközelítését. Ez a kor sajátossága volt. Sok évtizednek kellett eltelni, hogy megszülessék az egészségpszichológia és a pozitív pszichológia, amely az egészséges embert már nem a betegségek és tünetek hiányával definiálja. Berne-t ugyan bízvást tekinthetjük a szemlélet egyik előfutárának, azonban művei nyelvezete még – szükségszerűen – magán hordja kora jellegzetességeit. Azonban a nyelvezetet azonosítani a szemlélettel: kifejezett hermeneutikai hiba.

Másrészt a TA fejlődése nem állt meg az Emberi játszmák félszáz évvel ezelőtti publikálásával. Maga Berne volt az, aki az abban lefektetett játszma-fogalmat évekkel később érvénytelenítette (ami semmit nem von le a mű értékéből). A sorskönyv fogalma pedig akkor még nem is létezett. De ha valaki a gátló parancsokra kíváncsi, akkor azt Berne leghíresebb – posztumusz – művében, a What Do You Say After You Say Hello?-ban (amely magyarul Sorskönyv címen jelent meg) sem találja meg. Ez a kifejezés ugyanis nem az 1970-ben elhunyt Berne sajátja, hanem a TA ún. koraidöntés-elméletének megalkotói és az újradöntési iskola megalapítói, Bob és Mary Goulding vezették be 1979-ben publikált művükben.

Majomkézben majomfegyver

A Goulding-házaspár kiterjedt terápiás munkája során azt találta, hogy vannak bizonyos ismétlődő témák, amelyek a legkülönbözőbb klienseik életében felbukkannak. E témák visszavezethetők a kisgyermekkorra, a jelenben pedig olyan hatást gyakorolnak, mint a ki nem engedett vagy a menet közben behúzott kézifék: blokkolják a kliens normális megnyilvánulásait, olykor kifejezetten veszélyes módon. 12 ilyen témát azonosítottak, és a TA-ban ezeket nevezzük gátló parancsoknak (az angol eredetiben: injunction). A gátló parancs tehát – szemben a gátlással – nem hétköznapi kifejezés, hanem a TA egyik szigorúan értelmezhető szakkifejezése. Vagyis nem holmi általános értelemben vett „belénk nevelt tartózkodás”, hanem nagyon konkrét jelentése van:

A szülő Gyermekijéből kiinduló, tudattalanul, többnyire nonverbális úton átadott sorskönyvi üzenet, amely a gyermek Gyermekijét célozza, és ott mély egzisztenciális fenyegetettséget hoz létre, nagy erővel motiválva a gyermeket, hogy az üzenet által tiltott dolgot elkerülje, ezáltal biztosítva saját életben maradását.

Figyeljünk oda az utolsó tagmondatra, és tisztázzunk még egy félreértést! A gátló parancs nem „rossz dolog”. A sorskönyv sem az. Pici babaként nem valami fatális hiba folytán kezdjük megírni a sorskönyvünket. A sorskönyv írása – a gátló parancsokkal egyetemben – a Felnőtt énállapottal még nem rendelkező, mágikusan gondolkodó kisgyerek adaptív válasza az élet kihívásaira. Korai döntéseivel egy önmaga számára koherens valóságmagyarázatot hoz létre, amely segíti őt abban, hogy el tudja viselni, képes legyen értelmezni mindazon – sokszor fenyegető – ingereket, amelyek őt érik. Teszem azt, úgy „gondolja” (persze nem fogalmilag):

– Anya csak akkor szeret engem, ha úgy teszek, mintha nem is léteznék. Apa nem szereti, ha okos vagyok. Tehát csak úgy tudok létezni (életben maradni), ha kis butaként viselkedem.

Ez egy lehetséges példa arra, hogy milyen koalícióban képes működni egy az anyától érkező Ne létezz! és az apától érkező Ne gondolkodj! gátló parancs. Hogy valóban működik, arra a bizonyíték nem más, mint hogy e heurisztikát használva a gyerek életben marad és felnő. Ezzel tehát semmi baj.

A baj ott kezdődik, ha felnőttként a rég kinőtt gyerekruhánkat akarjuk hordani. Vagy – hogy a blog mottójára utaljak – ha egy hatéves gyerekre akarjuk bízni életünk autójának vezetését. Tény és való, hogy felnőtt életünkben is számos, jól megválasztott (!) gátlásra van szükségünk ahhoz, hogy megfelelő döntéseket hozzunk. Azonban olyan élethelyzet nem létezhet felnőttkorban, amikor a „Kis butaként kell viselkednem ahhoz, hogy szüleim szeretetét biztosítsam magamnak, és így életben maradhassak” elv a megfelelő megoldás.

