Sorskönyv nélkül

Legkésőbb hatéves korodra, mint mindenki más, te is megírtad további életed forgatókönyvét.

Felnőttként két lehetőséged van. Életedet vagy e gyerekkorban kialakított szabásminta, az ún. SORSKÖNYV alakítja tudattalanul – vagy te magad alakítod, tudatosan.

Mit szólnál, ha egy hatéves gyerek akarná kormányozni az autódat? És ha az életedet?


>>> TERÁPIA <<<

Birtalan Balázs

© Birtalan Balázs, 2010
A Sorskönyv nélkül blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.


> Sématerápia-cikkek <



A kötet ide kattintva megrendelhető!

Mivel nincs élet a Facebookon kívül...

Címkék

adaptív (5) aids (3) alkalmazkodó gyermek (9) álom (10) antiszemitizmus (4) anya (3) archetípus (4) átmeneti tárgy (3) átváltás (3) automatikus gondolat (8) autonómia (28) betegség (6) Bizalmatlanság-abúzus (3) blog (10) Boldizsár Ildikó (6) Büntető készenlét (3) change history (3) Címkék (3) Csökkentértékűség-szégyen (8) depresszió (5) diagnózis (4) diszfunkcionális (5) diszfunkcionális attitűd (3) drámaháromszög (5) driver (6) dumbledore (3) élet (5) elfogadás (10) elfojtás (3) elhagyatottság-instabilitás (3) elhárító mechanizmus (3) elkerülés (6) ellenparancs (4) ellensorsköny (4) ellensorskönyv (3) ellentétes sorskönyv (9) előadás (10) Elszakítottság és elutasítottság (5) EMK (17) emk (33) emlékezés (4) empátia (16) empatikus konfrontáció (4) énállapot (9) engedély (3) erickson (8) eric berne (14) erőforrás (8) erőszakmentesség (6) értelmezés (3) érzelem (7) Érzelmi depriváció (3) érzés (11) evolúció (3) Facebook (5) fejlődéslélektan (3) felelősség (4) Felnőtt (3) felnőtt (15) félreismerés (4) félreismerési mátrix (3) film (3) fóbia (3) franz anton mesmer (3) Freud (3) freud (9) freudi elszólás (3) gátló parancs (16) Gestalt (3) gumikötél (5) gyász (3) gyenge pont (4) Gyermeki (4) gyermeki (7) halál (12) harmadfokú (3) harry potter (20) Harry Potter (4) hiedelem (18) hiedelemrendszer (4) hipnózis (30) hiv (3) homoszexuális (3) horog (4) humor (29) indulatáttétel (5) intimitás (6) irányító szabályozó szülői (8) itt és most (3) Járó Katalin (3) játék (3) játszma (17) József Attila (4) jung (4) kapcsolat (3) Károsodott autonómia és teljesítőképesség (5) Károsodott határok (6) katarzis (3) kérés (8) keresztezett tranzakció (5) kiegészítő tranzakció (3) kip (9) kísérlet (4) kognitív (9) kognitív disszonancia (4) kognitív terápia (25) kognitív torzítás (14) kognitív torzítások (3) kommunikáció (18) kommunikációs hibák (3) Könyörtelen mércék - hiperkritikusság (3) korai döntés (6) korai maladaptív séma (7) korlátozott szülői újragondoskodás (6) lázadó gyermeki (5) maladaptív (6) maladaptív séma (12) marshall b. rosenberg (10) másodlagos strukturális modell (5) megfigyelés (9) megküzdési stílus (3) mérő lászló (3) mese (8) meseterápia (7) mészáros istván (5) Metamorphoses Meseterápiás Módszer (3) modell (5) módosult tudatállapot (11) munka (3) NAG (6) nag (6) nárcizmus (3) nem én írtam (8) nlp (18) NLP (3) nyereség (5) ok keret (4) ok kocka (3) ok vagyok ok vagy (12) öngyilkosság (5) önismeret (14) politika (3) pszichiátria (5) pszichoanalízis (15) pszichodráma (4) pszichológia (10) pszichopatológia (3) pszichoterápia (43) pszichózis (5) rák (9) regresszió (10) rejtett tranzakció (4) rejtő jenő (3) relaxáció (3) rendszer (3) sajátélmény (36) sakál (5) sakálnyelv (5) séma (6) sématartomány (9) sématerápia (24) sérülékenység-veszélyeztetettség (3) siker (3) sorskönyv (45) sorskönyvi üzenet (5) spontaneitás (3) szabad gyermek (6) szavazás (5) szegedi pszichológiai napok (8) szembesülés (3) személyiségzavar (3) szeretet (3) szex (4) szimbólum (7) szorongás (6) szükséglet (14) szülői (5) Szülői (3) szupervízió (3) TA (30) ta (39) tanácsadás (4) terápia (39) terápiás keretek (4) teszt (3) tranzakcióanalízis (3) tudatosság (4) tudattalan (13) tudomány (5) túlkompenzálás (7) tünet (4) újradöntés (13) ünnep (4) vakfolt (4) vallás (3) valóság (3) változás (13) vers (11) viselkedés (5) viselkedésterápia (7) Young (9) zsiráf (17) zsiráfnyelv (11) zsiráftánc (8) zsiráftánc tanfolyam (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

