Sorskönyv nélkül

Legkésőbb hatéves korodra, mint mindenki más, te is megírtad további életed forgatókönyvét.

Felnőttként két lehetőséged van. Életedet vagy e gyerekkorban kialakított szabásminta, az ún. SORSKÖNYV alakítja tudattalanul – vagy te magad alakítod, tudatosan.

Mit szólnál, ha egy hatéves gyerek akarná kormányozni az autódat? És ha az életedet?


>>> TERÁPIA <<<

Birtalan Balázs

© Birtalan Balázs, 2010
A Sorskönyv nélkül blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.


> Sématerápia-cikkek <



A kötet ide kattintva megrendelhető!

Mivel nincs élet a Facebookon kívül...

Címkék

adaptív (5) aids (3) alkalmazkodó gyermek (9) álom (10) antiszemitizmus (4) anya (3) archetípus (4) átmeneti tárgy (3) átváltás (3) automatikus gondolat (8) autonómia (28) betegség (6) Bizalmatlanság-abúzus (3) blog (10) Boldizsár Ildikó (6) Büntető készenlét (3) change history (3) Címkék (3) Csökkentértékűség-szégyen (8) depresszió (5) diagnózis (4) diszfunkcionális (5) diszfunkcionális attitűd (3) drámaháromszög (5) driver (6) dumbledore (3) élet (5) elfogadás (10) elfojtás (3) elhagyatottság-instabilitás (3) elhárító mechanizmus (3) elkerülés (6) ellenparancs (4) ellensorsköny (4) ellensorskönyv (3) ellentétes sorskönyv (9) előadás (10) Elszakítottság és elutasítottság (5) EMK (17) emk (33) emlékezés (4) empátia (16) empatikus konfrontáció (4) énállapot (9) engedély (3) erickson (8) eric berne (14) erőforrás (8) erőszakmentesség (6) értelmezés (3) érzelem (7) Érzelmi depriváció (3) érzés (11) evolúció (3) Facebook (5) fejlődéslélektan (3) felelősség (4) felnőtt (15) Felnőtt (3) félreismerés (4) félreismerési mátrix (3) film (3) fóbia (3) franz anton mesmer (3) Freud (3) freud (9) freudi elszólás (3) gátló parancs (16) Gestalt (3) gumikötél (5) gyász (3) gyenge pont (4) gyermeki (7) Gyermeki (4) halál (12) harmadfokú (3) harry potter (20) Harry Potter (4) hiedelem (18) hiedelemrendszer (4) hipnózis (30) hiv (3) homoszexuális (3) horog (4) humor (29) indulatáttétel (5) intimitás (6) irányító szabályozó szülői (8) itt és most (3) Járó Katalin (3) játék (3) játszma (17) József Attila (4) jung (4) kapcsolat (3) Károsodott autonómia és teljesítőképesség (5) Károsodott határok (6) katarzis (3) kérés (8) keresztezett tranzakció (5) kiegészítő tranzakció (3) kip (9) kísérlet (4) kognitív (9) kognitív disszonancia (4) kognitív terápia (25) kognitív torzítás (14) kognitív torzítások (3) kommunikáció (18) kommunikációs hibák (3) Könyörtelen mércék - hiperkritikusság (3) korai döntés (6) korai maladaptív séma (7) korlátozott szülői újragondoskodás (6) lázadó gyermeki (5) maladaptív (6) maladaptív séma (12) marshall b. rosenberg (10) másodlagos strukturális modell (5) megfigyelés (9) megküzdési stílus (3) mérő lászló (3) mese (8) meseterápia (7) mészáros istván (5) Metamorphoses Meseterápiás Módszer (3) modell (5) módosult tudatállapot (11) munka (3) NAG (6) nag (6) nárcizmus (3) nem én írtam (8) nlp (18) NLP (3) nyereség (5) ok keret (4) ok kocka (3) ok vagyok ok vagy (12) öngyilkosság (5) önismeret (14) politika (3) pszichiátria (5) pszichoanalízis (15) pszichodráma (4) pszichológia (10) pszichopatológia (3) pszichoterápia (43) pszichózis (5) rák (9) regresszió (10) rejtett tranzakció (4) rejtő jenő (3) relaxáció (3) rendszer (3) sajátélmény (36) sakál (5) sakálnyelv (5) séma (6) sématartomány (9) sématerápia (24) sérülékenység-veszélyeztetettség (3) siker (3) sorskönyv (45) sorskönyvi üzenet (5) spontaneitás (3) szabad gyermek (6) szavazás (5) szegedi pszichológiai napok (8) szembesülés (3) személyiségzavar (3) szeretet (3) szex (4) szimbólum (7) szorongás (6) szükséglet (14) Szülői (3) szülői (5) szupervízió (3) ta (39) TA (30) tanácsadás (4) terápia (39) terápiás keretek (4) teszt (3) tranzakcióanalízis (3) tudatosság (4) tudattalan (13) tudomány (5) túlkompenzálás (7) tünet (4) újradöntés (13) ünnep (4) vakfolt (4) vallás (3) valóság (3) változás (13) vers (11) viselkedés (5) viselkedésterápia (7) Young (9) zsiráf (17) zsiráfnyelv (11) zsiráftánc (8) zsiráftánc tanfolyam (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

