Sorskönyv nélkül

Legkésőbb hatéves korodra, mint mindenki más, te is megírtad további életed forgatókönyvét.

Felnőttként két lehetőséged van. Életedet vagy e gyerekkorban kialakított szabásminta, az ún. SORSKÖNYV alakítja tudattalanul – vagy te magad alakítod, tudatosan.

Mit szólnál, ha egy hatéves gyerek akarná kormányozni az autódat? És ha az életedet?


>>> TERÁPIA <<<

Birtalan Balázs

© Birtalan Balázs, 2010
A Sorskönyv nélkül blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.


> Sématerápia-cikkek <



A kötet ide kattintva megrendelhető!

Mivel nincs élet a Facebookon kívül...

Címkék

adaptív (5) aids (3) alkalmazkodó gyermek (9) álom (10) antiszemitizmus (4) anya (3) archetípus (4) átmeneti tárgy (3) átváltás (3) automatikus gondolat (8) autonómia (28) betegség (6) Bizalmatlanság-abúzus (3) blog (10) Boldizsár Ildikó (6) Büntető készenlét (3) change history (3) Címkék (3) Csökkentértékűség-szégyen (8) depresszió (5) diagnózis (4) diszfunkcionális (5) diszfunkcionális attitűd (3) drámaháromszög (5) driver (6) dumbledore (3) élet (5) elfogadás (10) elfojtás (3) elhagyatottság-instabilitás (3) elhárító mechanizmus (3) elkerülés (6) ellenparancs (4) ellensorsköny (4) ellensorskönyv (3) ellentétes sorskönyv (9) előadás (10) Elszakítottság és elutasítottság (5) EMK (17) emk (33) emlékezés (4) empátia (16) empatikus konfrontáció (4) énállapot (9) engedély (3) erickson (8) eric berne (14) erőforrás (8) erőszakmentesség (6) értelmezés (3) érzelem (7) Érzelmi depriváció (3) érzés (11) evolúció (3) Facebook (5) fejlődéslélektan (3) felelősség (4) Felnőtt (3) felnőtt (15) félreismerés (4) félreismerési mátrix (3) film (3) fóbia (3) franz anton mesmer (3) freud (9) Freud (3) freudi elszólás (3) gátló parancs (16) Gestalt (3) gumikötél (5) gyász (3) gyenge pont (4) Gyermeki (4) gyermeki (7) halál (12) harmadfokú (3) Harry Potter (4) harry potter (20) hiedelem (18) hiedelemrendszer (4) hipnózis (30) hiv (3) homoszexuális (3) horog (4) humor (29) indulatáttétel (5) intimitás (6) irányító szabályozó szülői (8) itt és most (3) Járó Katalin (3) játék (3) játszma (17) József Attila (4) jung (4) kapcsolat (3) Károsodott autonómia és teljesítőképesség (5) Károsodott határok (6) katarzis (3) kérés (8) keresztezett tranzakció (5) kiegészítő tranzakció (3) kip (9) kísérlet (4) kognitív (9) kognitív disszonancia (4) kognitív terápia (25) kognitív torzítás (14) kognitív torzítások (3) kommunikáció (18) kommunikációs hibák (3) Könyörtelen mércék - hiperkritikusság (3) korai döntés (6) korai maladaptív séma (7) korlátozott szülői újragondoskodás (6) lázadó gyermeki (5) maladaptív (6) maladaptív séma (12) marshall b. rosenberg (10) másodlagos strukturális modell (5) megfigyelés (9) megküzdési stílus (3) mérő lászló (3) mese (8) meseterápia (7) mészáros istván (5) Metamorphoses Meseterápiás Módszer (3) modell (5) módosult tudatállapot (11) munka (3) NAG (6) nag (6) nárcizmus (3) nem én írtam (8) nlp (18) NLP (3) nyereség (5) ok keret (4) ok kocka (3) ok vagyok ok vagy (12) öngyilkosság (5) önismeret (14) politika (3) pszichiátria (5) pszichoanalízis (15) pszichodráma (4) pszichológia (10) pszichopatológia (3) pszichoterápia (43) pszichózis (5) rák (9) regresszió (10) rejtett tranzakció (4) rejtő jenő (3) relaxáció (3) rendszer (3) sajátélmény (36) sakál (5) sakálnyelv (5) séma (6) sématartomány (9) sématerápia (24) sérülékenység-veszélyeztetettség (3) siker (3) sorskönyv (45) sorskönyvi üzenet (5) spontaneitás (3) szabad gyermek (6) szavazás (5) szegedi pszichológiai napok (8) szembesülés (3) személyiségzavar (3) szeretet (3) szex (4) szimbólum (7) szorongás (6) szükséglet (14) szülői (5) Szülői (3) szupervízió (3) ta (39) TA (30) tanácsadás (4) terápia (39) terápiás keretek (4) teszt (3) tranzakcióanalízis (3) tudatosság (4) tudattalan (13) tudomány (5) túlkompenzálás (7) tünet (4) újradöntés (13) ünnep (4) vakfolt (4) vallás (3) valóság (3) változás (13) vers (11) viselkedés (5) viselkedésterápia (7) Young (9) zsiráf (17) zsiráfnyelv (11) zsiráftánc (8) zsiráftánc tanfolyam (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