A gátló parancsok nem segítik a felnőtt embert abban, hogy egészséges ember legyen. Sem mint individuumot, sem mint a társadalom egyik alkotórészét. A gátló parancs éppen hogy nem a felelősen kialakított értékrend megtartását segíti elő, hanem a gyermek lidérces álmokkal és nagyzásos képzelgésekkel telt világát eleveníti meg.

Ha el akarunk képzelni egy gátló parancsok által vezérelt egyénekből álló társadalmat, akkor képzeljünk el egy rakás felügyelet nélkül hagyott kisgyereket, akik felnőtt arccal, felnőtt ruhában járnak, és felnőttesdit játszva, gátlástalanul találnak ki törvényeket, hoznak gazdasági döntéseket, írnak alá ítéleteket és nyomogatnak rakétaindító gombokat.

Vagy egyszerűen: nézzünk szét magunk körül.




Ha tetszett, amit olvastál, ne sajnálj tőlem egy lájkot! :-)
Ha úgy gondolod, másnak is hasznára válna, ne habozz megosztani vele!

Ha úgy tapasztalod, valami nem stimmel veled: Gyere hozzám terápiába!


» 28 komment «




Címkék: sorskönyv eric berne felnőtt autonómia játszma gátlás énállapot gátló parancs újradöntés másodlagos strukturális modell korai döntés József Attila TA Kis Professzor Goulding sorskönyvi üzenet Szülői Gyermeki

A bejegyzés trackback címe:

https://sorskonyvnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr514430561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cheoppy 2012.04.14. 22:31:46

Tetszik a végén a pofon. :)

cheoppy 2012.04.15. 13:31:33

Nekem sem ismeretlen a félelem attól, hogy ha kiengedjük a kéziféket, akkor elszabadul a pokol. Én ezt magamnak úgy tudom ezt magyarázni, hogy nem vagyok (még) biztos az üzemi fékek működtetésében és erejében, és megijeszt a lehetőség, hogy a most biztosan életben tartó kéziféket kiengedjem. Tapasztalatom szerint életben tudok maradni az üzemi fékeket használva is, de azok használatában sokkal kevésbé vagyok gyakorlott, ráadásul a sorskönyvben működő torzítások miatt még kevésbé hiszek bennük. A helyzet gyakorlással persze javítható. :)

Cz 2012.04.15. 19:06:50

zsír, így röviden s egyszerűen. :)

TH 2012.04.16. 23:19:35

Ismét csak annyit tudok mondani, hogy remek a poszt, a lezárás pedig még inkább tecc.
(egyébként amit én hiányoltam leginkább az Emberi játszmákból, azok a példák arra, hogy hogyan lehet kilépni egy adott típusú játszmából mondjuk?
Én ha észre is veszem, hogy játszmákat játszunk, akkor is sokszor nehéz, hogy hogyan szálljak ki belőle...hát még, ha ezek ilyen gyerekkori beidegződésekből (aka sorskönyv) fakadnak...)

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2012.04.16. 23:29:17

@TH: No igen, a felismerés a könnyebb része a dolognak. A kilépés azért problémás, mert a játszmának igenis VAN nyeresége számunkra, amiről le kell mondanunk. Lemondani pedig akkor tudunk róla, ha ugyanazt a sztrókmennyiséget 1.) képesek vagyunk máshonnan megszerezni, 2.) képesk vagyunk ezt el is hinni magunknak ("OK vagyok") meg a világnak ("OK vagy"). És ehhez valóban ki kell lépni a sorskönyvből, új döntéseket kell hozni a korai döntéseink helyett. Nem eccerű... :D

TH 2012.04.16. 23:37:03

@Birtalan Balazs: mit tudok erre mondani? Azt hiszem annyit, hogy: "hát ja, hogy a fene enné meg." :-)

amind enit 2012.04.17. 08:48:03

A poszt megint nagyszerű. A 6. komment is, mert ennyire van szükség a kilépéshez. Ezt röviden leírva még nem láttam sehol. :-) (érdemes a dolgokat a szükséges módon leegyszerűsíteni, de annál nem jobban...)

