Sorskönyv nélkül

Legkésőbb hatéves korodra, mint mindenki más, te is megírtad további életed forgatókönyvét.

Felnőttként két lehetőséged van. Életedet vagy e gyerekkorban kialakított szabásminta, az ún. SORSKÖNYV alakítja tudattalanul – vagy te magad alakítod, tudatosan.

Mit szólnál, ha egy hatéves gyerek akarná kormányozni az autódat? És ha az életedet?


>>> TERÁPIA <<<

Birtalan Balázs

© Birtalan Balázs, 2010
A Sorskönyv nélkül blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.


> Sématerápia-cikkek <



A kötet ide kattintva megrendelhető!

Mivel nincs élet a Facebookon kívül...

Címkék

adaptív (5) aids (3) alkalmazkodó gyermek (9) álom (10) antiszemitizmus (4) anya (3) archetípus (4) átmeneti tárgy (3) átváltás (3) automatikus gondolat (8) autonómia (28) betegség (6) Bizalmatlanság-abúzus (3) blog (10) Boldizsár Ildikó (6) Büntető készenlét (3) change history (3) Címkék (3) Csökkentértékűség-szégyen (8) depresszió (5) diagnózis (4) diszfunkcionális (5) diszfunkcionális attitűd (3) drámaháromszög (5) driver (6) dumbledore (3) élet (5) elfogadás (10) elfojtás (3) elhagyatottság-instabilitás (3) elhárító mechanizmus (3) elkerülés (6) ellenparancs (4) ellensorsköny (4) ellensorskönyv (3) ellentétes sorskönyv (9) előadás (10) Elszakítottság és elutasítottság (5) emk (33) EMK (17) emlékezés (4) empátia (16) empatikus konfrontáció (4) énállapot (9) engedély (3) erickson (8) eric berne (14) erőforrás (8) erőszakmentesség (6) értelmezés (3) érzelem (7) Érzelmi depriváció (3) érzés (11) evolúció (3) Facebook (5) fejlődéslélektan (3) felelősség (4) felnőtt (15) Felnőtt (3) félreismerés (4) félreismerési mátrix (3) film (3) fóbia (3) franz anton mesmer (3) freud (9) Freud (3) freudi elszólás (3) gátló parancs (16) Gestalt (3) gumikötél (5) gyász (3) gyenge pont (4) gyermeki (7) Gyermeki (4) halál (12) harmadfokú (3) Harry Potter (4) harry potter (20) hiedelem (18) hiedelemrendszer (4) hipnózis (30) hiv (3) homoszexuális (3) horog (4) humor (29) indulatáttétel (5) intimitás (6) irányító szabályozó szülői (8) itt és most (3) Járó Katalin (3) játék (3) játszma (17) József Attila (4) jung (4) kapcsolat (3) Károsodott autonómia és teljesítőképesség (5) Károsodott határok (6) katarzis (3) kérés (8) keresztezett tranzakció (5) kiegészítő tranzakció (3) kip (9) kísérlet (4) kognitív (9) kognitív disszonancia (4) kognitív terápia (25) kognitív torzítás (14) kognitív torzítások (3) kommunikáció (18) kommunikációs hibák (3) Könyörtelen mércék - hiperkritikusság (3) korai döntés (6) korai maladaptív séma (7) korlátozott szülői újragondoskodás (6) lázadó gyermeki (5) maladaptív (6) maladaptív séma (12) marshall b. rosenberg (10) másodlagos strukturális modell (5) megfigyelés (9) megküzdési stílus (3) mérő lászló (3) mese (8) meseterápia (7) mészáros istván (5) Metamorphoses Meseterápiás Módszer (3) modell (5) módosult tudatállapot (11) munka (3) NAG (6) nag (6) nárcizmus (3) nem én írtam (8) NLP (3) nlp (18) nyereség (5) ok keret (4) ok kocka (3) ok vagyok ok vagy (12) öngyilkosság (5) önismeret (14) politika (3) pszichiátria (5) pszichoanalízis (15) pszichodráma (4) pszichológia (10) pszichopatológia (3) pszichoterápia (43) pszichózis (5) rák (9) regresszió (10) rejtett tranzakció (4) rejtő jenő (3) relaxáció (3) rendszer (3) sajátélmény (36) sakál (5) sakálnyelv (5) séma (6) sématartomány (9) sématerápia (24) sérülékenység-veszélyeztetettség (3) siker (3) sorskönyv (45) sorskönyvi üzenet (5) spontaneitás (3) szabad gyermek (6) szavazás (5) szegedi pszichológiai napok (8) szembesülés (3) személyiségzavar (3) szeretet (3) szex (4) szimbólum (7) szorongás (6) szükséglet (14) szülői (5) Szülői (3) szupervízió (3) TA (30) ta (39) tanácsadás (4) terápia (39) terápiás keretek (4) teszt (3) tranzakcióanalízis (3) tudatosság (4) tudattalan (13) tudomány (5) túlkompenzálás (7) tünet (4) újradöntés (13) ünnep (4) vakfolt (4) vallás (3) valóság (3) változás (13) vers (11) viselkedés (5) viselkedésterápia (7) Young (9) zsiráf (17) zsiráfnyelv (11) zsiráftánc (8) zsiráftánc tanfolyam (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

