Sorskönyv nélkül

Legkésőbb hatéves korodra, mint mindenki más, te is megírtad további életed forgatókönyvét.

Felnőttként két lehetőséged van. Életedet vagy e gyerekkorban kialakított szabásminta, az ún. SORSKÖNYV alakítja tudattalanul – vagy te magad alakítod, tudatosan.

Mit szólnál, ha egy hatéves gyerek akarná kormányozni az autódat? És ha az életedet?


>>> TERÁPIA <<<

Birtalan Balázs

© Birtalan Balázs, 2010
A Sorskönyv nélkül blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.


> Sématerápia-cikkek <



A kötet ide kattintva megrendelhető!

Mivel nincs élet a Facebookon kívül...

Címkék

adaptív (5) aids (3) alkalmazkodó gyermek (9) álom (10) antiszemitizmus (4) anya (3) archetípus (4) átmeneti tárgy (3) átváltás (3) automatikus gondolat (8) autonómia (28) betegség (6) Bizalmatlanság-abúzus (3) blog (10) Boldizsár Ildikó (6) Büntető készenlét (3) change history (3) Címkék (3) Csökkentértékűség-szégyen (8) depresszió (5) diagnózis (4) diszfunkcionális (5) diszfunkcionális attitűd (3) drámaháromszög (5) driver (6) dumbledore (3) élet (5) elfogadás (10) elfojtás (3) elhagyatottság-instabilitás (3) elhárító mechanizmus (3) elkerülés (6) ellenparancs (4) ellensorsköny (4) ellensorskönyv (3) ellentétes sorskönyv (9) előadás (10) Elszakítottság és elutasítottság (5) EMK (17) emk (33) emlékezés (4) empátia (16) empatikus konfrontáció (4) énállapot (9) engedély (3) erickson (8) eric berne (14) erőforrás (8) erőszakmentesség (6) értelmezés (3) érzelem (7) Érzelmi depriváció (3) érzés (11) evolúció (3) Facebook (5) fejlődéslélektan (3) felelősség (4) felnőtt (15) Felnőtt (3) félreismerés (4) félreismerési mátrix (3) film (3) fóbia (3) franz anton mesmer (3) freud (9) Freud (3) freudi elszólás (3) gátló parancs (16) Gestalt (3) gumikötél (5) gyász (3) gyenge pont (4) Gyermeki (4) gyermeki (7) halál (12) harmadfokú (3) harry potter (20) Harry Potter (4) hiedelem (18) hiedelemrendszer (4) hipnózis (30) hiv (3) homoszexuális (3) horog (4) humor (29) indulatáttétel (5) intimitás (6) irányító szabályozó szülői (8) itt és most (3) Járó Katalin (3) játék (3) játszma (17) József Attila (4) jung (4) kapcsolat (3) Károsodott autonómia és teljesítőképesség (5) Károsodott határok (6) katarzis (3) kérés (8) keresztezett tranzakció (5) kiegészítő tranzakció (3) kip (9) kísérlet (4) kognitív (9) kognitív disszonancia (4) kognitív terápia (25) kognitív torzítás (14) kognitív torzítások (3) kommunikáció (18) kommunikációs hibák (3) Könyörtelen mércék - hiperkritikusság (3) korai döntés (6) korai maladaptív séma (7) korlátozott szülői újragondoskodás (6) lázadó gyermeki (5) maladaptív (6) maladaptív séma (12) marshall b. rosenberg (10) másodlagos strukturális modell (5) megfigyelés (9) megküzdési stílus (3) mérő lászló (3) mese (8) meseterápia (7) mészáros istván (5) Metamorphoses Meseterápiás Módszer (3) modell (5) módosult tudatállapot (11) munka (3) NAG (6) nag (6) nárcizmus (3) nem én írtam (8) nlp (18) NLP (3) nyereség (5) ok keret (4) ok kocka (3) ok vagyok ok vagy (12) öngyilkosság (5) önismeret (14) politika (3) pszichiátria (5) pszichoanalízis (15) pszichodráma (4) pszichológia (10) pszichopatológia (3) pszichoterápia (43) pszichózis (5) rák (9) regresszió (10) rejtett tranzakció (4) rejtő jenő (3) relaxáció (3) rendszer (3) sajátélmény (36) sakál (5) sakálnyelv (5) séma (6) sématartomány (9) sématerápia (24) sérülékenység-veszélyeztetettség (3) siker (3) sorskönyv (45) sorskönyvi üzenet (5) spontaneitás (3) szabad gyermek (6) szavazás (5) szegedi pszichológiai napok (8) szembesülés (3) személyiségzavar (3) szeretet (3) szex (4) szimbólum (7) szorongás (6) szükséglet (14) szülői (5) Szülői (3) szupervízió (3) ta (39) TA (30) tanácsadás (4) terápia (39) terápiás keretek (4) teszt (3) tranzakcióanalízis (3) tudatosság (4) tudattalan (13) tudomány (5) túlkompenzálás (7) tünet (4) újradöntés (13) ünnep (4) vakfolt (4) vallás (3) valóság (3) változás (13) vers (11) viselkedés (5) viselkedésterápia (7) Young (9) zsiráf (17) zsiráfnyelv (11) zsiráftánc (8) zsiráftánc tanfolyam (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

