Sorskönyv nélkül

Legkésőbb hatéves korodra, mint mindenki más, te is megírtad további életed forgatókönyvét.

Felnőttként két lehetőséged van. Életedet vagy e gyerekkorban kialakított szabásminta, az ún. SORSKÖNYV alakítja tudattalanul – vagy te magad alakítod, tudatosan.

Mit szólnál, ha egy hatéves gyerek akarná kormányozni az autódat? És ha az életedet?


>>> TERÁPIA <<<

Birtalan Balázs

© Birtalan Balázs, 2010
A Sorskönyv nélkül blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.


> Sématerápia-cikkek <



A kötet ide kattintva megrendelhető!

Mivel nincs élet a Facebookon kívül...

Címkék

adaptív (5) aids (3) alkalmazkodó gyermek (9) álom (10) antiszemitizmus (4) anya (3) archetípus (4) átmeneti tárgy (3) átváltás (3) automatikus gondolat (8) autonómia (28) betegség (6) Bizalmatlanság-abúzus (3) blog (10) Boldizsár Ildikó (6) Büntető készenlét (3) change history (3) Címkék (3) Csökkentértékűség-szégyen (8) depresszió (5) diagnózis (4) diszfunkcionális (5) diszfunkcionális attitűd (3) drámaháromszög (5) driver (6) dumbledore (3) élet (5) elfogadás (10) elfojtás (3) elhagyatottság-instabilitás (3) elhárító mechanizmus (3) elkerülés (6) ellenparancs (4) ellensorsköny (4) ellensorskönyv (3) ellentétes sorskönyv (9) előadás (10) Elszakítottság és elutasítottság (5) EMK (17) emk (33) emlékezés (4) empátia (16) empatikus konfrontáció (4) énállapot (9) engedély (3) erickson (8) eric berne (14) erőforrás (8) erőszakmentesség (6) értelmezés (3) érzelem (7) Érzelmi depriváció (3) érzés (11) evolúció (3) Facebook (5) fejlődéslélektan (3) felelősség (4) Felnőtt (3) felnőtt (15) félreismerés (4) félreismerési mátrix (3) film (3) fóbia (3) franz anton mesmer (3) Freud (3) freud (9) freudi elszólás (3) gátló parancs (16) Gestalt (3) gumikötél (5) gyász (3) gyenge pont (4) gyermeki (7) Gyermeki (4) halál (12) harmadfokú (3) harry potter (20) Harry Potter (4) hiedelem (18) hiedelemrendszer (4) hipnózis (30) hiv (3) homoszexuális (3) horog (4) humor (29) indulatáttétel (5) intimitás (6) irányító szabályozó szülői (8) itt és most (3) Járó Katalin (3) játék (3) játszma (17) József Attila (4) jung (4) kapcsolat (3) Károsodott autonómia és teljesítőképesség (5) Károsodott határok (6) katarzis (3) kérés (8) keresztezett tranzakció (5) kiegészítő tranzakció (3) kip (9) kísérlet (4) kognitív (9) kognitív disszonancia (4) kognitív terápia (25) kognitív torzítás (14) kognitív torzítások (3) kommunikáció (18) kommunikációs hibák (3) Könyörtelen mércék - hiperkritikusság (3) korai döntés (6) korai maladaptív séma (7) korlátozott szülői újragondoskodás (6) lázadó gyermeki (5) maladaptív (6) maladaptív séma (12) marshall b. rosenberg (10) másodlagos strukturális modell (5) megfigyelés (9) megküzdési stílus (3) mérő lászló (3) mese (8) meseterápia (7) mészáros istván (5) Metamorphoses Meseterápiás Módszer (3) modell (5) módosult tudatállapot (11) munka (3) NAG (6) nag (6) nárcizmus (3) nem én írtam (8) nlp (18) NLP (3) nyereség (5) ok keret (4) ok kocka (3) ok vagyok ok vagy (12) öngyilkosság (5) önismeret (14) politika (3) pszichiátria (5) pszichoanalízis (15) pszichodráma (4) pszichológia (10) pszichopatológia (3) pszichoterápia (43) pszichózis (5) rák (9) regresszió (10) rejtett tranzakció (4) rejtő jenő (3) relaxáció (3) rendszer (3) sajátélmény (36) sakál (5) sakálnyelv (5) séma (6) sématartomány (9) sématerápia (24) sérülékenység-veszélyeztetettség (3) siker (3) sorskönyv (45) sorskönyvi üzenet (5) spontaneitás (3) szabad gyermek (6) szavazás (5) szegedi pszichológiai napok (8) szembesülés (3) személyiségzavar (3) szeretet (3) szex (4) szimbólum (7) szorongás (6) szükséglet (14) szülői (5) Szülői (3) szupervízió (3) ta (39) TA (30) tanácsadás (4) terápia (39) terápiás keretek (4) teszt (3) tranzakcióanalízis (3) tudatosság (4) tudattalan (13) tudomány (5) túlkompenzálás (7) tünet (4) újradöntés (13) ünnep (4) vakfolt (4) vallás (3) valóság (3) változás (13) vers (11) viselkedés (5) viselkedésterápia (7) Young (9) zsiráf (17) zsiráfnyelv (11) zsiráftánc (8) zsiráftánc tanfolyam (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

