Sorskönyv nélkül

Legkésőbb hatéves korodra, mint mindenki más, te is megírtad további életed forgatókönyvét.

Felnőttként két lehetőséged van. Életedet vagy e gyerekkorban kialakított szabásminta, az ún. SORSKÖNYV alakítja tudattalanul – vagy te magad alakítod, tudatosan.

Mit szólnál, ha egy hatéves gyerek akarná kormányozni az autódat? És ha az életedet?


>>> TERÁPIA <<<

Birtalan Balázs

© Birtalan Balázs, 2010
A Sorskönyv nélkül blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.


> Sématerápia-cikkek <



A kötet ide kattintva megrendelhető!

Mivel nincs élet a Facebookon kívül...

Címkék

adaptív (5) aids (3) alkalmazkodó gyermek (9) álom (10) antiszemitizmus (4) anya (3) archetípus (4) átmeneti tárgy (3) átváltás (3) automatikus gondolat (8) autonómia (28) betegség (6) Bizalmatlanság-abúzus (3) blog (10) Boldizsár Ildikó (6) Büntető készenlét (3) change history (3) Címkék (3) Csökkentértékűség-szégyen (8) depresszió (5) diagnózis (4) diszfunkcionális (5) diszfunkcionális attitűd (3) drámaháromszög (5) driver (6) dumbledore (3) élet (5) elfogadás (10) elfojtás (3) elhagyatottság-instabilitás (3) elhárító mechanizmus (3) elkerülés (6) ellenparancs (4) ellensorsköny (4) ellensorskönyv (3) ellentétes sorskönyv (9) előadás (10) Elszakítottság és elutasítottság (5) emk (33) EMK (17) emlékezés (4) empátia (16) empatikus konfrontáció (4) énállapot (9) engedély (3) erickson (8) eric berne (14) erőforrás (8) erőszakmentesség (6) értelmezés (3) érzelem (7) Érzelmi depriváció (3) érzés (11) evolúció (3) Facebook (5) fejlődéslélektan (3) felelősség (4) Felnőtt (3) felnőtt (15) félreismerés (4) félreismerési mátrix (3) film (3) fóbia (3) franz anton mesmer (3) Freud (3) freud (9) freudi elszólás (3) gátló parancs (16) Gestalt (3) gumikötél (5) gyász (3) gyenge pont (4) Gyermeki (4) gyermeki (7) halál (12) harmadfokú (3) harry potter (20) Harry Potter (4) hiedelem (18) hiedelemrendszer (4) hipnózis (30) hiv (3) homoszexuális (3) horog (4) humor (29) indulatáttétel (5) intimitás (6) irányító szabályozó szülői (8) itt és most (3) Járó Katalin (3) játék (3) játszma (17) József Attila (4) jung (4) kapcsolat (3) Károsodott autonómia és teljesítőképesség (5) Károsodott határok (6) katarzis (3) kérés (8) keresztezett tranzakció (5) kiegészítő tranzakció (3) kip (9) kísérlet (4) kognitív (9) kognitív disszonancia (4) kognitív terápia (25) kognitív torzítás (14) kognitív torzítások (3) kommunikáció (18) kommunikációs hibák (3) Könyörtelen mércék - hiperkritikusság (3) korai döntés (6) korai maladaptív séma (7) korlátozott szülői újragondoskodás (6) lázadó gyermeki (5) maladaptív (6) maladaptív séma (12) marshall b. rosenberg (10) másodlagos strukturális modell (5) megfigyelés (9) megküzdési stílus (3) mérő lászló (3) mese (8) meseterápia (7) mészáros istván (5) Metamorphoses Meseterápiás Módszer (3) modell (5) módosult tudatállapot (11) munka (3) NAG (6) nag (6) nárcizmus (3) nem én írtam (8) nlp (18) NLP (3) nyereség (5) ok keret (4) ok kocka (3) ok vagyok ok vagy (12) öngyilkosság (5) önismeret (14) politika (3) pszichiátria (5) pszichoanalízis (15) pszichodráma (4) pszichológia (10) pszichopatológia (3) pszichoterápia (43) pszichózis (5) rák (9) regresszió (10) rejtett tranzakció (4) rejtő jenő (3) relaxáció (3) rendszer (3) sajátélmény (36) sakál (5) sakálnyelv (5) séma (6) sématartomány (9) sématerápia (24) sérülékenység-veszélyeztetettség (3) siker (3) sorskönyv (45) sorskönyvi üzenet (5) spontaneitás (3) szabad gyermek (6) szavazás (5) szegedi pszichológiai napok (8) szembesülés (3) személyiségzavar (3) szeretet (3) szex (4) szimbólum (7) szorongás (6) szükséglet (14) szülői (5) Szülői (3) szupervízió (3) TA (30) ta (39) tanácsadás (4) terápia (39) terápiás keretek (4) teszt (3) tranzakcióanalízis (3) tudatosság (4) tudattalan (13) tudomány (5) túlkompenzálás (7) tünet (4) újradöntés (13) ünnep (4) vakfolt (4) vallás (3) valóság (3) változás (13) vers (11) viselkedés (5) viselkedésterápia (7) Young (9) zsiráf (17) zsiráfnyelv (11) zsiráftánc (8) zsiráftánc tanfolyam (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

