Sorskönyv nélkül

Talán nem kell bizonygatnom: szeretem a mélylélektant. Szívesen töprengek különösebb cél nélkül is a tudattalan mélységeiben rejlő összefüggéseken. Képes vagyok minden egyes terápiás ülésen ünnepként megélni, amikor egy ilyen összefüggés feltárul, illetve amikor a tudattalan felfoghatatlan ereje, bölcsessége és kreativitása megmutatkozik, és kiérleli a kliensben a pozitív változást.

A pszichológia, valamint a pszichoterápia alig egy évszázadra visszanyúló történetében rafinált technikák és trükkök tömkelegét fejlesztették ki akár önmagunk, akár a másik személy befolyásolására, megváltoztatására. Hétvégi tréningeken és lelki mélyfúró tanfolyamokon osztják az észt és mondják meg a tutit az embereknek önismeretről, emberismeretről, kommunikációról és ezer másról. Bonyolult rendszereket építenek fel, hogy aztán vért verítékezve magoltassák be az emberekkel ennek terminológiáját mint beugrót az Egyedül Üdvözítő Megoldáshoz.

Szédítő a pszichológiának ez a permanens tudományos és technikai forradalma. Hasznos lehet ezért időnként figyelmeztetnünk magunkat, hogy nem okvetlenül szükséges állandóan archetipikus mélységekben dagonyázni ahhoz, hogy egy viselkedés érthetővé váljék, vagy hogy egy kívánt változás végbemenjen. Az emberi viselkedés roppant bonyolult – kivéve, amikor épp végletesen egyszerű. A józan paraszti ész néha többet ér, mint megannyi pszicho-cucc együttvéve.

Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem, miután tegnap – valamilyen apropóból, hosszú idő után – újra eszembe jutott Anthony de Mello egyik története:

Egy kétségbeesett házaspár kihívta sürgősen a gyermekpszichológust, mert nem tudták, hogy mit tegyenek kisfiukkal, aki a szomszédfiú hintalovára ült, és nem volt hajlandó többé leszállni róla. Annak ellenére nem, hogy otthon három hintalova is volt, hajthatatlanul a barátja lován akart lovagolni. Amikor megpróbálták lehúzni onnan, úgy elkezdett sikítozni és üvölteni, hogy azon mód békén hagyták.

A pszichológus először is megegyezett a bérében, aztán odament a gyerekhez, gyengéden megcirógatta a haját, lehajolt hozzá, és mosolyogva súgott valamit a fülébe. A fiú abban a pillanatban leszállt a lóról, és szelíden követte szüleit haza.

– Milyen varázslatot űzött azzal a gyerekkel? – kérdezték a csodálkozó szülők.

A pszichológus előbb elkérte kialkudott bérét, csak azután válaszolta:

– Egyszerű. Csak lehajoltam, és azt mondtam neki: Ha nem szállsz le arról a lóról ebben a pillanatban, úgy megverlek, mint szódás a lovát. Engem ezért fizetnek, szóval komolyan mondom.