  • Ihletett: Az élet túl rövdi ahhoz hogy ne vitázzunk az interneten vadidegen emeberkel. Én amúgy sokszor vesz... (2019.10.30. 08:16) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • dissipation1969: @HoldViola: velünk van ő most is... (2019.07.05. 01:51) Szerelmi bánat
  • HoldViola: Drága Balázs, annyira hiányzol ebből a világból. :( (2018.11.11. 10:54) Szerelmi bánat
  • tipitii: Szia Balázs! Én még csak pár napja akadtam a blogodra a sémák miatt, vagyis inkább nekik köszönhe... (2018.05.06. 08:37) Sémák sűrűjében... – 1.
  • tesz-vesz: @közép dunántúli régió: nem. ezek a "versek" pocsékok. ha a kínrímes dadogós mondatok, szavak egym... (2017.10.14. 17:59) Kasszazárás
  • közép dunántúli régió: @tesz-vesz: remélem, azóta fejlődött a jellemed, és sikerült túllépned a szánalmas trollkodáson. M... (2017.09.24. 09:46) Kasszazárás
  • Dorkateo1: @Gregor Samsa: "mintha egy az agyunkban élősködő önálló élőlény lenne, akinek saját céljai vannak... (2017.06.12. 22:34) Sémák sűrűjében... – 2.
  • Adam Dosa: Hálás köszönetemet küldöm önnek ezekért az irásokért. Azt hiszem ateista vagyok, de most mégis úgy... (2016.10.17. 16:07) Restancia: a további 8 séma
  • Leo Festmények Szabó Eszter: Kácsándi Elvira? Ryke Geerd Hamer módszerével segít gyógyulni.. nem szimpi? (2016.06.14. 09:19) Balázs, a terapeuta elköszön
  • tesz-vesz: @Alensha: és nyugodtan használhatod a válaszgombot is, olyan gerinces (2016.06.06. 17:39) Kasszazárás
  • Utolsó 20
pagerank

A pszichológus macskái – 1.

2013.08.02. 09:18 Birtalan Balazs


 

Kezdjük egy régi történettel!

A kolostor szerzetesei először furcsállták, hogy az idős Mester mennyire rajong a macskájáért. Vele volt mindig és mindenhol: az étkezések idején, de még a templomi szertartásokon is; ott ült az oltáron. Mivel a Mesterrel nem volt illő ellenkezni, a szerzetesek feladták kezdeti berzenkedésüket, és apránként hozzászoktak a macska jelenlétéhez. Olyannyira, hogy amikor a Mester sok év múlva meghalt, már ők maguk ragaszkodtak ahhoz, hogy a macska továbbra is ott üljön az oltáron. Mi több, amikor jóval később a macska is elpusztult, a fiatal szerzetesek – akik az idős Mestert már nem is ismerték – sürgősen beszereztek egy másik macskát: nehogy a szertartás érvénytelen legyen.