  • Foxika911: Sajnálom hogy nem tudod már elolvasni, de talán valahogy mégis igen! Szerintem halhatatlanná tesz,... (2020.06.09. 17:56) Hogy vagy?
  • BLX: @HoldViola: Ó, valóban, pedig hallottam is róla. Bocsánat. De igazából csak a "címzés" hibás, azt ... (2020.02.14. 10:36) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • HoldViola: @BLX: Balázs már nem olvashatja ezt, meghalt 4 éve. De én akkor is köszönöm, értékes gondolatokat ... (2020.02.13. 23:07) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • BLX: A gőz kieresztésén rágódtam, meg azon, hogy nem azért, "mert így van". Valahogy az volt az érzésem... (2020.02.11. 08:51) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • dissipation1969: @HoldViola: velünk van ő most is... (2019.07.05. 01:51) Szerelmi bánat
  • HoldViola: Drága Balázs, annyira hiányzol ebből a világból. :( (2018.11.11. 10:54) Szerelmi bánat
  • tipitii: Szia Balázs! Én még csak pár napja akadtam a blogodra a sémák miatt, vagyis inkább nekik köszönhe... (2018.05.06. 08:37) Sémák sűrűjében... – 1.
  • tesz-vesz: @közép dunántúli régió: nem. ezek a "versek" pocsékok. ha a kínrímes dadogós mondatok, szavak egym... (2017.10.14. 17:59) Kasszazárás
  • közép dunántúli régió: @tesz-vesz: remélem, azóta fejlődött a jellemed, és sikerült túllépned a szánalmas trollkodáson. M... (2017.09.24. 09:46) Kasszazárás
  • Dorkateo1: @Gregor Samsa: "mintha egy az agyunkban élősködő önálló élőlény lenne, akinek saját céljai vannak... (2017.06.12. 22:34) Sémák sűrűjében... – 2.
  • Utolsó 20
pagerank

Jelek és zajok

2014.11.22. 16:31 Birtalan Balazs


 

Hogyan szúrjuk el, de marhára?

Ezen címen szép vastag könyvet lehetne kiadni minden szakterületről, így a pszichoterápiáról is. E fiktív könyvnek én most csak egy fejezetét szeretném felvázolni a sokból. Méghozzá egy olyan hibázási lehetőségről írok, amely szinte minden terápiás iskola képviselője előtt nyitva áll. Belegyalogolhatnak ebbe a csapdába freudi és jungi analitikusok, kognitív, séma- és TA-terapeuták, pszichodráma-vezetők, Gestalt-terapeuták, és persze a meseterapeuták is. Tán csak a Rogers-féle nondirektív terápia gyakorlói vannak biztonságban e téren, amin nincs is mit csodálkozni: akinek alapelve a be nem avatkozás, azt nem fenyegeti a veszély, hogy rosszkor és rosszul avatkozik be.

 

Forradalom vagy mentőautó?


