Tomi, Balázs, KÖSZÖNÖM.

Jó, hogy megcsináltátok ezt a videót. Mást nem tudok hozzáfűzni, de valahogy szerettem volna jelezni, hogy megérte ezt a két órát végigülni (igen, nekem két óra kellett az egy órás videóhoz :) ).

Köszönöm, hogy ebben a helyzetben is rászánjátok az időt meg az erőt, hogy adjatok valamit.

Mindent köszönök, Balázs. Szeretettel gondolok Rád, amíg élek. Tamás,Neked is köszönöm.

Milyen szép szemed van, Balázs :)

Kösz, hogy ezt is bevállaltátok.

A legerősebb számomra ebben a beszélgetésben a MI, hogy ez kettőtök dolga. Az tiszteletre méltó és kicsit irigylésre is. Köszönöm a filmet (is)! Szeretettel gondolok rátok, olvagatom a verseidet, Balázs. Még órára is beviszem néha :)

Kezdem a lényeggel (nyitó képkocka): A NYAKLÁNC!!! :)
Na, most meg megnézem a videót. Nem tudom mi van benne, de előre is köszönet érte.

@Felicitasz: ;o) Én is azt szúrtam ki először...

@jabbok: Mi ez a nyaklánc?

@prukker: A beszélgetés végén szóba is kerül :)

Balázs és Tomi - Aludtam egyet erre a videóra kommentelés előtt. Nagyon szépen köszönöm. És nyitánynak azt szeretném mondani, hogy a népmesék utolsó mondatát viszem először magammal, nagyon-nagyon megjegyezve.

@prukker: Ha megnézed a filmet, akkor abból is kiderül: a Harry Potter-ből a Halál ereklyéinek a szimbóluma.

A "szimbólum" pedig eredeti jelentése szerint nem csak jelkép, beszédes jel - hanem az összetartozás jele, sőt, eszköze is: az ókori követek, küldöttek pl. azzal igazolták, hogy ők jöttek a megbízótól, hogy egy széttört érmének, pecsétnek, botnak, gyűrűnek stb. egy darabját vitték magukkal, és azt bele kellett illeszteniük a fogadó fél darabja mellé. Ez a mozdulat a "synballein": az "egymásra-helyezés". Aki a beilleszthető darabot (a "synbolon"-t: azt a darabot, ami kiegészíti a miénket, ami a miénkkel együtt alkot egészet) birtokolja, azt odatartozóként fogadjuk.

@prukker: , @Felicitasz: mellesleg a keresztény vallásban a magyarul "hitvallás"-nak nevezett dolog eredeti neve is "synbolum".

Nem ismerlek titeket személyesen, de egy ideje követem, hogy mi történik, megérintett az, amin és ahogyan átmentek. Köszönöm ezt a videót!

Szép példája annak, hogyan lehet az élettől felemelt fejjel búcsúzni.

@Felicitasz: uff, a nyaklánc...mikor ide kattintottam, közben épp a nyolcadik film (Harry Potter és a halál ereklyéi) első részét adta valami tévécsatorna...a videót holnap tudom megnézni, de nekem jel ez valahol, hogy dolgom van vele, és bármi lesz az, köszönöm.

@Vakmacska: Nyaklánc ügyben kis segítség mindannak, akit érdekel:

sorskonyvnelkul.blog.hu/2012/11/01/harry_potter_halottak_napja

Köszönöm.

@Birtalan Balazs: Óóó...
A most linkelt cikkedben ezt írtad:
"Magam a hetedik kötet megjelenése óta – fél évtizede – próbálom új és újabb módokon megfogni, az értelem számára megragadhatóvá tenni azt az elemi hatást, amit ennek az egyszerű ábrának a szemlélése – és a mögöttes történet felidézése – bennem önkéntelenül kivált. E kísérleteim rendre kudarcba fulladnak; nagy, végső szintézis helyett csupán különböző magyarázat-darabkákat, szilánkokat tudok felmutatni."

De hiszen pont ezt jelenti maga a "synballein" (és ezért idéztem fel 4-5 hozzászólással ezelőtt az etimológiáját). A szimbólumot nem azért nem lehet megfejteni, mert túl nehéz - hanem azért, mert eleve nem az a célja, nem az a rendeltetése, hogy valamelyikünk (EGYEDÜL/ÖNMAGA) megfejtse...