  • Ihletett: Az élet túl rövdi ahhoz hogy ne vitázzunk az interneten vadidegen emeberkel. Én amúgy sokszor vesz... (2019.10.30. 08:16) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • dissipation1969: @HoldViola: velünk van ő most is... (2019.07.05. 01:51) Szerelmi bánat
  • HoldViola: Drága Balázs, annyira hiányzol ebből a világból. :( (2018.11.11. 10:54) Szerelmi bánat
  • tipitii: Szia Balázs! Én még csak pár napja akadtam a blogodra a sémák miatt, vagyis inkább nekik köszönhe... (2018.05.06. 08:37) Sémák sűrűjében... – 1.
  • tesz-vesz: @közép dunántúli régió: nem. ezek a "versek" pocsékok. ha a kínrímes dadogós mondatok, szavak egym... (2017.10.14. 17:59) Kasszazárás
  • közép dunántúli régió: @tesz-vesz: remélem, azóta fejlődött a jellemed, és sikerült túllépned a szánalmas trollkodáson. M... (2017.09.24. 09:46) Kasszazárás
  • Dorkateo1: @Gregor Samsa: "mintha egy az agyunkban élősködő önálló élőlény lenne, akinek saját céljai vannak... (2017.06.12. 22:34) Sémák sűrűjében... – 2.
  • Adam Dosa: Hálás köszönetemet küldöm önnek ezekért az irásokért. Azt hiszem ateista vagyok, de most mégis úgy... (2016.10.17. 16:07) Restancia: a további 8 séma
  • Leo Festmények Szabó Eszter: Kácsándi Elvira? Ryke Geerd Hamer módszerével segít gyógyulni.. nem szimpi? (2016.06.14. 09:19) Balázs, a terapeuta elköszön
  • tesz-vesz: @Alensha: és nyugodtan használhatod a válaszgombot is, olyan gerinces (2016.06.06. 17:39) Kasszazárás
  • Utolsó 20
pagerank

Mit rontok el?

2014.10.04. 18:06 Birtalan Balazs


 

gol.JPGValamit nyilván, hiszen ha nem rontanám el a dolgokat, akkor egész biztos...

...hogy most makkegészséges lennék. Hogy ideális lenne a testsúlyom. Hogy sokkal jobban állnék anyagilag. Hogy frenetikus lenne a szexuális életem. Hogy a férjemmel / feleségemmel / gyerekeimmel / szüleimmel / főnökeimmel / beosztottaimmal való kapcsolat az erőszakmentes kommunikáció eleven példája volna. Hogy az önismeretemmel és a személyiségfejlődésemmel már rég a csillagos eget ostromolnám. Röviden: hogy egyszer s mindenkorra kiléptem volna a sorskönyvemből, és az összes korai maladaptív sémám nyom nélkül begyógyult volna.

Sajnos erről szó sincs. Valamit nyilván elrontok. Vagy mégsem?

 

A világ és nézete


Szeretünk úgy gondolni a terápiára, mint világnézetileg semleges terepre. Ez annyiban mindenképpen helytálló, hogy hatékony munkára csak akkor kerülhet sor, ha a terapeuta teljes nyitottsággal és empátiával áll a klienshez: a megjelenéséhez, a származásához, a (kimondott és ki nem mondott) gondolataihoz és érzéseihez, a hiedelemrendszeréhez – beleértve a komplett világnézetét.