  • Foxika911: Sajnálom hogy nem tudod már elolvasni, de talán valahogy mégis igen! Szerintem halhatatlanná tesz,... (2020.06.09. 17:56) Hogy vagy?
  • BLX: @HoldViola: Ó, valóban, pedig hallottam is róla. Bocsánat. De igazából csak a "címzés" hibás, azt ... (2020.02.14. 10:36) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • HoldViola: @BLX: Balázs már nem olvashatja ezt, meghalt 4 éve. De én akkor is köszönöm, értékes gondolatokat ... (2020.02.13. 23:07) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • BLX: A gőz kieresztésén rágódtam, meg azon, hogy nem azért, "mert így van". Valahogy az volt az érzésem... (2020.02.11. 08:51) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • dissipation1969: @HoldViola: velünk van ő most is... (2019.07.05. 01:51) Szerelmi bánat
  • HoldViola: Drága Balázs, annyira hiányzol ebből a világból. :( (2018.11.11. 10:54) Szerelmi bánat
  • tipitii: Szia Balázs! Én még csak pár napja akadtam a blogodra a sémák miatt, vagyis inkább nekik köszönhe... (2018.05.06. 08:37) Sémák sűrűjében... – 1.
  • tesz-vesz: @közép dunántúli régió: nem. ezek a "versek" pocsékok. ha a kínrímes dadogós mondatok, szavak egym... (2017.10.14. 17:59) Kasszazárás
  • közép dunántúli régió: @tesz-vesz: remélem, azóta fejlődött a jellemed, és sikerült túllépned a szánalmas trollkodáson. M... (2017.09.24. 09:46) Kasszazárás
  • Dorkateo1: @Gregor Samsa: "mintha egy az agyunkban élősködő önálló élőlény lenne, akinek saját céljai vannak... (2017.06.12. 22:34) Sémák sűrűjében... – 2.
  • Utolsó 20
pagerank

Az amerikai filmek és a pszichoterápia

2010.10.19. 19:54 Birtalan Balazs


 

– Tények és tévhitek a terápiáról –

Viszonylag közismert az interneten az a lista, amelynek címe: 49 dolog, amit sosem tudnál meg az amerikai filmek nélkül. Ebben a listában olyan megfellebbezhetetlen igazságok szerepelnek, mint „vannak különleges L-alakú takarók, amelyek az ágyon fekvő nőnek a hónaljvonaláig érnek, viszont a mellette fekvő férfinak csak a derekáig”, vagy „harcművészeteknél soha nem számít, hogy mennyivel többen vannak az ellenfeleid, türelmesen ki fogják várni a sorukat és egyenként támadnak meg, megvárva, amíg elintézted az előző ellenséget” vagy éppen „minden üldözés, utcai konfliktus tönkretesz egy helyi etnikum által vezetett zöldséges standot”.

A lista már csak azért sem teljes, mert lehetne bővíteni azzal, hogy milyen is „valójában” egy pszichoterápiás kezelés. Ilyesmik állnának rajta:


A terapeuta mindig megszállott szakbarbár.

Ez természetesen nem igaz. A pszichoterápia egy szakma (amelynek sok irányzata van), és a művelői (jobb esetben) olyanok, akik e szakma elméletének és gyakorlatának ismerői. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mint Mórickának, mindenről mindig „az” jut az eszükbe – legyen ez az „az” a szex, a családi háttér vagy a viselkedés tudattalan mozgatói. Ahogy egy hentes is jó étvággyal meg tud ebédelni az étteremben anélkül, hogy az foglalkoztatná, hogy vajon az állat mely részéből készült a tányérján lévő pecsenye, úgy a pszichológus, pszichiáter vagy pszichoterapeuta képes „normális” kommunikációra az emberekkel, anélkül hogy a lelkükben matatna.


A terapeuta mindig szakmai és/vagy magánéleti válságban van.