Hogy megértsük e csapda jelentőségét, tisztáznunk kell a címben írt két fogalmat, ha csak röviden, elnagyoltan és tudománytalanul is. Aki tudja, miről van szó, az alábbi két bekezdést átugorhatja.

tuzijatek.jpgA jel nyelvészeti fogalom; emlékezhetünk rá az ötödikes nyelvtankönyvből. A valóság egy olyan, megfigyelhető darabját nevezzük jelnek, amely a valóság egy másik darabjára utal. A napkorong piros színe a valóság egyik darabja, ez utal a valóság másik darabjára, nevezetesen arra, hogy hamarosan este lesz; a valóság azon megfigyelhető darabja, miszerint a madarak alacsonyan szállnak, utal a valóság egy másik darabjára, nevezetesen arra, hogy valószínűleg esni fog. Az ilyen jeleket nevezhetjük természetes jeleknek, megkülönböztetve őket az emberi közmegegyezésen alapuló mesterséges jelektől. Utóbbi kategóriába tartozik például a közlekedési lámpa piros színe, amely arra utal, hogy meg kell állni, avagy a zászló piros színe, amely utalhat proletárforradalomra vagy – régebben – a mentőautóra. Hogy aktuálisan melyikre, azt az dönti el, hogy épp melyik jelrendszerben mozgunk. A jelrendszerek összekeveredése kínos következményekkel járhat. Ha például egy állami ünnep szervezői számára fontosabb, hogy okosba’ oldják meg a petárdák ócsóé’ való beszerzését, mint az, hogy mifélék is azok a petárdák, akkor könnyen megjelenhetnek az égen tiltott önkényuralmi jelképek, és az emberek vagy lesznek olyan jó fejek, hogy szíveskednek az égi tüneményeket sörreklámnak látni, vagy nem.

A zaj információelméleti fogalom; a Wikipédia definíciója szerint „több eltérő frekvenciájú és intenzitású jel zavaró összessége”. A zaj ugyanazon a csatornán (pl. hallás) érkezik, mint a jel – csak éppen nem az, mivel nem utal a valóság valamely más darabjára. Éppenséggel semmire sem utal, ellenben megnehezíti a jel felismerését. Minél jobban serceg a rádió (zaj), annál nehezebb megérteni az elhangzó szöveget (jel). Minél jobban elmosódik a nyomdafesték (zaj), annál macerásabb kibetűzni a szöveget (jel). Fontos tehát megértenünk: hétköznapi szóhasználatunktól eltérően a zaj kifejezés nemcsak hangra vonatkozhat, hanem bármely más érzékszervi modalitásra (látás, tapintás stb.). Általánosan – és továbbra is tudománytalanul – azt mondhatjuk, hogy zajnak tekintjük mindazt, ami megzavarja a jelek beazonosítását.

Kis bizbaszok


Az, hogy a jeleket milyen könnyen hámozzuk ki a zajból, (legalább) két dolgon múlik. Az egyik a zaj erőssége, a másik a jelrendszerben való jártasságunk. Az elsővel most nincs dolgunk, és talán magától értetődőnek is tekinthető. A második talán kevésbé tiszta ügy, és mivel témánk – a terápiás baklövések lehetősége – szempontjából épp ez az érdekes, fontos, hogy megértsük, miről is van szó.

jel_a.jpgAki idáig eljutott az olvasásban, az jó eséllyel elég jártasnak mondható a latin betűk nevű jelrendszerben. Éppen ezért számára a mellékelt ábra értelmezése nem kihívás: világos, hogy mindhárom izé betű, méghozzá A betű. Hiába vannak eltérő betűtípussal, a dekódolás nem jelent gondot. Azonban képzeljük bele magunkat egy olyan, egyébként a saját nyelvén írni-olvasni tudó felnőtt helyébe, aki tanári magyarázat nélkül, pusztán a kezébe került szövegeket bogarászva próbálja elsajátítani a latin betűs írást és olvasást. Képzeljük csak el, amint görcsösen igyekszik számba venni a nem létező különbségeket:

– Az első ábra teteje vízszintes, a másodiké csúcsos. Az első kettő a talpán áll, a harmadik jobbra dől. Az első tengelyesen szimmetrikus, a másik kettő nem; a másodiknak ugyanis a jobb szára vastagabb, a harmadik pedig erősen jobbra dől. A másodiknak mind a vékony, mind a vastag szárán alul van egy kis bizbasz; a jobb oldali mintegy másfélszer hosszabb a bal oldalinál. A harmadik ábrán a két szárat összekötő vízszintes vonal baloldalt kicsi, lefelé irányuló hurokban kezdődik, jobboldalt pedig – ellentétben az első két ábrával – keresztezi a szárat...

