Egy fel nem jegyzett siker története

Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: 
– Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?
– Barátom, ha így a lábaim előtt térdelsz és Mesternek szólítasz – mondta Jézus –, akkor kétszeresen is föléd tornyosulok, és nem tudok veled egyenrangú félként beszélni, ahogy szeretnék. Megtennéd a kedvemért, hogy fölállsz? – És talpra segítette. Az ifjú megilletődötten, lesütött szemmel kérdezte újra:
     – Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?
     – Amiatt aggódsz, hogy vajon Istennek tetsző életet élsz-e? – puhatolózott Jézus. – Megnyugtatásra vágysz az életmódod felől, vagy talán tanácsra?
     – Tudod, ismerem jól a parancsokat, és kora ifjúságomtól fogva mind megtartottam... – fogott bele az ifjú félszegen, majd elhallgatott.
     – Most mégis itt vagy, és engem kérdezel...
     – Igen...
     – Nyomaszt valami, ha jól látom....
     – Hát... – nézett körbe zavartan. Elhallgatott, majd lehalkított hangon folytatta: – Az a helyzet, hogy nagy vagyonom van.

     – Mhm...
     – És... Annyit hallani manapság arról, hogy mi az igazi kincs és mi nem az! – tört ki az ifjú. – Olyan nehéz... Hetek óta rágódom ezen, és most végre összeszedtem a bátorságomat, és úgy döntöttem, megkérdezlek téged! Mondd: baj az, ha valakinek sok pénze van?
     – Azt hallom ki a szavaidból – mondta tapintatosan Jézus –, hogy bizonytalanságot élsz meg. Egyfelől, gondolom, ragaszkodnál a vagyonod nyújtotta megszokott, kényelmes életedhez. Ugyanakkor valamiért vonz az a gondolat, amit hallasz úton-útfélen, hogy vannak máshol is értékek, alkalmasint nagyobbak, mint a pénz. Jól értelek?
     – Pontosan erről van szó! – mondta a gazdag ifjú, és most először érződött a hangjában, hogy oldódott a feszültsége. Immár Jézus szemébe nézve folytatta: – Az a helyzet, hogy időnként borzalmasan unom ezt az állóvizet! Időről időre eszembe jut, hogy vajon tényleg csak annyit tartogat számomra a sors, hogy selyempárnáról ücsörögve vegzáljam a szolgáimat? Ennyire futja tőlem? Hiszen fiatal vagyok, előttem az élet... Vágynék néha valami másra, valami újra... Tán még... – Megint elakadt.
     – Tán még az is megfordult a fejedben, hogy hátrahagyj mindent, csak félsz a nélkülözéstől? – kérdezte Jézus.
     – Dehogy – legyintett az ifjú. – Csaknem bizonyos vagyok afelől, hogy a nélkülözéssel nem volna semmi bajom. Erős vagyok, egészséges is, hála az égnek... Biztos, hogy sokat elbírok.
     – Az aggaszt talán, hogy azok a másfajta kincsek mégsem léteznek? Bizonyosságot szeretnél, hogy ha egyszer elengedsz valamit, akkor cserébe ne a semmit kapd?
     – Hát, igen, ez is megfordult a fejemben... De nem is ez az igazi gond. Egyrészt akárhogyan is, de csak hiszek abban, hogy az életünk az Örökkévaló kezében van. Meg aztán azok, akik ezekről a kincsekről beszélnek, azok meglehetősen hitelesnek tűnnek – ha nem így volna, nem is kezdtem volna töprengeni az egészen. A te tanítványaidon is látszik, hogy vidám, elégedett emberek – nem gondolnám, hogy a semmi teszi őket ilyen jókedvűvé...
     – Barátom – mondta Jézus –, kicsit tanácstalan vagyok. Látom rajtad – és kérlek, javíts ki, ha tévedek –, hogy szinte égsz a vágytól, hogy csatlakozz hozzánk. Valamitől mégis szorongsz... Attól tartasz, hogy ha velem tartanál, valamit nem kapnál meg, amid most megvan, és ami fontos. De mi az? Meg tudod fogalmazni...?
     Az ifjú megint a földet bámulta. Jézus már nyitotta volna a száját, aztán inkább csöndbe maradt. Kivárt. Végül aztán az ifjú megszólalt:
     – Mi lesz, ha nem szólnak hozzám a tanítványaid, mert elkényeztetett ficsúrnak tartanak és megvetnek, mert korábban gazdag voltam? Mi lesz, ha magamra maradok? Ahogy mondtam, az anyagi nélkülözést biztos, hogy megszoknám, de...
     – Értelek – felelte Jézus. – Bizonyosságra vágysz afelől, hogy ha velünk tartanál, nem ítélnéd magad magányra. Szükséged van emberi kapcsolatokra, bizalomra, elfogadásra, igaz?
     – Igen – mondta az ifjú, és lopva megtörölte a szemét. – Igen...
     – Ide hallgass. Van a tanítványaim között valaki, aki korábban vámszedő volt. Uzsorás, akit mindenki utált. Jól sejtem, hogy még nem találkoztál vele?
     – Nem, tényleg nem – kerekedett el az ifjú szeme.
     – Lenne kedved elbeszélgetni vele egy kicsit? – kérdezte Jézus. – Jó ideje köztünk van már. Megoszthatná veled a tapasztalatait az első időkről...
     ...Másnap az ifjú eladta, amije volt, szétosztotta a szegények között, aztán ment, és követte Jézust.

Egy feljegyzett kudarc története

Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: 
– Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?
 – Miért mondasz engem jónak? – kérdezte Jézus. – Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodjál hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!
     – Mester – válaszolta –, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.
     Jézus ránézett és megkedvelte.
     – Valami hiányzik még belőled – mondta neki. – Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem! – Ennek hallatára az elszomorodott és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus erre körülnézett és tanítványaihoz fordult:
     – Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!

(Márk 10,17–23)