  • Ihletett: Az élet túl rövdi ahhoz hogy ne vitázzunk az interneten vadidegen emeberkel. Én amúgy sokszor vesz... (2019.10.30. 08:16) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • dissipation1969: @HoldViola: velünk van ő most is... (2019.07.05. 01:51) Szerelmi bánat
  • HoldViola: Drága Balázs, annyira hiányzol ebből a világból. :( (2018.11.11. 10:54) Szerelmi bánat
  • tipitii: Szia Balázs! Én még csak pár napja akadtam a blogodra a sémák miatt, vagyis inkább nekik köszönhe... (2018.05.06. 08:37) Sémák sűrűjében... – 1.
  • tesz-vesz: @közép dunántúli régió: nem. ezek a "versek" pocsékok. ha a kínrímes dadogós mondatok, szavak egym... (2017.10.14. 17:59) Kasszazárás
  • közép dunántúli régió: @tesz-vesz: remélem, azóta fejlődött a jellemed, és sikerült túllépned a szánalmas trollkodáson. M... (2017.09.24. 09:46) Kasszazárás
  • Dorkateo1: @Gregor Samsa: "mintha egy az agyunkban élősködő önálló élőlény lenne, akinek saját céljai vannak... (2017.06.12. 22:34) Sémák sűrűjében... – 2.
  • Adam Dosa: Hálás köszönetemet küldöm önnek ezekért az irásokért. Azt hiszem ateista vagyok, de most mégis úgy... (2016.10.17. 16:07) Restancia: a további 8 séma
  • Leo Festmények Szabó Eszter: Kácsándi Elvira? Ryke Geerd Hamer módszerével segít gyógyulni.. nem szimpi? (2016.06.14. 09:19) Balázs, a terapeuta elköszön
  • tesz-vesz: @Alensha: és nyugodtan használhatod a válaszgombot is, olyan gerinces (2016.06.06. 17:39) Kasszazárás
  • Utolsó 20
pagerank

2. séma: Bizalmatlanság–abúzus (1. rész)

2013.11.10. 17:00 Birtalan Balazs


 

abuzus.jpgAz első séma megbeszélése kapcsán tisztáztuk, hogy az ember legelemibb igénye, hogy a „fontos másik” (kezdetben: az anya) kiszámíthatóan jelen legyen az életében. Ezzel azonban koránt sincs letudva a dolog: attól még, hogy az anya (apa, nagyi, tanító néni, férj, feleség stb.) fizikailag elérhető, a biztonságos kötődésre irányuló érzelmi szükséglet kielégítése számos ponton zátonyra futhat. Az egyik leghegyesebb zátony pedig az, amikor a kiszámíthatóan jelen lévő tekintélyszemély ahelyett, hogy kiszámíthatóan segítené, oltalmazná, támogatná az egyént, kiszámíthatóan bántalmazza.