E tévhitet elegánsabban úgy lehetne megfogalmazni, hogy a terapeuta mindig az ún. kiégési szindrómában (burnout) szenved. Ez a tünetegyüttes valóban létezik, és időről időre utoléri a humán, elsősorban a segítő szakmában tevékenykedőket. Azonban szó sincs arról, hogy a segítő foglalkozásúak aktív éveik nagy részét kiégetten töltenék. Pontosan azért, mert e betegség ismert, kezdeti szakaszában is felismerhető, s mint ilyen, megelőzhető, kialakulása után pedig kezelhető. A terapeuták mögötti szakmai-kollegiális védőháló következtében évről évre kisebb az esély (noha soha nem zárható ki teljesen), hogy valaki olyan terapeutához kerüljön, aki a burnout olyan fázisában van, ami már a munkáján is meglátszik.


Ha egyszer a terapeuta a fejébe vette, hogy mi baja a kliensnek, vagy hogy mihez kell vele kezdeni, akkor nincs az az isten, hogy azt még egyszer az életben átgondolja.

Ez a sztereotípia több sebből vérzik.

Először is azt a látszatot kelti, hogy a terapeuta legfőbb dolga pontosan diagnosztizálni a betegséget. Ez nem így van. Már csak azért sem, mert nem mindenki beteg, aki terapeutához fordul segítségért. (Ugyanúgy, ahogy nem lehet „fogbetegnek” tekinteni valamit azért, mert félévente leszedeti a fogkövét.) Amikor a XIX. és XX. század fordulóján megszületett a pszichológia tudománya, és kialakult a pszichoterápia gyakorlata, a szakemberek még jó ideig nem tudták levetkőzni annak gyökerét, nevezetesen az elmekórtant. Az első személyiségelméletek, az első pszichológiai tesztek a pszichiátriai betegségek nyelvezetével írták le az egészséges embert is. Ettől az örökségtől máig nehéz megszabadulni, és nem is kell a pszichopatológiát mindenestől elvetni. Van olyan eset, amikor szükség van a pontos diagnózisra – elsősorban akkor, ha valóban súlyos, adott esetben gyógyszerezést is igénylő mentális betegségről van szó, vagy ha a kezelés intézeti (s mint ilyen, bürokratikus) keretek között zajlik. Azonban a diagnózis egy absztrakt fogalom, ami egyáltalán nem garantálja a kezelés sikerességét, sőt könnyen megeshet, hogy kifejezetten akadályozza. Egyre általánosabban elfogadott szakmai elv, hogy nem a diagnózist kell kezelni, hanem az embert.

Másodszor, és az előzőekben írottakkal összefüggésben: hogy „mihez kell kezdeni” a klienssel. A filmek szerint ezt a pszichológus többnyire „nagyon tudja”, és mereven ragaszkodik is hozzá. Már csak azért is, mert a filmbeli terapeuta csaknem mindig egy bizonyos iskola vagy módszer elkötelezett híve. Ez régebben tán igaz is lehetett – ma egyre kevésbé az. A gyakorló terapeuták azok, akik a leginkább tisztában vannak azzal, hogy nem mindentudók és nem mindenhatók. Ebbe beleértendő annak felismerése is, hogy a pszichológiai elméletek olyanok, hogy valamiért soha nem akarnak százszázalékosan passzolni az adott emberre. Éppen ezért egyre kevesebb terapeuta engedi meg magának azt a luxust, hogy módszerfanatikus legyen, és a saját elképzelését akarja lenyomni a kliens torkán. Aki hatékonyan akar működni, az – ha alapjáraton nem is teoretikus – valamilyen mértékben óhatatlanul kénytelen lépést tartani az új pszichológiai ismeretekkel, és terápiás eszköztárát új és újabb módszerekkel gazdagítani. Való igaz, hogy a terápiás kapcsolat elején igen gyakran készül ún. terápiás terv; ez jó iránymutató lehet a későbbiekben, de soha nem kényszerítő, minden áron követendő előírás.

Harmadszor, ami a „nincs az az isten” kitételt illeti, ez a kép úgy mutatja be a terapeutát, mint aki egyedül dolgozik, és mint ilyen, kontroll nélkül csinálhat hülyeségeket. Egyrészt ez az intézményi keretben zajló terápiákra eleve nem igaz: itt a terapeuta egy szakmai team tagja, és mire a terápiában kibontakozó probléma olyan fajsúlyú lesz, hogy arról már érdemes filmet forgatni, addigra rég szakemberek egész csoportja figyeli a történéseket. A magánpraxisban működő terapeuta formálisan ugyan nem tartozik elszámolással senki felé, ugyanakkor ő sincs magára hagyva, ő sem nélkülözi a kollegiális segítséget: ő is élhet a szupervízió lehetőségével. Ez azt jelenti, hogy amennyiben úgy látja, hogy valamelyik kliensével elakad a munkában, nehézségekbe ütközik vele, vagy akár csak azt tapasztalja saját magán, hogy érzelmileg mélyebben bevonódik a kliens problémájába, mint szeretné – akkor megkeresi egy tapasztalt kollégáját, és konzultál vele. A terapeuta ugyanis tudja magáról, hogy neki is vannak vakfoltjai, amelyekre egyedül nem lát, nem láthat rá. Részint a munkája sikere, részint saját pszichés egészsége érdekében szükséges, hogy ha a helyzet úgy hozza, szupervíziót kérjen. Ez a kontroll pedig az esetek jelentős részében elejét veheti annak a szakmai ámokfutásnak, amit a filmekben látható pszichológusok és pszichiáterek időről időre rendeznek.