Roquentin 2012.04.17. 11:59:53

Egyre mélyebb meggyőződésemmé válik, hogy kevés irigylésre méltóbb jellemtulajdonság létezik, mint a türelem. Legalábbis számos olyan jelenség akad a világunkban, amit - akárhogy kapálódzunk is érte - aligha érhetünk el hamarabb, minthogy eljönne a maga ideje. Márpedig biztos, hogy kellemesebb érzés higgadtan, türelmesen, méltósággal várakozni; mint elkényeztetett kisgyerek módjára szánalmas hisztivel kelni ki az óramutató lassúsága ellen.

És hát vannak dolgok, amik bőven meg is érik ezt a várakozást - ez az írás pedig feltétlenül ezen dolgok közé tartozik. Hiszen engem mostanában valóban különösképpen foglalkoztat a kérdés: vajon mennyiben érdemes törekednie az embernek arra, hogy megszabaduljon egynémely gátlásától. Vagy épp az, hogy hogyan dönthető el, pontosan mely gátlásokat lenne érdemes levetkőzni, s melyeket nem - esetleg elképzelhető-e, hogy az ember épp azáltal gazdagodik, hogy új gátlásokat épít be a személyiségébe. Mondom, különösen érdekes kérdésnek találom ezeket, így hát örömmel vettem észre, hogy - majd négy hónappal fenntartásaim megfogalmazása után - külön posztolt szentelt Balázs a témának. Aztán amúgy is sokszor tapasztaltam már, mennyire izgalmas tevékenység - és sokszor milyen meglepő eredményekre vezet - ha egy kérdésnek türelmesen a végére járunk.

Hiszen, attól biztos nagyon messze vagyunk még, hogy a végére értünk volna - és mégis máris milyen érdekes eredményekre jutottunk! Magam különösképp megnyugtatónak találom, hogy legalább ketten, Balázzsal biztosan készek állunk vállvetve harcolni a gátlástalanság - pszichologizáló köntösbe bújt - apologétái ellen. Nagyon is jókor jön ez a felajánlkozás, hiszen - úgy látom - nem kevés embertársunk akad, aki - megorrontva a korszellem szülte komoly keresletet -, igyekszik betölteni ezt a piaci űrt.

Tehát, ha jól értem a dolgot: semmiképpen sem tartható az a megengedhetetlenül leegyszerűsített álláspont, miszerint a gátlásokat eleve valami kárhozatos dolognak kéne tekintenünk, amitől minél hamarabb szabadul meg az ember, annál jobb. Hanem sokkal inkább arról lehet szó, hogy sokféle gátlás él az emberben, és ezek hasznosságuk és értékességük tekintetében olyannyira különböznek, hogy aligha lehet egy kalap alá venni mindegyiket.

Akkor viszont, felteszem, a következő kérdést kéne megvizsgálnunk: vajon hogyan dönthető el egy gátlásról, hogy miféle természetű. Vajon milyen lenne az a teszt, amivel megállapítható, hogy itt egy "gátló paranccsal" állunk szemközt - vagy esetleg csupán arról van szó, hogy felismertük természetes korlátainkat: tehetségünk, lehetőségünk, képességünk hiányait.

Balázs annyira előzékeny volt hozzám, hogy piros színnel emelte ki a részt írásában, amely erre a kérdésre lenne hivatott válaszolni:

"A szülő Gyermekijéből kiinduló, tudattalanul, többnyire nonverbális úton átadott sorskönyvi üzenet, amely a gyermek Gyermekijét célozza, és ott mély egzisztenciális fenyegetettséget hoz létre, nagy erővel motiválva a gyermeket, hogy az üzenet által tiltott dolgot elkerülje, ezáltal biztosítva saját életben maradását."

A gond csak az, hogy ez a válasz sokkal feltűnőbb, mint amennyire meggyőző. Hiszen számos olyan "gátló parancsot" lehet elképzelni, ami - bár maradéktalanul megfelel ennek a definíciónak - semmiképpen sem eshet a gátlások azon csoportjába, amelyektől célszerű és kívánatos lenne megszabadulni.

Szerintem sokkal gazdagabb a fantáziátok annál, semmint rá lennétek szorulva a példáimra, így csak egyet említek - történetesen pont azt, ami az eredeti hozzászólásomban is szerepelt. Gondoljunk arra a szülőtől eredő - valószínűleg nonverbális jelzésekkel is megerősített - tiltásra, amely a gyereket attól óvja, hogy megkóstolja a hypot - nos, ez, akárhogy is nézem, pontosan "arra motiválja a gyermeket, hogy az üzenet által tiltott dolgot elkerülje, ezáltal biztosítva saját életben maradását."

