Jó lenne eltanulni Harry Potter titkát: hét év és sok ezer oldalnyi küzdelem után sikerült legyőznie a halált. E teljesítmény igen kívánatosan hangzik minden muglinak, aki valaha az életben veszített már el valakit, vagy akit épp saját halandóságának tudata rettent meg.

Kívánatosan hangzik – jóllehet a szöveg nem rágja didaktikusan a szánkba, hogy mit is jelent a kifejezés: legyőzni a halált. A szimbólumokban eleve gazdag történet utolsó pár száz oldalán bukkan fel három tárgy – a szöveg ezeket így nevezi: a Halál ereklyéi –, s e tárgyak, a maguk konkrét funkcióján túlmenően, további bonyolult szimbólumrendszert alkotnak. A mese saját világában is, de azon túlmutatva is.

Tehet-e valamit a mugli olvasó, amikor e világba bevonódva minden zsigerében azt érzi: „Igen, ez az! Ez nekem is kell!”, túl azon, hogy sóhajtva becsukja a mesekönyvet, és visszatér a hétköznapokba? Úgy gondolom, tehet. A Halál ereklyéinek szimbólumrendszere megfejtendő rejtvényként kíséri őt a könyv elolvasása után is, s ha sikerül e titokhoz közelebb férkőznie, meglehet, hogy Harry tapasztalatát kamatoztatni tudja saját életében: képes lesz legyőzni a halált.

Alább arra teszünk kísérletet, hogy megértsük, mi jelentősége lehet ennek a három képzeletbeli varázstárgynak a mi valós, nagyon is konkrét életünkben.

Nem örök élet

Elsőként idézzük fel, hogy magában a Harry Potter-univerzumban hogy is jelennek meg ezek a tárgyak, mi a jelentőségük egyenként és összesen.

A három tárgy: egy bodzából készült varázspálca, egy kődarab meg egy köpeny. Mindhárom tárgy több évszázados múltra tekint vissza; a legenda szerint három varázsló kapta őket valaha magától a Haláltól. A Pálcák Ura egy különösen erős varázspálca, amely minden párbajban legyőzhetetlen marad; jelképe egy függőleges vonal. A Feltámadás Köve képes arra, hogy a halottakat visszahozza az életbe; ezt egy körrel ábrázolják. A Láthatatlanság Köpenye pedig tökéletes láthatatlanságot biztosít viselőjének; a köpenyt egy háromszög szimbolizálja.

Némi probléma azért akad e tárgyakkal. Jóllehet a bodzapálca elvileg legyőzhetetlen, birtokosai rendre erőszakos halált halnak; történetét gyilkosságok kísérik: öltek vele és öltek érte. A kő által megidézettek nem anyagi értelemben támadnak fel: itt vannak, de még sincsenek; ha jelen is vannak az életben, valójában végérvényesen a túloldalhoz tartoznak. A köpeny pedig láthatatlanságot ad ugyan, sebezhetetlenséget azonban nem; viselőjét nem menti meg a támadásoktól, legfeljebb a támadó szeme elől rejti el.

A legenda úgy tartja, hogy aki egyszerre birtokolja mindhárom tárgyat, azaz egyesíti a Halál ereklyéit, az a Halál urává, legyőzőjévé válik. A halál központi kérdése a Harry Potter-világnak. Voldemort nagyúr retteg a haláltól; végső célja, hogy bármi áron, de halhatatlanná varázsolja magát. Ez végül nem sikerül neki. Harrynek nincsenek ilyen ambíciói, neki viszont sikerül úrrá lenni a halálon – jóllehet nem történik említés arról, hogy örök életre tett volna szert.

E ponton világossá válik egy különbség: a halál legyőzése nem testi halhatatlanságot jelent, még a varázsvilágban sem (ahol pedig jelenthetne). Tényleges jelentésében a mágiának csak statiszta szerep jut. Harry győzelme azt jelenti, hogy személyiségfejlődése során eljutott annak felismerésére, hogy a halál az élet természetes része, hogy a biológiai élet önmagában nem a legfőbb érték. Amíg az életét abszolút értéknek tekintette, a halál – mint fenyegetés, mint egyszer eljövendő, de addig minden áron kerülendő esemény – uralkodott rajta. Azzal, hogy kész volt önként feláldozni életét szeretteiért, megfordult a helyzet. Amint birtokába került a képesség, hogy elengedje a mindaddig görcsösen markolt életet, ő vette át az uralmat a halál fölött.

Ettől persze fizikailag megmaradt halandónak. Ez az egyik legfontosabb tanulság: a halál feletti győzelem nem valamiféle varázslat eredményeképpen fellépő csoda, hanem a személyiségfejlődés egy pontján megjelenő attitűd.