És ez nem valami filozófiai okból fontos - hanem nagyon is húsba vágó, ITT és MOST húsba vágó. Mert jórészt azok vannak most körülötted, akiknek a szimbólumaid odaillenek a náluk őrzött darabkákhoz...

Tomi és Balázs, ma József Attila (bezzeganya.reblog.hu/valakik-fejere-ma-versek-es-verstoredekek-potyogtak) mellett ma ti voltatok a katarzis, tényleg. És egy feladat...egy konkrét, ami. Köszönöm nektek.

Úgy voltam vele, hogy bele-belepillantok (munkanap van, haladni kell a dolgokkal) és majd később végignézem. Aztán a 15. perc környékén leragadtam és nem bírtam továbbpörgetni, végigültem az egészet.

Arról most nem írnék, hogy jó fejek vagytok, azt már korábban leírtam, ha más szavakkal is.

Viszont. Abszolút egyetértek mindennel, amit mondtok az orvos-beteg kommunikáció (gyakori) csődjéről. Az információhiányról pont ez a tapasztalatom: egy kis szervezés/odafigyelés mindenkinek nagyban könnyítené az idejét, mégis kóvályog az ember órákat-napokat-heteket, amíg egy konkrét nevet nem kap kézhez. Utána "már csak" meg kell tanulni gátlásmentesen kérdezni (akár a takkernénit, bizonyos szempontból sokszor többet tud egy osztály működéséről, mint az o.v. főorvos).

@gingko: A helyzet az, hogy még ilyen orvos-beteg kommunikáció is csak a kivételeseknek jut...

Az emberiség jelentős részét azok teszik ki, akik nem értik az orvosi vagy a google-n talált orvosi / félorvosi / szakmainak álcázott kuruzslói szakkifejezéseket, vagy nem tudnak köztük különbséget tenni; akik lakóhelyük, nem-értelmiségi neveltetésük, vagy a megfelelő kapcsolatok hiánya miatt el sem jutnak egy ilyen orvosi csapathoz; akik nincsenek otthon a google-n; akiknek az anyagi vagy szellemi adottságaik nem teszik lehetővé a "megfelelő betegút" megtalálását vagy végigjárását...

Ezzel semmiképpen sem szeretném relativizálni vagy jelentéktelenebbnek láttatni azt, amit Balázsék átéltek, és nagyon korrektül, pontosan és megfogadható módon szóvá is tettek. Bárcsak minél többet megfogadnának belőle az illetékesek... Rengeteg embernek jelentene nagyon komoly javulást a helyzetében, a szenvedéseiben.

Talán abszolut nem is ide illik - csak jobb híján teszem itt szóvá a nagy személyes szívfájdalmamat, hogy pl. az egészségügyi rendszer hálójában egy óriási lyuk tátong az akut onkológiai ellátást éppen (akár átmenetileg) nem igénylő, de MÉG nem haldokló betegek területén... Pl. egy masszív sugárkezelés után néhány nappal a betegek jelentős részét akkor is el KELL küldeni az onkológiáról, ha van egy olyan seb a besugárzás helyén, amibe szakellátás nélkül garantáltan 1-2 hét alatt belehalnak. Mégpedig elég csúnyán. Még akkor is, ha magával a rákkal szemben egyébként kifejezetten jó esélyeik lennének. A rák gyógyulása előtt elviszi őket egy egyszerű seb.

Amikor egy ilyen beteg ügyében hajtottam a Hospice-t, ők ugyanúgy leráztak, mint a kórház összes többi osztálya. A kórházi osztályok közül onkológiai BNO-val kizárólag a "Krónikus bel" vagy az "ápolási osztály" - a korábban egyszerűen csak "elfekvő"-nek minősített osztályok - vehetnek fel beteget. Csakhogy ezekre Szombathelyen például 4-8 hét a várakozás, másrészt aki eddig bejutott, az kivétel nélkül 2 héten belül halott volt a benti baktériumflóra miatt.

A Hospice pedig azért hajtott el, mert még akut onkológiai kezelésre VÁR a beteg, és MÉG nem egyértelmű, hogy haldoklik... Elég sokkoló volt, amikor rákérdeztem: doktornő, akkor majd egy hét múlva szóljak, amikor már haldoklik a lefertőződött sebe miatt? Akkor majd ápolhatják? A válasz egy számomra meglehetősen cinikus "majd akkor meglátjuk - mi mindenesetre csak onnantól kezdve foglalkozhatunk vele" volt...