Akkor ez egy "gátló parancs" lenne? Amely semmiképpen sem segíti az embert abban, hogy egészséges legyen? Vagy megint félreértek valamit?

Pedig a kérdés jelentőségét aligha lehet túlbecsülni. Hiszen nem csupán gyerekek viselkedhetnek gyerekes módon, mint ahogyan nem csak a gyermekek fantáziájában jelenhetnek meg lidérces álmok, és nagyzásos képzelgések. Ha ezek az infantilis felnőttek ennyire használhatatlan kapaszkodók alapján próbálnak különbséget tenni gátlás és "gátló parancs" között, annak - nem túl meglepő módon - csak teljes zűrzavar lehet a következménye. Így jön létre a szenvedélyein uralkodni, vagy huzamosabb ideig koncentrálni alig képes; érzelmi impulzusoknak és divathullámoknak kiszolgáltatott, ugyanakkor saját mindenhatóságában rendíthetetlenül hívő személyiség - aki ráadásul csont nélkül beveszi még azt a szamárságot is, hogy ha az ember alaposan nekidurálja magát, hát kedvére formálgathatja és alakíthatja saját sorskönyvét és sorsát.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2012.04.17. 12:24:37

@Roquentin: Annak eldöntésére, hogy valami gátló parancs-e, vagy sem, van egy nagyon egyszerű mód: meg kell nézni, szerepel-e az adott tilalom a 12 gátló parancs listájában.

A "Ne igyál hypót!" pl. nem szerepel. ;)

Roquentin 2012.04.18. 09:20:59

@Birtalan Balazs: Kedves Balázs,

az igazsághoz hozzátartozik, hogy Berne What do you say after hello című könyvének magyar fordításában (Sorskönyv) nem csak, hogy több helyütt szerepel a „gátló parancs” kifejezés, de éppenséggel minden egyes sorkönyvi típusnál meg van adva az ehhez tartozó „gátló parancs” - illetve egy külön alfejezet foglalkozik vele (amely a hetedik, a „sorskönyv apparátus” fejezetben található). Természetesen mindezt én sem tudtam fejből, de nem voltam rest, és utánanéztem. Ha érdekel, te is megteheted, pl. itt: www.scribd.com/doc/26120975/Eric-Berne-Sorskonyv.

De hát mindennek, persze, nem sok köze van ahhoz, amit felvetettem. Hiszen fenntartásaim nem arra vonatkoznak, hogy milyen terminusokat használjunk, pláne nem arra, hogy ezeket a terminusokat ki és mikor vezette be. Ennél azért, úgy érzem, sokkal jelentőségteljesebb témáról beszélgetünk.

A posztban, amihez ezt a hozzászólást írom, egy szellemes analógiával, az ember gátlásait egy autó fékrendszeréhez hasonlítod, és így két csoportra osztod. Az egyik csoportról pedig azt állítod, hogy azok semmiképpen sem segítik a felnőtt embert abban, hogy egészséges maradhasson. (Bár itt egy kicsit sántít az analógia, hiszen, gondolom, hiányos és csökkent értékű lenne egy autó kézifék nélkül.)

Mindenesetre egy ilyen súlyos állítást illene sokkal komolyabban alátámasztani, mint néhány jópofa bonmot-val elintézettnek tekinteni a dolgot. Már csak azért is, hiszen, (maradva a hasonlatodnál), ha egy autóban tévedésből az üzemi féket is működésképtelenné tesszük, az – könnyen belátható módon – egészen tragikus következményekhez vezet.

Nem csupán az posztban is említett (Gátlás nélkül élni) írásodban véltem felfedezni ezt a meggondolatlanságot. Például, – hogy aktuálisabb is legyek picit – rendkívül visszásnak tűnik számomra egy izzadságszagú játszmaelemzéssel elmosni a különbséget gyilkos és áldozat között (100 éve született Örkény István).

Nem szólva egy másik nagy talányról: vajon hogyan lehet az, hogy miközben te magad szemlátomást kevés gátlást tanúsítasz a tekintetben, hogy a tranzakcióanalízis fogalmi apparátusával a világ jelenségeinek egészen széles körét magyarázzad – ezenközben, ha valaki rámutat ezen fogalmak nyilvánvaló, tágabb összefüggéseire (pl. a „gátló parancs” és a köznapi értelemben vett gátlások között), akkor egyszeriben rendkívül fontossá válik, hogy a TA érvényessége mennyire behatárolt.