jel_a_szines.jpgÉs így tovább. Nevetségesnek tűnik, hiszen emberünk a semmit ragozza: az általa megfigyelt és gondosan vett apróságok csupán zajok; a jel által közvetített tartalmat (nevezetesen: „a”) nem befolyásolják. Nem befolyásolná az sem, ha az „ábrák” különböző színűek lennének, különböző méretűek, írottak vagy nyomtatottak, vagy ha alá lennének húzva. Mindennek nincs semmi információértéke. Talán empatikusabbak tudunk lenni feleslegesen szorgalmas írásfejtőnkkel, ha ránézünk az alábbi példára, és megpróbáljuk eldönteni, hogy e három ábra vajon egy, kettő vagy három különböző betűt ábrázol-e. (Aki ismeri a héber ábécét, az alefbét-et, annak nem ér!)
  jel_heber.jpg
Megkímélve az olvasót a fentihez hasonló leltártól: mindhárom ábra különböző betű képét mutatja: he, het és tav.

Szürke és lila elefántok


Lassan megérkezünk a pszichoterápiához. Képzeljük el, hogy a kliens beszámol egy álomról, amelyben valamilyen afférba keveredett a zöldségesnél egy lila elefánttal. Ha a terapeuta nem azt a szkeptikus pszichológiai nézetet képviseli, amely szerint az álom mindenestől zaj (azaz a világon semmit sem jelent), akkor kezdeményezi, hogy beszéljék meg az álom különböző aspektusait: a zöldségest, az elefántot, az affér jellegét – és természetesen a lila színt is. Az elefántok ugyanis alapesetben nem lilák. Ha tehát az álombeli elefánt lila volt, akkor lilasága jó eséllyel jel. Azaz érdemes megkotorni, hogy mit is jelent a kliens számára a lila szín, mire asszociál róla. A képzettársítások érdekes és fontos eredményre vezethetnek; teszem azt, a lila színről a kliensnek az Újpest focicsapat jut eszébe, a fociról pedig – mondjuk – az agresszió, vagy éppen egy gyerekkori siker- vagy kudarcélmény. De lehet, hogy a lila a kliens belső világában elsősorban a püspöki ruha színe, s mint ilyen, az álom a hatalomhoz, a tekintélyhez való viszonyról szól.

Ám az álombeli zöldségesnél nemcsak lila színű elefántokkal lehet találkozni, hanem szürkékkel is. Mi a terapeuta dolga, ha a kliens megemlíti az elefánt szürke színét? Attól függ. Ha a beszámoló példának okáért így hangzik:

És akkor megláttam egy elefántot. Szürke volt, iszonyatosan szürke! Szürke a feje, szürke a füle, szürke a hatalmas teste, szürke a lába – jaj!

– akkor valószínűleg a szürke szín ugyanúgy jel, mint az előző példában a lila. Amennyiben azonban az elefánt színe csak úgy mellékesen jön szóba, a szürkeség minden bizonnyal csak zaj. Azaz az álomnak olyan aspektusa, amivel egyszerűen nincs mit kezdenünk. Ha azonban a terapeuta úgy jár el az elefánt szürke színével, mint a fent említett írásbogarászó a különböző formában írt A betűk kis bizbaszaival, az jobb esetben fölösleges időhúzás (és a kliens ez esetben a semmiért fizet), rosszabb esetben kifejezetten ártalmas lehet. Ugyanis mindazon mélyenszántó lélektani következtetések, amelyeket az elefánt szürke színéből levon, tudományos szóhasználattal élve nem más, mint artefaktum, magyarul műtermék.

Valóban megerőszakolták?


Mi a baj a műtermékkel? Az, hogy teljesen félreviszi a megismerést. Ismerjük a tudós esetét, aki egyenként tépte ki a sivatagi bolha lábait, és mindig azt parancsolta a bolhának, hogy „Ugorj!”, majd miután az utolsó láb kitépése után a bolha nem ugrott, gondosan feljegyezte a tudományos megállapítást: „Ha a sivatagi bolhának mind a hat lábát kitépik, megsüketül.”