(Persze megértem, hogy egy olyan beteg, akinek megfelelő ápolással még komoly esélyei vannak a túlélésre és a gyógyulásra, az tényleg egyik fél számára sem szerencsés, ha haldoklók közé kerül...)

@jabbok: Sajnos nem tudok neked ellentmondani. (Az "ápolási" avagy "krónikus bel" osztályokkal kapcsolatban nekem is van tapasztalatom, de hagyjuk is.)
A Hospice is gondolom, úgy van vele, hogy nem tudja, melyik ujját harapja - nyilván korlátozott a befogadóképességük. Valami hatékony otthoni szakápolás lenne jó, ami nyilván pénzkérdés (is). De hát - mint okos emberek megmondták nekünk - az egészség nem árucikk. Khm.

@gingko: Így látom én is. Egyáltalán nem hibáztatom a Hospice-t. Sőt, a rendszer egészét sem. Még ezt a rettenetes sok seben át vérző magyar rendszert sem. (Amennyit az amerikaiból vagy a britből láttam, az semmivel nem volt kevésbé drámai...)

Talán furcsán hangzik, de egyre inkább úgy látom-érzem, hogy talán az ember-létünk lényege, hogy akármennyit is fejlődünk, akármennyivel jobbak is a lehetőségeink, mint mondjuk 50-100-500 éve, vagy akár ma is, mondjuk tőlünk 1-2000 kilométerre - az emberi élet tragikus, pontosabban drámai marad.

Balázsék kapcsán is újra ezt élem át... Ezt értem azon, hogy attól még, hogy van 2x150 morfin, és van orvosszakmai meg palliatív meg mentálhigiénés meg a családra is kiterjedő pszichoszociális segítség, és "multidiszciplináris team" - mindettől semmivel nem kevésbé drámai az, amin ők keresztül mennek, mint amikor ugyanezt egy kis zalai falu 8 általánossal rendelkező családtagjai élik át, mindenféle "team"-ek nélkül.

A kis modern emberi logikánk szerint az lenne remélhető, hogy ha javítunk a körülményeken meg a rendszeren, akkor a dolgok jobbak, könnyebbek lesznek. És ez igaz is. Nagyon nem mindegy - ahogy Balázs is mondja - hogy ott van az a 2x150 morfin, vagy nincs.

De UGYANAKKOR, amikor a rendszer javulásával igenis javítunk a betegek sorsán - UGYANAKKOR a rendszer mégis mindig lukas marad, és az emberlét drámájából sosem lesz hollywoodi happy end... És a végén mégiscsak az marad az EGYIK lényeg, hogy a haldoklóink ne maradjanak magukra... Hogy AZZAL EGY IDŐBEN, hogy MINDEN tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy javítsunk a körülményeiken, a tájékoztatásukon, a testi-lelki feltételeiken - AZZAL EGY IDŐBEN maradjunk ne csak mellettük, hanem VELÜK is. Pont az a legnehezebb benne, ami miatt ez a legkönnyebb is: hogy éppen ez, a halál az egyetlen, ami egész biztosan közös útja mindegyikünknek.

@jabbok: Ott a pont.

Közben olvastam Ilona írását a Narancsban is, ahol meg is említi ezt a videót. Fontos.

(és igen, mellékszálként: az átéltek és az elkövetkező súlyosságok ellenére mindketten meglepően jól néztek ki és döbbenetesen összeszedettek vagytok....riszpekt)

Sok erőt kívánok! Sajnos nekem is ilyenek a tapasztalataim. Az Onkológiai Intézetben a wc-k mellé biggyesztett tábla elképesztő. Számomra az is elég negatív sugallat. Mintha fontosabb lenne a wc, mint a betegek. Az Állami Egészségügyi Központban az Onkológiai Bizottság a hullaház és a Nukleáris Medicina közti folyosón van. Modern főépüetben. Évekig fel voltam háborodva, mert ez nem pénzkérdés, hanem színtiszta durungság. Egyszer valaki, akinek meséltem, elkezdett röhögni. Azóta én is röhögök. Sajnos nincs jobb ötletem. Köszönöm a videót, nagyon sokat gondolok Balázsra.

Kedves Balázs! Lehet, hogy rosszul fogalmaztam azzal, hogy sok erőt kívántam. Elnézést kérek! Nagyon hálás vagyok és nagyon köszönöm a munkádat, amit ebben a blogban közreadtál. Nagyon sok mindent tanultam tőled, és felbecsülhetetlennek tartom. Még egyszer nagyon szépen köszönöm!