macska_templom.jpgA fenti történet kiválóan illusztrálja azt a jelenséget, amikor egy kezdetben (aránylag) racionális viselkedés a megváltozott körülmények között fent marad, és diszfunkcionálissá, maladaptívvá válik. Mindannyiunk élete tele van ilyen múltból ránk maradt „macskákkal”; a pszichoterápiának szinte minden esetben egyik fő feladata macskahúgy szagától évek óta öklendező és a sok macskaszőrtől vaksin tüsszögő kliens életének macskátlanítása.

A macska-jelenség minősített esete azonban az, amikor a pszichoterápiás gyakorlatban bukkanunk régről ottfelejtett macskákra. Olyan gyakorlatokra, amelyeket „mindig is így csináltunk”, olyan attitűdökre, amelyek „természetesen hozzátartoznak a lényeghez”, olyan tilalmakra, amelyek megszegése „tönkreteszi a terápiát”.

Természetesen soha nem szabad elfelejteni, hogy minden maladaptív viselkedés mögött meghúzódik egy pozitív szándék. Az alább összegyűjtött „macskákat” tehát nem tekinthetjük eredendő marhaságoknak: a diszfunkcionálissá merevedett szabályok hátterében mindig jelen van (legalábbis volt) valamilyen értelmes megfontolás. 

Nem tegeződünk a klienssel

 
Ez a macska igazi hungaricum – legalábbis angol nyelvterületen értelmezhetetlen. Ha kézbe veszünk bármilyen angol nyelvű pszichológiakönyvet, akkor mind az esetismertetésekben, mind a terápiás ülésekből vett szó szerinti idézetekben azt találjuk, hogy a terapeuta keresztnéven szólítja a klienst. Márpedig ez a gyakorlat nagyjából ekvivalens a magyar tegezéssel. Ennek ellentmondani látszik, hogy a fordításokban rendre a „Sally, mire gondol ebben a pillanatban?”, illetve a „Jack, hogy érezte magát, amikor...” megoldásokkal találkozunk. Az ellentmondás oka egy magyar macska: a kliens tegezése főbejáró bűn a pszichológus részéről.

Nem nehéz megfejteni, honnan jön ez a tilalom. A terápiás kapcsolat nem barátság, hanem ún. mintha-kapcsolat, amelyben mindkét részről könnyen megjelenhetnek a barátsághoz, de akár más intim kapcsolathoz hasonló érzések. Ahhoz, hogy a terápia biztonságos mederben haladhasson célja felé, szükség van „árvízvédelemre”, azaz az ún. terápiás keretek betartására.

Annak idején, amikor a pszichoterápia műfaja egyáltalán kialakult, a tegeződés és magázódás szabályai sokkal merevebbek voltak, mint napjainkban. Harminc vagy ötven évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy egy közértben az egymást nem ismerő, felnőtt korú vevő és eladó tegezzék egymást. A tegeződés – főleg különböző nemű személyek között – csak rokoni vagy nagyon szoros baráti viszonyban volt elfogadott. Ebben a közegben természetes volt, hogy a terapeuta és a kliens közötti kommunikáció csakis magázódó lehet.

Azóta sok minden megváltozott a világban, egyebek közt a tegeződés jel-funkciója is: ma két ember tegeződése sokkal kisebb valószínűséggel árul el bármit is a köztük lévő közelségről vagy távolságról, mint két generációval korábban. Ezt a változást lehet szeretni vagy nem szeretni, de a változás ettől még létezik.

Ehhez kiegészítő szempont, hogy a legutóbbi időkig a pszichológusok többsége „őfelsége, a mindentudó orvos” szerepében tetszelgett. Sokan ma is ódzkodnak a kliens (azaz: ügyfél) szó használatától: „betegekről”, „páciensekről” beszélnek, és kommunikációjuk lépten-nyomon arról árulkodik, hogy a másik embert nem mellérendelt partnernek tekintik, akivel a közös felelősségvállalás jegyében dolgoznak együtt a célért, hanem alárendelt személynek. Ez az attitűd értelemszerűen nem tűri a tegeződést.