Egy kis etimológia


Az I. sématartomány következő sémája a Bizalmatlanság–abúzus nevet kapta, betűjele Ma (Mistrust–abuse).

A latin abusus szó jelentése: visszaélés, jogtalanság. Érdemes átgondolni, miből is ered a kifejezés: ab = -tól/-től; usus = használat. Vagyis az abúzus nem más, mint „a [szokásos, megfelelő, általánosan elfogadott] használattól való eltérés”. Beszélünk alkohol- vagy drogabúzusról, vagyis a nevezett szerekkel való „visszaélésről”. Azonban az önmagában álló abúzus szó mai jelentése egyszerűen: bántalmazás. Ezen belül többnyire a gyermekek bántalmazását nevezik így, méghozzá – elsősorban – a gyermekek szexuális bántalmazását. No igen: egy gyermeket szexuálisan bántalmazni – ez enyhén szólva is eltér az „általánosan elfogadott használattól”.

Amíg az Ab séma élettörténeti hátterében azt találjuk, hogy a szülő nem volt jelen a gyerek életében, addig az Ma séma gyökerében olyan szülő (vagy más tekintélyszemély) van, aki nagyon is jelen volt – és bántotta a gyereket.

Egy fájdalmas dallam – sok hangszeren


Ha arról van szó, hogy valakit bántani kell, a homo sapiens roppant gazdag eszköztárral tud belevágni a feladat teljesítésébe.

  • Van keze, amivel megütheti vagy fojtogathatja a másikat.
  • Van lába, amivel bele is rúghat.
  • Van nemi szerve, amivel megerőszakolhatja.
  • Vannak hangképző szervei, amelyekkel sértő, megalázó, fenyegető mondatokat mondhat.
  • Van agykérge, amellyel mindezen szörnyűségeket hatékonyan képes összeszervezni.
  • Van társadalmi státusza, amelynek révén rá tudja venni az áldozatot, hogy hallgasson vagy hazudjon a bántalmazás tényéről.
  • És persze ha nagyon muszáj: van vak komondora is, amelynek a hátán kikutyagolhat a felelősségre vonás alól.


De ha erről a témáról beszélünk, egy ilyen hevenyészett lista kevés. A bántalmazásról és a traumákról meglehetősen sok tévhit él a fejekben. A Bizalmatlanság–abúzus sémával akkor tudunk értelmesen és hatékonyan foglalkozni, ha ezen a téren világosan látunk.


Tények és tévhitek a gyermekbántalmazásról


 Az első három tévhitnél nem kommentálok, csak idézek, mégpedig a következő tanulmányból:

Babity Mária (2005). Gyermekbántalmazás – felismerés, megelőzés, kezelés. Eötvös József Főiskola Pedagógiai Fakultása, oktatási segédanyag.


1. tévhit: A gyermekbántalmazás témáját túllihegik: ritka jelenségről van szó. Továbbá egy atyai pofon még nem ártott senkinek.

„Az utóbbi évtizedekben a felderített bántalmazások száma ugrásszerűen növekszik. (...) A bántalmazás esetében a nyolcvanas-kilencvenes években szűk másfél évtized alatt kétszeresére, elhanyagolás esetében háromszorosára nőttek a számértékek, így 1993-ban a gyermekeknek már 17 %-át érintették. (...) Szakemberek szerint a felderített esetek száma hozzávetőleg egyharmada a tényleges bántalmazásoknak (...). Más források viszont úgy tudják, hogy hazánkban egy feltárt bántalmazási esetre 25 elleplezett jut. Az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapjának 2004-es, 27 országra kiterjedő nemzetközi felmérése alapján Magyarország „veszélyes hely” az itt élő a gyermekek számára, a gyermekek biztonsága szempontjából a 23. helyen állunk a felmérésben szereplő országok közül. Hazánkban havonta átlagosan két gyermek hal meg bántalmazás következtében. (...) A statisztikai adatok tanúsága szerint minden negyedik lány és minden hetedik fiúgyermek szenved el szexuális bántalmazást, mire a 18. életévét betölti. (...) A sértettek több mint fele 6 évesnél fiatalabb, a 12 évesnél idősebb gyermekek aránya 17%. (...) A szexuális bántalmazás valamivel idősebb gyermekeket fenyeget, a gyermekeknek »csak« 36%-a 12 év alatti. (8–10. o. Kiemelések tőlem – B. B.)

