1:7 az esélye annak, hogy egy adott évben a fent nevezett két ünnep egybe essen. Idén ez a helyzet. Kiváló alkalom, hogy eszünkbe idézzük Freud klasszikus definícióját arra, hogy ki is az egészséges ember: az, aki tud dolgozni és szeretni.
A klasszikus definíciók sorsa az, hogy idővel találnak helyettük jobbat, bővebbet, pontosabbat. Az egészség definíciójával is ez a helyzet. Azonban ha jobb leírások tekintetében a bőség zavarával küszködünk is, kötve hiszem, hogy frappánsabbat (de mégis helytállót) bárki fel tudna mutatni. Következésképpen Freud kétpontos kritériumrendszere instant gyorstesztként szolgálhat mindannyiunknak, amikor épp elbizonytalanodunk afelől, hogy egészségesek vagyunk-e, vagy sem.
„Aki nem dolgozik, ne is egyék” – mondja Pál apostol. Ezzel én történetesen egyáltalán nem értek egyet, de ez nem változtat civilizált társadalmunk azon szomorú sajátosságán, hogy az életben maradáshoz munkát kell végeznünk. Az első tesztkérdés tehát ez:
Tudok-e dolgozni?
Ezen a ponton végiggondolhatom a munkámat. Nulladik körben azt: van-e egyáltalán? Ha van munkám, szerencsés vagyok. Ám ha nincs, akkor is van: a munkakeresés vagy a házi munka is munka, amit el kell végezni, amiben helyt kell állni. Képes vagyok-e erre? Képes vagyok-e dolgozni úgy, hogy a vállalt munkámat elvégezzem?
A következő kérdés: képes vagyok-e elhelyezni a munkát az életemben? Ez azt jelenti, hogy el tudom-e különíteni életemben a munkára szánt időt. Tudom-e uralni a munkát, vagy a munka uralkodik rajtam? Azt, hogy „tudok dolgozni”, csak az mondhatja ki nyugodt szívvel, aki arra is képes, hogy megtalálja a mértéket a munkában, hogy a megfelelő pillanatban abba tudja hagyni. Ellenkező esetben a munka egyszerűen – hirtelen vagy apránként – összeroppantja.
Kevés kivételtől eltekintve a munka társas tevékenység. Ezt anno már ősemberológiából így tanultuk általánosban. Ha tehát igényt formálok a dolgozni tudó ember minősítésre, akkor felmerül a kérdés, hogy képes vagyok-e együttdolgozni azokkal, akik mellém munkatársként, főnökként vagy beosztottként rendeltettek. S hogy ezt én így gondolom, az csak az érem egyik oldala – de vajon a többiek is így gondolják-e? Hogy érzem magam a kollégáim társaságában, s hogy érzik magukat ők az én társaságomban? Ha a kollegiális viszony akár számukra, akár számomra gyomorgörccsel vagy megugrott pulzusszámmal jár, akkor a dolgozni tudás kritériuma csorbát szenved. Persze az is lehet, hogy csupán rossz helyen vagyok. De a munkához hozzátartozik a megfelelő munkahely megválasztása is. És ha valakinek a hajója „mindössze” ezen az egy ponton lyukas, attól az még vidáman elsüllyed. És akkor már bajosan beszélünk egészségről.
Ennyit a munkáról. És mi a helyzet utána?
Tudok-e szeretni?
A kérdés azért aktuális anyák napján, mert a szeretetre való képességünk vagy képtelenségünk visszanyúlik az anyánkkal való kapcsolatunkra, csecsemő- sőt magzatkorunkra. Ha megadatott számomra, hogy életem első hónapjaiban megéljem az anyám nyújtotta feltétlen és kikezdhetetlen biztonságot, akkor felnőttkoromra jó eséllyel képessé váltam arra, hogy meg tudjak nyílni mások felé, hogy igényeljem és kezelni tudjam, ha mások megnyílnak felém, hogy intim kapcsolatokat alakítsak ki, és ne csak vágyjak a valakihez tartozásra, hanem kötődni is tudjak hozzá. Kötődni és megtartani.
Ellenkező esetben – tehát ha a korai anya-gyerek kapcsolatban súlyos deficitet éltem meg –, sanszos, hogy ez a hiány lépten-nyomon visszaköszön évtizedek múlva is. Ha nem tanultam meg szeretni, akkor nem tudok szeretni – ez ilyen egyszerű. Ez esetben azt élem meg napról napra, hogy társas kapcsolataim – amelyek mindenki számára feladatot is jelentenek – számomra csak feladatot jelentenek; hogy nem befektetések, amelyekből profitálok, épülök és gazdagodom, hanem nettó veszteségek: az idegesség, a kudarc, a frusztráció forrásai.
Persze a kép nem ilyen egyszerű. Ha azt tapasztalom meg, hogy emberi kapcsolataim sorra bedőlnek, akkor olcsó dolog lenne ezt egy az egyben az anyámra kenni. A szeretetre való képtelenségnek számos oka lehet. És fordítva: a mostoha körülmények közé születő és ott felnövő gyerek sincs szeretetnélküli életre determinálva. Csaknem biztos, hogy nehéz lesz a sorsa, hogy sokat kell dolgoznia önmagán, de az emberi pszichének hihetetlen erőtartalékai vannak, amelyek a megfelelő körülmények között (ilyen pl. a pszichoterápiás munka) aktivizálhatók.
Kiértékelés
Ez nem lesz bonyolult. Mindössze két eset lehetséges.
Ha a gyorsteszted negatív lett, örülj az egészségednek és vigyázz rá a jövőben.
Ha pozitív lett – mivel úgy találtad, hogy nem tudsz dolgozni és/vagy nem tudsz szeretni –, akkor ezt először is vedd tudomásul és fogadd el. Másodszor: örülj annak a hírnek, hogy semmiről nem vagy lemaradva. Mindkét emberi alaptevékenység megtanulható felnőttkorban is. Macerás, olykor esetleg fájdalmas tanulás – de megvalósítható.
Utolsó kommentek