A cikk első részében végigkövettük azt a folyamatot, amelynek során Lajosból – egy teljesen átlagos, hétköznapi, jóravaló emberből – antiszemita lett. Itt az ideje, hogy választ adjunk, mi is ment végbe Lajosban e folyamat során. Az egyszavas válasz egy pszichológiai szakkifejezés: önigazolás.
E fogalom illusztrálására a Történtek hibák (de nem én tehetek róluk) – Az önigazolás lélektana című könyvben a szerzők – Elliot Aronson és Carol Tavris – a következő, nagyon szemléletes képet vezetik be, majd használják újra meg újra:
Van egy piramis, amelynek a csúcsán – tehát egyazon ponton – áll két ember. Ez a közös pont lehet egy közös gondolat, közös vélemény, közös attitűd valamivel kapcsolatban. Egy adott szituációban aztán mindketten hoznak egy apró, voltaképpen jelentéktelen, de egymással ellentétes döntést. Ezzel mindketten elkezdenek lefelé csúszni a piramis oldalán – méghozzá két ellentétes oldalán. Nem nagyon, kicsit. De ezzel egy kicsit el is távolodtak egymástól.
A következő döntésük, mivel mindketten racionális lények, már igazodni fog az első döntésükhöz, hiszen konzekvensek kívánnak lenni önmagukkal. Így egy kicsit még lejjebb csúsznak, és egy kicsit még jobban eltávolodnak egymástól.
A könyv eredeti példája két egyetemre felvételiző diákról szól, akik mindketten becsületes fiatalemberek, és akiknek egyaránt fontos a bejutás. És egy konkrét pillanatban mindketten puskázásra szorulnának, sőt erre lehetőségük is nyílik. Bagatell ügy, hát nem? Az egyik ténylegesen puskázik egyet, a másik nem. Ezt követően ha megkérdezik őket, hogy mit gondolnak a csalásról mint olyanról, eltérő választ fognak adni. Az egyik (aki csalt) enyhén fogja megítélni, menthetőnek találja, mivel elindult lefelé a piramis egyik oldalán. A másik (aki nem csalt) az állhatatosság erényére hivatkozva súlyos véteknek fogja minősíteni, mivel elindult lefelé a piramis másik oldalán. Egy következő helyzetben pedig, amikor ismét csalni lehet (vagy nem lehet), illetve véleményt kell mondani a csalás jelenségéről, szavuk/tettük igazodni fog a korábbi döntésükhöz. Mire évek múlva leérnek a piramis aljára, a két – eredetileg közös ponton álló – ember attitűdjét egy napon sem lehet említeni: az egyikből vérkonzervatív erénycsősz lett az önigazolások láncolatában, a másikból – ugyanígy – szélsőségesen liberális vagy anarchista.
Amikor valaki tudatos döntéssel, mi több, nagy nyilvánosság előtt mond igent valamire (egy pártra, egy világnézetre, egy vallásra, egy eszmére), akkor elindul lefelé a piramis oldalán. Nincs megállás – illetve a megállás a bigottéria, a fundamentalizmus, a kérlelhetetlenség.
Az önigazolás motorja
De miért van ez így? Mi működteti ezt az egész herkentyűt az emberben? A puskázó diák miért nem pironkodik utólag, és tart bűnbánatot? Vagy ellenkezőleg: a nem puskázó miért fogalmaz meg olyan sarkosan negatív véleményt? És Lajos, aki, mint mondtuk, jóravaló ember, miért azonosul egy hülye vicc tartalmával?
A válasz: a kognitív disszonancia. Nézzük meg, mit jelent a kifejezés. A kognitív azt jelenti: a megismeréssel kapcsolatos. Jelen esetben arról van szó, hogy az ilyen-olyan megismerő tevékenységek (önismeret, beszélgetések, olvasás stb.) következtében az ember fejében jelen van két (vagy több) tudattartalom. Kevésbé fellengzősen: két gondolat. A disszonancia jelentése: „széthangzás”, azaz az összhang hiánya. Van tehát két gondolatunk, amelyek nincsenek összhangban. Mi következik ebből?
Rossz érzés. Nem tudjuk, mi az oka ennek, de tény. Mi, emberek, így működünk: ha kognitív disszonanciát tapasztalunk, akkor rosszul érezzük magunkat, s e rossz érzés az elviselhetetlenségig képes fokozódni. Éppen ezért borzalmasan erős késztetést érzünk arra, hogy ezt a helyzetet minél előbb felszámoljuk, és – a fejünkben helyreállt rend tudatában – újra jólesően hátra dőlhessünk.
A kognitív disszonancia redukciója úgy történik, hogy a két, egymásnak ellentmondó tudattartalom valamelyikén (vagy mindkettőn) módosítunk egy keveset. Egy példa:
1. tudattartalom: „Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt.”
2. tudattartalom: „Szoktam alkoholt inni.”