„Egy 1999-ben végzett magyarországi felmérés szerint a szülők 70%-a fogadta el a pofont mint nevelési eszközt. A testi fenyítést alkalmazó szülők nemegyszer hangsúlyozzák a bántalmazás és a testi fenyítés közötti különbséget, miszerint a bántalmazás öncélú, kontrollálatlan és a sérülés veszélyével fenyegető magatartás, míg a testi fenyítés kontrollált, nevelő célzatú beavatkozás, mely csak fájdalmat okoz a sérülés veszélye nélkül. Sajnos azonban a »nevelő célzatú« verések jelentős hányada végződik a gyermek sérülésével, és az sem ritka, hogy a bántalmazó szülő a gyermekkel való kegyetlenkedést nevelő szándékú testi fenyítésnek próbálja feltüntetni.” (12–13. o.)


2. tévhit: Gyermekbántalmazás elsősorban a szegény és műveletlen családokban fordul elő.

„A bántalmazott gyermekek nagyobb hányada az alacsony iskolázottságú szülők gyermekei közül kerül ki, de a szülők magasabb iskolai végzettsége nem jelent egyértelműen védelmet a gyermek számára; magasan képzett magas és társadalmi státusú szülők gyermeke is elszenvedhet szülei részéről rendszeres bántalmazást. (...) Szexuális bántalmazó bármely néprétegből kikerülhet, a szexuális bántalmazás nincs összefüggésben az iskolázottsággal. Az elkövetők nemegyszer magas státusú, társadalmi megbecsülésnek örvendő személyek.” (10. és 16. o.)


3. tévhit: A gyermekbántalmazás elkövetője általában idegen személy.

„Csecsemőkorban a leggyakoribb bántalmazó személy az anya, leggyakoribb kiváltó ok a csecsemő gyakori vagy hosszas sírása. Idősebb gyermekeket az apa bántalmaz gyakrabban. (...) Lányokat általában családtagok (nevelőapa, testvér, unokatestvér, néha a vér szerinti apa), fiúkat inkább családon kívüli személyek (szomszéd, a család barátja) bántalmaznak szexuálisan. Az elkövetőt az áldozat az esetek 85%-ában előzőleg ismerte, az elkövető legtöbbször (az esetek több mint felében) családtag.” (10. és 16. o.)

Tények és tévhitek a traumák természetéről


 A következő két tévhitnél a következő könyvre támaszkodom:

Lilienfeld, S. O., Lynn, S. J., Ruscio, J., Beyerstein, B. L. (2010). 50 pszichológiai tévhit. Hiánypótló gyűjtemény a lélektan közhiedelmeiről. Ford.: Cziczelszky Judit, Budapest: Partvonal.

Ezt az egyébiránt igen szórakoztatóan megírt művet szeretettel ajánlom mindenkinek, aki hajlamos azt hinni magáról, hogy ért a pszichológiához. Olvasás közben sokszor el fog csodálkozni. (Én is hajlamos vagyok azt hinni, hogy értek a pszichológiához, és olvasás közben én is sokszor elcsodálkoztam.)


4. tévhit: Az emberek hajlamosak elnyomni traumatikus tapasztalataik emlékeit.

A könyvben ez a 13. mítosz, és egyike azon hiedelmeknek, amelyek tíz körömmel csimpaszkodnak – nagyrészt a média által formált – tudatunkban. Az elfojtott traumák feltárására egész iparág szakosodott: vannak olyan pszichoterapeuták, akiknek a praxisa jószerével annyiból áll, hogy az elfojtott emlékeket különböző módszerekkel próbálják előcsalogatni a páciensből, abban bízva, hogy az emlék felidézése egyben a trauma gyógyulását is eredményezi.

Ezzel a hipotézissel több probléma is van.