  • Foxika911: Sajnálom hogy nem tudod már elolvasni, de talán valahogy mégis igen! Szerintem halhatatlanná tesz,... (2020.06.09. 17:56) Hogy vagy?
  • BLX: @HoldViola: Ó, valóban, pedig hallottam is róla. Bocsánat. De igazából csak a "címzés" hibás, azt ... (2020.02.14. 10:36) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • HoldViola: @BLX: Balázs már nem olvashatja ezt, meghalt 4 éve. De én akkor is köszönöm, értékes gondolatokat ... (2020.02.13. 23:07) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • BLX: A gőz kieresztésén rágódtam, meg azon, hogy nem azért, "mert így van". Valahogy az volt az érzésem... (2020.02.11. 08:51) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • dissipation1969: @HoldViola: velünk van ő most is... (2019.07.05. 01:51) Szerelmi bánat
  • HoldViola: Drága Balázs, annyira hiányzol ebből a világból. :( (2018.11.11. 10:54) Szerelmi bánat
  • tipitii: Szia Balázs! Én még csak pár napja akadtam a blogodra a sémák miatt, vagyis inkább nekik köszönhe... (2018.05.06. 08:37) Sémák sűrűjében... – 1.
  • tesz-vesz: @közép dunántúli régió: nem. ezek a "versek" pocsékok. ha a kínrímes dadogós mondatok, szavak egym... (2017.10.14. 17:59) Kasszazárás
  • közép dunántúli régió: @tesz-vesz: remélem, azóta fejlődött a jellemed, és sikerült túllépned a szánalmas trollkodáson. M... (2017.09.24. 09:46) Kasszazárás
  • Dorkateo1: @Gregor Samsa: "mintha egy az agyunkban élősködő önálló élőlény lenne, akinek saját céljai vannak... (2017.06.12. 22:34) Sémák sűrűjében... – 2.
  • Utolsó 20
pagerank

Okos-e vagy?

2010.11.07. 21:10 Birtalan Balazs


 

Noha sem az intelligencia, sem az IQ fogalma nem kapcsolható közvetlenül a pszichoterápia témájához, mindkét kifejezés elég szilárdan (és elég sok tévedéssel terhelten) jelen van a köztudatban ahhoz, hogy legalább röviden foglalkozzunk velük.

Kezdjük azzal, hogy sokan úgy hiszik: az „IQ” és az „intelligencia” egymás szinonimái. Ez tévedés. A két kifejezésnek természetesen van köze egymáshoz, de távolról sem azonos a jelentésük. Az intelligencia egy természetes módon létező valami, amiről sok okos dolgot összeírtak már, de valójában fogalmunk sincs, hogy mi az. Az IQ ezzel szemben önmagában nem létezik: mesterségesen létrehozott, emberi kreálmány, amiről azonban történetesen egész pontosan tudjuk, hogy mi az.

Habár nem tudjuk, hogy az intelligencia valójában micsoda, a gyakorlati életben mégis mindannyian egész jól kiigazodunk az intelligencia tárgykörében. Miről is van szó? Azt látjuk, hogy a szomszéd fia, a Pista zökkenőmentesen veszi az akadályokat: csont nélkül érettségizett, egyetemre jár, széles baráti körének népszerű, központi figurája, aki tájékozott mind a napi kérdésekben, mind kulturális és közéleti témákban, és akinek mindenre van egy frappáns viszontválasza. Ezzel szemben a két emelettel lejjebb lakó Józsi épp hogy csak átvergődött az általános iskolán. Sok évig megbízható munkaerőnek számított egy futószalag mellett, de amikor leépítés volt, az elsők között váltak meg tőle. A munkanélküli segély intézése hatalmas kihívást jelentett számára: az űrlapok, hivatalok és beadványok özönében esélye sem volt, hogy önállóan elboldoguljon. Igazi barátai nincsenek, csak haverjai, és ami a közvetlen látóterén térben és időben kívül esik, arról nemigen van tudomása, de nem is nagyon érdeklődik iránta.

Ha látjuk ennek a két embernek az életét, akkor bármilyen pszichológiai előképzettség nélkül magabiztosan kijelentjük, hogy Pista és Józsi valamiben nyilvánvalóan különböznek egymástól. Hogy ennek a valaminek mi a lényege, azt nem tudjuk ugyan, de nevet attól még adhatunk neki. Ez a valami az intelligencia, amire a legtalálóbb definíció a következő: az a tulajdonság, melyben az olyan zsenik, mint Newton, Einstein, Leonardo da Vinci, Shakespeare, Rabelais csoportja leginkább eltér egy értelmi-fogyatékos otthon lakóitól (E. L. Thornidike, in: D. O. Hebb: A pszichológia alapkérdései, Budapest, Gondolat–Trivium, 1994).