Az empatikus megértés azonban korántsem jelent okvetlenül egyetértést – ezt többek között az Empatikusan megérteni a tömeggyilkost? című írásomban fejtegetem. Meggyőződésem, hogy önmagában az empátia nem elegendő a terápiás változáshoz; ahhoz az empátia és a konfrontáció egyaránt szükséges. Hogy a terapeuta e két, látszólag ellentétes attitűdjéből mikor melyiknek kell előtérbe kerülnie, illetve mikor milyen arányban kell keveredniük, azt számos tényező határozza meg – ebbe most nem megyek bele. Jelenleg csupán azt szeretném leszögezni: tisztában vagyok, hogy az alábbi gondolatmenet sokkal inkább konfrontatív, mint empatikus, márpedig a konfrontáció – műfajából adódóan – mindig fájdalmas. Következésképpen számítok arra, hogy olvasóim egy része kifejezetten kellemetlenül fogja érezni magát, más részük el sem jut a kellemetlenség érzéséig, hanem egy huszárvágással elintézi magában, hogy a szerző – mármint én – egy beszűkült barom.

Ezzel nem is szeretnék vitába szállni: kinek-kinek szíve joga, mind az, hogy ne értsen velem egyet, mind pedig az, hogy egyet nem értését címkézésbe öltöztesse. Ettől még megosztom, amit gondolok: nevezetesen, hogy léteznek olyan, a terápiás folyamatban felvetődő kérdések, amelyben a világnézeti semlegesség kényelmes álláspontja nem tartható, ugyanis a különböző világnézetek különböző válaszokhoz vezetnek. E kérdések egyik tipikus példája a jelen cikk címében olvasható: Mit rontok el?
  

Így indult... – sajátélmény


E gondolatmenet első morzsái akkor kezdtek összeállni a fejemben, amikor idén tavasszal egy esti séta során a párom és én egymást próbáltuk visszaráncigálni a kétségbeesés mocsarából. A márciusi kontroll során derült ki, hogy tavaly decemberben korai volt a betegségem fölött mondott rekviem. Azt írtam akkor:

Nem megy el könnyen – akkor sem, ha most, a kemoterápia végeztével minden kontroll-leletem negatív. Nem megy el, mert van még mondanivalója. Nem megy el mindaddig, amíg el nem mondott mindent, és én föl nem fogtam. És ha nem fogom föl, visszajön, hogy újra elmondja.

Visszajött – mert még nem mondott el mindent. Hogy a mondandójából mi újat fogtam föl tavasztól mostanáig, és miképpen igyekszem a megértést mélyíteni, illetve az életemben aprópénzre váltani, arról úgy gondolom, érdemes volna másokkal is megosztanom – de nem itt és most. Egyrészt még nem érzem magam felkészültnek arra, hogy e belső megéléseket mondatokká redukáljam, másrészt a jelen írás nem erről szól.

Azon az estén – amúgy hetekkel a pozitív kontroll után – a párom és én a tökéletes tanácstalanság tócsájában tapicskoltunk, és mivel tudtuk, hogy rengeteg dolgot változtattunk már meg az életünkben, nagyon szerettük volna tudni, hogy mi az, amit még mindig nem csinálunk jól.

Az alapdilemmát az okozza, hogy amikor a betegség ilyen fordulatot vesz, mint nálam, akkor a kimenetele teljesen bizonytalan. Van rá nagyon hatékony kezelés, és én részesülök is benne – csak hát a kezelésre minden ember egyedileg reagál, vagy épp nem reagál. Ennek folyománya, hogy a nálam diagnosztizált stádium alapján számos forgatókönyv számításba jöhet. Kezdve azzal, hogy a beteg néhány hét alatt leromlik és meghal, folytatva azzal, hogy a kezelés éveken, évtizedeken át eltart (tehát a kemoterápiára járás életmóddá válik), egész odáig, hogy egy aránylag rövid ideig tartó kezelést teljes, visszaesésmentes gyógyulás követ.