1. probléma: A közvetlen tapasztalat azt bizonyítja, hogy a fájdalmas emlékekre nagyon is hajlamosak vagyunk emlékezni. „Az elfojtásról szóló hipotézisnek ellentmondanak azok a kutatási eredmények is, amelyek szerint a legtöbb ember jól – sőt néha túl jól – emlékszik az olyan traumatikus eseményekre, mint a holokauszt vagy a természeti katasztrófák; ennek tulajdoníthatók a nyugtalanító emlékfelvillanások.” (103. o.)

A könyv hivatkozik egy a Psychological Science-ben 2003-ban publikált kutatásra (Goodman, G. S. et al: A prospective study of memory for child abuse: New findings relevant to the repressed-memory controversy). A vizsgálatban 175 olyan személyt vizsgáltak, akiknél mintegy tizenhárom évvel korábban jól dokumentálhatóan történt szexuális zaklatás.

„A három fázisból álló kutatás résztvevőinek 19%-a nem említette az őt ért bántalmazást az első alkalommal. Ehhez képest, a második, telefonos interjú során már csak 16%-uk hagyta ki az elmondásból az incidenst, míg a harmadik (személyes) beszélgetés fázisában már csupán 8% volt, aki nem említette. Egyértelmű tehát, hogy az esemény emléke elérhető volt a memóriában, annak ellenére, hogy a résztvevők nem beszéltek róla az első alkalommal. Ennek az lehet az oka, hogy talán zavarban voltak, szégyellték, ami velük történt, és több megerősítő jelre volt szükségük, hogy elmondják.” (104. o.)

2. probléma: A pszichológiai beavatkozás (irányított kérdezés, szabad asszociáció, hipnózis stb.) során felidézett tartalmakról nem állítható minden további nélkül, hogy azok valódi, hiteles emlékek lennének. Ide kapcsolódik a könyvben tárgyalt 11. mítosz, amely szerint „az emberi emlékezet úgy működik, akár egy magnetofon vagy videokamera, és pontosan rögzíti az általunk tapasztalt eseményeket”. Ez három dolog miatt sem stimmel.

a) Az észlelés soha nem a történtek pontos rögzítése. Amit a világból tapasztalunk, az nem maga a világ, hanem annak szűrt változata. Szűrőként pedig kognitív sémáink és hiedelmeink szolgálnak. Bővebben lásd A beázott cipő és a fehér tyúk című cikket a kognitív modellről általában, valamint az Apu, hod med be az a nad elefánt...? című írást a kognitív torzításokról.

b) Túl azon, hogy már maga az észlelés sem egyszerű rögzítés, a második probléma az, hogy az általunk észlelt események túlnyomó többsége egyszerűen nem íródik át a fejünkben lévő „RAM”-ból a fejünkben lévő „merevlemezre” – vagyis az ún. rövid távú memóriából (amelynek terjedelme kb. 30 másodperc) a hosszú távú memóriába, amelyből aztán percek, órák vagy évtizedek múlva is felidézhetőek az emlékek. Ebben nincs semmi lelkizés: egyszerűen így van összerakva a hardverünk.

c) Az emlékek felidézése soha nem egyszerű visszajátszás. Ez meglepő lehet annak, aki először találkozik ezzel a ténnyel (nekem is az volt annak idején), de számtalan vizsgálat alapján biztosan állíthatjuk, hogy amikor emlékezünk, akkor valójában nem reprodukálunk, hanem mindig konstruálunk. Ez nem jelenti azt, hogy az emlékezés „hazugság” lenne – csak éppen ugyanazon szűrők (a kognitív sémáink és a hiedelemrendszerünk), amelyek már a bemenetet is torzították, a kimenetet is befolyásolják. Hogy hogyan és mennyire, azt kismillió tényező befolyásolhatja. Mindenesetre az, hogy valaki életszerűen, érzelmileg bevonódva képes felidézni, hogy hogyan rabolták el az ufók, a világon semmit nem mond arról, hogy léteznek-e földönkívüli értelmes lények (pláne olyanok, akik földi emberek lenyúlására szakosodtak).

