„Te mit gondolsz minderről?” – szegezte nekem a kérdést egy barátom, miután feldúltan és részletgazdagon előadta, hogy romantikusnak induló kapcsolata miként fuccsolt be: a célszemély hol rajongó hangon beszélt vele, hol kihátrált a megbeszélt találkozókból.

Minekutána a beszámoló valóban részletgazdag volt, számos pontot találhattam benne, amelyek megérték a továbbgondolást – amelyek alkalmasint a kognitív terápia iskolapéldái lehettek volna. Barátom indulattól fűtött mondatai hemzsegtek a negatív automatikus gondolatoktól, amelyek mögül – túl azon, hogy látványosan illusztrálták a kognitív torzításokat – szinte sütöttek az alaphiedelmek. Egy ilyen történet valóságos jutalomjáték annak, aki kognitív terápiával dolgozik.

Nosza, rá is cuppantam a témára, és nekiestem a részleteknek. Precízen mutattam rá a logikai következetlenségekre, az összes részletet figyelembe véve fogalmaztam meg több alternatív magyarázatot, és igyekeztem barátomat arra terelni, hogy vizsgálja felül gondolatolvasásait, címkézéseit, valamint kérdőjelezze meg diszfunkcionális hiedelmeit...

...amikor barátom emelt hangon kérte a második pálinkát, nagyjából akkor vált világossá előttem, hogy briliáns okfejtésem falra hányt borsó volt. Szavaimat, mondataimat meghallotta ugyan, formálisan meg is értette őket – mégsem jutottak el hozzá. Egyre feszültebben, egyre indulatosabban viselkedett, és segítő szándékom dacára szemlátomást mélyen megsértődött.

És ekkor kapcsoltam: rájöttem, hogy mi volt a hiba. Te is rájössz? (Zsiráftáncban jártasak előnyben.)

Kimondott és kimondatlan szavak

Jóllehet barátom eszmefuttatása, mint mondtam, tele volt hibás gondolatokkal, a kommunikáció sikertelenségét nem lehet e hibák számlájára írni. A hibás gondolatok és a hibás kommunikáció – ez két külön dolog. És ami az utóbbit illeti, a hiba nem a barátom készülékében volt, hanem az enyémben.

Ő azt kérdezte: „Te mit gondolsz minderről?” Én pedig válaszoltam erre a kérdésre. Ez volt a hiba!

Ha tudatosabb vagyok, ha kevésbé vagyok fáradt, ha jobb passzban vagyok, ha... – akkor észreveszem, hogy barátomnak nem kiegészítő információkra van szüksége a meglévő ismeretei mellé. Aktuálisan nem kognitív szükségletei kielégítetlen voltától szenved (vagyis nem attól, hogy nem érti jól a dolgokat), hanem magányosnak, dühösnek és csalódottnak érzi magát, mert a szeretet szükségletében rövidült meg. Erre pedig a megfelelő orvosság nem az észosztás, hanem az empátia. Barátomnak nem a bonyolult helyzet tisztázására volt igénye, hanem empátiára, törődésre, megértésre. Arra, hogy kifejezzem: szeretem őt, fontos számomra, mellette vagyok ebben az egész trutyiban – függetlenül attól, hogy mit gondolok róla valójában.

Ha ezzel kezdtem volna a válaszomat, ha megerősítettem volna az együttérzésemről, ha segítek neki azt átélni, hogy nincs egyedül, akkor – második nekifutásra – esetleg nyitottá vált volna új gondolatok befogadására. Akkor mindazon – meggyőződésem szerint helytálló – szempontok, amelyekkel kapásból nyakon öntöttem, nyitott fülekre találtak volna nála. Akkor hatékony lett volna a segítségnyújtás, sikerülhetett volna az átkeretezés.

Egy hiba több leírása

A hibám különböző modellek szerint különbözőképpen leírható.

Az NLP terminológiája szerint abban hibáztam, hogy a saját mentális térképemen mozogtam, ahelyett hogy ráléptem volna az ő térképére.

Az erőszakmentes kommunikáció (EMK) kifejezéskészletével élve abban voltam ügyetlen, hogy a kapcsolat megerősítése helyett megoldást kerestem; hogy elakadtam a felszíni tények értelmezésénél, és nem kapcsolódtam barátom érzéseihez és szükségleteihez.

A hipnózis világában úgy lehetne megfogalmazni a hibámat, hogy vezetni akartam barátomat (leading), mielőtt igazodtam volna hozzá (pacing).

A tranzakcióanalízis (TA) modellje szerint barátom kérdése társadalmi szinten (a felszínen) Felnőtt–Felnőtt irányban indított tranzakció volt, pszichológiai szinten azonban a megsebzett Szabad Gyermek kért oltalmat a Gondoskodó Szülőtől. Az én válaszom Felnőtt–Felnőtt irányú volt. Ez ugyan társadalmi szinten kiegészítő tranzakciót eredményezett, pszichológiai szinten azonban keresztezettet. (Megjegyzés: az ábrán látható keresztezett tranzakció csak példa, amely nem a bemutatott helyzetet írja le: itt a tranzakciós inger Sz–Gy irányú, szemben a történettel, amelyben Gy–Sz-ről volt szó.) Márpedig a TA szerint a kommunikáció második törvénye: ha a tranzakciók keresztezik egymást, megszakad a kommunikáció, és mindaddig nem folytatódhat, amíg a partnerek legalább egyike énállapotot nem vált.
 
Ez történt a valóságban: mivel – szándékom ellenére – kereszteztem a tranzakciót azzal, hogy az okos Felnőtt gondolatait kínáltam válaszként a Gyermeki panaszára, megszakadt a kommunikáció: barátom „nem hallotta meg” üzenetemet. Mindaddig, amíg énállapotot nem váltottam.

Ez úgy történt, hogy letettem a borospoharat, fölálltam, odaléptem hozzá, és megöleltem. Elmondtam neki mindazt, amit negyedórával korábban kellett volna. Aztán visszaültem, és folytatódott a beszélgetés. Folytatódott, mert – immár – folytatódhatott.