  • Ihletett: Az élet túl rövdi ahhoz hogy ne vitázzunk az interneten vadidegen emeberkel. Én amúgy sokszor vesz... (2019.10.30. 08:16) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • dissipation1969: @HoldViola: velünk van ő most is... (2019.07.05. 01:51) Szerelmi bánat
  • HoldViola: Drága Balázs, annyira hiányzol ebből a világból. :( (2018.11.11. 10:54) Szerelmi bánat
  • tipitii: Szia Balázs! Én még csak pár napja akadtam a blogodra a sémák miatt, vagyis inkább nekik köszönhe... (2018.05.06. 08:37) Sémák sűrűjében... – 1.
  • tesz-vesz: @közép dunántúli régió: nem. ezek a "versek" pocsékok. ha a kínrímes dadogós mondatok, szavak egym... (2017.10.14. 17:59) Kasszazárás
  • közép dunántúli régió: @tesz-vesz: remélem, azóta fejlődött a jellemed, és sikerült túllépned a szánalmas trollkodáson. M... (2017.09.24. 09:46) Kasszazárás
  • Dorkateo1: @Gregor Samsa: "mintha egy az agyunkban élősködő önálló élőlény lenne, akinek saját céljai vannak... (2017.06.12. 22:34) Sémák sűrűjében... – 2.
  • Adam Dosa: Hálás köszönetemet küldöm önnek ezekért az irásokért. Azt hiszem ateista vagyok, de most mégis úgy... (2016.10.17. 16:07) Restancia: a további 8 séma
  • Leo Festmények Szabó Eszter: Kácsándi Elvira? Ryke Geerd Hamer módszerével segít gyógyulni.. nem szimpi? (2016.06.14. 09:19) Balázs, a terapeuta elköszön
  • tesz-vesz: @Alensha: és nyugodtan használhatod a válaszgombot is, olyan gerinces (2016.06.06. 17:39) Kasszazárás
  • Utolsó 20
pagerank

8. séma: Összeolvadás–éretlenség

2014.08.30. 19:24 Birtalan Balazs


 

egy_fej_ket_test.JPGA nyelvtanulók rendre beleesnek egy tévedésbe, amikor a szabályok bemagolása során azon méltatlankodnak, hogy a szabályok nem logikusak. Mért nem tudtak az adott nyelv beszélői értelmesebb rendszert kialakítani?! – A türelmesebb tanár ilyenkor elmagyarázza, hogy a nyelvek nem úgy keletkeztek, hogy egy rakás nyelvész összeült, és hosszas viták után úgy döntött, hogy „a latinban legyen ötféle névszóragozás (declinatio)”, vagy „úgy lesz klassz az angol, ha 12 igeidőt pakolunk bele”. Ehelyett az adott nyelvközösség elkezdett valahogy beszélni, kialakult az adott nyelv(járárs), híján minden logikának és következetességnek. Aztán jöttek a nyelvészek, és addig vakarták a fülüket, amíg ezt az egész katyvaszt sikerült legalább egy kicsit áttekinthető kategóriákba préselni, és így tanítható rendszerré varázsolni.

Ugyanez a helyzet a pszichológiai modellekkel is. A sématerápiában pl. azt mondjuk, hogy az embernek 18 korai maladaptív sémája lehet, amelyek 5 sématartományba csoportosíthatók. Örülünk neki: hurrá, egy logikus rendszer. Aztán belefut az ember az Összeolvadás–éretlenség sémába (Em, az angol Enmeshment–Undeveloped self alapján), és elgondolkodik: mit keres ez a séma a II. sématartományban (Károsodott autonómia és teljesítőképesség), amikor ugyanezzel az erővel szerepelhetne a III.-ban is (Károsodott határok)?

A válasz az, hogy az emberi psziché sajnálatos módon nem teszi meg nekünk azt a szívességet, hogy logikus kategóriákba rendezze magát. A rendszeralkotó pszichológusok igyekeznek rendet vágni a káoszban, és – az átláthatóság érdekében – különválasztani olyan dolgokat, amelyek valójában összetartoznak. Amikor az Összeolvadás–éretlenség sémát kell elhelyezni a modellben, akkor adódik a kérdés: melyik érzelmi alapszükséglet szenved itt csorbát: az autonómia, kompetencia, én-azonosság érzése, vagy a reális keretek (határok) és önkontroll?

Mindkettő. Az Em séma lényege, hogy az egyénnek nem alakulnak ki a saját határai – ez alapján illene a III. tartományba; ennek következtében nincs épkézláb identitása – ez viszont a II. tartomány jellemzője. Amint mondtam: az emberi psziché nem logikus. A rendszer alkotója az ilyen zavaros helyzetekben valami alapján döntést hoz, a rendszer tanulója pedig ezt a döntést tiszteletben tartja.

Ezt teszem most én, és erre kérem az Olvasót is.


 

„Egy lélek, két legény”


A nem egészen hatéves Róbert Gida és Micimackó között ez az összeolvadás természetes és adaptív, azaz a fejlődést szolgálja. Amikor az anyával való kezdeti tökéletes egység (az ún. szimbiózis) elkezd felbomlani, de az énhatárok még gyengék, a kisgyereknek szüksége van valamire (többnyire egy tárgyra), ami, ha nem is adja meg, de legalábbis reprezentálja számára az egzisztenciális biztonságot. Valamire, ami átmenetet képez közte és a vele egységet immár nem képező anyja között. Ezt nevezzük átmeneti tárgynak. Amikor aztán az énhatárok kialakulnak és megszilárdulnak, az átmeneti tárgy elveszíti a jelentőségét. A nagyobb kisgyerek is szereti a maciját, olykor szívesen alszik is vele, de mire iskoláskorba kerül, már nem okoz tragédiát, ha a maci nem megy vele az iskolába, hanem otthon várakozik rá.

Előfordul azonban, hogy az énhatárok kialakulása nem sikerül. A gyerek oly mértékben azonosulhat valamelyik (vagy mindkét) szülőjével, hogy valósággal összeolvad vele. Nem alakul ki saját én-azonossága; nincs – vagy legalábbis nem egyértelmű – a határ a két személy identitása között. Alkalmasint a terapeuta sem tudja eldönteni ilyenkor, hogy kivel is beszélget: a vele szemben ülő klienssel, avagy a kliens fejében csücsülő szülővel.

