Most pedig térjünk át a harmadik nagy témakörre: a párhuzamokra a könyv egyes varázslatai, illetve bizonyos pszichoterápiás eljárások között. Amint jeleztem, négy motívumról fogok szót ejteni. Edevis tükréről, a mumus elleni védekezésről, a dementorok elleni védekezésről, valamint az időnyerőről.

Edevis tükrét Harry elsős korában fedezi fel, amikor egyik éjszakai bolyongása során betéved egy használaton kívüli osztályterembe, és meglát valamit, ami „...cseppet sem illett egy osztály falai közé – úgy tűnt, mintha csak azért rakták volna oda, hogy máshol ne legyen útban. Ez az oda nem illő tárgy egy mennyezetig érő, díszes arany keretbe foglalt, pompás tükör volt. A keret felső ívén bevésett felirat állt: Edevis amen ahze erkyt docr amen.” (HP 1,195).

A tükör felirata – stílszerűen – egy megfordított mondat (a magyar fordításban némiképp archaizáló helyesírással), amely így hangzik: „Nem arcod tükre ez, hanem a szívedé.” Az angol eredetiben a tükör felirata némiképp különbözik ettől; a visszafele olvasandó mondat így szól: „I show not your face, but your heart’s desire”, azaz „Nem arcodat mutatom, hanem a szíved vágyát.”Tehát a tükör a magyar felirat szerint „a szívet” mutatja, az angol szerint „a szív vágyát”. Nem gondolom, hogy ezt fordítási hibának kéne tekintenünk, azonban egy kóbor asszociációt e látszólag csekély különbség kapcsán is megengedhetünk magunknak. A meseirodalomban a varázstükör régi motívum. Hogy a tükör konkrétan mit mutat meg annak, aki belenéz, azt meséje és tükre válogatja. Van olyan tükör, amelyik a jövőt jeleníti meg. Van, amelyik a titkos vágyakat. És van, amelyik az árnyékszemélyiséget, vagy a tudattalan tartalmakat általában. A magyar fordítás inkább ezt az általánosabb tartalmat sugallja; mintha a magyar feliratú tükör kissé jungiánus lenne, szemben az inkább freudistának mondható angol tükörrel, amelyik kifejezetten a vágyakat mutatja – miként a klasszikus pszichoanalitikus értelmezés szerint minden egyes álom.

Edevis tükre – függetlenül a fordítástól – a vágyakat jeleníti meg. Az árván felnőtt Harryt családja körében mutatja, amikor pedig a bátyjai árnyékában felnövő, állandóan saját jelentéktelenségével küzdő Ron néz bele, kviddicsbajnoknak és iskolaelsőnek látja saját magát.

Pszichoterápiás szempontból Edevis tükre két dologra hívja fel a figyelmet. Az egyik az, hogy a vágyak feltárása fontos a problémákkal való megküzdés szempontjából. A vágyak, ha nem is konkrétan a ténylegesen elérendő célt mutatják meg egy az egyben, mindenképpen irányt szabnak a változásnak. Akár az életnek általában, akár konkrétan a terápiás folyamatnak. Ha egy terápiás kapcsolat elején nem tisztázzuk, hogy mi is a terápia célja, és hajlandóak vagyunk olyan általános lózungokra terápiás szerződést kötni, mint „jobban lenni” vagy „fejlődni”, akkor akár borítékolhatjuk is a terápia kudarcát. A kliens, mivel nem látja, hogy elérte volna a célját, vagy otthagyja a terápiát, vagy ellenkezőleg, dependencia alakul ki a terapeuta felé. A kliens és a terapeuta bevackolódhat az áttételek és viszontáttételek akolmelegébe, és kialakulhat az a viszony, ami az ortodox pszichoanalízis hőskorában akár évtizedeken keresztül is tarthatott, heti négy ülésben, és ami a rossznyelvek szerint kétféle módon érhetett véget: az egyik, hogy meghalt a páciens, a másik, hogy meghalt az analitikus.

Harry esetében minden bizonnyal nem véletlen, hogy Edevis tükrével varázslói pályafutása első hónapjaiban találkozik. Ha úgy tetszik, ez a terápiájának kezdete. A tükörképben a kis Harry halott szüleivel van együtt. Amivel szembesül, az a vágy, ami ilyen formában nyilvánvalóan teljesíthetetlen, hiszen a halottakat visszahozni semmilyen varázslattal nem lehet. A vágy azonban kijelöl egy utat, egy célt. A hetedik kötet epilógusában a felnőtt Harryt felesége és három gyermeke társaságában látjuk viszont. Gyermekkori vágya (hogy a szüleivel lehessen együtt) nem teljesült, nem teljesülhetett. Gyermekkori célja azonban (hogy saját családja vegye őt körül) megvalósult.

Ez tehát a másik dolog, amire Edevis tükre megtaníthat bennünket: hogy bár fontos a vágyak megismerése, az irreális vágyakba való belefeledkezés nem viszi előre az ember személyiségfejlődését. Dumbledore így inti Harryt:

Ez a tükör (...) nem teszi bölccsé az embert, nem tárja fel az igazságot. Sokan sorvadtak el előtte, mert megbabonázta őket a látvány, és megannyi ember őrült bele, hogy nem tudta, valóságos-e, vagy akár csak lehetséges-e, amit a tükörben lát. (...) Rossz úton jár, aki álmokból épít várat, és közben elfelejt élni. (HP 1, 200.)

(Folyt. köv.)