Természetesen nem az a célom, Balázs, hogy kellemetlen helyzetbe hozzalak, vagy megbántsalak téged – remélem, nem is tettem ilyet. Egyik írásodban kedvenc könyveid között említetted a Kis herceget – talán emlékszel rá: neki megvolt az a tulajdonsága, hogy ha feltett egy kérdést, nem tágított attól, amíg megfelelő választ nem kapott arra. Szerencsés tulajdonság ez, és sokszor sokkal izgalmasabb és hasznosabb is, mint beérni a legegyszerűbbnek tűnő, vagy legpopulárisabb magyarázatokkal.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2012.04.18. 09:32:14

@Roquentin: Kedves Roquentin,

köszönöm a pontosítást, rosszul emlékeztem. Maga a gátló parancs kifejezés valóban Berne sajátja. Az viszont, amely értelemben a TA-ban azt ma használják, a Gouldingék-féle iskolából származik - felülírva az eredeti értelmezést.

A kommented többi részével azért nem tudok mit kezdeni, mert olyan dolgokkal vitatkozol, amiket nem állítok (pl. a gyilkos és áldozat közötti különbség összemosása). Kérdést sem tettél fel, így válaszolni sem tudok mire.

Roquentin 2012.04.18. 09:45:25

@Birtalan Balazs: Nyilván, ha nincs kedved beszélgetni, nem szívesen erőszakoskodnék.

De azért, ha alaposan megnézed, talán mégiscsak lenne kérdés a hozzászólásomban, pl. ez:

"Nem szólva egy másik nagy talányról: vajon hogyan lehet az, hogy miközben te magad szemlátomást kevés gátlást tanúsítasz a tekintetben, hogy a tranzakcióanalízis fogalmi apparátusával a világ jelenségeinek egészen széles körét magyarázzad – ezenközben, ha valaki rámutat ezen fogalmak nyilvánvaló, tágabb összefüggéseire (pl. a „gátló parancs” és a köznapi értelemben vett gátlások között), akkor egyszeriben rendkívül fontossá válik, hogy a TA érvényessége mennyire behatárolt."

Ha eszedbe jut minderről valami, amit szívesen megosztanál másokkal - én biztosan szívesen elolvasnám.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2012.04.18. 10:54:52

@Roquentin: Valóban, ez értelmezhető kérdésként. A válaszom: bevett dolog, hogy a TA fogalmi apparátusával magyarázzák a világ jelenségeit. A TA egy modell, a modell pedig arra való, hogy a világ jelenségeit magyarázza. Hogy egy magyarázat kinek mennyire tetszik vagy kinek nem, ez részint ízlés dolga, részint sok más dolog függvénye. Mindenesetre ez a jelenség (a világ jelenségeinek magyarázata a TA apparátusával) nem az én "gátlástalanságomról" szól - lásd pl. a TA konferenciáról írt beszámolómat.

Ami a "nyilvánvaló tágabb összefüggést" illeti, arról épp a jelen posztban igyekeztem megmutatni, hogy egy szóazonosságon alapuló félreértés, vagyis szó nincs "nyilvánvalóságról".

Meglehet, hogy ezt a feladatot nem sikerült végrehajtanom, legalábbis nem mindenki számára érthetően. Pillanatnyilag úgy gondolom, én ennyit tudtam tenni. A jelen helyzetben azt látom, tartalmilag a következő párbeszéd folyik kettőnk között:

R.: "A TA gátlástalanságra nevel."
B.: "Nem."
R.: "De."
B.: "De nem."
R.: "De igen."

Én ezen a ponton szeretnék kiszállni ebből a párbeszédből.

Roquentin 2012.04.18. 12:20:46

@Birtalan Balazs: Kedves Balázs,

ugyan nem tölt el nagy örömmel, de hát – őszintén szólva - nem is lep meg túlságosan, hogy úgy találod: a hozzászólásaim semmilyen érvet nem tartalmaznak, tartalmuk csupán mechanikus ellentmondás az általad leírtakra. Azért az sokkal inkább meglep, hogy a saját teljesítményedet is ugyanígy szigorúan értékeled. Talán egy kicsit (ál)szerénykedsz eközben: azért annál, hogy „de nem”, alighanem egy picivel mégis többet mondanak a kommentjeid.