A nyugati ember olyan, hogy ami a keze ügyébe kerül, azt szereti megmérni. Ez alól az intelligencia sem kivétel. Az elemi kíváncsiság kielégítésén túl ennek gyakorlati haszna is van: amennyiben föltételezzük, hogy az ember intelligenciája élete során viszonylag állandó, akkor ha ezt mérhetővé tesszük, a pályaválasztási tanácsadás során sok embert meg lehet kímélni sok frusztrációtól, és sok intézményt is sok fölösleges (meg nem térülő) kiadástól. Hiszen nincs értelme a tudományos karriert erőltetni olyasvalakinél, akinek ehhez egyszerűen hiányoznak a képességei; ugyanígy mindenki számára előnyös, ha egy gyerek tehetségét idejekorán fölismerik, és azt megfelelően gondozzák. (Pszichológiai értelemben a tehetség nem teljesen azonos az intelligenciával, de ez most részletkérdés.)

A fentiek alapján érthető, hogy az első intelligenciateszt (Alfred Binet, 1905) miért pont a gyermekpszichológia berkein belül született meg. Binet egy roppant kézenfekvő feltételezésből indult ki: minél idősebb egy gyerek, többnyire annál okosabb. A kulcsszó a „többnyire”: lehet ugyan, hogy az ötéves Sárika okosabb, mint a hatéves Gyurika, azonban ha veszünk sok ötéves gyereket és sok hatéves gyereket, akkor összességükben (vagy ha tetszik: átlagosan) a hatévesek bizonyosan okosabbak, mint az ötévesek. Ha felteszünk egy a hétköznapi életben való eligazodásra vonatkozó kérdést (teszem azt: „Melyik a bal kezed?”), akkor azt várjuk el, hogy sokkal több hatéves ad erre helyes választ, mint ahány ötéves (jóllehet a hatéves Gyurika nem tudja, szemben az ötéves Sárikával). Amennyiben a várakozásaink helytállónak bizonyulnak (vagyis mondjuk a megvizsgált 43 ötévesből 9 adott helyes választ, a megvizsgált 37 hatévesből pedig 28), akkor a „Melyik a bal kezed?” kérdés megfelelő ahhoz, hogy nagy biztonsággal elkülönítse egymástól a az öt- és hatéveseket. Ha tévedtünk (mert például a 43 ötévesből 19 adott helyes választ, a 37 hatévesből 21), akkor a kérdés nem alkalmas erre a feladatra. Az első esetben beépíthetjük készülő intelligenciatesztünkbe, a második esetben el kell vetnünk.

Sok ilyen vizsgálat alapján megállapítható, hogy mely kérdésekre válaszolnak általában helyesen a különböző korú gyerekek. Ha ezek után az ily módon előzetesen bemért kérdésekből összeállítunk egy kérdéssort, amelyben minden helyes válasz 1 pontot ér, akkor egy adott gyerek elért pontszáma alapján meg lehet mondani, hogy személyes teljesítménye melyik életkori csoport átlagának felel meg. Ha Gyurika és Sárika nemcsak a fenti balkezes kérdés esetében tért el a saját életkori csoportjától, hanem az összes pontszámuk alapján is, akkor azt mondhatjuk, hogy a hatéves Gyurika ún. mentális életkora 5 év, az ötéves Sárikáé 6 év.

Ha a mentális életkort elosztjuk a valós életkorral, a kapott eredményt pedig (hogy ne kelljen tizedes törtekkel bíbelődnünk) beszorozzuk 100-zal, és egészre kerekítjük, akkor az így kapott szám kifejezi, hogy az adott gyerek mennyire okos a saját életkori csoportja átlagához képest. Az osztás nevű alapművelet eredményét, ha még emlékszünk rá harmadik osztályból, hányadosnak nevezzük. Latinul: quotiens (ejtsd: 'kvociénsz', magyarosan: kvóciens). A fenti osztás (és szorzás és kerekítés) eredménye tehát az intelligencia-kvóciens. Röviden: IQ.

A hatéves Gyurika mentális életkora 5 év. A műveletet elvégezve megtudjuk, hogy Gyurika IQ-ja 83. Az ötéves Sárika a hatévesek pontszámát érte el; az IQ-ja ennek alapján 120. És mennyi az átlagos IQ? Nézzük logikusan. Mekkora pontszámot ér el egy adott életkorban a legtöbb gyerek? Pontosan akkorát, mint az adott életkorban a legtöbb gyerek. (Jé, nahát.) Ebből adódik az életkori átlag fogalma. Más szóval a legtöbb gyerek mentális életkora megegyezik a valódi életkorával. Ha egy hatéves pontosan olyan okos, mint amennyire átlagosan a hatévesek, akkor, ugye, 6/6=1. Szorozva százzal: 100.