Ezen a tudóson azért tudunk röhögni, mert az általa leírt műtermék műtermék-volta evidens, ugyanis ismerjük mind a lábak, mind a hallószervek működését. A terápia során azonban olyan rétegekben járunk, amelyeket nem ismerünk. Mind a kliens gyerekkori emlékeiben, mind a tudattalanban kotorászva megjósolhatatlanul cifra dolgokra bukkanhatunk. Épp ezért az edzett terapeuta nem lepődik meg semmin; ha bármi előbukkan a beszélgetések során, arra hajlamos úgy tekinteni, hogy az úgy is van, vagy legalábbis úgy lehet. Azonban arra nézve, hogy a megtalálni vélt dolog valóban úgy van-e, semmilyen közvetlen bizonyíték nem áll rendelkezésre.

Lássunk egy példát, mondjuk a gyermekbántalmazás témájában!

A Bizalmatlanság–abúzus sémát tárgyaló kétrészes írás első részében láttuk, hogy a gyermekek érzelmi, fizikai vagy akár szexuális bántalmazása sokkal gyakoribb jelenség, mint hisszük. E történetek sokszor rejtve maradnak. A terapeuta azonban az átlagembernél gyakrabban hall abúzus-történetekről. A szimata is kiérzékenyül a témára, és egy idő után a bántalmazásra utaló jeleket jó érzékkel ismeri fel az életeseményekről, emlékekről, álmokról vagy bármi másról szóló beszámolók zajai között. Ezzel együtt kialakulhat benne egy olyan téves hiedelem, amely szerint a gyermekbántalmazás nem csupán „gyakoribb”, mint gondolnánk, hanem úgyszólván általános.

És akkor térjünk vissza egy újabb fiktív példa erejéig az elefánthoz:

– Álljunk meg egy pillanatra. Azt mondta pár perccel ezelőtt, hogy az elefánt szürke volt. Mit mond önnek az, hogy „szürke”?
– Szürke... szürke... Hát, nem jut eszembe semmi.
– Gondolkodjon csak. Van időnk.
– Hm... Szürke az egér. Szürke a köd novemberben... Szürke néha a kedvem is... Apámnak is volt egy szürke pulóvere.
– Ó, csakugyan? Mi jut eszébe erről a pulóverről?
– Nem szerettem, olyan szúrós volt, amikor abban ölelt meg.
– Értem. Ugye azt mondta, az elefánt megsimogatta a hosszú ormányával, és hogy hülyén érezte magát.
– Igen.
– Tegye most hozzá ehhez a képhez az apját, aki megöleli magát, és maga ezt nem szereti. Mit gondol erről?


Ne folytassuk. Azzal, hogy a terapeuta jelnek nézett egy zajt, öntudatlanul elkezdte terelni a klienst egy olyan múltbeli emlék felé, amely valójában soha nem történt meg. (A félreértések elkerülése végett: ezt onnan tudom ilyen biztosan, hogy, mint mondtam, a példa teljesen légből kapott; a cikk írása közben találtam ki.) Ez még nem lenne baj, azonban az elfelejtett emlékek, a tudattalan motívumok, a „mi mivel függ össze” kérdésében a kliens pontosan ugyanabban a vaksötétben tapogatózik, mint a terapeuta. Neki sincs közvetlen bizonyítéka, se pró, se kontra. Azonban abban a regresszív állapotban, amelybe a kliens a terápiás ülés során – pusztán az érintett témák mélysége miatt – akkor is könnyen belecsúszik, ha nincs semmilyen erre irányuló instrukció (pl. hipnózisindukció), a szuggesztibilitás (a szándékos vagy szándékolatlan szuggesztiók iránti fogékonyság) megnő. Azaz egy látszólagos összefüggés, egy plasztikusnak tűnő életesemény akkor is hihetővé válik, ha annak semmi alapja. Aztán az így beépült hamis emlék rögzül, megszilárdul, és nem lehet többé megkülönböztetni a valós emlékektől.

A kliens pedig elkezd emésztő gyűlölettel gondolni az őt állítólagosan megerőszakoló apjára, jóllehet az soha nem közeledett felé abuzív módon.