Ugyanez igaz egy gyermekkori trauma felidézésénél is: a terápiás beavatkozás során előkerült emléket csak többé-kevésbé tekinthetjük pontosnak. Az emlékezeti torzítás vonatkozhat elhanyagolható részletekre, lényeges elemekre – vagy akár magának a felidézett eseménynek a tényére is. A hamis emlék jól ismert pszichológiai fogalom. (Lásd még a „Regressziós hipnózis” című írást, amelynek címében – ezt nem győzöm hangsúlyozni – az idézőjel nem véletlenül szerepel.)

Mindez nem áll ellentétben azzal, amit fentebb a gyermekbántalmazás előfordulásának szörnyű mértékéről megállapítottunk. A könyv hangsúlyozza: „Nem minden, évek vagy évtizedek múltán felbukkanó emlék hamis (...), a pszichoterapeutáknak tehát óvatosnak kell lenniük, hogy ne söpörjék automatikusan félre a szexuális bántalmazásról szóló, újonnan előbukkanó képeket.” (104. o.)

3. probléma: Mint említettük, az elfojtott traumák feltárására specializálódott terapeuták abban hisznek, hogy az emlék felidézése (tudatosítása) egyben gyógyulást is jelent. E hiedelem nem más, mint a pszichoanalízisből megörökölt katarzis-elmélet. (Arról, hogy a katarzisnak nincs gyógyító hatása, a Mit kaptunk mi a rómaiaktól? című cikk 2. részében írtam bővebben.)

Összefoglalva tehát: előfordulhat, hogy a bántalmazott személy elfelejti a bántalmazás tényét, de ez egyáltalán nem szükségszerű, és korántsem olyan gyakori, mint ahogy azt akár a hollywoodi filmek, akár a „népszerű pszichológia” műfajába tartozó könyvek sugallják.


5. tévhit: A legtöbb ember, akit gyermekkorában szexuális bántalmazás ért, felnőttkorában súlyos személyiségzavarokkal küzd.

A hivatkozott könyvben ez a 34. mítosz, amelyet a szerzők az alábbi felütéssel mutatnak be:

„»Egy életre megsebezve.« Ilyen és ehhez hasonló kifejezések látszólag végtelen sorával találkozhatunk a szexuális bántalmazás áldozatairól szóló népszerű pszichológiai munkákban. Az önsegítő irodalom hemzseg az olyan állításoktól, miszerint a gyermekkorban elszenvedett szexuális bántalmazás tartós személyiségváltozásokat eredményez, és mély pszichológiai sérüléseket okoz.” (207. o.)

Ez borzasztó kényes téma. A könyv beszámol a Rind-esszé néven hírhedtté vált tanulmány kálváriájáról.

„1998-ban Bruce Rind és kollégái elvégezték a szakirodalom meta-analízisét (...) Rind és szerzőtársai arról számoltak be, hogy az egyén saját bevallása szerint elszenvedett gyermekkori nemi bántalmazása és felnőttkori pszichopatológia 18 formája – például depresszió, szorongás és a táplálkozási zavarok – közti összefüggést gyengének találták. (...) Mi több, a rossz családi környezet, például a konfliktusokkal teli otthoni légkör a pszichopatológia sokkal erősebb előrejelzőjének bizonyult, mint a szexuális visszaélés.” (208. o.)

A tanulmányt rengetegen támadták (vélhetőleg sokkal többen, mint ahányan olvasták), és úgy kezelték, mintha az nem leíró, hanem normatív szöveg lenne: mintha nem számadatok, táblázatok, korrelációs együtthatók, szignifikancia szintek és egyéb statisztikai szörnyűségek tárháza volna, hanem „a pedofília normalizálására tett kendőzetlen próbálkozás”, „a pedofilek egyenjogúsági nyilatkozata”. Végül „a Rind-esszét a Képviselőház 355:0 arányban elutasította, és ezzel az írás immár magáénak mondhat egy kétes értékű hírnevet, hogy ez volt az első tudományos cikk, amelyet az Egyesült Államok kongresszusa határozatban helytelenített.” (209. o.)