A gyerekek átlagos IQ-ja tehát 100. Így van definiálva.

Mi történik, ha egy társadalom – benne a gyerekek – apránként elhülyül (vagy megokosodik)? Először is: hogy jöhetünk rá erre? Úgy, hogy véletlenszerűen kiválasztunk sok gyereket, és többszöri vizsgálat után arra jutunk, hogy a tesztekben IQ-ként kijött szám átlagosan nem 100. Mit jelent ez? Azt, hogy megváltozott a korcsoportok átlagos teljesítménye, minek következtében a tesztünk elavult, nem megfelelő: amit mér, az immár nem az IQ. Ha így van, újra be kell mérnünk a teszt egyes kérdéseit; adott esetben ki kell venni azokat, amelyek immár nem differenciálnak az életkori átlagok között (jóllehet egykor megfelelő kérdések voltak); esetleg újabb kérdéseket kell fölvennünk a tesztbe – és felül kell vizsgálnunk, hogy a tesztben elért adott pontszám ténylegesen milyen életkori átlaghoz tartozik. Röviden: revideálnunk kell a teszt standardját. Hogy e munkát sikeresen végeztük-e el, azt azon tudjuk lemérni, hogy az újabb vizsgálatoknál kapott számértékek átlaga 100-e, vagy sem. Ha igen, akkor a tesztünk – újból – IQ-tesztnek nevezhető.

De mi a helyzet a felnőttek IQ-jával? Hiszen az, hogy egy hatéves gyerektől több várható el, mint egy ötévestől, az józan ésszel is belátható. Azonban ki mondja meg (és főleg mi alapján), hogy milyen intellektuális teljesítmény várható el egy 28 vagy egy 82 éves embertől? Az átlagos 82 évesek vajon sokkal intelligensebbek, mint az átlagos 28 évesek? Nyilvánvalóan nem. Ahogy a gyerek egyre idősebb lesz, úgy az intelligenciája is fokozatosan növekszik, mindaddig, amíg beáll egy bizonyos szintre. Ez felnőtt kor nagy részében lényegében változatlan marad, illetve az öregedés folyamatával párhuzamosan hanyatlani kezd. Ebből adódóan az „okos felnőttek” és „buta felnőttek” elkülönítésére a mentális életkor fogalma nem alkalmas.

A felnőttek számára standardizált IQ-tesztek másként működnek. Amint Pista és Józsi esetében láttuk, az emberek viszonylag nagy biztonsággal képesek felismerni a kiugróan magas és a kiugróan alacsony intelligenciát. Ezért, bár „mentális életkorról” nem beszélhetünk, lehetséges olyan embercsoportokat találni, amelyeken egy-egy kérdés bemérhető, azaz megállapítható róla, hogy nagy biztonsággal különíti-e el egymástól az „okos” és „buta” embereket. Azonban az intelligencia nem olyan változó, ami csupán két értéket vehet föl (okos vagy buta). A társadalom nagy része – nyilvánvalóan – átlagos teljesítményt nyújt a társadalom nagy részéhez képest. A legtöbb ember nem értelmi fogyatékos, de nem is zseni. Az átlagos teljesítmény alatt és fölött is lehetséges további differenciálás, hiszen az életben való boldogulást nézve ésszerű különbséget lehet tenni a „kicsit buta” és „nagyon buta”, illetve a „kicsit okos” és „nagyon okos” emberek között. Különböző csoportokon végzett előzetes vizsgálatokkal minden egyes kérdésről megállapítható, hogy képes-e valamilyen különbségtételre. A „Hány ujj van a két kezeden?” kérdés például nyilván nem alkalmas arra, hogy differenciáljon a „kicsit okos” és „nagyon okos” emberek között, de várhatóan kiválóan elválasztja egymástól a „kicsit butákat” a „nagyon butáktól”. A „Mit nevezünk az ismeretelmélet kopernikuszi fordulatának?” kérdésre feltehetően az emberek többsége nem tud válaszolni, és egész biztos, hogy nem különíti el a „kicsit butákat” a „nagyon butáktól”, ellenben jó eséllyel választja szét a „kicsit okosokat” és „nagyon okosoktól”. Egyedi különbségek persze lehetnek – de itt mindig átlagról, illetve az átlagtól való eltérés mértékéről beszélünk.

A tesztkonstruktőrök úgy alkották meg a felnőttek intelligenciáját mérő teszteket, hogy az eredményként kijött számértéket hasonlóan lehessen értelmezni, mint a gyerekek eredményét: a felnőttek átlagos teljesítményét 100 pontban határozták meg. Így az IQ kifejezés a felnőttek esetében is használható, jóllehet az már nem egy osztás eredményeként jön ki, tehát valójában nem hányados.