Ami a saját gyakorlatomat illeti, a következőket tudom elmondani: a hozzám segítségért fordulót mindig partnernek tekintem. Az, hogy pszichológiai ismeretek tekintetében (jobb esetben) felkészültebb vagyok nála, semmilyen szempontból nem indokolja, hogy magamat fölé helyezzem. A kettőnk közötti kapcsolat mintha-jellegének megőrzését és néven nevezését én is fontosnak tartom, ezért egyetértek azzal, hogy szükség van terápiás keretekre. E kereteknek azonban semmi közük ahhoz, hogy a párbeszédeinkben elhangzó igék egyes szám második („tudod”, „álmodtál” stb.) vagy harmadik („tudja”, „álmodott” stb.) személyű végződést kapnak. Szerénytelenség nélkül mondhatom: megfelelőnek érzem a nyelvi kompetenciámat ahhoz, hogy ha valakitől távolságot akarok tartani, akkor arra tegeződve is képes legyek.

Tudok ugyan magázódni, ha muszáj, de nem szeretek. Ezért a klienseimmel általában tegeződöm, kivéve azon ritka esetet, amikor ők maguk ragaszkodnak a magázódáshoz. Ha ez az igény jelentkezik, azt természetesen tiszteletben tartom. 

Nem érintjük meg a klienst

 
Ez a szabály minden bizonnyal abból az időből származik, amikor a pszichológusok elkezdtek reflektálni azon gyakorlat helytelenségére, miszerint egyes terapeuták a gyógyító folyamat integráns részének tekintik a csinosabb nőnemű páciensek megdugását. A bécsi arisztokrácia körében mérsékelt lelkesedéssel fogadott új irányzat, a pszichoanalízis renoméját nem igazán építették az ilyen jellegű botrányos esetek.

Persze idővel tisztult a kép, és kiderült, hogy a terápia során szövődő szerelmi viszonyokra nem a terapeuta erkölcstelensége az egyetlen magyarázat. A fent említett mintha-kapcsolatban a kliens részéről gyakran fellép az indulatáttétel jelensége, amikor is olyan – pozitív vagy negatív – érzelmeket vetít tudattalanul a terapeutára, amelyeknek eredeti címzettje az ő saját élettörténetében más volt (vagy lett volna). A pszichoanalitikus megközelítés szerint az indulatáttétel megjelenése a neurózis gyógyulásának egyik előfeltétele.

Az érem másik oldala, hogy a terapeuta sem érzelemmentesen van jelen a terápiás kapcsolatban: ő is rávetítheti saját – pozitív vagy negatív – érzelmeit a kliensre. Ezt nevezik viszont-indulatáttételnek, amivel semmi baj nincs mindaddig, amíg a terapeuta ezt önállóan vagy szupervíziós segítséggel képes felismerni és a helyén kezelni. Ha azonban a kliens részéről megjelenő szexuális áttételre a terapeuta ugyancsak szexuális viszontáttétellel válaszol – nos, akkor máris az amerikai filmek kliséihez jutunk: olyan helyzetekhez, amelyek mindenről szólnak, csak épp nem a kliens problémájának biztonságos keretek között történő megoldásáról, önismeretének mélyüléséről és személyiségének fejlődéséről.

Macska ide vagy oda, ez valóban reális probléma. Az a nézet ugyan túlhaladott, hogy az indulatáttétel lenne minden terápiás munka alfája és ómegája, de kétségtelen, hogy a reflektálatlanul alakuló terapeuta–kliens-viszony szükségtelen komplikációkhoz vezethet. Ennek megelőzésére jobb híján valóban hatékony lehet a „nem érintjük meg a klienst” tilalom szigorú betartása.