Sáros erdei talaj, keresztút és kerítés


Azzal kezdtem, hogy a zaj jelnek nézése olyan hiba, amelybe jóformán minden terapeuta beleeshet. Az is, aki soha nem dolgozik álmokkal. Ha például a kognitív terápia során a kliens szorgalmasan vezeti a Diszfunkcionális Gondolatok Jegyzőkönyvét (polgári nevén: gondolatnaplót), akkor abban is felbukkanhatnak olyan mintázatok, amelyeket könnyű jelnek nézni, holott simán lehet, hogy az adott minta csak zaj. Tegyük fel, hogy a gondolatnapló második oszlopából („Helyzet”) az derül ki, hogy a kliens negatív automatikus gondolatai, valamint az abból fakadó rossz érzései túlnyomórészt autóvezetés közben jelentkeznek. Ha a terapeuta elővigyázatlanul cuppan rá erre a mintára, akkor – a klienssel együtt – könnyen juthat arra a téves következtetésre, hogy a kliensnek a vezetéssel van gondja. Holott valójában mindössze arról van szó (ezt megint csak onnan tudom, hogy én találtam ki a példát), hogy a kliens életében általában az autóban töltött idő az, amikor elkalandozhatnak a gondolatai. Ez esetben a gondolatok elkalandozása az, ami jelnek tekinthető; az autóvezetés ennek csak esetleges „vivőanyaga”, ami zajnak számít.

Természetesen minél kevésbé turkálunk a mélyrétegekben, annál kisebb bajt lehet okozni egy ilyen tévedéssel. A kognitív terápiánál vannak e tekintetben lényegesen veszélyesebb terepek. Még két olyan eszközre szeretnék kitérni, amelynek alkalmazása során játszi könnyedséggel lehet belefutni a jelek és zajok összekeverésének csapdájába. Az egyik ilyen a KIP, azaz a katathym imaginatív pszichoterápia.

E módszer alkalmazása során a kliens módosult tudatállapotban elképzel egy képet vagy helyzetet, ahol ő, mint egy álomban, jelen van, érzéseket él át és cselekszik. Eközben folyamatosan párbeszédet folytat a terapeutával, aki kikérdezi őt a kép és az események részleteiről, és ha szükséges, instrukciókat ad.

A KIP-et annak használói nem egyféle megközelítésben alkalmazzák. Van, aki magára a folyamatra, az élmény átélésére helyezi a hangsúlyt, és van, aki a megjelenő képek értelmezésére. A „jel vagy zaj?” probléma ez utóbbi megközelítésben merülhet fel – főleg akkor, ha a terapeutát elsősorban nem a kliens asszociációi érdeklik, hanem a saját prekoncepciója egyes szimbólumok jelentéséről. (Sajnos sok ilyen terapeuta van. Ha kicsit arcoskodni akarnék, akkor azt mondanám: bizonyára nem olvasták e blog egyik – nem véletlenül – legelső bejegyzését, amelyben azt taglaltam, hogy Mit jelent zsiráffal álmodni. /Röviden a lényeg: mindenkinek mást./)

Képzeljük el, hogy módosult tudatállapotban a kliens a következő képről számol be:

– Egy erdő szélén vagyok. Találok egy ösvény, amely kétfelé ágazik. A jobb oldali utat választom. Elindulok. Hideg van, késő ősz vagy tél. Csupa sár a talaj, nagyon nehezen jutok előre. A pocsolyákat is kerülgetni kell. Aztán odaérek egy kidőlt fához, amit nem tudok megkerülni, és átmászni is nagyon macerás lenne. Úgyhogy visszafordulok, visszamegyek oda, ahonnan indultam, és a másik úton megyek tovább. Azon is nehéz a járás, csupa sár minden. Az út is egyenetlen: hol lefelé megyek, alig tudok megállni, hol felfelé kell kapaszkodni. Nagyon fárasztó. Aztán egyszer csak véget ér az erdő: az ösvény egy keresztútba torkollik, amelyen elindulhatok jobbra vagy balra. Egyenesen tovább nem mehetek, mert ott kerítés van: mögötte kutyák ugatnak. Jobbra indulok a földúton. Ez már egyenes és széles, de szintén csupa sár. Megyek, megyek, mindig a kerítés mentén, mígnem az út visszakanyarodik az erdőbe. És egyszer csak azt látom, hogy ott vagyok a kidőlt fánál, csak ezúttal a túloldalán. Akármilyen macerás, kénytelen vagyok mégis átmászni rajta, ha tovább akarok jutni...