Egy párkapcsolat szervezésében és tervezésében nagyon nem mindegy, hogy melyik forgatókönyvvel számolunk. Csakhogy – és itt a bökkenő – a jövőbelátás képességével ez esetben nemhogy a beteg, de az orvos sem rendelkezik. Tippek, vágyak, remények és statisztikák kereszttüzében botorkálva kell eldönteni a holnaputánra való felkészülés során, hogy ma milyen életmód kialakítása az optimális – miközben arra sincs garancia, hogy lesz még holnap.

Kevesebb hús vagy semmi hús? És ez csak a vörös húsra vonatkozik vagy mindenfélére? Több zöldség vagy több zöldséglé? És melyik zöldségből mennyi? Kevesebb tejtermék vagy több tejtermék? Sok mozgás vagy sok pihenés? Próbálkozzak-e meg valami csodaszerrel, amiben ugyan nem hiszek, de amit oly sokan ajánlanak rettenetesen nagy jóindulattal? Altatóval aludjak, hogy pihentebben ébredjek, vagy anélkül, hogy kíméljem a májamat? Beszélgessünk sokat a betegségemről, mert így őszinte a kapcsolatunk, vagy lehetőleg kerüljük a témát, mert a negatív gondolatok csak megbetegítenek? Bevonjuk a barátokat, mert fontos a szociális háló, vagy ne vonjuk be, mert csak megijesztjük őket? Dolgozzak többet vagy ugyanannyit, hogy megéljem a teljes értékűségemet és a kompetenciámat (arról nem is beszélve, hogy jöhetnek még szűkösebb napok, például amikor nem tudok dolgozni), vagy vegyek vissza a munkából, hogy kíméljem magam és erősödjek? Tervezzük-e a nyaralást (amikor az se biztos, hogy megérem a nyarat), mert maga a tervezés is kikapcsol és feltölt, vagy hagyjuk a fenébe, mert a befizetett előleget elbukhatjuk, ha a kezelés úgy alakul, és a csalódás csak még rosszabb lesz mindkettőnknek? És ezer hasonló kérdés.

Hogy csinálják ezt mások? Mi a jó válasz ezekre a kérdésekre?

Gyötrődtünk.

És akkor egyszer csak beugrott: Honnan veszem, hogy egyáltalán van jó válasz?!

Innen már könnyű volt, mert ez a kérdés egy olyan rejtvényhez tartozik, amit régóta ismerek. 

 

Az apró betűs, helyes megfejtés


Ez a rejtvény nem másról szól, mint magáról a rejtvényről. A jól szerkesztett rejtvény – legyen szó képrejtvényről, keresztrejtvényről, sakkfeladványról, kvízről, klasszikus „melyikük a gyilkos?” krimiről vagy bármi egyébről – elgondolkodtat. Arra késztet, hogy mozgósítsuk tudásunk és képességeink legjavát. A töprengés során új és újabb megoldási lehetőségek tűnnek föl, de ezeket különböző okokból mind el kell vetnünk, mígnem megmarad egyetlen lehetséges válasz: a helyes megfejtés. És amikor hátralapozunk a rejtvényújságban, a megfejtések között, apró betűvel szedve pontosan azt látjuk viszont, amire a magunk erőfeszítésén keresztül eljutottunk. Elégedettség, megnyugvás érzése tölthet el minket: jól csináltuk. Felszabadult sóhajtással dőlhetünk hátra a fotelban, egy időre megélhetjük a kozmosszal való egységünket – aztán lapozunk egyet, és jöhet a következő rejtvény, meg a rákövetkező.

Így működik az élet: jól szerkesztett rejtvények sorozata. Ezt tanítják nekünk, erre nevelnek minket kiskorunktól fogva: ott van valahol a jó válasz, csak kitartónak kell lenni, meg kell keresni. Egyvalami nem merül csak föl: a jól szerkesztett rejtvényhez szükséges egy jó rejtvényszerkesztő. Anélkül nem megy. És itt jön be a világnézet kérdése.

Vannak, akik a világmindenséget – és benne az embert – a Nagy Szerkesztő tudatosan tervezett rejtvényének tekintik. Az ő világnézetük végső soron koherensnek mondható, legalábbis a tekintetben, hogy létezik-e apró betűs, helyes megfejtés. Szerintük létezik, sőt alkalmasint az „apró betűs” jelzőt még szó szerint is lehet venni, ha arra a meggyőződésre gondolunk, hogy az élet nagy kérdéseire adott válaszok ott rejlenek a szent iratokban: a Védákban, a Tórában, a Talmudban, a Bibliában, a Koránban, vagy épp a Mormon Könyvében.