Az átlag persze önmagában semmit nem jelent: az, akinek az IQ-tesztben – példának okáért – 101 pont jött ki, józan ésszel nem mondható okosabbnak, mint akinek 99. És akinek 73 jött ki, nem valószínű, hogy észrevehetően rosszabbul boldogulna az élet által elé adott feladatokkal, mint akinek a pontszáma 75. Éppen ezért a teszt értelmezésében soha nem átlagokról beszélünk, hanem átlagos intervallumokról. Mert amíg 73 és 75, illetve 99 és 101 között nem beszélhetünk valós különbségről, addig a 75 és a 99 már nemcsak önmagában különbözik egymástól, hanem más intervallumba – azaz más intelligencia-osztályba – esik. Akinek 99 az IQ-ja, az a valódi életben kimutathatóan jobban boldogul, mint akinek 75.

Az intelligencia osztályokat kijelölő intervallumok határait a teszt készítői határozzák meg. Mivel sokféle IQ-teszt van, sokféle a felosztás is. Azonban mindegyik teszt megegyezik abban, hogy a teljes népességet hét osztályba sorolja be, az értelmi fogyatékosságtól az extrém magas intelligenciáig. Ami a hazai klinikai gyakorlatot illeti, a felnőttek intelligenciáját többnyire a David Wechsler által eredetileg 1939-ben publikált teszt 1971-ben magyarított (és 1996-ban újra standardizált) változatával, az ún. MAWI-val vizsgálják. Az alábbi diagram egyrészt azt mutatja, hogy a hét intelligencia-osztályhoz milyen IQ-intervallumok tartoznak, másrészt azt, hogy a népesség hány százaléka tartozik az adott osztályba.

Az IQ eloszlása

 

Az IQ önmagában nem több, mint egy pozitív egész szám. Márpedig egy szám önmagában vagy nagyon keveset mond, vagy – ami még rosszabb – túl sokat. Ha nem akarunk felületes tévedésekbe esni az IQ-val kapcsolatban, mindenképpen tisztáznunk kell még néhány értelmezési szempontot. Mégpedig azért, mert az emberek olykor szeretik összeméregetni egymással az IQ-jukat – valahogy úgy, mint az óvodás kisfiúk a fütyijüket. E példa azért is helyénvaló, mert az összehasonlítgatásnak mindkét esetben pontosan ugyanannyi haszna van.

Egyrészt, jóllehet a felnőttek IQ-jának meghatározásakor a mentális életkor fogalmát, mint láttuk, nem használjuk, az életkor mégsem elhanyagolható. Olyannyira nem, hogy a teszteket életkori csoportok szerint standardizálják. Ez azt jelenti, hogy a teszt végén kijön egy pontszám, és az ehhez tartozó IQ-értéket egy táblázatból kell kikeresni, mégpedig az életkor függvényében. Például ha a MAWI-ban az összpontszám 100, a vizsgált személy pedig tízéves, akkor az IQ 117. Húszéves korban ugyanezen pontszám 93-as IQ-t jelent, ötvenéves korban 103-at. Következésképpen ha olyan teszttel találkozunk az interneten, amiben csak feladatokat kell megoldani, és a végén egy kattintás után úgy kapjuk meg az állítólagos IQ-nkat, hogy nem kell megadnunk az életkorunkat, akkor az adott teszt nagy valószínűséggel puszta szélhámosság.

Másrészt a probléma általánosabb szinten is felmerül: a standardizálás ugyanis nemcsak életkori csoportok szerint történik, hanem lakóhely szerint is. A MAWI-t annak idején kétezer fős reprezentatív mintán standardizálták Magyarországon: igen ám, de a minta a magyar viszonyokra nézve volt reprezentatív. Következésképpen a MAWI-val mért IQ is csak magyar viszonyok között értelmezhető – ráadásul szorosan véve csak arra az időszakra nézve, amikor a standard készült. Ez természetesen igaz bármelyik valódi IQ-tesztre nézve. Ha tehát egy emberről – valahol a világban – annyit hallunk, hogy „128 az IQ-ja”, akkor ez körülbelül annyira informatív, mintha azt hallanánk valakiről, hogy „ötöst kapott a dolgozatára”. De hogy azt az ötöst vajon az alsó-bivaglybürgözd kisegítő iskolában kapta a Hogy telt a hétvégém című tízmondatos fogalmazásra, vagy Oxfordban a doktori disszertációjára, arról nem szól a fáma. (Megjegyzés: az iménti példában blöfföltem; fogalmam sincs, hogy Oxfordban milyen skálán értékelik a doktori disszertációkat.)