Figyelem: ez a leírás nem fiktív, hanem nagyon is valódi élmény! Aki valaha is dolgozott szimbólumokkal, annak e kép valóságos kincsesbánya. Egy analitikusan orientált, a jelképekre fogékony terapeuta első nekifutásra kb. a következőket hámozhatja ki belőle, különösebb erőlködés nélkül:

Az erdő, mint rendesen, nyilván a tudattalant jelenti. Az útelágazás választásra utal. A kidőlt fa akadály, amitől a kliens meghátrál. A sáros, nehezen járható út a nehéz élethelyzetet jelenti. Abból, hogy az úton nem lehet továbbmenni, elfojtott traumára gyanakodhatunk, amellyel a kliens egyelőre nem tud szembesülni. E gyanút a kerítés és az ugatós kutyák erősítik meg. A kliens kétszer is jobbra indul (egyszer az elején, egyszer a kerítésnél). A térszimbolika konvencionális olvasatában a jobb oldal a férfi minőséget, adott esetben az apát jelenti. A bal oldal ilyen tendenciaszerű hárítása az anyával való súlyos konfliktusra utal. Az pedig, hogy a kliens visszajut a kiindulási pontra, nyilvánvaló bizonyítéka az életben való elakadásnak.

Mi a gond ezzel az értelmezéssel? Mindössze az, hogy jelnek tekint egy csomó zajt. Na de ha igaz, amit mondtam, hogy ez a beszámoló nem fiktív, hogy állíthatom ilyen magabiztosan, hogy nincs benne ilyen jelentés?

Nagyon egyszerű. A fenti szöveg hajszálpontos leírása egy tavaly ősz végi vagy tél eleji kirándulás egyik epizódjának: a párommal kiruccantunk a Normafához, kiszálltunk a kocsiból, és elindultunk az orrunk után. A fenti séta mintegy húsz percig tartott (ennyi idő alatt értünk vissza az autóhoz), és ebből legalább negyedórát végigröhögtünk. Miután ugyanis a kidőlt fától visszatértünk az útelágazáshoz és továbbmentünk a másik úton, elképzeltük, milyen kéjes örömöt érezne egy csomó általunk ismert terapeuta – akik valószínűleg évek óta nem láttak valódi erdőt közelről, mivel ki se mozdulnak sem a rendelőjükből, sem a klienseik képeiből, és főleg nem a tévedhetetlennek tartott értelmezéseik keretei közül –, ha ennek a teljesen átlagos és jellegtelen erdei sétának a leírását olvasnák.

Azóta, ha eszembe jut ez a gondolatkísérlet, olykor ma is vigyorgok magamban – bár sokszor inkább sírnék...

A mese üresjáratai


A másik veszélyes terep a mese. Meseterapeutaként különösen érzékeny vagyok erre a területre. A mese lényege ugyanis nem a csoda, hanem a rend: a kliens életének rendezetlenségeit a mesékben őrzött archaikus tudás szabásmintájához igazítva akarjuk kiigazítani. Szemben a KIP-pel és az álommal, a mese világának feltárása nem engedi meg a szubjektívizmust. Asszociációknak, saját gondolatoknak természetesen van terük egy mese megközelítésében. De amíg egy álomnál nem beszélhetünk egy bizonyos „helyes megfejtésről”, addig a mese nagyon is konkrét – bár hétköznapi szavakkal gyakran nehezen megfogalmazható – üzenettel bír, amit ha nem értünk meg, az hagyján, de ha félreértjük, az komoly bajt okozhat: a kliens életében a rend helyreállítása helyett a rendezetlenséget fogjuk növelni.

A félreértés egyik komoly veszélyforrásának látom a mesék esetében is a jelek és zajok összekeverését. Mint más terápiáknál, itt is az a kisebb gond, ha egy jelet nem veszünk észre a zajok miatt. Teszem azt, a Jancsi és Juliska közkézen forgó változatában a boszorkány háza mézeskalácsból van. Az autentikus – egyébiránt a borzalmas Jánoska és Margitka címen jegyzett – verzióban ugyanez a ház kenyérből készült. Ha elsiklunk e finom különbség fölött (azaz nem vesszük észre, hogy a ház anyaga nem zaj, hanem jel), azzal bajt valószínűleg nem okozunk; legrosszabb esetben a mesének lesz olyan kódja, amely rejtve marad.