Mások – és azt gondolom, a mi kultúránkban ez a többség – nem ilyen tudatosak. Az ő világnézetük egy ponton inkoherensnek bizonyul, ugyanis egyfelől nem hisznek a Nagy Szerkesztő létezésében, másfelől a Grál-lovagok állhatatosságával keresik az élet legkülönbözőbb szituációiban az apró betűs, helyes megfejtést. Holott ilyen megfejtés akkor és csak akkor létezhet, ha létezik a Nagy Szerkesztő.

Egészségügyi problémák... pszichés elakadások... erkölcsi dilemmák... kommunikációs helyzetek... politikai kérdések...

Függetlenül attól, mit gondolunk a Nagy Szerkesztő létéről, hétköznapjainkban szent meggyőződéssel valljuk, hogy mindezekre van jó válasz, csak kitartónak kell lenni, meg kell keresni. És ha ezt a jó választ nem találjuk – ha egészségügyi problémáink, pszichés elakadásaink, erkölcsi dilemmáink, kommunikációs helyzeteink, politikai kérdéseink tartósan megoldhatatlannak bizonyulnak – akkor önmagunkat vádoljuk azzal, hogy valamit nyilván elrontunk. Hiszen ha nem rontanánk el a dolgokat, akkor egész biztos, hogy... (Tessék visszamenni a cikk elejére.) 

 

A tudomány közbeszól, a pszichológia bekérdez


A tudomány közbeszól:

– Édes öregem, kezdd el megszokni, hogy mindeddig rosszul gondoltad: sem a világmindenség egésze, sem annak valamely részlete – beleértve az embert – nem tekinthető jól szerkesztett rejtvénynek. Mindegy, hogy vallásosként hiszel-e Istenben, ateistaként tagadod a létét, vagy épp agnosztikusként nem adsz választ a kérdésre: a világról szerzett ismereteink alapján csak azt mondhatjuk, hogy az egész hóbelevanc öntörvényűen, ok és cél nélkül létezik, működik és változik. Nincs „értelme” – azt csak mi vetítjük bele, mert könnyebb felfognunk valamit, ha értelmet látunk benne, mint ha véletlenszerűen egymásra dobált jelenségek halmazának tekintjük. (Próbáld csak ki, melyik karaktersort memorizálod könnyebben: csodacsigacsáp, avagy mfp#qS47tTzu%á – mindkettő ugyanolyan hosszú.)

Nincs értelem, nincs tudatos szerkesztés – ennélfogva nincsenek helyes megfejtések sem, amelyeknek elszánt munkával a nyomára lehet bukkanni.

A pszichológia bekérdez:

– Akkor tehát tök mindegy, mit csinálunk az életünkben?

És válaszol is:

– Egyáltalán nem. A tudomány annyit mond, hogy az ő szótárában nem szerepel „jó” és „rossz”, „helyes” és „helytelen”. Azonban a tudomány is beszél változásról, illetve a változáshoz való alkalmazkodásról. És noha életünknek „odafent” előre kódolt célja nincs, mi mégis tűzhetünk ki célt magunk elé: alkalmasint azt, hogy amíg élünk, igyekezzünk azt úgy csinálni, hogy mind önmagunk, mind a környezetünk elég jól érezze magát a bőrében. 

 

„Elég jó...”


De hát hogy kell elég jól érezni magunkat? Ez egy rejtvény, aminek van megfejtése, nem?

Nem. Az „elég jó” kitétel (amely a D. O. Winnicott angol pszichológus által megalkotott „elég jó anya” kifejezéséből került át a pszichológia általános szóhasználatába) nem azt jelenti, hogy „a legjobb” vagy hogy „tökéletes”. Az „elég jól” azt jelenti, hogy a célnak megteszi, és lehet, hogy lehetne másképp vagy jobban csinálni, de az már mindegy.