Ha a fenti szempontot általánosítjuk, akkor ahhoz a fontos megállapításhoz jutunk, hogy az intelligencia erősen kultúrafüggő. Az IQ-tesztek ezzel szemben meglehetősen egy kaptafára készülnek. Ezt azért érdemes észben tartanunk, mert mindig akadnak olyan politikusok, akik az IQ-tesztekben mért valós (!) különbségeket rasszista nézeteik alátámasztására használják. Ez hagyján, de sokan vannak olyanok, akik elég műveltek ahhoz, hogy tudják, mi fán terem az IQ, de elég műveletlenek ahhoz, hogy ezt az ostoba érvelést szóda nélkül lenyeljék.

Ha emlékszünk, Pistától és Józsitól indultunk el. Náluk korántsem azt vizsgáltuk náluk, hogy milyen eredményeket érnek el a különböző logikai, számolási és képkiegészítős feladatokban. Azt figyeltük meg, hogy mennyire képesek boldogulni az életben. Az „élet” pedig nem holmi kozmikus, örök állapotot jelent, hanem egy nagyon is konkrét társadalmi és kulturális környezetet. Ha a saját környezetében roppant intelligensnek bizonyuló Pistát kiraknánk a dzsungelbe, akkor igen könnyen bebizonyosodna, hogy szellemi képességei nem elegendőek az életben maradáshoz. Szemben azzal a bennszülöttel, aki ugyan már a MAWI első részpróbájának az első kérdésén („Egy kg-ban hány dkg van?”) elvérezne, viszont a saját környezetében – ott, ahol ténylegesen boldogulnia kell – verhetetlen zseninek bizonyul.

Az IQ-teszteken kijött eredmény tehát nem azonos a személy valódi képességeivel. Azt mutatja meg, hogy az adott tesztnek az adott közegben és adott időszakban meghatározott standardja alapján hol helyezkedik el az átlaghoz képest. Hogy aztán e pozíció milyen információt ad az illető valódi képességeiről – ráadásul mely képességeiről –, annak megállapításához már sajnos valódi szakértőre van szükség.

A laikusoknak pedig marad a fütyiméregetés. Lehetőleg figyelembe véve a klasszikus igazságot: a nagy farok nem a szexnek tesz jót, hanem a nárcizmusnak.


A cikk írásakor elsősorban az alábbi könyvre támaszkodtam:
Kun Miklós – Szegedi Márton (szerk.): Az intelligencia mérése, 5. kiadás, Budapest, Akadémiai, 1983.
 




Ha tetszett, amit olvastál, ne sajnálj tőlem egy lájkot! :-)
Ha úgy gondolod, másnak is hasznára válna, ne habozz megosztani vele!

Ha úgy tapasztalod, valami nem stimmel veled: Gyere hozzám terápiába!


» 9 komment «




Címkék: teszt iq intelligencia standard thorndike binet wechsler mawi

A bejegyzés trackback címe:

https://sorskonyvnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr352432183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cheoppy 2010.11.07. 22:23:50

Jé, ennek van valami köze a tegnapi Mensa IQ teszthez?
Fura korrelációnak tűnik az én személyes világomban két egymást követő nap találkozni ugyanazzal a (számomra ismeretlen) témával. :)

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2010.11.07. 22:28:25

@cheoppy: Nem tudom, mi volt tegnap, úgyhogy részemről merő véletlen. :)

J. S. Bach / Pierre Bezuhov (törölt) 2010.11.07. 23:04:36

Most jutott eszembe, hogy bár az IQ átlagát nincs értelme országonként, kultúránként összehasonlítani, a posztban foglaltak miatt, kellő standardizációt követkően szerintem a szórás pl. összevethető lenne. (?) Ezzel képet kaphatnánk arról, hogy mennyire egyenletes az (adott kultúrához illeszkedő) képességek eloszlása az egyes emberek közt.

Lehet, hogy ahol a szórás kisebb (azaz a legtöbb ember teljesen átlagos), ott könnyebben alakul ki valamilyen élhetőbb társadalmi berendezkedés (pl. demokrácia)?

Alensha 2010.11.07. 23:28:34

Inkább a facebookos IQ-teszthez lehet köze :D de tényleg gyakori, hogy ha az ember belefut egy ritka témába, akkor pár napon belül többször egymás után.

Én úgy tudom, a komoly tesztek (mint a Mensa) kifejezetten kultúrafüggetlenné vannak téve, ezért vannak benne csak logikai feladatok, nem nyelviek vagy közismeretiek. Ez se teljesen oké, mert a felmérések szerint a nőknek a nyelvi feladatok mennek könnyebben, a férfiaknak a logikaiak, tehát egy teszt vagy kultúra alapján diszkriminál vagy nemi alapon, és legtöbben az utóbbit kisebb bajnak tekintik (néha, amikor valami nagyon gázosan szexista dolgot mondanak a semjének és egyebek, gondolatban kicserélem a szavakat fehér emberre és cigányra, és eltűnődöm, így is kimondta-e volna...)

amúgy nem szőlősavanyúságból mondom, mert IQ-teszteken elég jó eredményeket szoktam elérni (nem tudom, aminek a táblázatát beraktad, az milyen SD-jű, de ha 15-ös, akkor az enyém extrém magas benne :P) (lányoknál ezt minek hívják fütyihasonlítgatás helyett...?)

Alensha 2010.11.07. 23:35:31

Egyébként aki a rasszizmus mellett próbál érvelni az IQ-val, az alaposan megszívta, mert igaz, hogy egyes felmérések szerint a feketéké átlagban alacsonyabb a fehéreknél, de az ázsiaiaké magasabb a fehérekénél, a fehérek közt meg a zsidóké a legmagasabb :D

Bach felvetése érdekes, nézegetem a google-ban, volt-e már ilyen jellegű kutatás.

Mattia 2010.11.08. 11:53:05

Alensha, köszi az 1. hozzászólást. Már épp szidni akartam egy kicsit a Mensát, de lényegében megtetted helyettem. Annyi tennék hozzá, hogy szerintem pontosan azért nem komoly teszt a Mensáé, mert kultúrafüggetlen. Balázs is azt írja, hogy az intelligencia is meg az IQ is kultúrafüggő. Tehát a Mensa mérőeszköze egyszerűen rossz: olyan, mintha fázisceruzával akarnál tömeget mérni.

A lányok nem a cicijüket méregetik? :D

A 2. hozzászólásod viszont a farkába harapó kígyó esete. Nem azért nem lehet az IQ-val a rasszizmus mellett érvelni (vagyis nem azért "szívja meg", aki ezt teszi), mert a zsidók IQ-ja a legmagasabb, vagy azért, mert van sorrend a rasszok/népek között. Éppen hogy NINCS sorrend, hiszen nem a genetikai vagy öntudatbeli hasonlóság határozza meg az intelligenciát, hanem a környezet és a kultúra. Tehát ugyanazzal a teszttel eleve nem lehet összehasonlítani különböző népeket, amelyek különböző helyen laknak, és különböző kulturális értékekkel bírnak. Pontosabban - nehézkesen - össze lehet, de a teszten elért nyers pontszám nem fog megegyezni a standard pontszámokkal. (Ez olyan, mint a zenei skála: az A hang mindig 440 Hz-cel rezeg, de a dó hang ugye csúsztatható. Vagyis szolmizáláshoz bármilyen frekvencia lehet az alaphang, az abszolút skálán viszont minden hangnak egy adott frekvencia felel meg.) A nyers pontszámok összemérése azért nehézkes, mert létezik olyan mérvű különbség a kultúrák között, amely mellett az egyik kultúra tesztjét használva nem kaphatunk releváns értéket a másik kultúrára nézva. Pl. a Balázs által említett bennszülöttek valószínűleg mindannyian reménytelenül gyogyósok a MAWI szerint. Vagyis a bennszülöttek nyers MAWI-pontszámának átlaga mondjuk fele lesz a magyar átlagpontszámnak, de náluk az lesz a MAWI szerinti 100 IQ :)

Bach felvetése tényleg klassz, én is gondolkodom rajta. Szerintem nem közvetlen a kapcsolat, amennyiben van. Első lépésként érdemes lenne egyes országok haranggörbéjét összehasonlítgatni, a feltevést ugye az támasztaná alá, ha a társadalmilag szilárdabb berendezkedésű országok IQ-görbéje szélesebb lenne.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2010.11.08. 22:20:21

@Johann Sebastian Bach: Ha jól értem, arra gondolsz, hogy a normál eloszlás görbéjének a csúcsossága alapján bejósolható-e bármi is egy társadalomra nézve. A problémát én továbbra is ott látom, hogy az IQ tesztek NEM TUDNAK kultúrafüggetlenek lenni. Az általad írt "kellő standardizációt követkően" kitétel bennem egy kicsit olyan érzést kelt, mint ha azt olvasnám egy leírásban, hogy "...következő lépésként osszuk el az eredményt 0-val, majd ezek után..." -- Tehát leírni könnyű, de szerintem éppen az intelligencia kultúrafüggő jellegéből adódóan egyszerűen megvalósíthatatlan.

@Alensha: Az van szerintem is, amit Mattia ír: ezek a mérőeszközök lehet, hogy baromi jók, csak validitási probléma van velük: az a valami, amit mérnek (alkalmasint tök jól), az biztos, hogy nem az intelligencia.

A MAWI-t (ha nem értek valamit nagyon félre), úgy kalibrálták, hogy nem 15-ös, hanem 10-es szórás adja ki az intelligencia-osztályokat.