Huhh! Nagyon tetszett! Én is köszönöm, remélem, h megnézik azok is, akik tudnak tenni azokért a dolgokért, amiket mondtatok. Őszintén tisztellek, Balázs!

Eljövök ide, és megnézem, hol tart az időkerék Veled. Bárki forgatja is, gondolom a halál is csak egy olyan hely lehet, ahol a költő ír verseket.
Kívánni úgy érzem nincs sok mindent, s ha azt mondom, néha ismeretlenül is megfogom a kezed, azt hívén így Neked könnyebb lehet, még az is rólam szól. Pillangó szárnyán a nehezék.
Legyen könnyű utad. Szeretettel, HSG.

Akkor most légy végre szabad.
De még találkozunk.

Tamás.
Jó ember vagy.

Tomi! Részvétem. Mi, olvasók is sokat veszítünk a halálával.

Köszönöm, hogy olvastalak Titeket, hogy itt voltál. Sok erőt kaptam Tőletek. Hiszem, hogy ilyen békésen fogok én is meghalni. Éva

Nyugodj békében Balázs! Köszönöm, hogy voltál és írtál ilyen jó dolgokat.
Őszinte részvétem a családnak, és minden barátnak/ismerősnek!

Most olvastam én is az indexen. Tominak és a többi családtagnak részvétem, és örülök hogy megismerhettem Balázst, és sokat, sokat tanultam tőle.

Ha az ember tudja is, hogy közel a nap, attól még letaglóz, ha bekövetkezik. Nem tudom erre hogy lehet felkészülni. Osztozom a család fájdalmában, gyászában és köszönet mindenkinek, aki segítette, mellette volt és szerette őt. Tudom, ez mit jelenthet. Édesanyám ugyanebben a betegségben ment el pár hónapja, a hiánya egyre fájóbb. Remélem mindannyiunk gyásza egyszer enyhülni kezd!

Csak a címsort láttam az origón, és azonnal ide jöttem inkább. És most ez tök béna, hogy billentyűket pötyögni is alig látok a könnyeimtől, de ez van.
Nekem is nagyon fog Balázs hiányozni. Rengeteget tanultam tőle, jó volt vele beszélgetni, jó volt elgondolkodni a gondolatain. Meg ezután is jó lesz, mindig amikor jövök még olvasni.
Tomi, fogadd együttérzésemet.

Sokat gondoltam rátok az elmúlt hetekben. És a következőkben is sokat fogok. Lassacskán olvasgatom a blogokat is - ebben a tempóban még kitart néhány évig, aztán (illetve már most is) jön az ismétlés is, egy-egy aktuális témánál. Mindent köszönök.
Nektek is.

Ez a blog, amit itt hagyott, az a kevés kis levelezés, amikor már nem akartam terhelni, mert baj volt, és a szánalmas csodavárásom, hogy nem, ez nem lehet....
Nem jellemző, hogy taknyom-nyálam egybefolyik olyan emberekért, akiket sohasem láttam személyesen, nem érintettem, csak olvastam a gondolataikat.
Balázs elérte.
Balázs megtette.
Megfogott itt, nem tudtam abbahagyni a blog olvasását, megragadott akkor, amikor segítséget kértem és megadta, és kikészít a tudat, hogy én nem tudtam tenni érte semmi, SEMMIT, és még mindig nincsenek csodák.

...de,
de vannak.
ő az volt.
és az is csoda, hogy rátalálhattam, megadatott, itt volt, a lénye itt van, ebbe a blogba én hazajövök, ha segítség kell.
Utat mutat továbbra is.
édesistenem

@dissipation1969: @Felicitasz: @Vakmacska: @tantika: Csak nyomkodnám a +1-eket, igazából nem tudok mit hozzátenni, mégis úgy érzem, hogy muszáj megírnom, milyen szomorú vagyok.

Hiányzik az életemből egy ember, akit sosem láttam, akivel sosem beszéltem, akivel csak néhány (<5) kommentet váltottam. Mégis kedvelem, becsülöm (nem megy a múlt idő) és sokat tanultam tőle.

Részvétem Balázs szeretteinek. Hatalmas érték ez a blog, amit csinált. Sok ember életére volt hatással. Legyen neki könnyű a föld!