– Milyen mély a tenger? – kérdezi Mary Poppins egyik meséjében a fő-fő professzor, akit azzal bíztak meg, hogy sok elődje kudarca után megpróbáljon némi bölcsességet csöpögtetni a gazdag, jószívű, ám a tudományokhoz mit sem értő király kobakjába. A királyt azonban ekkorra már megtanította a maga bölcsességére az udvari bolondja, és ekként felel: – Ahhoz elég mély, a hogy a hajók járjanak rajta. – S mivel a professzor valóban bölcs, a tudományos precizitásúnak épp nem mondható választ minden további nélkül elfogadja.

A focipályán egy gólt nem lehet „tökéletesen” berúgni, csak „elég jól”. Ha bent van a labda, akkor a rúgás „elég jó” volt, akár szépen, akár csúnyán rúgták, és „elég jó” lett volna, ha másfél méterrel odébb vagy idébb megy – feltéve, hogy a kapufán belülre érkezik.

És ezzel a képpel mehetünk is tovább a gondolatmenetben: attól, hogy az élet nagy futballmeccsében elénk kerülő helyzetekre nem léteznek eleve adott, helyes megfejtések, rossz megoldásokról minden további nélkül beszélhetünk. Ha a labda nem talál a kapuba, akkor lehetett akármilyen szép a lövés, az nem gól. Akkor a rúgás nem volt „elég jó”.

Az evolúció során különféle szaporodási stratégiák alakultak ki és maradtak fenn. Egyes állatok tavasszal szaporodnak, mások az év során bármikor; vannak monogám és vannak poligám fajok; van olyan faj, amely egy utódot szül, van, amelyik egy tucatot, stb. Azt, hogy e stratégiák mindegyike „elég jó” ahhoz, hogy az adott faj fennmaradjon, kétségbevonhatatlanul bizonyítja minden fennmaradt faj – épp a fennmaradása tényével. Ha azonban feltételezzük, hogy a véletlen mutációk következtében valaha kialakult egy olyan faj, amelynek a szaporodási stratégiája az volt, hogy nem szaporodik, akkor erre a megoldásra azt kell mondanunk, hogy „nem elég jó”. Ezt pedig az a tény bizonyítja, hogy ha volt is egykor ilyen faj, ma már nem létezik, mert egy generáción belül kihalt.
 
És mi van azokkal a fajokkal, amelyek számos generáción át húzták, mára azonban mégis kihaltak? Ugyanaz, mint számos olyan helyzettel, ami egy focipályán előállhat. Adódhat ugyanis olyan felállás a pályán, amiből egyszerűen nem lehet gólt lőni; nem azért, mert a játékos valamit elront, hanem mert fizikai képtelenség. Ugyanígy rendszeresen fellépnek olyan természeti változások a Föld életközösségében, amit egy faj az addig működő stratégiával nem tud túlélni. Egyes helyzetekben létezik „elég jó” megoldás, más helyzetekben nem létezik.

E szabály alól az emberi élet sem kivétel. Vannak olyan egészségügyi problémák, pszichés elakadások, erkölcsi dilemmák, kommunikációs helyzetek és politikai kérdések, amelyekben található olyan megoldás, ami utóbb „elég jónak” bizonyul. És vannak, amelyekben ilyesmi nem található. Nem azért, mert valaki valamit elrontott; azért, mert az adott helyzet nem egy tudatos előrelátással készített, jól szerkesztett rejtvény, hanem az élet és a világmindenség számos faktorának véletlenszerű váltakozásaiból adódó, esetleges kimenetel.

És persze ezekre a helyzetekre is érvényes, hogy lehet mellérúgni a labdát. Attól, hogy nincs eleve adott jó megoldás, még lehet olyan, amiről előre látható, hogy egész biztosan rossz. De nagyon sok eset van, amikor a lövés pillanatában még semmit nem lehet mondani annak sikerességéről; hogy „elég jó” volt-e a rúgás, azt csak utóbb, az eredmény ismeretében lehet majd eldönteni.

A betegségem kapcsán végül a párom és én kialakítottunk egy életmódot, amit a változó körülmények figyelembe vételével folyamatosan változtatunk, finomítunk és újratervezünk. Hogy e folyamatban „elég jó” döntéseket hoztunk és hozunk-e... Erről majd húsz év múlva kérdezzen minket, akit érdekel. Akkorra talán arra is lesz már válasz, hogy amennyiben nem hoztunk „elég jó” döntéseket, akkor az azért volt-e, mert eleve mellérúgtuk a labdát, vagy mert a mi helyzetünkben nem is létezett ilyen.