E két tudattartalom egymásnak feszül – az ember rosszul érzi magát. Mit tehet? Mondjuk módosít egy kicsit az elsőn, ekképpen: „Ha mértéktelenül fogyasztok röviditalokat, az ártalmas lehet.” És a másodikon: „Ritkán iszom sokat, és többnyire csak sört vagy bort.” Mindkét módosítás épp csak egy kicsit tér el az eredeti tudattartalomtól, de ez elegendő ahhoz, hogy a kognitív disszonancia elviselhető mértékűre csökkenjen.
Ez az „épp csak egy kicsit” – ez egy lépés lefelé a piramis oldalán.
Vissza Lajoshoz
Lajos életében úgy esett, hogy tett egy véletlen lépést: elmondott egy olyan viccet, amelyhez – ezt értsük meg! – semmilyen érzelmi viszonyulása nem volt. E lépését valaki erélyesen számon kérte rajta, mondván: tisztességes ember nem mond ilyen vicceket. Márpedig Lajos – mint mindenki – rendes, tisztességes, többé-kevésbé normális embernek tartja magát.
1. tudattartalom: „Tisztességes ember nem mond ilyen vicceket, mint amit mondtam.”
2. tudattartalom: „Tisztességes ember vagyok.”
Lajos kognitív disszonanciát él át. Az 1. tudattartalmat a felháborodó beszélgetőpartner helyezte el az imént a fejében. A 2.-at ő maga tartja fenn hosszú évek óta. Milyen út áll Lajos előtt, ha redukálni akarja a disszonanciát? Elvileg az egyik ez: „Nem is vagyok annyira tisztességes.” És most jegyezzük meg: ez az út gyakorlatilag járhatatlan! Az egészséges emberben hallatlanul erős motiváció él arra, hogy saját pozitív énképét fenntartsa.
Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, úgyhogy megismétlem:
Az egészséges emberben hallatlanul erős motiváció él arra, hogy saját pozitív énképét fenntartsa.
Bármit, még az objektív tényeket is inkább vagyunk hajlandóak megváltoztatni – kicsinyíteni, relativizálni vagy ignorálni –, mint saját pozitív énképünket feladni. Ha ugyanis ezt tennénk, akkor azzal a „Nem vagyok OK” életpozíciót választanánk – ami viszont már definíció szerint sem tekinthető egészségesnek.
Lajos tehát a másik tudattartalmon módosít: „Elek szerint tisztességes ember nem mond ilyen vicceket – de ez csak az ő véleménye.” A disszonancia feloldódott, és Lajos megőrizte tisztességének tudatát. Eközben azonban, mint láttuk, elkezdett egyetérteni a vicc tartalmával. Miért? Nem meglepő: a kognitív disszonancia miatt.
1. tudattartalom: „Elmondtam egy zsidóviccet.”
2. tudattartalom: „Csak a hülyék mondanak olyasmit, amivel nem értenek egyet.”
3. tudattartalom: „A vicc tartalmával Elek nem értett egyet.”
4. tudattartalom: „Nem vagyok hülye.”
Az 1. tudattartalom tény; az objektíve megtörtént dolgokat semmissé tenni nem tudjuk. A 2. egy köztes hiedelem, amely történetesen marhaság, de ezt Lajos csak akkor tudná meg, ha kognitív terápiába fogna. A 4. ismét csak a pozitív énképről szól.
Kizárásos alapon marad a 3. tudattartalom, imígyen átalakítva: „A vicc tartalmával Elek nem értett egyet, én viszont igen.”
A további lépések kibogozását az olvasóra bízom.
Ami nem „alapeset”
Azt írtam a cikk első részében a kognitív disszonanciáról, hogy „alapesetben bárkiből képes antiszemitát [és sok egyebet] gyártani”. Szerencsére léteznek olyan tényezők, amelyek az alapesettől eltérő eredményt adnak.
Az egyik ilyen az ún. társas támogatás. Aki nincs izolálva a világtól, akit körülvesznek olyan, különbözőképpen gondolkodó személyek, akiknek a véleményére odafigyel, annak megvan az esélye, hogy az első „ártatlan” lépésnél valaki jóindulatúan fenéken billentse, anélkül hogy pozitív énképén csorba esne.
A másik óvó tényező: az önismeret. Lajosról a sorok közül kiderülhetett, hogy nem igazán fordított időt saját személyének megismerésére. Sajnos a róla írt jelzők („teljesen átlagos, hétköznapi”) maximálisan helytállóak. Az átlagember nem autonóm, hanem saját kisgyermekkori, ún. korai döntéseinek foglya. Ezért beszélhetünk itt alapesetről. Szerencsére azonban mindenki előtt nyitva áll az önismeret útja. Hosszú és tövises út ez, de mindeddig nem találtak fel egyszerűbbet az újradöntéshez. Márpedig csakis az újradöntés következtében kialakuló autonómia garantálhatja, hogy olyan úton járjunk, amelyen valóban akarunk; hogy egy-egy véletlen rossz lépés következtében ne szánkázzunk alá a mélybe a piramis oldalán.
Utolsó kommentek