A „szülő” szó ebben az esetben metonímiának tekinthető, és pontosabb, ha szülő-figuráról beszélünk. Felnőtt kliens esetében ez nagyon gyakran a házastárs vagy partner, de lehet a (többnyire idősebb) testvér, illetve valamilyen más tekintélyszemély: tanár, edző, jó barát stb.

Akinek Em sémája van, az valahol elakadt a felnőtté válás útján. A másik személlyel való összeolvadtság mindig együtt jár bizonyos fokú éretlenséggel (innen a séma neve). Ugyanakkor fontos szem előtt tartani, hogy lehet valaki úgyis nagyra nőtt gyerek, hogy nincs szó összeolvadtságról: az éretlenség önállóan is megjelenhet, pontosabban más sémával összefüggésben. Ilyen pl. a Kóros másokra irányultság sématartomány Behódolás sémája (lásd később).

 

„Mondd, mit hiszesz...?”


Mi jár annak a fejében, aki össze van olvadva egy másik emberrel – akár valamelyik szülőjével, akár a partnerével vagy bárki mással? A frappáns válasz: a másik ember. Bár valamennyien hordozunk magunkban sorskönyvi üzeneteket – sőt a tranzakcióanalízis (TA) megalapítója, Eric Berne egyenesen így fogalmaz: „Ha hangokat hallasz a fejedben, akkor valószínűleg normális vagy” –, de azért, Horatiusszal szólván, „est modus in rebus”, azaz mindennek megvan a maga mértéke.

Az Összeolvadás–éretlenség sémával rendelkező személy fejében a szülő-figura nem csupán gyakori vendég, hanem jószerével állandó lakcímmel van oda bejelentkezve. Mély meggyőződése, hogy nem tudna érzelmileg létezni a másik folyamatos támogatása nélkül. Olyan szorosnak érzi a köteléket, mintha ők ketten egy személy volnának. Elképzelhető, hogy azt hiszi, belelát a másik gondolataiba, kérdés nélkül kitalálja annak kérését. Amikor fölmerül annak lehetősége, hogy határokat állítson kettejük között, azt kifejezetten rossz ötletnek tartja, és ha – alkalmasint a terápia hatására – mégis elindul az önállósodás folyamata, akkor mély bűntudatot érez.

Szélsőséges esetben az illető nem tudja, ki is ő valójában; megeshet, hogy kételkedik saját létezésében. Az identitás hiánya üresség érzéssel járhat; azt élheti meg, hogy irány nélkül sodródik a világban. És bár az említett bűntudat miatt a határok állítása szóba se jön nála, az összeolvadtság nyomasztja, fojtogatja.

FIGYELEM!

A most tárgyalt séma bizonyos hasonlóságot mutat a II. sématartomány egy másik sémájával, a Dependencia–inkompetenciával. Mindkét séma túlzott fontosságot tulajdonít egy másik szmélynek. A kettő azonban nem tévesztendő össze egymással. A Di alaphiedelmét így lehet megfogalmazni: „Nem vagyok képes boldogulni hétköznapi feladatokkal; rászorulok a másik állandó támogatására.” Ezzel szemben az Em alapgondolata: „Annyira összefolyik az én életem és a másik élete, hogy jóformán nem is tudom egy-egy gondolatról, érzésről, hogy kié valójában.”


Most pedig szokás szerint lássuk, milyen önkárosító viselkedésekre vezethet a séma annak függvényében, hogy az egyén a három maladaptív megküzdési stílus melyikét választja!

 

Három út


A Összeolvadás–éretlenség sémáját elfogadó ember életét gyakorlatilag a másik személyen (szülő, partner stb.) keresztül éli. Mindent elmond neki, és elvárja ennek viszonzását. Eközben – értelemszerűen – nem fejlődik ki saját identitása, az adottságai, a tehetsége. Nincsenek egyéni preferenciái, nem követi természetes hajlamait. Kritika nélkül szajkózza a másik véleményét, gondolatait, szolgaian követi annak világnézetét, értékrendjét, ízlését. Önálló, a szülő-figurától eltérő gondolata, érzése, viselkedése nincs; ha ilyesmi véletlenül mégis felüti a fejét az életében, akkor azonnali hatállyal el is nyomja.

Láttuk, hogy a séma a szülővel való túl szoros kapcsolat során alakul ki. Ugyanakkor, ha már kialakult és megszilárdult, könnyen megtörténhet, hogy az összeolvadás iránti szükséglet tárgyat változtat: noha sikerül elszakadni a szülőtől, valaki annak helyére lép. Ez többnyire a párkapcsolaton belül történik meg, de végső soron szülőpótlékká válhat bárki fontos és erős személy – akár egy karizmatikus vallási vagy politikai vezető is –, akinek a gondolatait, szavajárását, viselkedését utánozhatja.

A séma elkerülője igyekszik független maradni. Általában kerüli az intimitást, de főleg azok társaságát, akik az egyéniséget szorgalmazzák.

A túlkompenzáló ezzel szemben próbál úgy tenni, mintha ő lenne az autonómia mintaképe. Ennek jegyében mindent elkövet, hogy gondolkodásában, életvitelében ellenkezővé váljon a jelentős személyekkel. Persze a kígyó itt is a saját farkába harap, hiszen ezen igyekezetében élete origója továbbra is ugyanaz, ami volt: a másik személy gondolkodása, életvitele. Nem először (és nem utoljára) állapítjuk meg: a túlkompenzáló viselkedés pontosan ugyanúgy a séma fenntartását és megerősítését szolgálja, mint az elfogadás.

 

Az önállóság felé


A összeolvadt és éretlen klienssel való terápiás cél kézenfekvő: abban kell őt segíteni, hogy képes legyen az önállóságra, és gyerekkori elakadását meghaladva érett felnőtté váljon, akinek vannak saját gondolatai, vágyai, érzései, preferenciái, ízlése, szokásai – egyszóval saját élete és identitása.