Ami a lányokat meg a fütyiméregetést illeti, Freud szerint itt a kulcs a péniszirigység, de a freudizmus örökségéről hamarosan lesz külön poszt. ;)

@Mattia: Köszi a hozzászólást, nekem alig maradt dolgom. :) A szolmizációs példád tetszik; ha nincs levédve, majd használom. :)

(Annyit hozzá, hogy valahol kifejezetten hallottam vagy olvastam, hogy pár éve egyezményesen megbütykölték a normál zenei A hangot, és most már valamivel magasabb, mint 440 Hz; nem tudom, igaz-e, de ha igaz is, a példa értékét nem csökkenti.)

J. S. Bach / Pierre Bezuhov (törölt) 2010.11.09. 18:50:11

@Birtalan Balazs: még nem igazán győztél meg a szórás, illetve az eloszlások összehasonlíthatatlanságáról. A nullával osztásos hasonlatodat kicsit metafizikai ízűnek érzem: nem látom a logikai kapcsolatot a standardizáció és a nullával osztás között, habár értem, mire akarsz célozni.

Hadd hozzak most én is egy példát. Képzeld magadat egy "középkori" világba, ahol két ország van, A és B. Mindkettőben különböző az általánosan elfogadott fizetőeszköz (A-ban legyen dénár, B-ben forint). Mivel a "középkorban" vagyunk, a két pénznem közti átváltás habár nem lehetetlen, de nehézkes.

Világos, hogy A-ban leginkább dénárral lehet boldogulni, B-ben pedig forinttal. Habár az átváltás nem lehetetlen, kellenek hozzá megfelelő kapcsolatok :) Tehát, ha B-ben dénárral akarok vásárolni, akkor kissé reménytelen a helyzetem.

Hasonlítsuk össze most a két országban élők átlagkeresetét! Ennek nyilvánvalóan nincs értelme,
hiszen mondjuk az A országban egy tábla csoki 250 dénárba kerül, B-ben viszont 55000 forintba, azaz más a két pénznemnek a reálértéke.

Viszont! A kereset eloszlását van értelme összehasonlítani. Az eloszlással kapcsolatban végezhetünk értelmes összehasonlításokat.

Pl.: az egyes országokban az emberek hány százaléka keresi pontosan az átlagkeresetnek megfelelő összeget.
Vagy: az egyes országokban az emberek hány százaléka keres az átlagnál 25%-kal rosszabbul.

Példázatomban a pénznemek az egyes kultúrákban különböző intelligenciafogalmakat jelentik. Nyilvánvalóan nincs értelme összehasonlítani egy beduin igluépítő képességét egy eszkimó sivatagi túlélési technikáival, de a képességek eloszlása szerintem összehasonlítható.

Remélem, jól meg tudtam fogalmazni, amit akartam.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2010.11.09. 19:32:04

@Johann Sebastian Bach: Tetszetős a példád. Ha kicsit továbbviszem, akkor a következő eredményre tippelnék:

Középkorelemző közgazdászunk meghatározza az átlagkeresetet A országban (X dénár). Aztán átmegy B országba, ahol forinttal fizetnek, és megpróbálkozik ugyanezzel. Igen ám, de kiderül, hogy B országban ugyan valóban létezik forint, de (a hírekkel ellentétben) az csak a kiváltságosak fizetőeszköze: adományként kapják vagy öröklik, ill. ezzel fizetnek a luxuscikkekért. Ami a megélhetést illeti, cserekereskedelem van, tekintve, hogy csaknem minden nagycsalád önellátó módon gazdálkodik. Az "átlagkereset" fogalma náluk tehát értelmezhetetlen: nem lehet megfelelő összehasonlítási alap.

Nyilván túlsarkítottam a példádat. Ha ismét az intelligenciáról beszélek, akkor azt mondanám, hogy valószínáleg tényleg vannak összemérhető csoportok: például az amerikai egyetemisták képességeit össze lehet hasonlítani a német, francia és angol egyetemisták képességeivel. A kanadai középosztály intellektuális képességeit az orosz középosztály intellektuális képességeivel. A mélyszegénységben élő magyarországi romák megküzdési stratégiáit a mélyszegénységben élő dél-amerikaiakéval. Stb.

De léteznek olyan társadalmi és kulturális szakadékok, amelyeket - amennyire az én fantáziámból futja - semmilyen standardizálás nem lenne képes közös nevezőre hozni.

Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy amikor ennek a feladatnak a lehetetlenségéről beszélek, akkor a "szerintem" kitételt nem csupán udvariasságból használom. Isten őrizz, hogy bárkinek, aki az eget ostromolja, visszavágjam a szárnyait.

Őszintén kíváncsi lennék egy kultúrafüggetlen intelligenciatesztre, amely VALÓBAN releváns képességeket mér (pszichometriailag korrekt módon) minden egyes kultúrában. Az, hogy szkeptikus vagyok arra nézve, hogy e kíváncsiságom valaha kielégülhetne, más lapra tartozik.
süti beállítások módosítása