Ami pedig a pszichoterápiát illeti:

Minden embernek – így a kliensnek is – vannak olyan lépései az életben, amelyek utóbb jónak bizonyulnak, és vannak, amelyek nem bizonyulnak annak. A terapeuta feladata e téren az, hogy segítsen különbséget tenni az „eleve mellérúgás”, valamint a „nincs jó megoldás” típusú helyzetek között. Az elsőre azt mondjuk: diszfunkcionális vagy maladaptív viselkedés. Ezeken lehet változtatni.

Az utóbbi esetben viszont fel kell menteni a klienst az önvád, a bűntudat alól: nem ront el semmit; nem az ő kudarca (és nem is a terápiáé), hogy egyes élethelyzetekben nem találja a jó megoldást. Lehet, hogy jó megoldás egész egyszerűen nem létezik.

És persze e banális tény belátása sem jelent megoldást – de legalább a „nekem ezt meg kellene tudnom oldani” gyilkos terhe lekerül a válláról. És sokszor már ez is több a semminél.




Ha tetszett, amit olvastál, ne sajnálj tőlem egy lájkot! :-)
Ha úgy gondolod, másnak is hasznára válna, ne habozz megosztani vele!

Ha úgy tapasztalod, valami nem stimmel veled: Gyere hozzám terápiába!


» 9 komment «




Címkék: terápia isten rák sorskönyv világnézet rejtvény értelmetlenség empátia kemoterápia konfrontáció elég jó sajátélmény winnicott maladaptív diszfunkcionális Mary Poppins empatikus konfrontáció korai maladaptív séma

A bejegyzés trackback címe:

https://sorskonyvnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr586759123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kanyó Zsuzsa 2014.10.04. 19:49:26

Minden döntésről utólag derül ki, hogy jó volt-e, vagy nem. Próbálunk jó döntéseket hozni,"elég jók" akarunk lenni, de nem mindig sikerül. Szerettem volna valami eredetibbet írni, de csak ez jutott az eszembe. Meg az, hogy mindenképpen gyógyulj meg,Balázs! Szeretetet küldök.

Uttoro 2014.10.04. 20:00:52

A mai napon a fenti bejegyzéseddel egyetemben végigolvastam ezt a blogodat.

Valamikor tavasszal kezdtem el olvasni, egy másik honlapról linkelődtem ide teljesen véletlenül.

Már az első pillanatban megragadott, hogy nagyon komplex dolgokról ír a szerző nagyon közérthetően és empatikusan. Aztán elolvastam pár bejegyzést.

Aztán megtettem azt, amit nagyon nagyon ritkán tettem meg eddig; (egy kezemen meg tudom számolni hányszor tettem ilyet 15 év alatt) annyira érdekelt és annyira lenyűgözött az egész, hogy a legelejére lapoztam és elkezdtem előröl olvasni a blogot az első bejegyzéstől.

Mivel tényleg bonyolult és engem mélyen érintő volta a téma, azt választottam, hogy nem egyszerűen csak olvasom rogyásig (ez lényegében lehetetlen is mert általában 2-3 bejegyzés után az agyam a fülemen folyt volna ki) hanem betettem könyvjelzőnek és ahogy eltelt pár, szóval kb három négy naponta megnyitottam a legutóbbi bejegyzést és haladtam előre vele annyit, amennyire időm, energiám és agyam volt és meg tudtam emészteni a mondanivalót egy adagra.

És betoltam, ma utolértem a szerzőt. Legfőbb erényeként elsődlegesen az ismeretterjesztést látom, imádom, amikor valamit úgy tanulok, hogy az szórakozás nekem, és nem kín, vagy kötelesség. Ehhez tényleg tehetséges szerző kell, nehéz kenyér az ismeretterjesztő kenyere.

Másodsorban tanultam magáról a terápiáról, a terapeutáról és az egész folyamat körvonalat kezdett ölteni, a ködös saját, innen-onnan összeolvasott nem túl összerendezett, fél- negyed - és egész információkból álló halmaz helyett.