A terapeuta ennek érdekében úgy szabályozza a terápiás kapcsolatot, hogy az se túl szoros, se túl távoli ne legyen. A túl szoros kapcsolat ugyanis az összeolvadást erősítené: megeshet, hogy a kliens a terapeutát lépteti a szülő-figura szerepébe. A túl nagy távolság ellenben azt eredményezheti, hogy a kliens elszakítottnak érzi magát (főleg ha az Em mellett van Elhagyatottság–instabilitás vagy Érzelmi depriváció) sémája is), és nem lesz motivált a változásra. A terapeuta tehát – akárcsak a Dependencia–inkompetenciá séma kezelése esetén – kezdetben enged bizonyos fokú összeolvadást, de aztán a kliens leválását, önállósodását szorgalmazza.

Az érdemi munka a fejben, a hiedelmek átírásával kezdődik. A kognitív munka során a kliensnek be kell látnia, hogy a szülő-figurával való összeolvadtság konkrét hátrányokkal jár számára, és el kell jutnia oda, hogy a saját identitást és az önálló életet kívánatosabbnak lássa. A belátás egyik eszköze lehet, ha tételes listát készít a szülő-figurához hasonló, illetve a tőle eltérő tulajdonságokról, felismerve, hogy egyáltalán vannak tőle eltérő tulajdonságai, azaz nem azonos a másik emberrel.

Az élmény-alapú technikák mind a múlt feldolgozásában, mind a jövő kialakításában fontos szerepet játszanak. A terapeuta irányítása mellett a kliens például elképzelhet egy gyerekkori helyzetet, amelyben elkülönül a szülő-figurától: a szokásos automatikus egyetértés helyett kifejezi vele szemben saját gondolatát, véleményét, érzését. Ami a jövőt illeti: imaginációban megélheti, hogy határokat szab a másik felé: visszautasítja, hogy intim információkat áruljon el neki saját magáról, vagy hogy több időt töltsön vele.

Ezek nem könnyű feladatok. Megeshet, hogy a kliens első nekifutásra nem is boldogul velük. Ez esetben a terapeutára hárul a feladat, hogy – akár belépve a kliens imaginációjába, akár szerepjátékban – előjátssza a kliens számára az Egészséges Felnőtt viselkedését, ily módon új, adaptív mintákat tanítva a régiek helyett. Ez a fajta terápiás intervenció az ún. korlátozott szülői újragondoskodás része.

 

Elmélet – és gyakorlat


Azt mondtuk, a terápiás munka a fejben kezdődik. Ha azonban ott is végződik, akkor a meggyengített séma hamarosan új erőre kap. Az átírt hiedelmeket, az imaginációs feladatokban kialakított új viselkedésmintákat mielőbb át kell ültetni a gyakorlatba.

A viselkedésterápiás technikák közé tartozik, hogy a kliens házi feladatként listát készít a számára élvezetes élményekről, tevékenységekről. Ebbe beletatozhat a kedvenc zenék, filmek, könyvek, ételek összegyűjtése. Mindezt könnyebb mondani, mint megtenni: megeshet, hogy az első próbálkozások tökéletes kudarccal járnak, mert a séma egész egyszerűen megakadályozza a klienst abban, hogy felismerje, mit is szeret valójában. Előfordulhat, hogy a következő órán, a lista átnézése közben kiderül, hogy annak minden eleme valójában az anya (apa, házastárs, barát stb.) világát reprezentálja: a kliens öntudatlanul is az ő kedvenc könyveit, filmjeit, kirándulóhelyeit stb. gyűjtötte csokorba. Az ilyen lista a kliens számára a séma bizonyítékául szolgálhat (ha esetleg addig nem látta volna be); a házi feladat megismétlése viszont már a gyógyulás eszköze lehet.

Egy másik listát is érdemes elkészíteni: a kliens számára fontos személyek vonzó és taszító tulajdonságainak gyűjteményét. Utóbbiakat azért, hogy megsegítse fent említett kognitív munkát: annak belátását, hogy a másikkal való azonosulás nem tekinthető maradéktalanul előnyösnek.

Mivel a korai maladaptív sémák a személyiség tartós mintázatát alkotják, gyógyításuk nem ritkán azzal jár, hogy – túl a hétköznapi változtatásokon – a kliensnek radikális döntéseket kell hoznia életében. Ez olykor a baráti kör teljes újraszervezését jelenti, máskor a párkapcsolatból való kilépést – akár több év vagy évtized után. Mint minden sémára, úgy az Összeolvadás–éretlenségre is igaz, hogy az egészség és elégedett élet útja csak az lehet, ha a kliens olyan partnert és barátokat választ magának, akik nem erősítik meg a korábbi, önpusztító mintáit, hanem segítik alapvető érzelmi szükségletei kielégülését, és elismerik, sőt támogatják függetlenségét, identitását, autonómiáját.




Ha tetszett, amit olvastál, ne sajnálj tőlem egy lájkot! :-)
Ha úgy gondolod, másnak is hasznára válna, ne habozz megosztani vele!

Ha úgy tapasztalod, valami nem stimmel veled: Gyere hozzám terápiába!


» 14 komment «




Címkék: modell eric berne rendszer határ autonómia szimbiózis szükséglet énhatár viselkedésterápia imagináció sématerápia átmeneti tárgy TA sorskönyvi üzenet Micimackó Horatius korlátozott szülői újragondoskodás Károsodott autonómia és teljesítőképesség Károsodott határok elhagyatottság-instabilitás Érzelmi depriváció Dependencia-inkompetencia Összeolvasás-éretlenség Egészséges Felnőtt

A bejegyzés trackback címe:

https://sorskonyvnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr626651013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2014.08.31. 04:04:15

Szakmai kérdés következik: honnan tudod megmondani, hogy egy kliens kötődési vágya mögött ez a séma áll, vagy pedig arról van szó, hogy a terápiában kapott összeolvadás-élmény igazából elemi feltétele volna egy Ab-sémából való gyógyulásnak?
A konkrétabb és gyakorlatibb momentum az volna, hogy miből lehet megmondani, hogy szakmailag itt és most jó kör lesz-e az erősen kötődni/összeolvadni vágyó kliens leválását, önállósodását szorgalmazni?