A muglik és az ereklyék

A történet szövése szerint Harry úgy éri el győzelmét, hogy egyesíti az ereklyéket: különböző kalandok során apránként a birtokába kerül mindhárom mágikus tárgy. E tárgyak azonban, mint láttuk, puszta kellékek: nem a szorosan vett varázserejük, hanem a megszerzésük módja – a történtek tanulsága – az, ami Harryt győzelemre segíti. Így, bár az ereklyék sajnos megfellebbezhetetlenül a varázsvilághoz tartoznak, mi, muglik is részesei lehetünk e győzelemnek. Nekünk is lehetőségünk van arra, hogy „egyesítsük az ereklyéket”.

És akkor tegyük fel nyíltan a kérdést: Mit szimbolizálnak valójában a Halál ereklyéi?

Egy nagy erejű szimbólum könnyen kiváltja az emberből az igényt, hogy egyértelmű értelmet találjon neki. És minél erőteljesebb a szimbólum, annál kisebb az esély, hogy olcsón adja magát. A jin-jang, a kereszt, a Dávid-csillag mind-mind egymondatos magyarázatért kiált, de minden próbálkozás hasztalan, „a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol”.

Ez a helyzet az ereklyékkel is. Valószínűleg soha nem fogom megtudni, hogy J. K. Rowling szándékozott-e konkrét jelentéseket kódolni-e szimbólumokba. Magam a hetedik kötet megjelenése óta – fél évtizede – próbálom új és újabb módokon megfogni, az értelem számára megragadhatóvá tenni azt az elemi hatást, amit ennek az egyszerű ábrának a szemlélése – és a mögöttes történet felidézése – bennem önkéntelenül kivált. E kísérleteim rendre kudarcba fulladnak; nagy, végső szintézis helyett csupán különböző magyarázat-darabkákat, szilánkokat tudok felmutatni.

Jelkép-kiszótárazási törekvéseim során különféle utakon indultam el, ám ezek az utak mind ugyanoda vezetnek. Az ereklyék egyesítése (mint folyamat), avagy az egyesített ereklyék (mint végeredmény) az én értelmezésem szerint nem mást jelentenek, mint az ember teljességét. A szimbólum egyértelmű megfejtését az nehezíti, hogy arra nézve, hogy mi is az a „teljes ember” avagy „emberi teljesség”, az idők során számtalan vélekedést fogalmaztak meg a filozófia és pszichológia jeles képviselői. Ezek nem is okvetlenül mondanak egymásnak ellent – csak épp nem szabad összekeverni őket.

A következőkben a Halál ereklyéinek négyféle értelmezési kísérletét mutatom be. Mind a négyben az emberi teljesség jelenik meg, különböző nézőpontokból.

Az egyik teljesség

A minden más pálcán diadalmaskodó Pálcák Ura legfőbb attribútuma, hogy erős. Így a pálca – a függőleges vonal – az erő szimbóluma. Az erőé, amely nélkül az ember életképtelen lenne. Hiszen talpon maradni, kitűzött céljainkat elérni és megragadni csakis erővel lehet. Az élet harc, amelyben a gyengék elbuknak.

Ám ha az erő erőszak formáját ölti, az bajosan szolgálja a teljességet, a harmóniát. Szeretetre is szükség van – ezt jelképezi a második ereklye, a Feltámadás Köve. Ennek belátásához vissza kell nyúlnunk a történethez. A halálba induló Harry a követ használja arra, hogy a számára fontos, őt szerető, róla gondoskodó személyeket maga köré állítsa. E szempontból szinte mindegy, hogy az így csatasorba állított szereplők történetesen mind halottak. Nem halott-voltuk, hanem szerető támogatásuk az, ami segít Harrynek abban, hogy továbbmenjen az úton. A kő – az ábrán a kör – reprezentálja mindazon személyeket, akikkel az ember kölcsönös szeretetkapcsolatban áll, vagy állt valaha. E kapcsolatoknak ugyanis a zsigereinkben őrzött emléke is erőforrásul szolgálhat a válságos pillanatokban.

Azonban a szeretettel párosult erő sem elegendő önmagában, ha az ember életéből hiányzik az eredendő biztonság, amit a Láthatatlanság Köpenye – a másik két alakzatot magába záró háromszög – szimbolizál. Hogy e biztonságnak milyen összetevői vannak, az bonyolult kérdés. Feltehetőleg az egyik legfontosabb az első életévben – jobb esetben – kialakuló ősbizalom. Ekkor vésődik be a kicsi emberbe egy életre, hogy a minket körülvevő világ – minden kihívásával és veszélyével egyetemben – alapvetően biztonságos hely, ahol otthon érezheti magát.

