Előre szólok: e kétrészes cikk nem a zsidóságról szól, nem az antiszemitizmusról, még csak nem is a politikáról. Egy olyan pszichológiai jelenségről szól, amelyben kivétel nélkül mindannyian érintettek vagyunk. Hiszen a pszichés működésünk olyan, mint a testünk: egyedi és megismételhetetlen – leszámítva azt a számtalan tényezőt, amelyben pontosan ugyanolyanok vagyunk, mint bárki más.
Sok ilyen általános jelenség létezik. Például mindenkinek van tudattalanja. Következésképpen mindenkinek van vakfoltja. Időről időre mindannyian áldozatául esünk a változásvakságnak. Hogy mindez hogyan nyilvánul meg az életünkben, az teljes mértékben egyedi, de hogy megnyilvánul, az biztos. Ugyanúgy, ahogy nincs két egyforma agykéreg, de agykérge kivétel nélkül mindenkinek van. (Annak is, akiről ezt nagyon nehéz feltételezni. Igen, még neki is, akire most gondolsz...)
Szóval létezik egy olyan pszichés szerkentyű, amellyel valamennyien rendelkezünk, s amely alapesetben bárkiből képes antiszemitát gyártani. Továbbá cigánygyűlölőt vagy elkötelezett jogvédőt, homofóbot vagy melegmozgalmárt, bigott vallásost vagy harcos ateistát, fanatikus jobb- vagy baloldalit, valamint (bármilyen oldali) frakcióvezetőt és kormányszóvivőt. (Azért az „alapesetben” szót ne felejtsük el – a cikk második részében még visszatérünk rá.)
Nem arra gondolok, amikor valakit belenevelnek egy vallásba, ideológiába, előítéletbe. Nem is agymosásra vagy pénzre. Ezek a véleményformálásnak (manipulálásnak) létező és közismert módjai. Amiről most szó van, az nem külső hatás, hanem belső mechanizmus.
Hogy mi is ez a mechanizmus, azt a második részben vesszük szemügyre közelebbről. Most lássuk a választ a címben írt kérdésre: Hogyan váljunk antiszemitává?
A recept 10 lépésben
- Vegyünk egy teljesen átlagos, hétköznapi, jóravaló embert – legyen mondjuk Lajos –, akinek az égvilágon semmi baja a zsidókkal. Olyannyira nincs, hogy a legkevésbé sem érdekli, ki zsidó és ki nem.
- Lajos részt vesz egy haveri összejövetelen, amely viccmesélésbe torkollik. Előbb-utóbb beköszönt az a fázis, amikor már mindenki előre röhög a viccen, bármiről is szóljon. Ekkor elhangzik egy-két zsidóvicc. Nem abból a fajtából, amit maga a zsidóság termel ki, hanem ún. „szalon-antiszemita” viccek. (Valószínűleg mindenki ismer ilyet – hadd ne mondjak példát.) Lajos ezeken együtt röhög a többiekkel.
- Egy következő alkalommal hogy, hogy nem, Lajos elmondja valakinek a fenti viccek egyikét. Nem azért, hogy bárkit bántson vele, hanem hogy szórakoztassa a társaságot.
- A társaságban erre valakinek – akitől távol áll az EMK – lefagy az arcáról a mosoly, és keményen nekimegy Lajosnak: az erkölcseinek, az értékrendjének, a humorérzékének (avagy a humortalanságának). Azt mondja: „Tisztességes ember nem mond ilyen vicceket.”
- Lajos erre megtámadva érzi magát. (Mivel ő sem járatos az EMK-ban, nem tudja, hogy a „megtámadva lenni” nem érzés, hanem gondolat, azon belül is ítélkezés – amely mögött természetesen jelen van egy valódi, autonóm érzés, pl. „félelem”, vagy „zavar”). Éppen ezért elkezd védekezni. Védi a személyét és védi a tevékenységét – azaz a viccmesélést. Ezzel önkéntelenül is szót emel a vicc tartalma mellett. Ne feledjük: egy csaknem ártatlan viccről van szó!
- Lajos észre sem veszi, hogy mivel megvédte a vicc tartalmát, automatikusan egyet is ért vele. Elvégre – gondolja – nem hülye ő: miért mondana bármi olyasmit, amivel nem ért egyet?!
- Legközelebb, egy harmadik társaságban, szóba jön néhány közkeletű antiszemita sztereotípia. Nem a legdurvábbak, mint például a vérvád vagy a zsidó világ-összeesküvés, hanem valami „könnyedebb”, mondjuk az, hogy „a zsidók anyagiasak”. Lajos – mint aki, emlékezzünk, korábban teljesen érdektelen volt e témában – hajlik arra, hogy az érvek és ellenérvek csatájában inkább azokkal azonosuljon, amelyek közelebb állnak a vicc tartalmához. Tartózkodóan ugyan, de olykor bele is szól, diszkréten állást foglalva.
- Lajosnak immár az a halvány véleménye, hogy a zsidók anyagiasak, és ha úgy adódik, ennek hangot is ad. Mivel így újra és újra támadásoknak teszi ki magát, véleményét újra és újra „kénytelen” megvédeni (tekintve, hogy a kognitív terápiában sem járatos, nem tudja, hogy az ún. „kell-gondolkodás” egyike a kognitív torzításoknak, ezért valóban úgy éli meg, hogy kénytelen védekezni), és egyre erősebb érveket keres annak alátámasztásához.
- Az őt igazoló érvek hol passzív felcsipegetése, hol aktív keresése közben Lajos „halvány véleménye” meggyőződéssé merevedik, s mind komplexebb rendszert alkot.
- Lajos, aki sok energiát fordított e komplex rendszer felépítésére, erősen motivált arra, hogy e rendszer helytállóságát szóban és írásban – blogokon, fórumokon – képviselje. Lajos antiszemita lett.
Vegyük észre a fenti leírásban a következő jelzőket: szalon-, ártatlan, könnyed, halvány. Ezek a kifejezések mind azt írják le, hogy a helyzet adott pontján Lajos csupán egy kis lépést tett az adott irányba. Csakhogy, miként a Tao te Kingben olvassuk, az „ezer-mérföldes utazás egyetlen lépéssel kezdődik”.
Hogy mi az a mechanizmus, amely e kis lépésekből képes volt igazi, vérbő antiszemitizmust kialakítani, az a folytatásból kiderül. Ha az olvasó addig sem akar unatkozni, gondolja végig, hogy a fenti felsorolásból ráillik-e valamelyik megjelölés. Emlékeztetőül a (természetesen nem teljes, csak példálózó) lista: antiszemita, cigánygyűlölő, jogvédő, homofób, melegmozgalmár, vallásos, ateista, jobboldali, baloldali. (Vajon miféle holdudvarhatás következtében gondolom, hogy a Sorskönyv nélkül olvasótáborában se frakcióvezetőt, se kormányszóvivőt nem tisztelhetek?)
(folyt. köv.)
Utolsó kommentek