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2014.08.31. 09:48:39

@Felicitasz: Megmondani az eset egészéből lehet; jobb esetben a konceptualizálás fázisára többé-kevésbé tudható, hogy mely sémákkal van dolgunk.

A leválasztás azonban minden terápiának a(z egyik) végső célja, legyn szó Ab-ről, Ed-ről, Di-ről, Em-ről vagy bármi másról. Lépésenként történik, fokozatosan ellenőrizve a kliens teherbírását, ami nyilván az Ab esetében a legneccesebb ügy.

Az Ab-s cikkből idézek:

"Másodszor: a terapeuta abban segít, hogy a kliens megtanuljon belső képet kialakítani róla. Azt a belső képet, amelyet alkalmasint annak idején nem alakított ki az anyjáról. Ez azt jelenti, hogy a kliens fokozatosan felépíti magában annak tudatát, hogy a terapeuta akkor is van, amikor épp nincs jelen. Akkor is, amikor vége a foglalkozásnak; akkor is, amikor egy hétig kell várni a következő találkozásra; mi több: akkor is, amikor szabadság vagy más ok miatt több hét is kimarad a közös munkából. Az az erőforrás tehát, amit a terapeuta személye jelent, egy idő után belsővé válik.

Harmadszor: a terapeuta segít abban, hogy a kliens ezt az új képességét „odakint” – azaz a terápián kívüli világban – is kamatoztatni tudja. A cél ugyanis nem egy függő viszony, amelyben a terapeuta egyszer s mindenkorra a kliens anyukája lesz; ellenkezőleg: olyan személyiség kialakításán munkálkodnak együtt, amely önmagában is képes a stabilitásra, és ennek révén képes stabil kapcsolatok kialakítására és fenntartására."

Ez így válasz? :)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2014.09.01. 14:54:16

@Birtalan Balazs: Köszi (igen, igazából már rögtön az első mondat válasz), és majd még jövök további részletekről okvetetlenkedni.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2014.09.03. 19:30:04

@Birtalan Balazs: Köszi :)
Lepároltam szavakká a gondolataimat, íme a továbbiak:

Az egész második bekezdést problémásnak tartom (a fenti válasz-kommented második bek.), és kulcsmomentumként belekötnék a leválASZTás szóba, hogy aztán innen kibontsam.
Teljesen világos, hogy a terápia célja egy önálló kliens, de ha az elméletnek hinni lehet, akkor ez spontán folyamat kéne hogy legyen. Vagyis, ahogy én eddig értelmeztem a szerzőket, ameddig a klienst leválASZTani kell, addig valamit nem csináltunk meg amit pedig kellett volna, illetve valamire nem hagytunk időt, pedig még kéne rá. A "fokozatosan, teherbírásra ügyelve" és más tankönyvileg idézhető blabla (fel se merüljön, hogy "Neked" tulajdonítom a dolgot, ez egy teljesen általános felvetés, további kifejtések majd alább) az elmélet szemszögből nézve steril kimagyarázás, ha kockás vagyok, akkor a kegyetlenség ideologizálása szakmai szövegekkel, de mondjuk nem vagyok kockás, és visszatérnék oda, hogy csak erősen vitathatónak tartom. (De ha rosszul értelmezem a szerzőket vagy az elméletet, akkor itt az alkalom, hogy erre rávilágíts.)

A TA ráadásul már eleve egy normálisabb terápiás rendszer mint az általam eddig megismert lényegében bármelyik másik - ezzel a véleménnyel a Steiner-féle összefoglalóra gondolok a Scripts people live elejéről, amiben végre kimondódik, hogy a terápiák többsége eleve "betegnek" tekinti a különféle problémákkal küzdő embereket, és ebből a definícióból következően "laikusnak" is, akik csak ne szóljanak bele a nagy fehér mágus dolgába, a terápiás folyamatot megérteni pedig főleg ne próbálják, mert az már önmagában egy tünet, ugye. Majd a nagy fehér mágus kezeli és aztán gyógyultan(?) elbocsátja(! - és még jó ha nem "hazaengedi") őket. A TA ennek az egész paradigmának hátat fordít, ami szerintem azonnal és kapásból ünneplendő, ugyanakkor a részletkérdésekbe néha visszaszivárognak az orvosi szemlélet kifejezései, és időnként TA-szakirodalomban is olvasok olyasmiket amiknek nem nagyon örülök.

Summa summarum, én a TA-n keresztül tanultam meg (végül valahol egész máshol), hogy a kliens elvileg magától leválik, minden "-asztás" nélkül, amikor helyrejöttek benne és körülötte a dolgok. És akkor innen vissza a poszthoz: hogy ez a leválás mennyiben terápiás CÉL és mennyiben lesz csak sima melléktermék, ezt, ha jól értem az első válaszodat, rögtön akkor meg lehet tudni, amikor kb. kiderül, hogy milyen sémákkal dolgozunk. És akkor megvan, hogy bizonyos sémák erről szólnak, hogy internalizálni "kell" a terapeutát és aztán úgy lesz jó, más sémák meg arról, hogy a terapeutával kell megtanulni az énhatár fogalmát és felépítésének módját, ismét más sémák meg tök másról szólnak, és a végén csak úgy egyszerűen lesz "fölösleges" a terapeuta személye ebben a szerepében.

Még arra azért külön rákérdeznék, hogy a terapeuta szemszögéből (és konceptualizálási fázisra kiderülő "dolgokból") pntosan mik azok, amik leginkább kirajzolják az Ab és a posztban tárgyaltak közti különbséget? Vagyis: nem tágítok, és tulajdonképpen csak megismétlem az első kérdést, HONNAN TUDOD (de tényleg konkrétan honnan), hogy mikor melyik?

Idézhetsz nyugodtan tankönyvet, vagy küldhetsz linket, vagy írhatsz kilométeres kommentet, bánomisén ;) , lényeg, hogy ha van egy tételes lista "a terápia korai szakaszának főbb hasonlóságai és legfontosabb különbségei az Ab és az Em sémák esetén" címmel, akkor érdeklődve olvasnám, vagy ha nincs, akkor írd meg te, és akkor is érdeklődve olvasnám.

(Ja, és tegnapra ;))

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2014.09.03. 20:45:35

@Felicitasz: Hát, csalódást fogok okozni. :D Nincs ilyen tételes lista, mi több, meg sem fogom írni. Idő híján elsősorban, de azt gondolom, a verbalizálható tudásom is kevés ehhez. Itt fontosnak tartom a "verbalizálható" szót. Lehetséges, hogy tizenhúsz év múlva olyan rutinra teszek szert, hogy simán bevállaljak egy ilyen "differenciáldiagnosztikát", de ma ehhez kevásnek érzem magam, még akkor is, ha a gyakorlatban képes vagyok - legalábbis ezzel a gondolattal hízelgek magamnak - felismerni a különbséget Ab és Em között.

Hasonló ez ahhoz, hogy ha találkozom egy ún. "jól funkcionáló" borderline-nal, ill. egy hisztrionikus jegyekkel bíró személlyel, feltehetőleg (egy idő után) aránylag jó eséllyel be tudom tippelni, melyik kórképpel van dolgom. Ezer és egy jegyből, gesztusból, szóból vagy elhallgatásból, ill. a saját reakcióimból. De hogy ezeket én RENCCERBE foglalva bemutassam - na, ehhez nem érzem magam elég felkészültnek, szakszerűnek, tárgyilagosnak.

Mondok egy példát. Egy képzésen hallottam valakitől, akinek hatalmas rutinja van, hogy jó differenciáldiagnosztikai eszköz borderline és hisztrionikusság között, ha megfigyeled, hogy miután elment a kliens, mi van benned. Ha azt éled meg, hogy a falnak dőlve lihegsz, és olyan érzésed van, mintha átgázolt volna rajtad egy elefántcsorda, akkor a kliens borderline. Ha nem, akkor - alkalmasint - ugyanazzal a kézzel fogható viselkedéssel hisztrionikus.

Na erre varrjon valaki gombot, és mondja ezt egzakt, tanítható elméletnek. Mégis, azt tudom mondani, immár saját tapasztalattal megerősítve, hogy a gyakorlatban működik. Ettől persze egy pszichopatológiában utazó teoretikus egy ilyen ismérvtől aszonnali hatállyal tökön szúrná magát.

Valami ilyesmi van a sémákkal is. Van egyrészt a vonatkozó kérdőívek objektív eredménye, ami az összkép egészét tekintve, mondjuk így, kedves ötlet. És van a sok-sok beszélgetés, amiből egy idő után "szagról" le lehet venni, hogy hol is mozgunk: az I. vagy a II. sématartományban? Milyen szükségletét nem tudja kielégíteni a kliens a hétköznapokban: azt, hogy biztonságosan kötődjön, vagy azt, hogy önmaga legyen és kompetensen vigye az életét? Az egyik Ab, a másik Em (már ha ebből a kettőből kell választani). De hogy ezt a "szaglást" voltaképpen mi alkotja, milyen válaszok, hány csepp könny, a beszélgetés mekkora szünetei, hány elfelejtett vagy épp dafke el nem készített házi feladat - hát én ezt nem tudom értelmes és hihető módon elmondani, átadni. Ha tehát valaki azt mondja nekem, hogy a "szaglásom" félrevisz, hogy hamis eredményt ad, nemt udok vele érdemben vitába szállni. Lehet, hogy igaza van.

---

Leválás/leválasztás.

Először is a sématerápiába ugyanazért szerettem bele, mint előtte a kognitívbe, előtte pedig a TA-ba: hogy a Nagy Fehér Mágust kidobja a halál faszára, ahol szerintem a helye van. Bármelyik modellhez nyúljak a magam gyakorlatában, akár a KIP-hez is, nekem alapelvem, hogy a klienst teljes mértékben partnernek tekintem, a kezemben nincs egyetlen "titkos lap" sem. A kliens az egész folyamat egészébe beleláthat, sőt elvárom tőle, hogy belelásson. Mi több, ha nem akar belenézni (mondván, hogy ő azért fizet, hogy én végezzem el a munkát), akkor a dolog nem fog menni: részemről beugró a terápiás együttműködséhez mindkét fél teljes felelősségvállalása.

Nyilván van olyan dolog, amit nem mondok el a kliensemnek, de nem azért, mert "szakmai titok" lenne, hanem mert A) nem tartozik rá, mivel a magánügyem; B) úgy látom, hogy ha elmondanám neki az adott dolgot, azzal megterhelném. De ez nem valami terápiás specialitás: mivel úgy gondolom, felelősek vagyunk a kommunikációnkért és a kapcsolatainkért, azt is meggondolom, hogy egy barátommal mikor, mit és mennyit osztok meg. Az e téren mutatott tudatosság - meggyőződésem szerint - nem kell, hogy a nyílt kommunikáció és az őszinteség rovására menjen.

A leválás vagy leválasztás kérdése - az én fogalmaim szerint - csak játék a szavakkal. Ugyanannak a folyamatnak a két nézőpontjáról beszélünk. A különbség az, hogy a terápiás munkában való közös és azonos mértékű felelősségvállalásban a felelősségvállalás JELLEGE értelemszerűen különböző. A szerepek nem felcserélhetőek, elvégre egy segítő-segített, szolgáltató-szolgálatot igénybe vevő formációról van szó. A folyamat két tagja mással-mással száll ve a közösbe. Az egyik fél feladata, hogy teljes őszinteséggel és önfeledtséggel nyíljon meg. A másik, hogy ezt teljes nyitottsággal és tudása legjavával fogadja és reagáljon rá.