Akárhogy is van: természetesen egy felnőtt embernek magának kell eldönteni, mennyi erőfeszítés megtételére, vagy mennyi kellemetlenség elviselésére hajlandó, hogy megismerje az igazságot. Tudomásul veszem, hogy kiszállsz ebből a diskurzusból - még akkor is, ha kissé csalódott vagyok amiatt, hogy ilyen hamar elszállt a motiváció belőled a kérdés tisztázására, miután konfrontálódtál egy, a tiédtől gyökeresen eltérő értelmezéssel.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2012.04.18. 12:34:29

@Roquentin: Köszönöm, hogy tiszteletben tartod a döntésemet. Hogy annak indokáról milyen narratívát alakítasz ki ("elszállt a motvációd"), azt pedig én tartom tiszteletben.

Papp Evelin 2012.04.24. 10:27:11

Köszönöm a posztot, sok mindent tisztázott! :)

Jgy 2012.04.24. 11:44:05

"Neked elvben lehet igazad, a gyakorlatban azonban nincsen, mert én mást állítok" - van/létezhet ilyen tartalmú játszma, Balázs? Mert ez jut az eszembe az R-B párbeszéd olvastán.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2012.04.24. 12:25:45

Ez önmagában szerintem nem játszma (bár lehet, hogy csak én nem látok rá). A kommunikáció félre tud siklani más módokon is.

Roquentin 2012.04.24. 14:11:28

@Jgy: Kedves Jgy,

bár nem nekem szólt a kérdésed, azért remélem, nem veszed rossz néven, ha én is reagálok rá.

Arra szeretnélek csupán megkérni, hogy fejtsd ki egy kicsit bővebben, amit írtál. Pontosan miért emlékeztet téged arra beszélgetésünk Balázzsal, hogy "neked elvben lehet igazad, a gyakorlatban azonban nincsen, mert én mást állítok"?

Egyáltalán melyik fél megnyilvánulásai emlékeztetnek erre? Esetleg mindkettőnké?

Valóban kíváncsi vagyok a válaszodra, tudod, hiszen meglehetősen foglalkoztat mostanság a téma. Ugyanakkor félreérteni sem szeretném teljesen a mondandódat, ezért kérlek arra, hogy pontosítsd azt egy kicsit.

Jgy 2012.04.24. 17:18:40

Kedves Roquentin,

való igaz, a kérdést Balázsnak tettem föl. Hogy reagálsz rá, azt annál is kevésbé veszem rossz néven, mivel, ha úgy akartam volna, írhattam volna Balázsnak magánban is.
A párbeszédetek nem emlékeztet arra, hogy "neked elvben lehet igazad..." stb., hiszen erről nincsenek emlékeim. Mint lehetséges attitűd jut ez az eszembe.
Sajnos, megfogtál, nemigen tudom pontosítani a benyomásaimat-érzéseimet-gondolataimat. Két dolgot tudok előhozni. Az egyik az írásaid terjedelme. Pl. "Valóban kíváncsi vagyok a válaszodra", ilyennel minek megpakolni a mondandódat? Nem bízol benne, hogy enélkül komolyan veszem a kérdésedet?
A másik: Balázs a játszmaelemzéssel vagy elmossa a különbséget tömeggyilkos és áldozata közt, vagy sem (szerintem nem). De az elmosás tényét nem fogja megerősíteni az elemzésre ráakasztott "izzadságszagú" címke. Ez legföljebb mankó az igazunkhoz. (Izzadságszagú, TEHÁT téves.)

Bonus track No. 3: Ahogy újra elolvasom a posztot és a kommentsort, egyre inkább az a benyomásom, hogy egy idő után az igazad fontosabb, mint az, amiben igazad van, vagy sincs.

Roquentin 2012.04.24. 21:29:27

@Jgy: Kedves Jgy,

köszönöm a válaszodat, nagyon tanulságos volt.

Egy félreértést azért hadd tisztázzak: nem azért írtam, hogy "valóban kíváncsi vagyok a válaszodra", mert nem bíztam volna abban, hogy enélkül komolyan vennél, hanem sokkal inkább azért, mivel, amikor szívességet kérek valakitől, akkor ezt rendszerint igyekszem megindokolni. (Arra kértelek, fejtsd ki bővebben a gondolataidat, és azért kértem ezt, mivel mélységesen érdekel a téma.) Így aztán ez a félmondat nem annyira az önbizalomhiányomról árulkodik, hanem sokkal inkább arról, hogy igyekeztem az alapvető udvariassági formalitásokat megtartani.