Azonban, ahogy kivétel nélkül minden szövegben, úgy a mesében is van „hatóanyag” és „vivőanyag”. A nyelv struktúrája egész egyszerűen úgy működik, hogy az értékes információkat kénytelenek vagyunk járulékos elemekkel körbevenni. Írott és mondott szövegeink telítve vannak töltelékszavakkal, illetve esetleges fordulatokkal. „Esetleges fordulat” alatt azt értem, amikor a szöveg egy adott pontján áll valami, de ugyanezzel az erővel az is megtörténhetne, hogy nem áll ott semmi, vagy épp másvalami áll ott. Ennek a valaminek olykor van jelentése, máskor nincs. Sőt ugyanazon motívumnak egyszer van jelentősége, máskor nincs.

Ha a mesehősnek aranyhaja van, az szinte biztos, hogy nem zaj, hanem jel. Ha azonban szőke, barna vagy fekete, akkor ugyanaz a helyzet, mint a szürke elefánttal. Vagy jelent valamit a hajszín, vagy nem.

Ha a hős „egy szép tavaszi napon” indul útnak, akkor ez – a természet és a kereszténység szimbólumrendszerén keresztül – utalhat az ember életének megújulására, sőt a feltámadásra és újjászületésre is. De minden további nélkül előfordulhat, hogy ez a fordulat csupán „lágy rész” a mesemondó részéről; elvégre a hősnek valamikor csak el kell indulnia, és egy a négyhez az esélye, hogy ez melyik évszakra esik.

Ha a hős fölmászik az égig érő fára, akkor nem kérdés, hogy a fa itt szimbólum, méghozzá nagyon erős. Ha azonban egy almafára mászik fel, akkor nincs garancia arra, hogy az alma itt feltörésre váró archaikus kód lenne. Lehet, hogy az (és ha igen, nagyon gazdag tartalmakhoz vezethet el), de lehet, hogy véletlenszerű fordulat: megeshet, hogy az előző mesemondó előadásában a hős még körtefára mászott fel, esetleg csupán „egy fára”, mi több, nem kizárt, hogy nem is mászott fel sehova. Ebben az esetben a mese üzenete érvényes bármilyen fával, vagy fa nélkül is. Ha azonban mi buzgón nekiállunk a titok megfejtésének ott is, ahol nincs titok, akkor az almát csodaszép jelentésekkel fogjuk felruházni – a mesében pedig vagy nem találunk rendet, vagy – ami még rosszabb – hamis rendet vélünk felfedezni.

Ez a bizonyos buzgóság könnyen magával ránthatja azt, aki rákapott annak az ízére, hogy milyen lenyűgöző dolog egy mese mind mélyebb rétegeit feltárni. „Ha csak egy kalapácsod van, mindent szögnek nézel” – mondja Murphy törvénykönyvének egyik passzusa. Maximálisan tiszteletreméltónak tartom, ha valaki jó érzékkel, pontosan célozva csap le a kiálló szögekre. Aki azonban vérszemet kapva, ha kell, ha nem, csapkod ide-oda a titokfejtés kalapácsával, és a mese minden szava mögött jelentést vél fölfedezni – az jó eséllyel szétveri a mesét. Ha meseterapeutaként teszi ugyanezt: a klienst.

Arról nem is szólva, hogy azt, amikor valaki jelentésnélküli dolgokat jelentéssel ruház föl, a pszichiátria is jól ismeri. Úgy hívják: vonatkoztatásos téveszme. Csúnya ügy lehet belőle – jobb időben kikerülni.

 




Ha tetszett, amit olvastál, ne sajnálj tőlem egy lájkot! :-)
Ha úgy gondolod, másnak is hasznára válna, ne habozz megosztani vele!

Ha úgy tapasztalod, valami nem stimmel veled: Gyere hozzám terápiába!


» 2 komment «




Címkék: terápia mese pszichodráma álom értelmezés jel zaj szimbólum regresszió gyermekbántalmazás sajátélmény kognitív terápia gondolatnapló meseterápia műtermék Freud TA Jung archaikus tudás Jancsi és Juliska Gestalt Bizalmatlanság-abúzus artefaktum Diszfunkcionális Gondolatok Jegyzőkönyve KIP archaikus kód

A bejegyzés trackback címe:

https://sorskonyvnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr746923945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2014.11.23. 04:27:22

Köszönöm szépen, ez most teljesen szubjektíve volt érdekes, soha el nem gondolkodtam volna talán arról, hogy nekem mi az autóvezetés, és a végeredmény fényében nagy kár lett volna ezen nem elgondolkodni. Mmmmm, köszönöm.

:)
süti beállítások módosítása