Hogy lehet eldönteni egy konkrét emberi viselkedésről, hogy azt a sorskönyv (vagy az ellensorskönyv, esetleg az ellentétes sorskönyv) kottájából játszották-e, avagy autonóm megnyilvánulás volt? Az alábbi – autentikus székely forrásból származó – székely vicc nem igazít el teljes körűen ebben a bonyolult kérdésben. Egy fontos szempontra azonban rámutat: egy viselkedésre ragasztott címke nem okvetlenül fedi annak tényleges mivoltát.

A 18-as karika nem véletlen; a viccet mindenki csak saját felelősségre olvassa el.

A székely fiú beleszeret egy román lányba. Otthon kitör a haddelhadd, de amikor az apa látja, hogy kár minden szóért, beleegyezik a házasságba, és végül ellátja a fiát néhány hasznos tanáccsal a nászéjszakát illetően.

– Amikor hazaértek, emeld át a küszöbön, hogy lássa: a székely ember erős. A szobában osztán dobd bé az ágyba, hogy lássa: a székely ember határozott. Osztán meg... Eh, azt már tudod magadtól es.

Másnap az apa kérdezi a fiát, hogy s mint történt a dolog.

– Hát, édesapám, először es átemeltem a küszöbön, hogy lássa: a székely ember erős. Osztán bédobtam az ágyba, hogy lássa: a székely ember határozott.

– No, és osztán?

– Osztán meg odaálltam az ágy mellé, és kivertem a farkamat.

– Mit csináltál, te?!

– Hát, hogy lássa: a székely ember autonóm és független. Viccet ugyan nem magyarázok, de a fenti állítást megismétlem: egy viselkedésre ragasztott címke – legyen az akár az „autonóm” címke is – nem okvetlenül fedi annak tényleges mivoltát.