De hát az ilyen félreértések könnyen tisztázhatóak: egyszerűen rá kell kérdezni arra, ami nem világos. Ha ehelyett benyomásaink, sejtéseink alapján szövünk értelmezéseket a szöveghez – ez a gyakorlat a konfabulációs készséget erősíti ugyan, de tökéletesen alkalmatlanná tesz egy másfajta gondolkodásmód, világszemlélet megértésére.

Vagyis, kedves Jgy, az empátiára és a tanulásra.

Ha valóban érdekel, miért gondolom visszásnak Balázs játszmaelemzését az Örkény-egyperces kapcsán (bár aligha ez a leglényegesebb része a felvetésemnek), akkor szerencsésebb rákérdezni erre, mint egy teljes félreértésből kiindulni. Hiszen, természetesen, nem azért vélem átgondolatlannak a bejegyzést, mivel erőltettetnek érzem az analízist. ("izzadtságszagú, TEHÁT téves"). Őszintén szólva, elképzelni nem tudom, hogy jutottál erre a konklúzióra, hiszen én még csak ehhez hasonlót sem állítottam sehol.

A benyomásaink, a megérzéseink nem alkalmasak arra, hogy segítségükkel döntsük el egy gondolatmenetről, hogy az érdemes-e a figyelmünkre, vagy sem. Bármilyen csábítónak és egyszerűnek tűnik is ez a módszer - sajnálatos módon, használhatatlan. Ennél sokkal több türelemre és nagyobb önfegyelemre van szükség ahhoz, ha egy kérdést érdemben tisztázni szeretnénk.

Hozzászólásaimat azért írtam, hogy rámutassak: Balázs néhány felvetése rendkívül átgondolatlannak, az általuk gyakorolt hatás pedig kimondottan kontraproduktívnak látszik. Úgy gondolom, ezeket a kérdéseket nem sikerült megnyugtatóan tisztázni.

Pedig a téma korántsem jelentéktelen. Ha fantáziánkat, vagy beleérző képességünket rendszeresen arra használjuk, hogy erőnek-erejével félreértelmezzük a másik szavait vagy viselkedését; ha a kommunikációban csupán a hatalomgyakorlás egyik eszközét látjuk; ha erőszakmentesnek hazudunk egy kommunikációt, miután negédes mosolyt erőltettünk a vicsorgó ajkainkra - nos, ennyi képmutatásnak ritkán szokott jó vége lenni.

Nem túl meglepő módon inkább azzal fogunk szembesülni, hogy az udvariaskodási formákra, vagy a finomkodásra kevesebb ügyet vető embertársaink közül is egyre többen és egyre nagyobb magabiztossággal használjak nap mint nap azokat a <a href="http://sorskonyvnelkul.blog.hu/2012/04/24/antizsiraf">praktikákat</a>, amelyeket – hosszú évek kitartó munkájával - mi magunk tanítottunk meg nekik.

Roquentin 2012.04.24. 21:33:20

Az utolsó mondatomban, szerettem volna egy linket elhelyezni az Antizsiráf posztra, de azt a blogmotor nem engedi.

Különben csak ezt akartam írni:

Nem túl meglepő módon inkább azzal fogunk szembesülni, hogy az udvariaskodási formákra, vagy a finomkodásra kevesebb ügyet vető embertársaink közül is egyre többen és egyre nagyobb magabiztossággal használjak nap mint nap azokat a praktikákat, amelyeket – hosszú évek kitartó munkájával - mi magunk tanítottunk meg nekik.

Jgy 2012.04.25. 05:28:50

"A benyomásaink, a megérzéseink nem alkalmasak arra, hogy segítségükkel döntsük el egy gondolatmenetről, hogy az érdemes-e a figyelmünkre, vagy sem." -- Ebben nem értek egyet veled.

"ha erőszakmentesnek hazudunk egy kommunikációt, miután negédes mosolyt erőltettünk a vicsorgó ajkainkra - nos, ennyi képmutatásnak ritkán szokott jó vége lenni." -- Ebben egyetértek veled.

Roquentin 2012.04.25. 08:10:46

@Jgy: Kedves Jgy,

örülök neki, hogy máris találtunk egy dolgot, amiben teljesen egyetértünk. Az agresszivitásnak számtalan megnyilvánulása létezik, és önmagában attól, hogy bizonyos fajtáit kényszeresen kerüljük a kommunikáció során - nyilván nem válik az még erőszakmentessé.

Ami a másik, általad kiemelt felvetésemet illeti: azért nem hiszem, hogy a benyomások vagy a megérzések alkalmasak lehetnének arra, hogy segítségükkel dönthessünk arról, elfogadjunk-e egy gondolatmenetet; mivel a megérzések és a benyomások gyakran félrevezetik az embert. Számtalanszor fordul elő, hogy ami első pillantásra nyilvánvalónak tűnik, arról később bebizonyosodik, hogy ostobaság – vagy éppen megfordítva.

Azt hiszem, az ilyen iránytű túlságosan megbízhatatlan ahhoz, hogy ennyire jelentőségteljes feladatokra használjuk.

Egy mondás jut eszembe még: „Tökéletes képet festeni nagyon egyszerű. Váljunk tökéletessé, utána meg engedjük el magunkat, és csak úgy festegessünk.”

Tehát, gondolom, ha a feladat első része megvan (tökéletessé váltunk), akkor valóban fenntartások nélkül követhetjük megérzéseinket és benyomásainkat. Viszont addig azért nem árt egy kis óvatosság. No meg legalább annyi egészséges gyanakvás önmagunkkal szemben is, mint amennyit másokkal szemben gyakorolni szoktunk.

vargham 2012.12.28. 15:44:54

Kedves Roquentin!

Ahogy én látom:
Vannak az életben gátlások. Ezekről te is, Balázs is, és szerintem a többiek is ugyanazt gondolják. Valamint vannak a gátló parancsok. Ezeket hívhatnák akár piros kúpoknak is. Ez a TA kifejezése egy dologra. Én úgy veszem észre, hogy te ennek ellenére a gátlás szón lovagolsz.

Szerintem a különbség:
A te hypós példádnál maradok. Egy gyermek számára az a szülői tiltás hasznos, hogy ne igyon hypót. Ezt Balázs is leírta. Szerinted egy ilyen gátló parancsot hiba lenne kitörölni. Én máshonnan közelítenék. Balázs ezt már többször ki is fejtette. Tehát. Az autonóm felnőtt az megvizsgálja a hypóivást, és elveti, mert az rossz neki. A sorskönyv alapján működő ember pedig a szülőtől származó gátló parancs miatt nem fog hypót inni, anélkül, hogy ezen elgondolkozna. Mindkettő életben marad. Akkor hol a különbség, mi értelme van túllépni ezen a gátló parancson?
Szerintem az, hogy a gátló parancs nem saját meggondoláson alapul. A gond több helyen is jelentkezhet: Folytatva a példádat. A már felnőtt ember képtelen hypót vinni a boltból a feleségének, mert azt a flakont tilos megfogni. Tudom, sarkított példa, de érdemes még tovább menni. Az is lehet, hogy ugyanez az ember gond nélkül megissza a kénsavat, mert nem gondolkozik el azon az összefüggésen, hogy a maró anyagok súlyos károsodást okoznak. Igaz, hogy retteg a hypónak már a flakonjától is, de ez nem menti meg egy másik, nagyon hasonló veszélyhelyzetben.

Balázs! Ugye, nem írtam túl nagy hülyeségeket? Nem is csak a válaszolás miatt válaszoltam, hanem próbáltam ellenőrizni, hogy én jól értem-e a TA-t.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2012.12.28. 16:33:50

@vargham: Érdekes ez a hypó-kénsav megközelítés. Igen, azt hiszem, az legalábbis hozzátartozik a lényeghez, hogy a gátló parancs nem adaptív, vagyis nem segíti elő az életben való boldogulást: megakadályozza a valós javak megszerzését (akár magunk, akár környezetünk számára), ugyanakkor nem alkalmas arra, hogy a VALÓS veszélyektől megóvjon. Azt hiszem, e második szempontot én nem igazán hangsúlyoztam eddig a posztjaimban, de teljesen jogos, szóval köszönöm! :)

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2012.12.29. 18:40:53

Minden külön értesítés helyett: Roquentint kitiltottam a blogról. Nem az üzenetei tartalma miatt (hiszen a korábbi eszmefuttatásait meghagytam, mindenki olvashatja), hanem a floodolás miatt. Nyáron megkértem, hogy ne kommenteljen itt - a kérés kevésnek bizonyult. Sorry.