A terápia, illetve a „kinti valóság” tere és ideje rapszodikus módon keveredik.

A filmekben a terapeuta és a kliens jóformán bárhol és bármikor találkozhatnak, beszélhetnek. A kliens, ha „olyanja van”, felhívja a terapeutáját, és az minden további nélkül ellátja néhány jó tanáccsal. Esetleg elmennek együtt fagyizni, ebédelni vagy kirándulni (egyebekről nem is beszélve).

Egy másik, ezzel ellentétes véglet is létezik a filmekben: eszerint a terápiás óra végén megszólal egy brutális hangú vekker, és ekkor – akár mondat közben – irgalmatlanul vége az ülésnek.

Mindkét ábrázolás torzít – ugyanakkor a második közelebb van a valósághoz. Nem azért, mert a terapeuta egy kényszeres hülye. Nem is azért, mert csak a pénzre utazik, és valójában nem érdekli őt a kliens problémája. Hanem azért, mert a terápiás kapcsolat nagyon speciális kapcsolat. Különlegességét a mintha-kapcsolat kifejezéssel lehet aránylag jól leírni. A terápia olyan, mintha barátság lenne – de nem az. A kliens olyan mély ragaszkodást és gyűlöletet élhet meg a terapeuta felé, mintha az a saját anyja vagy apja lenne – de nem az. Olyan érzelmei lehetnek, mintha szerelmes volna a terapeutába – de nem az. Ezek a mintha-érzések, mintha-helyzetek képezik a terápia hatékonyságának zálogát: ezért tud segíteni a terápia ott, ahol a barát, a szülő vagy a partner nem tud. És a terápiának e speciális klímáját hivatottak védeni az ún. terápiás keretek.

A terápiás keretek mindkét résztvevőt kötik – és védelmezik. Valahogy úgy, mint a KRESZ-táblák és az útburkolati jelek az autósokat. Természetesen adódhat olyan eset, amikor egy piroson vagy egy záróvonalon át kell menni – amikor alkalmasint életveszélyes lenne nem átmenni rajta. És adódhat olyan, amikor a kliens, a terapeuta vagy a kapcsolat érdekében át kell hágni valamilyen keretet. De egy keretet áthágni csak akkor lehetséges, ha az a keret egyáltalán ott van. Ha nincs ott, akkor az autózásból biztonságos és céltudatos mozgás helyett pontosan az a fejvesztett, életveszélyes száguldozás lesz, amit a filmek üldözős jeleneteiben látunk. A terápiából pedig öncélú, parttalan, a maradék pszichés biztonságot és a még fennmaradt emberi kapcsolatokat romba döntő lélekmarcangolás – szintén úgy, ahogy azt a filmek többségében elénk tárják. Az ember életminőségén javító azon lényegi változás helyett, ami lehetne.

Illetve ami a valóságban többnyire tényleg van.
 




Ha tetszett, amit olvastál, ne sajnálj tőlem egy lájkot! :-)
Ha úgy gondolod, másnak is hasznára válna, ne habozz megosztani vele!

Ha úgy tapasztalod, valami nem stimmel veled: Gyere hozzám terápiába!


» 2 komment «




Címkék: humor pszichoterápia diagnózis kiégés szupervízió vakfolt mintha tér terápiás keretek

A bejegyzés trackback címe:

https://sorskonyvnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr582384462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

polar light (törölt) 2013.05.28. 09:51:16

Mivel valóban időrendben haladok (a kezdetnél kezdve) ezért nem tudom, írtál-e a Terápia c. sorozatról. Nekem nagy csalódás volt és nem is néztem onnantól tovább, hogy a terapeuta szupervíziója átalakult a terapeuta párterápiájává. Fogalmam sincs, hogy miért csinálták ezt így, hiszen amúgy végre lett volna egy informatív, érdekes sorozat arról, hogy a terápia tulajdonképpen nem tiszta hülyeség. (És naná és persze, hogy a terapeuta beleszeretett az egyik páciensébe és naná és persze, hogy egy olyan emberhez ment szupervízióba, akivel finoman fogalmazva is ambivalens volt a kapcsolata, de ezeken a pontokon még nem adtam fel.)

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2013.06.06. 18:21:49

@polar light: Nem írtam róla; a magyar verziót nem is láttam, csak az amerikaiból néhány hetet.
süti beállítások módosítása