Jobb híján – azaz a tilalomnál hatékonyabb eszköz hiányában. A magam részéről úgy gondolom, hogy a tudatosság, a reflexió, a nyílt kommunikáció hatékonyabb, mint az érintési tilalom görcsös betartása. Adódhatnak a terápiában olyan helyzetek, amikor egy kézszorítás, a váll megérintése, vagy urambocsá, egy ölelés sok kimondott szónál többet adhat, megnyithat zárt kapukat, begyógyíthat régi sebeket. Erről az előnyről kár lenne lemondani egy régi szabály ész nélkül, félelemből vagy engedelmességből való követése miatt. Arról nem is beszélve, hogy vannak olyan élethelyzetek, amelyekben az érintés elmaradása nettó embertelenség; amikor is bármilyen felhozott szakmai érv nem több szerecsenmosdatásnál.

Mindezek mellett a terápiában természetesen továbbra sem kaphat helyet az öncélú, bratyizó fogdosás, hátba veregetés, simogatás stb. Lehet helye a testi érintésnek, de mindig csak teljes tudatosság mellett, a terápiás folyamat szolgálatába állítva.
 

Nem avatkozunk be

 
Hogy mibe? Semmibe. A kliens mondja a magáét, a terapeuta empatikusan, teljes elfogadással hallgatja őt, és ha vissza is jelez, ügyel arra, hogy semmilyen módon ne befolyásolja a kliens saját útkeresését.

Ez az attitűd harmadik útként jelent meg, válaszként meg az Európában kialakult pszichoanalízis és az amerikai eredetű viselkedésterápia kibékíthetetlennek látszó ellentétére. Mindkét irányzat meglehetős intenzitással piszkál bele a páciens (itt direkt használom ezt a szót) életébe, és mivel aki tevékenykedik, az hibázik is, e beavatkozások olykor nem vezetnek szerencsés eredményre.

A Carl Rogers nevéhez kötődő nondirektív, más néven kliensközpontú terápia a be nem avatkozás normájával valóban minimálisra csökkenti a terapeuta hibázási lehetőségeit: aki nem tereli a klienst semmilyen irányba, az egészen biztos, hogy nem tereli rossz irányba sem. Az is vitán felül áll, hogy az a megoldás, amit valaki saját rejtett erőforrásaiból hoz felszínre, sokkal hatékonyabban állítható a változás szolgálatába, mint a terapeutától (vagy bárki mástól) készen kapott válasz.

Csakhogy vannak olyan esetek, amikor a be nem avatkozáshoz való szigorú ragaszkodás mulasztásos véteknek tekinthető. Csak három példát említek.

Az egyik a bántalmazó párkapcsolat, amit maga az áldozat nem ismer föl. Ha a terapeuta rálát arra, hogy a kliens rendszeresen erőszakot szenved el a partnerétől, véleményem szerint kötelessége a direkt beavatkozás.

A másik a biztonságos szex hiánya. A kliensek gyakran számolnak be alkalmi szexuális kapcsolatokról, és a részletek tisztázásánál kiderül, hogy föl se merül bennük a nemi úton terjedő betegségek (STD-k) lehetősége. Ha a terapeuta egy kicsit is felelősségteljes, akkor különbséget kell tennie idővel begyógyuló, estleges pszichés sérülések, illetve irreverzibilis egészségkárosodás között. Egy szerelmi csalódást idővel ki lehet heverni. Egy HIV-fertőzést soha. Úgy gondolom, ha ez a téma előkerül a munka során, a terapeuta nem engedheti meg magának a be nem avatkozás luxusát.

A harmadik a szuicid krízis. Az a terapeuta, aki a kliens öngyilkossági gondolatokról szóló beszámolójára csupán „empatikus hallgatással” és „feltétel nélküli elfogadással” reagál, az – ismét csak az én véleményem szerint – sürgősen változtasson pályát.
 

Nem adunk tanácsot

 
Ez a macska az előző alfaja. Aki nem avatkozik be semmilyen szinten az, nyilván tanácsot sem ad. Azonban van olyan terapeuta, aki elfogadja, hogy a beavatkozásnak lehet létjogosultsága, azonban a tanácsadást szörnyű bűnnek tartja.