Harmadrészt volt egy elég szerencsétlen, szomorkás középtávú rossz tapasztalatom egy terápiás szerződést megszegő terapeutával, és most átgondolva az egészet az itt olvasottak alapján megint szeretnék találni egy másik terapeutát aki tud nekem is segíteni.

Egyszóval:

Köszönöm a blogot és köszönöm az erőfeszítést amit tettél személyesen nekem, értem. Csepp vagyok csak, egy a tengerből - sosem találkoztunk személyesen és soha nem is fogunk azt hiszem.

Mégis mint csepp, szeretnélek üdvözölni távolról, messziről, és szeretném elmondani, hogy volt és van értelme annak amit csinálsz.

Azt hiszem ez nem kevés. Amikor nehéz órák jönnek az emberre, akkor remélem eszedbe jut az a sok sok cseppből álló tengerre akiknek segítettél, tanítottál, vagy csak szórakoztattál.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2014.10.04. 23:55:15

@Kanyó Zsuzsa: @Uttoro: Köszönöm a jó kívánságot, és köszönöm ezt a nagyon szép visszajelzést. Igazán jólesett és meghatott. :,-)

Vakmacska 2014.10.06. 16:30:53

Én meg nem akartam rám vonatkozó kérdést feltenni abban a levelemben amiben a rád vonatkozó kérdést feltettem, oszt hoppá, nyilván itten van az, amit válaszoltál volna kb. azon a csatornán is, vagy másként fogalmazva, de lényegében ezt.

Illetve fura, hogy hogy pár napja motoszkál egy poszt is bennem, hogy mióta többféleképp lehet viselkedni, nemhogy kisebb, de nagyobb lett a "mit rontottam el" faktor, amíg szűk keretek közé volt szorítva az élet kevesebb tudatos megoldással, ott könnyebb volt adekvátnak érezni magad, a többi nagy részével szemben meg tehetetlennek, ugyanakkor bűntelennek érezni magunkat, most hogy többet tudunk, sokkal többféleképp ronthatjuk el, vagy legalábbis sokkal több mindenre érezhetjük úgy, hogy ha balul sül el, azt jórészt magunknak köszönhetjük.

Úgyhogy köszönet a fel nem tett kérdésre a válaszért és az inspirációért!

Vakmacska 2014.10.06. 16:32:26

(egy régi kedves barátom pedig ugye ezt a rejtvényes dolgot úgy magyarázta ezt valaha, hogy "A magyar nyelv pontos. Véletlen az, amit NEM VÉLÜNK, már hogy mi magunk nem véljük." Tehát akár van megoldás, akár nincs, attól még belép a faktor hogy mi megleljük-e, vagy ne.

hajdrak 2014.10.07. 15:21:20

Kedves Balázs! A sémám és sorskönyvem a legrosszabbak közé tartozik. Megjártam Tündérhegyet. Vagyok én már ADHD, vagyok én már borderline, és mazochisztikus paranoiás személyiségzavarom is van. Volt nekem is mellrákom 4 éve, és minden nap akarom is meg nem is ezt az egészet. A drámai háromszöget keresve bukkantam a blogra, és szeretném, ha tudná, hogy nagyon sokat kaptam Öntől. Remélem, nem vagyok éppen segítő szerepkörben, nem akarok elismerést, sem jó pontokat, csak minden jót kívánok, és megköszönöm a blogot. Üdv: Tímea

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2014.10.07. 16:20:12

@hajdrak: Kedves Tímea,

köszönöm az értékes visszajelzést; nagyon örülök, hogy az általam írottak tudnak segíteni. A jó kívánságot viszonozva üdv:

Balázs

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2014.10.23. 16:11:34

Hogy vagy, Balázs?

(A válaszadás persze opcionális. A kérdés azt jelenti, hogy - alighanem sok más olvasóddal együtt - rendszeresen eszembe jutsz, és ennek keretében el-eltűnődöm, hogy hogy vagy mostanában.)

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2014.10.23. 18:26:43

@Felicitasz: Köszönöm szépen, rendkívül jólesik az észbe jutás. :)

Szubjektíve jól vagyok (mínusz mellékhatások), objektíve meg az van, hogy lesz hamarosan kontroll, aztán majd megmondják a tutit. Hogy úgy mondjam, ööö... érdeklődve várom... :-|