Ezek különböző szerepek. A kliensnél se hátrány, ha feljeszti a pszichológiai tudását, és a terapeutánál is jó, ha önfeledten tud jelen lenni. Mégis, a két attitűd nem felcserélhető. Ahogy a KIP-nél mondjuk: miközben a terapeuta a kép minden részletében jelen van, és elkötelezetten kíséri ebben a világban a klienst, közben "egyik lábával a realitásban horgonyoz". Ez a dolga. Enélkül nem működik, enélkül felelőtlenség.

A terápiás folyamattal ugyanez a helyzet.

(Folyt. köv.)

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2014.09.03. 21:04:45

(Folyt.)

A klienstől nem várható el, hogy a terápia kezdetén tisztában legyen olyan fogalmakkal, mint "terápiás keretek", "szerződés" stb. A terapeutától igen. A kliens, ha akarja, számon tarthatja, hány ülés volt eddig, milyen módszerekkel dolgoztak, hol tartanak egy-egy folyamatban,milyen áttétek és viszontáttétek tematizálódtak eddig. A terapeuta részéről ez kötelesség. A kliens, ha épp akarja, szem előtt tarthatja, hogy a terapeutával való kapcsolata "mintha-kapcsolat", és egyszer óhatatlanul véget kell érnie. De ha akarja, ezt el is engedheti, és belefeledkezhet a pillanatba. Mint az utas, aki szunyókál pár percet az anyósülésen. A terapeuta nem engedheti ezt meg magának. Neki az a dolga, hogy határozottan fogja a kormányt. Nem ő diktálja az úticélt, nem ő határozza meg egyszemélyben az útvonalat, nem az ő kizárólagos feladata, hogy döntsön a tempóról - de a vezetés feladata nem megosztható. Ha a terapeuta nincs tisztában azzal, honna indultak együtt, hol tartanak, mit is csinálnak valójában és merre tartanak - akkor a folyamat csúnya véget érhet.

A konfrontáció része a terápiás működésnek. És bármi, ami a kliens éltében diszfunkcionális, az előbb-utóbb konfrontáció tárgya lehet, ill. kell, hogy legyen.

A terapeutához való kötődés milyensége és mennyisége LEHET diszfunkcionális. Ez esetben a terapeuta feladatai közé tartozik, hogy ezt felismerje, és ha kell, EZZEL konfrontálja a klienst. Hiszen nem az a dolga, hogy kiszolgálja a kliens patológiáját (vagy TA-val szólva: erősítse a sorskönyvét), hanem hogy segítsen neki a továbblépésben. Ott, ahol elakadt. Ha a szüleiről való leválásban, ott. Ha a gyereki elengedésében, ott. Ha egy gyászfolyamatban való megrekedésben vagy egy párkapcsolat elengedésében, vagy egy hiedelem szélnek eresztésében, akkor ott. Ha pedig az elakadás épp a terapeuta személyéhez kötődik, akkor meg amott. Nincs különbség.

A kliens számára a maga terápiája (elvileg) egyetlen. A terapeutának N+1-edik. A kliensnek nem dolga, hogy átlássa, értse, hogy néz ki egy terápia eleje, közepe, vége. Vele szemben nins szakmai elvárás. A terapeutának dolga, és vele szemben van szakmai elvárás. És mivel az egyes szakaszokban más-más feladat vár mindkét félre, fontos, hogy a terapeuta tudatosan legyen jelen ebben a folyamatban, felismerje az egyes szakaszokat, alkalmasint úgy, hogy időről időre teszteli, hol tartanak.

És - az én értékrendem szerint legalábbis - mindez nyílt kommunikációval. Nagy Fehér (vagy pláne Fekete) Mágusról szó nincs. A terápia befejezésének mikorja és hogyanja van, hogy része a változás folyamatának, van, hogy egyszerűen technikai kérdés - de minden esetben része a szerződésnek, minden kimondásra kerül ezzel kapcsolatban.

Nincs fölérendeltség, nincsenek titkos napok. Közös felelősség és eltérő feladatok - szerintem ez a kulcsa az egésznek.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2014.09.04. 00:25:41

@Birtalan Balazs: "Ezer és egy jegyből, gesztusból, szóból vagy elhallgatásból, ill. a saját reakcióimból. De hogy ezeket én RENCCERBE foglalva bemutassam - na, ehhez nem érzem magam elég felkészültnek, szakszerűnek, tárgyilagosnak."

Minden további nélkül elfogadom válasznak. Igazából egy teljesen efféle választ vártam, ahhoz hasonló konkretizálással mint amit a példádban az évtizedes praxis rutinjából az az illető lepárolt magának. Érdekelnek a hasonló tapasztalataid. Amint verbalizálhatók lesznek, rögtön azonnal. :)

"A kliens, ha épp akarja, szem előtt tarthatja, hogy a terapeutával való kapcsolata "mintha-kapcsolat", és egyszer óhatatlanul véget kell érnie. De ha akarja, ezt el is engedheti, és belefeledkezhet a pillanatba. "

Ez gyönyörűséges. Mást nem is mondok, mert elrontom.

"A terapeutához való kötődés milyensége és mennyisége LEHET diszfunkcionális. Ez esetben a terapeuta feladatai közé tartozik, hogy ezt felismerje, és ha kell, EZZEL konfrontálja a klienst."

Kiváló felvetés, kicsit zavarba is jöttem és nem is értem, hogy hogy maradt ki nekem - ennek fényében újraolvasom az egész eddigit, köszi szépen. Meg nyilván az összes egyebet is amivel körítetted.

