– Szövegelemzés –

A Boszorkány zsiráffülekkel című írásban megjegyeztem: nem nehéz példát találni arra, hogy Hermione Granger sakálfülekkel támad neki valakinek. Azonban megesik, hogy a sakálordítás értelmes beszédnek álcázza magát. Alább egy ilyen esetet veszünk szemügyre.

Emlékeztetőül: az EMK – az én értelmezésemben legalábbis – egy olyan modell, amely szerint az ember szükségletekből épül föl, amelyek a konkrétan megfigyelhető helyzetekben éppen vagy ki vannak elégítve, vagy nincsenek, s ennek megfelelően pozitív vagy negatív érzéseket eredményeznek. Kérésnek a másik ember felé tett, a szükséglet kielégítését célzó lépést nevezzük. Valakit zsiráffülekkel hallgatni azt jelenti, hogy az illető bármely megfigyelhető megnyilvánulásából kihalljuk a ki nem mondott kérést is; a mögött empatikusan – mintegy átülve a másik székbe – felismerjük az autonóm érzést; ennek gyökerében pedig felfedezzük és megértjük az általános emberi szükségletet – és erre próbálunk reagálni.

Ha nem így teszünk – azaz reakciónk tárgya nem a másik szükséglete –, akkor az EMK értelmezése szerint erőszakot alkalmazunk. Akkor is, ha nem ütünk, nem ordítunk, nem balhézunk. Ezt példázza a következő jelenet, amely a Harry Potter és a Halál ereklyéi 15. fejezetében olvasható.

A helyzet a következő: Harry, Ron és Hermione erdőn-mezőn bujdokolnak Voldemort és a halálfalók elől, hogy teljesítsék a Dumbledore-tól rájuk hagyott feladatot, de fogalmuk sincs, hol és hogyan fogjanak hozzá. Valamennyien el vannak vágva szeretteiktől, ráadásul velük van Voldemort egyik horcruxa is: egy medál, amit felváltva hordanak, és ami viselője amúgy sem rózsás hangulatát további szorongással tetézi. (Megjegyzés: akkor is nyugodtan továbbolvashatod a cikket, ha nem tudod, mi az a horcrux.) Mindezeken felül az éhségüket sem sikerül mindig elűzni.
Most szembesültek először a ténnyel, hogy a jóllakottság derűs hangulatot, az éhség pedig csüggedést és civakodást jelent. Ez Harryt lepte meg a legkevésbé, hiszen ő már Dursleyéknál megismerkedett az éhezés élményével; Hermione is viszonylag jól viselte azokat az estéket, amikor csak néhány erdei bogyó vagy pár dohos keksz került vacsorára – talán kicsit zsémbesebb volt olyankor, és a hallgatásai mogorvábbnak tűntek. Ront viszont, aki gondos édesanyja és a roxforti házimanók jóvoltából napi három kiadós étkezéshez volt szokva, ingerlékennyé és kiszámíthatatlanná tette az éhség.Ez a helyzet aztán hangos veszekedésekhez és szörnyű csöndekhez vezet, s így kerül sor arra a bizonyos jelentre, amely a következőképpen veszi kezdetét:
– Az anyám – jegyezte meg Ron egyik este, mikor egy walesi folyó partján felvert sátrukban ücsörögtek – a semmiből is tud ehető kaját varázsolni.

Kedvetlenül turkálta a tányérján heverő kissé szenes, szürke haldarabot.Ez egy egyszerű, objektívnek feltűnő kijelentés. Noha aránylag egyértelmű, hogy Ron rosszkedvű, szavai nem fogalmaznak meg érzést, nem tájékoztatnak – legalábbis kifejezett módon – szükségletről, sőt mi több, még konkrét címzettje sincs a közlésnek, csak elpukkan a levegőben, mint egy fellőtt petárda. Mit lehet ezzel kezdeni?

Első körben két dolgot: valamit vagy semmit. Harry ez utóbbit választja:
Harry önkéntelenül barátja nyakára nézett, és ott várakozásának megfelelően meg is pillantotta a horcrux aranyláncát. Így könnyebb volt válasz nélkül hagynia a morgolódást – tudta, hogy Ron hozzáállása némiképp javulni fog, amint leveszi a medált.E ponton vegyük észre, hogy a közlés válasz nélkül hagyása is válasz. Az NLP egyik alaptétele: nem lehet nem kommunikálni. Ha Ron semmilyen reakciót nem kap mogorva megnyilvánulására, akkor magára marad negatív érzéseivel. Továbbmenve, valószínűsíthető, hogy azt éli meg: közlésének hallgatói tevőlegesen magára hagyták őt; vagyis ha passzív módon is, de erőszakot követtek el rajta.

Ez persze csak Ron értelmezése lenne, de zsiráffülekkel ez az értelmezés bejósolható. A klasszikus mondást parafrazeálva pedig mondhatjuk: nem elég erőszakmentesnek lenni: annak is kell látszani. Következésképpen ebben a helyzetben zsiráffülekkel nem választható a passzivitás, a közlés válasz nélkül hagyása. Harry reakciója tehát paradox: noha empatikusan megértette, mi megy végbe Ronban, azt mégsem kommunikálta felé. Így végső soron – az EMK fogalmai szerint – erőszakos volt vele.

Hermione reakciója más: ő válaszol Ronnak. A kérdés csak az, hogy mire. A kimondott szavaira, vagy a szavak mögötti érzésekre és szükségletekre? Mint láttuk, erőszakmentességről csak ez utóbbi esetben beszélhetünk.
– A semmiből édesanyád se tud ennivalót csinálni – mondta Hermione. – Arra senki sem képes. Az étel az első számú az elemi transzformáció Gamp-féle törvényében említett öt kivétel közül...Higgadt, szelíd, tudományos szavak. Látszólag még relevánsak is: Ron arról beszélt, hogy az édesanyja képes a semmiből ételt varázsolni, Hermione pedig ismeretei alapján cáfolja ezt. Okosan, felnőtt módon. Tehát az objektív, nyilvánvalóan Felnőtt énállapotból megfogalmazott közlésre Felnőttből érkezik a válasz, vagyis Ron és Hermione között kiegészítő tranzakció zajlik. És a TA első törvénye kimondja: „Egészen addig, amíg a tranzakciók kiegészítőek maradnak, a kommunikáció a végtelenségig folytatódhat.” Mi ezzel a baj?

Az, hogy Hermione nem vette észre, hogy itt rejtett tranzakcióról van szó. Ron közlése társadalmi szinten valóban Felnőtt–Felnőtt volt, ám pszichológiai szinten a magára hagyott, kiszolgáltatott Gyermek szólította meg panaszosan a Gondoskodó Szülőt. A TA harmadik törvénye pedig egyértelművé teszi: „A rejtett tranzakció viselkedésbeli kimenetelét nem a társadalmi, hanem a pszichológiai szint határozza meg.” Vagyis Hermione válasza társadalmi szinten valóban kiegészítő volt, pszichológiai szinten azonban keresztezte a tranzakciót. A pszichológiai szintű tranzakció akkor lett volna kiegészítő, ha Hermione Gondoskodó Szülői énállapotból küld választ Ron Gyermekije felé. Ehhez az kellett volna, hogy a kimondott szavak mögött fölismerje Ron érzéseit és szükségleteit, és megkíséreljen azokra reagálni. Például így:

– Elkeseredett vagy, mert szeretnél végre valami finomat és kiadósat enni?

De mint tudjuk, a zsiráfnak nem az a dolga, hogy gondolatolvasó legyen. Szabad tévednie, szabad nem elsőre ráhibázni a másik érzéseire. A lényeg a szándék: hogy kitartóan próbáljon kapcsolódni a partnerhez. Ha annak reakciójából azt hallja ki, hogy „mellélőtt”, akkor újra megkísérelheti:

– Ugye szomorú vagy, mert hiányzik édesanyád?

Vagy:

– Nagyon rossz neked ez a bizonytalanság, hogy semmit nem tudsz a családodról, igaz?

Nem állítom, hogy az ehhez hasonló próbálkozásoktól Ronnak azonmód fülig szaladt volna a szája, azt viszont igen, hogy legalább magánya enyhült volna valamelyest; hogy az erőszakmentes kommunikáció (ami jelen esetben egybeesik a tranzakciók kiegészítő voltával) révén elkerülhető lett volna az, ami hamarosan történt.

Mi történt? Az, aminek bekövetkezte a TA második törvénye alapján szükségszerű volt: „Amikor egy tranzakció kereszteződik, a kommunikáció megszakad, és mindaddig nem folytatódhat, amíg a partnerek egyike (vagy mindketten) énállapotot nem váltanak.”
– Megkérhetlek, hogy emberi nyelven beszélj? – dörmögte Ron, miközben kipiszkált egy szálkát a fogai közül.

– A semmiből nem lehet ehető ételt csinálni! Lehet begyűjtő bűbájt alkalmazni, ha tudod, hol az ennivaló, lehet növelni a mennyiségét, ha van valamennyi...Vagyis elbeszélnek egymás mellett. Ron immár Lázadó Gyermekiből pimaszkodik, Hermione pedig továbbra sem veszi észre magát, és ismét Felnőttből keresztezi a tranzakciót. A folytatás:
– Ezt az undort eszedbe ne jusson szaporítani – undokoskodott Ron.

– A halat Harry fogta, én pedig elkészítettem, ahogy tudtam! Érdekes módon valahogy mindig rám marad ez a feladat, gondolom, azért, mert lány vagyok!Kész, vége: a kommunikáció nyilvánvalóan megszakadt; immár Hermione is frusztrált Gyermekként támad, egyszersmind védekezik. Erre Ron reagál Felnőttből – pontosabban a Szülő által kontaminált (szennyezett) Felnőttből, és ez ismét keresztezett tranzakciót eredményez, amint az részint Hermione válaszán, részint a következményeken meg is látszik:
– Nem, azért, mert állítólag te varázsolsz a legjobban! – replikázott Ron.

Hermione felpattant, úgyhogy a bádogtányérján szomorkodó sültcsukadarabok a földön kötöttek ki.

– Helyes, akkor holnap te főzöl, Ron, re szerzed meg a hozzávalókat, és te próbálsz ehető kaját bűvölni belőlük! Én meg majd ülök és nyavalygok meg pofákat vágok, és majd meglátjuk, hogy fog esni neked!Hermione most már valóban kiabál, és Irányító-Szabályozó Szülőiből teljesen egyértelműen kiosztja, megalázza Ront. Vegyük észre azonban, hogy az immár jól hallható sakálüvöltés mögött nála is autonóm érzések és emberi szükségletek lapulnak: csalódott és tehetetlen, mert nem tudja olyan rátermetten kezelni hármuk helyzetét, ahogy azt szeretné, ahogy elvárná saját magától. Arról nem is szólva, hogy a félresikerült kommunikáció is elkeseríti, annál is inkább, mivel Ronnal, kimondva vagy kimondatlanul, évek óta szerelmesek egymásba – még ha ennek az áldatlan körülmények között nincs is sok látszatja.

Persze az előzmények után esély sincs arra, hogy a kiabálásból Ron képes legyen kihallani Hermione csalódottságát, elkeseredettségét – pláne az iránta való szeretetét. Egy közjáték után a veszekedés folytatódik: Ron nyíltan konfrontálódik mind Harryvel, mind Hermionéval, végül – mondhatni, akut pszichotikus állapotban – elhagyja őket, és bő két hónapnak kell eltelnie, hogy újból találkozzanak. Az események sodrásában pedig valamennyien elfelejtették, hogy mi is volt a mindhármuk számára fájdalmas szakítás közvetlen kiváltó oka. Idézzük fel tehát még egyszer:
– Az anyám – jegyezte meg Ron egyik este, mikor egy walesi folyó partján felvert sátrukban ücsörögtek – a semmiből is tud ehető kaját varázsolni.

Kedvetlenül turkálta a tányérján heverő kissé szenes, szürke haldarabot. Harry önkéntelenül barátja nyakára nézett, és ott várakozásának megfelelően meg is pillantotta a horcrux aranyláncát. Így könnyebb volt válasz nélkül hagynia a morgolódást – tudta, hogy Ron hozzáállása némiképp javulni fog, amint leveszi a medált.

– A semmiből édesanyád se tud ennivalót csinálni – mondta Hermione. – Arra senki sem képes. Az étel az első számú az elemi transzformáció Gamp-féle törvényében említett öt kivétel közül...

Házi feladat, kedves gyerekek:

Idézz föl egy olyan szituációt, amikor valaki látszólag teljesen korrektül reagált kimondott szavaidra, te mégis csalódott voltál! Milyen választ szerettél volna? Milyen módon kellett volna fogalmaznod, hogy a kívánt választ kapd?

Szorgalmi feladat haladóknak:

Idézz föl egy olyan szituációt is, amiben ugyanez történt, csak fordítva: amikor te voltál az, akik nem a lényegre – az érzésekre és szükségletekre –, hanem csupán a kimondott szavakra reagált, és ez konfliktushoz vezetett. Milyen módon reagálhattál volna másképp, hatékonyabban?