Most pedig térjünk át a harmadik nagy témakörre: a párhuzamokra a könyv egyes varázslatai, illetve bizonyos pszichoterápiás eljárások között. Amint jeleztem, négy motívumról fogok szót ejteni. Edevis tükréről, a mumus elleni védekezésről, a dementorok elleni védekezésről, valamint az időnyerőről.
Október 21-én a X. Forum Humanum – Szegedi Pszichológiai Napok című program keretében előadást tartottam Varázspálcával a pszichés zavarok ellen – Pszichoterápiás motívumok J. K. Rowling Harry Potter-sorozatában címmel. Ígéretemhez híven közreadom az egyórás előadás csaknem teljes szövegét, méghozzá kímélő üzemmódban, több részletben. |
Edevis tükrét Harry elsős korában fedezi fel, amikor egyik éjszakai bolyongása során betéved egy használaton kívüli osztályterembe, és meglát valamit, ami „...cseppet sem illett egy osztály falai közé – úgy tűnt, mintha csak azért rakták volna oda, hogy máshol ne legyen útban. Ez az oda nem illő tárgy egy mennyezetig érő, díszes arany keretbe foglalt, pompás tükör volt. A keret felső ívén bevésett felirat állt: Edevis amen ahze erkyt docr amen.” (HP 1,195).
A tükör felirata – stílszerűen – egy megfordított mondat (a magyar fordításban némiképp archaizáló helyesírással), amely így hangzik: „Nem arcod tükre ez, hanem a szívedé.” Az angol eredetiben a tükör felirata némiképp különbözik ettől; a visszafele olvasandó mondat így szól: „I show not your face, but your heart’s desire”, azaz „Nem arcodat mutatom, hanem a szíved vágyát.”Tehát a tükör a magyar felirat szerint „a szívet” mutatja, az angol szerint „a szív vágyát”. Nem gondolom, hogy ezt fordítási hibának kéne tekintenünk, azonban egy kóbor asszociációt e látszólag csekély különbség kapcsán is megengedhetünk magunknak. A meseirodalomban a varázstükör régi motívum. Hogy a tükör konkrétan mit mutat meg annak, aki belenéz, azt meséje és tükre válogatja. Van olyan tükör, amelyik a jövőt jeleníti meg. Van, amelyik a titkos vágyakat. És van, amelyik az árnyékszemélyiséget, vagy a tudattalan tartalmakat általában. A magyar fordítás inkább ezt az általánosabb tartalmat sugallja; mintha a magyar feliratú tükör kissé jungiánus lenne, szemben az inkább freudistának mondható angol tükörrel, amelyik kifejezetten a vágyakat mutatja – miként a klasszikus pszichoanalitikus értelmezés szerint minden egyes álom.
Edevis tükre – függetlenül a fordítástól – a vágyakat jeleníti meg. Az árván felnőtt Harryt családja körében mutatja, amikor pedig a bátyjai árnyékában felnövő, állandóan saját jelentéktelenségével küzdő Ron néz bele, kviddicsbajnoknak és iskolaelsőnek látja saját magát.
Pszichoterápiás szempontból Edevis tükre két dologra hívja fel a figyelmet. Az egyik az, hogy a vágyak feltárása fontos a problémákkal való megküzdés szempontjából. A vágyak, ha nem is konkrétan a ténylegesen elérendő célt mutatják meg egy az egyben, mindenképpen irányt szabnak a változásnak. Akár az életnek általában, akár konkrétan a terápiás folyamatnak. Ha egy terápiás kapcsolat elején nem tisztázzuk, hogy mi is a terápia célja, és hajlandóak vagyunk olyan általános lózungokra terápiás szerződést kötni, mint „jobban lenni” vagy „fejlődni”, akkor akár borítékolhatjuk is a terápia kudarcát. A kliens, mivel nem látja, hogy elérte volna a célját, vagy otthagyja a terápiát, vagy ellenkezőleg, dependencia alakul ki a terapeuta felé. A kliens és a terapeuta bevackolódhat az áttételek és viszontáttételek akolmelegébe, és kialakulhat az a viszony, ami az ortodox pszichoanalízis hőskorában akár évtizedeken keresztül is tarthatott, heti négy ülésben, és ami a rossznyelvek szerint kétféle módon érhetett véget: az egyik, hogy meghalt a páciens, a másik, hogy meghalt az analitikus.
Harry esetében minden bizonnyal nem véletlen, hogy Edevis tükrével varázslói pályafutása első hónapjaiban találkozik. Ha úgy tetszik, ez a terápiájának kezdete. A tükörképben a kis Harry halott szüleivel van együtt. Amivel szembesül, az a vágy, ami ilyen formában nyilvánvalóan teljesíthetetlen, hiszen a halottakat visszahozni semmilyen varázslattal nem lehet. A vágy azonban kijelöl egy utat, egy célt. A hetedik kötet epilógusában a felnőtt Harryt felesége és három gyermeke társaságában látjuk viszont. Gyermekkori vágya (hogy a szüleivel lehessen együtt) nem teljesült, nem teljesülhetett. Gyermekkori célja azonban (hogy saját családja vegye őt körül) megvalósult.
Ez tehát a másik dolog, amire Edevis tükre megtaníthat bennünket: hogy bár fontos a vágyak megismerése, az irreális vágyakba való belefeledkezés nem viszi előre az ember személyiségfejlődését. Dumbledore így inti Harryt:
Ez a tükör (...) nem teszi bölccsé az embert, nem tárja fel az igazságot. Sokan sorvadtak el előtte, mert megbabonázta őket a látvány, és megannyi ember őrült bele, hogy nem tudta, valóságos-e, vagy akár csak lehetséges-e, amit a tükörben lát. (...) Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni. (HP 1, 200.)
(Folyt. köv.)
Utolsó kommentek