Értsük meg jól, miről van szó. Nem arról, hogy a gyermekkori szexuális bántalmazás érintetlenül hagyja a személyiséget, tehát zöld utat lehet neki engedni. Ilyet senki nem mondott – felelős kutatók legalábbis bizonyosan nem. A szexuális bántalmazás azonban az esetek túlnyomó részében nem légüres térben történik, és általában nem egyszeri esemény, hanem akár éveken keresztül ismétlődik. Mint láttuk, a leggyakoribb esetben az elkövető közvetlen családtag vagy ismerős. Az abúzust pedig szinte törvényszerűen kíséri a fizikai és az érzelmi bántalmazás. Ezek összessége nyomorítja meg a személyiséget – már amennyiben megnyomorítja.

A kutatások azonban azt mutatják, hogy az ember olyan szerkentyű, amely a valóságban sokkal ellenállóbbnak bizonyul, mint azt intuitíve feltételeznénk.

Egyrészt számos vizsgálat alapján állíthatjuk, hogy a gyermekek figyelemreméltó rugalmasságról tesznek tanúságot akkor, amikor stressz éri őket. A könyv például felidéz egy horrorfilmbe illően brutális gyermekrablást, amelynek 26 áldozata volt: 5 és 14 év közötti gyerekek (plusz az iskolabusz vezetője). „Amikor rájuk találtak, a legtöbb gyermek sokkos állapotban volt, néhányuk pedig vizelettől és ürüléktől volt piszkos. Két évvel később, jóllehet a legtöbbjüket még mindig kísértették az eset emlékei, gyakorlatilag mindannyian jól voltak.” (211. o.)

A pszichológia a reziliencia fogalmával írja le azt a meglepő jelenséget, amikor „bár azt várnánk egy adott gyerektől, hogy felnő és problémás felnőtt lesz, de ehelyett azt tapasztaljuk, hogy felnő és egészséges marad”. Az idézet forrása a változatosság kedvéért nem az eddig citált 50 pszichológiai tévhit című könyv, hanem a Kedves Sigmund! blog De mi véd meg engem? című írása, amely számos ún. protektív faktort említ, azaz „olyan tényezők[et], amelyek csökkentik az adott mentális betegség kialakulásának lehetőségét”. (Uo.)

Akkor most mi van?!


 Hát az, hogy az élet nem teszi meg számunkra azt a szívességet, hogy „Négy láb jó, két láb rossz” jellegű állításokkal le lehessen írni.

Nagyon tetszetős állítás volna, ha azt mondanánk: a gyermekek bántalmazása – elsősorban a szexuális bántalmazás – okozza a felnőttkori pszichés problémákat. Ez így azonban nem igaz. Amit nagy biztonsággal kijelenthetünk, az a következő:

1. A gyermekbántalmazás gyakori jelenség – gyakoribb, mint azt hisszük (hinni szeretnénk).

2. A gyermekkorban elszenvedett sérülések csúnya sebet hagyhatnak a személyiségen – de egyáltalán nem biztos, hogy hagynak is.

Amint korábban láttuk: „Ha Józsinak szerencséje van, és felnőttként olyan közegbe kerül (mondjuk egy szerető párkapcsolatba), ahol hosszú időn keresztül, kiszámítható módon, nagy biztonsággal átélheti a feltétel nélküli szeretetet, valamint megkaphatja a neki szükséges figyelmet, akkor van elvi esélye arra, hogy a gyerekkorban szerzett sebek apránként begyógyuljanak.” (Sémák sűrűjében... – 2.)

Mi azonban most nem azzal foglalkozunk, amikor a korai maladaptív sémák – ilyen-olyan protektív faktorok hatására – nem alakulnak ki; sőt azzal sem, amikor a kialakult séma mintegy „magától” (valójában: a korrekciós élmények hatására) begyógyul. Minket most az érdekel, hogy mi történik akkor, ha valakinek igenis kialakult a Bizalmatlanság–abúzus sémája: hogyan jelenik ez meg az egyén hiedelemrendszerében, érzelemvilágában és viselkedésében, és mit lehet tenni e séma gyógyítása érdekében.

E rövidnek bajosan mondható bevezető után erről lesz szó e cikk második részében.




Ha tetszett, amit olvastál, ne sajnálj tőlem egy lájkot! :-)
Ha úgy gondolod, másnak is hasznára válna, ne habozz megosztani vele!

Ha úgy tapasztalod, valami nem stimmel veled: Gyere hozzám terápiába!


» 5 komment «




Címkék: pedofília katarzis emlékezés kognitív hiedelem gyermekbántalmazás abúzus reziliencia hiedelemrendszer kognitív terápia sématerápia emlékezeti torzítás maladaptív séma kognitív torzítás Freud protektív faktor sématartomány Elszakítottság és elutasítottság 50 pszichológiai tévhit Bizalmatlanság-abúzus Babity Mária Rind-esszé

A bejegyzés trackback címe:

https://sorskonyvnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr825623346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nattefrost9 2013.11.10. 19:18:10

Nagyon köszi! Ez jó volt, ugyanolyan lyó, mint az előzmények is :}}}}}}
Külön jó érzés, hogy ennyire érthetően hangsúlyoztad, hogy a gyermekbántalmazás mit is jelenthet a gyakorlatban. (A tényt, hogy ahol szexuális abúzus, illetve tettleges fenyítés van, ott legnagyobb valószínűséggel előfordulnak a bántalmazás más formái is, és EZ is nagyon nagy rizikófaktor a felnőttkori személyiségproblémákra, sokan "szeretik" tagadni vagy bagatellizálni. Ezért külön jó, hogy mertél erről írni. Mondták már, hogy ez bátor dolog?
Az "atyai pofon" emlegetése nagyon kényelmes legitimizálása a szülői tekintéllyel való visszaélésnek, és ezért TÉNYLEG nehéz kívülről eldönteni: hol végződik a "nevelő célzatú s**grepacsi és hol kezdődik a gyermekbántalmazás, az öncélú kegyetlenkedés. Mert hogy az "atyai pofonnal" takarózni viszont egyáltalán nem bátor dolog. Szerintem sokszor az a szülő üt, vagy terrorizál, aki fél, hogy másként nincs tekintélye.)

A 4. tévhit mögötti valóság kifejtéséért külön hálás vagyok. Korábban azt hittem, velem van a baj, amiért emlékbetöréseim vannak. (Nem buli, egyáltalán nem, naponta 248 alkalommal átélni újból azt, amit egyszer is elég volt...)
Már korábban is bátorkodni akartam, de csak most pofátlankodok vélekedni: kifejezetten jól csinálod a tabuk célzott döntögetését, és örülök, hogy "végre valaki ki meri nyögni". Ugyanis amiatt is magamat éreztem gyári hibásnak azért, mert a katarzis-elmélet nálam nemhogy nem működött, hanem a traumatizáló élmények tudatosításától csak nehezebb lett a helyzetem. TÉNYLEG jól sejtettem, hogy önmagában az élmény tudatosítása NEM fogja elhozni a "megváltást"? (Szeretek Freudot olvasni amúgy, jól írt, magával ragadja az ember figyelmét és érdekfeszítően adott elő elméleteket meg gondolatmeneteket - de ezzel együtt is látom, hogy csúnyán mellényúlt sok mindenben :{{{{{{)

Komolyan, megint nem akarok nyalizni, de ezzel együtt szeretném kifejezni, mennyire jót teszel azzal, hogy ilyen dolgokat érthetően írsz meg. Erőszak-és játszmamentesen szeretném kommunikálni: sokat segít, amit csinálsz. Nagyon okos, jól érthető és inspiráló. Na.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2013.11.11. 00:39:21

@Nattefrost9: Köszönöm szépen az elismerést. :)

A tabudöntögetés műfaját nem én találtam ki, de szíves örömest csatlakozom hozzá. :)

Tyto Alba 2013.11.11. 08:09:39

"Az "atyai pofon" emlegetése nagyon kényelmes legitimizálása a szülői tekintéllyel való visszaélésnek"
Négy gyereket neveltem fel.
Van helye. Gyerekenként két alkalommal. És nem bántam meg. Ők se.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.11.27. 18:04:28

Folytatás? Folytatás hol van kéremszépen és mikor? ;)