A Mágus "hovavalóságát" ugyanúgy gondoljuk :D

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2014.09.04. 07:29:08

@Felicitasz: Akkor jól értelek, ugye, látod értelmét, hogy összelapátoltam ezt a kommentműfajhoz képest botrányos menyiségű betűhalmazt? ;) Azaz kaptál választ?

numda · https://giuliotortenesze.wordpress.com 2014.09.07. 19:10:07

Amikor ilyen írásokat olvasok, első kérdésem mindig az, ki, vagy mi garantálja a terapeuta mentális egészségét?

Ennél a konkrét (kötődési) problémakörnél pedig azt, hogy az ilyen kötődést feltétlenül meg kell-e szüntetni?

Csak mert a pszichológia azt mondja, hogy ez nem jó dolog?

Nagyon kevés pszichológus van, és nagyon sok mély kötődésben élő ember, én még a kutyáimmal is egy falka vagyok.:-)

Ha pár napig nem látom, érzem, szagolom őket, akkor az fáj. Mint a kesztyű ujjai. (Izmael.)

Arra célzok, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a maximálisan levált, tök önálló felnőtt állapot az igazi, ezt mindössze pár tízezer pszichológus állítja, és így tesznek szert klientúrára.

Miután a mai "civilizált" világ szinte minden eleme kóros, és az eredeti emberi alaptermészettel durván ellentétes, nem biztos, hogy az a jó, ha e klisébe belegyömöszöljük az attól eltérőket.

(Beyond Civilization.)

A dolog azért fontos, mert a klasszifikáció önmagában túl bonyolult, és felesleges.

Amúgy én nagyon könnyen tanulok nyelveket, de szabályok nélkül, úgy, ahogyan egy dalt tanulok. És ez már 60 éve így megy.

Nem biztos, hogy mindenkit kezelni kell, aki eltér az átlagtól, vagy a többségtől.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2014.09.08. 14:30:53

@giulio_vecchio: "Nem biztos, hogy mindenkit kezelni kell, aki eltér az átlagtól, vagy a többségtől."

Maximálisan egyetértek, és ha megnézed a blogom szellemiségét, akkor ezt az egyetértést látni is fogod. Ajánlom figyelmedbe pl. a sorskonyvnelkul.blog.hu/2012/10/23/normalis_437 címen írt cikket ezzel kapcsolatban.

Ami a kötődést illeti: soha, sehol nem írtam azt, hogy "a kötődést" meg kell szüntetni. Ellenkezőleg. Ha elolvatad a sémákkal kapcsolatos sorozat korábbi darabjait is, láthatod, hogy a biztonságos kötődésre való képességet ez a modell alapvető emberi szükségletnek tartja. Az Em séma nem azt jelenti, hogy valaki "kötődik a másikhoz", hanem hogy a kötődés mértéke életképtelenné teszi őt.

Ha felidézed a My Ishmael gondolatmenetét, akkor pont azt fogod ott találni, hogy a törzsi nevelés alkalmassá teszi az egyént arra, hogy individuumként életben maradjon, akkor is, ha történetesen egy pillanat alatt eltűnik mellőle a törzs egésze. Ez nemcsak a technikai készségek elsajátítását jelenti, hanem megfelelő érettséget is. - Az Em séma per definitionem olyan belső állapotot takar, amely állapot alkalmatlanná teszi az egyént, hogy kompetensen tudja tenni, amit egyébként szeretne. És itt nem a mások piramisának építésére való alkalmasság a kérdés (ugye értjük egymást?), hanem egyáltalán, az életben való boldogulás képessége.

Annak meg semmi köze Kultúra Anya altatódalához.

Ádám Cz 2014.09.13. 17:21:10

A terapeuta mentális egészségét nagyjából semmi sem garantálja.
Ha a kliensnek mázlija van, akkor a terapeuta egyrészt önállóan is elég jól funkcionál ahhoz, hogy ne okozzon neki kárt, másrészt pedig szorgosan jár szupervízióba ésvagy terápiába, ahol egy másik, remélhetőleg önállóan elég jól funkcionáló terapeuta segít neki abban, hogy egyedi problémákkal megbirkózzon.

Ami az egészséget mint olyat illeti:
szerintem ez egy civilizációs ötlet. Úgy értem, ha belegondolunk, adott egy biopszichoszociális izé (v.ö. ember), amely különféle környezeti és belső hatásokra különféle állapotba kerül. Ezekből egy halmazt elkeríteni és elnevezni "Egészségnek", a maradékot meg elnevezni "Betegségnek" számomra kb. párhuzamos a Jó és Rossz Tudásával.
Ez nyilván nem azt jelenti, hogy ugyanannyira örüljünk egy Crohn-betegségnek/egy paranoid szchizofréniának, meg egy tünet- és szenvedésmentes állapotnak, de összességében én mind a háromra úgy tekintek, mint egy adott szisztéma egyenrangú (noha nem egyenlő) állapotaira. Egyenrangú - mert a rendszerből magából következik mind a három, megfelelő feltételek teljesülése esetén persze.

(Ha már kvinnkedünk, legyen kövér. :P :) )

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2014.09.14. 17:10:52

@Ádám Cz: " Ezekből egy halmazt elkeríteni és elnevezni "Egészségnek", a maradékot meg elnevezni "Betegségnek" számomra kb. párhuzamos a Jó és Rossz Tudásával."

Claude Steiner ezt ugyanígy gondolja, és én nagyon lájkolom az ő munkásságát. Is.

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2014.12.28. 21:08:09

@giulio_vecchio: Bocs, de van kemencéd?
Ha mindenből ekkora terjedelmes szómenést csinálnák, hová jutna a világ?
Én ezt szoktam elküldeni az okoskodóknak, max. melléírom: Döntöttél már életedben? index.indavideo.hu/video/60_eves_a_MAVIR
Üdv és buék!