A mögöttes koncepció itt is érthető. Amint a jelen blog egyik legelső érdemi bejegyzésében kifejtettem, a terapeutának hármas feladata van: segít a kliensnek erőforrásai felismerésében; segít neki, hogy hozzáférjen e létező, ám pillanatnyilag nem elérhető erőforrásokhoz; illetve megtanítja neki, hogyan gazdálkodjon a régi és új erőforrásaival. Ami ezzel szemben nem feladata: külső megoldásokat adni a kliensnek; tanácsokat adni neki; illetve utasítani a klienst, hogy mit tegyen vagy mit ne tegyen.

A terápiában adott tanáccsal két gond van, és ezek közül egyik sem az, hogy „csúnya dolog”. Az egyik gond az, hogy a tanács úgy jelenik meg a kliens életében, mint egy idegen test a szervezetben. A szervezet vagy képes befogadni, vagy kilöki magából; utóbbi esetben mindenféle gyulladásos tünetek lépnek fel, fájdalmakkal, gennyesedéssel stb. Lefordítva: mivel a tanács által közvetített megoldás nem a kliens személyiségének saját talaján fejlődött ki apránként, fokról fokra, a maga tempójában, hanem import áruként egyszer csak belezuttyant a kliens terébe, semmi sem garantálja, hogy a kliens tud vele bármit is kezdeni.

„Én a helyedben megmondanám az anyádnak, hogy...” – mondja például a terapeuta, ami szép és jó, hogy ő ezt tenné – csak éppen ő nincs a kliens helyében. Az a kalapács, ami az egyik ember kezébe tüneményesen belesimul, a másiknak feltöri a tenyerét, és rosszabb esetben ráejti a saját lábára. A kliens a saját szögeit csak a saját kalapácsával verheti be biztonsággal.

A másik gond akkor léphet fel, ha mégis sikerült az adott szöget beverni – csak épp utólag kiderül, hogy nem kellett volna. Vagyis amikor a tanács utólag rossz tanácsnak bizonyul. A probléma mindössze annyi, hogy a terapeuta nem mindentudó és nem lát a jövőbe. Ilyenformán, bár tippje, megérzése, saját értékrendje szerinti ízlése lehet egy adott kérdésre nézve, mégsem tudhatja, hogy a kliens részéről mi lenne a jó lépés:

– Megkérje-e most a barátnője kezét, vagy várjon vele?
– Jelentkezzen most rögtön egyetemre, vagy pihenjen egy évet?
– Megtartsa-e a gyerekét, vagy válassza az abortuszt?
– Felmondjon-e a régi munkahelyén, vagy tűrje tovább az áldatlan körülményeket?
– Megvegye-e a használt autót, vagy inkább ne?
– Vállaljon külföldi munkát, vagy próbálkozzon tovább itthon?
– Átoperáltassa magát más neművé, vagy éljen tovább a született neme szerinti testben?

Ha a terapeuta ilyen és hasonló kérdésekben elköteleződik valamelyik irányban, és a kliens eszerint hozza meg döntését, akkor a kliens abban a pillanatban őt fogja hibáztatni, amint döntése kellemetlen következményei elkezdenek megmutatkozni. A terapeuta egója még csak-csak kibírja, hogy a rossznak bizonyult tanács miatt elküldték – alkalmasint teljes joggal – az édesanyjába, de hogy a terápiás bizalom és a munka hatékonysága kárát látja egy ilyen epizódnak, arra mérget lehet venni.

Tanácsot adni tehát legalábbis veszélyes üzem. Miért sorolom akkor a tanácsadás tilalmát a macskák közé?

Azért, mert a tanács nem adás a terapeuta számára nem cél, hanem eszköz. Ez az eszköz, amint láttuk, arra irányul, hogy a kliens felfedezze és használni tudja saját erőforrásait életének azon területein, ahol elakadt. Csakhogy az életnek vannak olyan területei is, ahol a kliens jól funkcionál. Ahol nem azért nem tud döntést hozni, mert megrekedt a személyiségfejlődés egy szintjén, vagy mert valamilyen fel nem dolgozott traumája ebben akadályozza, hanem mert egyszerűen híján van bizonyos információknak. A tanács nem adás ott válik macskává, ahol a terapeuta elkezd pszichológiai összefüggéseket látni az élet legbanálisabb területein, és akkor is ragaszkodik ahhoz, hogy a kliens „találja meg a saját megoldását”, ahol annak semmi relevanciája nincs.

– Ha a kliens a terápiás óra után még szeretne egy fej káposztát venni, de nem tudja, merre van a környéken nyitva tartó zöldséges;
– ha a filmismertetőt olvasva nem tudja eldönteni egy a terapeuta által már látott vígjátékról, hogy nyújt-e vajon egy kis kikapcsolódást vagy dögunalom;
– ha bizonytalan abban, hogy milyen síkosítót kell használnia az óvszerhez (válasz: vizes alapút, mert az olajos alapúak tönkretehetik a gumit);
– ha nem tudja, hogy a terapeuta háza előtti útfelújítás érinti-e a busz menetrendjét;
– ha érdeklődik egy jogszabályról, amit a terapeuta történetesen ismer... –

– ...ha ezekben a helyzetekben a terapeuta a Szent Tilalom jegyében megtagadja a tanácsot (mondjuk olyasmi szöveggel, hogy „Értem, tehát ez fontos kérdés önnek. Beszélne erről?”), azzal egész biztos, hogy nem használ sem a kliensnek, sem a terápiás bizalomnak. Az ilyen hárítás a terapeuta szerepének teljes félreértéséből adódik, és a kliens jól teszi, ha keres magának egy olyan terapeutát, aki elsősorban is emberszámba veszi őt.


(folyt. köv.) 




Ha tetszett, amit olvastál, ne sajnálj tőlem egy lájkot! :-)
Ha úgy gondolod, másnak is hasznára válna, ne habozz megosztani vele!

Ha úgy tapasztalod, valami nem stimmel veled: Gyere hozzám terápiába!


» 6 komment «




Címkék: tanácsadás terápia pszichoterápia öngyilkosság szabályok tanács érintés hiedelem beavatkozás pszichoanalízis tegeződés indulatáttétel maladaptív Rogers

A bejegyzés trackback címe:

https://sorskonyvnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr185439493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Papp Evelin 2013.08.06. 20:58:30

Tetszett a bejegyzés! (Meg a rejtett sex.ed. morzsa :D) Viszont a tanács-macskánál a fő különbséget abban látom, hogy az utóbbi fajta kérdések inkább információt kérnek, igényelnek, szóval nem is igazán tanácsot akar kérni a kliens - szóval a szabály akár állhat is.

bertrand (törölt) 2013.10.01. 19:25:59

Szia Balázs!

A Harmonia Caelestisben olvastam azt az -- itt csak szabadon idézett -- mondatot, hogy Édesapámnak elvei voltak, akárha macskái. Rögtön ez a bejegyzés jutott eszembe. Lehetséges, hogy Esterházy a posztban idézett történetre utalt? Persze nyilván lehetséges, úgyhogy inkább azt kérdezném, hogy valószínűnek tartod-e? Üdv: bertrand

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2013.10.01. 21:09:07

@bertrand: Nem olvastam, úgyhogy nem ismerem a kontextust, csak vakon tudok tippelni. Vakon arra tippelek, hogy nem erre a történetre gondolt. :)

bertrand (törölt) 2013.10.01. 21:14:10

@Birtalan Balazs: Köszönöm szépen!

Amúgy már várom a további sémás posztjaidat, nagyon jók.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2013.10.01. 21:20:22

@bertrand: Köszi :) , már én is várom őket, hogy megíródjanak, csak nagyon nehéz uidőt találni az írásra. :(

ravon 2014.03.12. 23:11:11

A tegeződés problémájába lépten-nyomon beleesek, és nem könnyű képviselni magázódós rutinú felettesekkel szemben. Köszönöm a bejegyzést, midig újraolvasom, amikor a dolog aktuálissá válik. :)