Aki egyszerre birtokolja e hármat – az erőt, a szeretetet és a biztonságot –, az teljes életet élhet, és nincs mitől félnie – a haláltól sem. Megfordítva: ha úgy találjuk, hogy életünkben valami nem stimmel, értelmes és előremutató kérdés lehet, hogy e háromból vajon melyiket (melyeket) nélkülözzük.

A másik teljesség

Az ember, ahogy a modern pszichológia fogalmaz, bio-pszicho-szociális lény, vagyis olyan létező, akinek a teljes megértéséhez csak úgy juthatunk el, ha őt testi, lelki és társadalmi valójában egyaránt értelmezzük.

Az első megközelítés továbbgondolásaként tekinthetünk az ábrára a következőképpen: Az erős pálcát, illetve az azt jelképező függőleges vonalat testi valónkkal azonosítjuk. A kör – amely fentebb a szeretetkapcsolatokat reprezentálta – jelképezi szociális szféránkat, vagyis a minket meghatározó emberi környezetet (család, munkahely, szomszédok, ismerősök, barátok stb.). Végül mindezt a háromszög, azaz a jól funkcionáló psziché fogja össze.

A WHO az egészséget komplett testi, mentális és szociális jólétként definiálja. E három bármelyikének sérülése vagy hiánya az egész személy egészségén ejt csorbát. Az egészséges – tehát ilyen értelemben teljes – embernek azonban a halálhoz való viszonya is egészséges.

A harmadik teljesség

Az előzőekből szinte önként adódik még egy háromosztatú emberkép megemlítése, ami feltehetőleg kevéssé fogja meglepni a Sorskönyv nélkül törzsolvasóit, s ez nem más, mint a tranzakcióanalízis énállapot-modellje. Eszerint a szilárdan álló függőleges vonal jelképezheti a Felnőtt énállapotot. A kör – amelyet fentebb a szeretettel és a kapcsolatokkal azonosítottunk – lehet a Gyermeki. Végül pedig a háromszög a Szülői, amely értékrendjével, szabályaival és gondoskodásával körbeveszi az egészet.

Így tekintve az ereklyék egyesítése nem más, mint az autonómia. S aki autonóm módon éli az életét, annak a halállal való viszonya is autonóm lesz.

A negyedik teljesség

 Az őszinteség jegyében hadd ne hallgassam el: noha ez utolsóként említett teljesség-értelmezést régóta ismerem, az ereklyékkel való rokoníthatósága nem az én fejemből pattant ki, hanem egy barátom hívta fel rá a figyelmemet. Ez az értelmezés a C. G. Jung féle individuáció. E kifejezés alatt Jung azt a csaknem az egész életen átívelő folyamatot érti, amelynek során az egyén ténylegesen önmagává válik, elsősorban azáltal, hogy személyiségének a tudattalanban rejlő szegmenseit integrálja.
 
E szegmensek közül az egyik legfontosabb az, amit Jung az anima–animus szópárral ír le. Az emberi psziché ugyanis – a mitológiák szóhasználatával élve – eredendően androgün, azaz kétnemű. A többnyire egyértelmű biológiai nemünk és a társadalomban megélt nemi szerepünk következtében e komplexitásnak általában csak ez egyik felét használjuk. Ám mindenki önmaga mélységében hordja saját ellentétes nemű személyiségét is. A tudattalanban rejlő, velünk ellentétes nemű önmagunkat nevezzük férfiak esetében animá-nak, nők esetében animus-nak. A Halál ereklyéinek ábrájában a hagyományos szimbolika alapján az egyenes vonal jelképezi a psziché férfias, a háromszög pedig a nőies oldalát.

E megközelítés szerint a körre érdemes úgy tekintenünk, mint a legtökéletesebb síkidomra, s mint ilyen, a teljesség, a transzcendencia, az istenség jelképére. Jóllehet Jung soha nem foglalt állást a tekintetben, hogy szerinte van-e Isten, vagy nincs, pszichoterápiás működése során meggyőződésévé vált, hogy társadalmunkban az emberek mentális problémáinak jelentős része azért alakul ki, mert a transzcendenciával való viszonyuk zavaros, tisztázatlan. Integrált pszichés működésről csak akkor beszélhetünk, ha az ember saját személyiségének e központi magjával – azzal, amit Jung a Selbst szóval illet – is rendezett viszonyba kerül.

Az ereklyék egyesítése ebben az értelemben tehát a tudattalan tartalmak integrációját, a személy individuációját jelentik. Az ily módon teljessé vált ember életében bontakozhatnak ki teljes mélységükben Dumbledore szavai:

– A pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete.