Lehet, hogy marketing szempontból nem okos dolog az első mondatban csalódást okozni az olvasónak, de akkor is úgy tartom korrektnek, hogy tisztázzam: alább nem szex-sztorik következnek. Akkor sem, ha manapság a „felnőtt tartalom” kifejezés a „pornó” szinonimája. A jelen írás mesékről szól – márpedig a mese évezredeken keresztül felnőtt műfaj volt. Felnőttek mondták felnőtteknek. Az elmúlt egy-két évszázad eredménye, hogy a mesék a gyerekszobába száműzettek, és azt gondoljuk róluk (tévesen), hogy szavatosságuk a kiskamaszkorral lejár.
A mesék az emberiség ősi tudását őrzik és közvetítik. No nem Atlantiszról, a naprendszeren kívüli eredetünkről vagy az aranycsinálásról. Csupán olyan alapvető kérdésekről, mint hogy mi a világ és mi az ember; hol az ember helye a világban; mi a célja, mi a küldetése; mit jelent férfinak és nőnek, férjnek és feleségnek, apának és anyának lenni; mit jelent megszületni, gyereknek lenni, felnőni, alkotni, küzdeni, megöregedni és meghalni; mit jelent újjászületni, illetve halhatatlannak lenni; mi az egészség és mi a betegség; milyen viszonyban van test és lélek – szóval csupa ilyen közhelyes dolog, amikről úgy általában az élet, az irodalom és a történelem egésze szól.
No meg a pszichológia és a terápia.
Az ún. Metamorphoses Meseterápiás Módszert dr. Boldizsár Ildikó fejlesztette ki, és ő maga röviden így mutatja be:
A Metamorphoses Meseterápiás Módszer azon a felismerésen alapul, hogy minden élethelyzetnek megvan a mesebeli párja. A terápia során megkeressük azt a mesét, amely a legnagyobb hasonlóságot mutatja a hozzánk segítségért fordulók élethelyzetével, és ezt a mesét dolgozzuk fel közösen a terápia során. Ez a mese lehet egy, az aktuális élethelyzettel rokonítható mese vagy a helytelen létszemléletről, tévedésekről tükröt tartó mese, de lehet szellemi utakat, lehetőségeket is megnyitó mese A meseterápián nem meseértelmezés és mesefejtés történik, hanem azon szálak felfejtése, amelyek a mese hősei, helyszínei, tárgyai, eseményei és a mesétől megoldást várók között fennáll.
Noha enyhe túlzás lenne azt állítanom, hogy a fanatikus Sorskönyv nélkül fanok elkeseredett levelek százaival ostromolnak, hogy mi ez a bő egyhónapos hallgatás a blogon, azért szeretnék beszámolni róla, hogy januárban elkezdtem Boldizsár Ildikó kezei alatt a 120 órás meseterapeuta képzést, amelynek az első 40 órás, intenzív alaptanfolyama a múlt szombati vizsgával zárult. A vizsgához a beugró pedig egy mese írásbeli kibontása volt, műfaji és terjedelmi megkötés nélkül; nos, az utóbbi hetekben a szabad gondolkodási kapacitásomat leginkább ez a mese töltötte ki – többek között ezért nem született új poszt.
További magyarázkodás helyett arra gondoltam, megosztom az elkészült dolgozatot. A vizsgált mese a Világszép Nádszálkisasszony. Amikor megtudtam, hogy ez lesz a vizsgafeladat, nagyon megijedtem tőle, mert több évtized után nem sokkal korábban olvastam újra, és úgy találtam, borzalmasan bonyolult mese, képtelenség lesz a mélyére hatolni. Nos, nem volt képtelenség – de nehéz volt. A mesék nem adják olcsón magukat. Saját nyelven szólnak hozzánk, amint az álmok is. Beléjük kell merülni ahhoz, hogy egyszer csak – valamilyen megmagyarázhatatlan kegyelmi pillanatban – elkezdjenek megnyílni, és a látszólagos káoszban észrevehetővé és megragadhatóvá váljon az a fonál, amelyen át az egész mese felgombolyíthatóvá válik, és minden a helyére kerül benne – a legutolsó, leglényegtelenebbnek tűnő motívum is.
A mese lényege ugyanis – mondja Boldizsár Ildikó – nem a csoda, hanem a rend. Ez a rend bomlik meg valamilyen módon a mese elején, s azért indul el a hős, hogy a megbomlott rendet helyreállítsa. Pontosan úgy, mint a terápiában, ahová a segítséget kérő azért jelentkezik, mert az életéből hiányzó vagy megbomlott rendet szeretné helyreállítani. A mese útját végigjárva, a rendről való archaikus tudás segíthet abban, hogy az egyéni életben is elkezdjenek helyükre zökkenni a dolgok.
Céltévesztés lenne részemről, ha megkísérelném röviden és pontatlanul összefoglalni a mesehős útnak indulásáról, segítőiről, ellenfeleiről, küzdelmeiről, próbáiról és újjászületéséről mindazt, amit Boldizsár Ildikó a Meseterápia című könyvében bőségesen kifejt. Ehelyett annak, akit érdekel a dolgozatom, azt javaslom, először mindenképpen olvassa el a Világszép Nádszálkisasszonyt, gondolkodjon el rajta, adjon magának időt – s csak ezt követően nézze meg (a hivatkozott pdf-ben), hogy számomra mit mondott a mese.
Mesék, felnőtt tartalommal
2013.03.25. 13:12 Birtalan Balazs
Ha tetszett, amit olvastál, ne sajnálj tőlem egy lájkot! :-)
Ha úgy gondolod, másnak is hasznára válna, ne habozz megosztani vele!
Ha úgy tapasztalod, valami nem stimmel veled: Gyere hozzám terápiába!
Címkék: terápia mese rend meseterápia Boldizsár Ildikó Világszép Nádszálkisasszony Metamorphoses Meseterápiás Módszer archaikus tudás
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nattefrost 2013.03.25. 18:44:08
A bejegyzésre, illetve a vizsgamunkádra tömören annyit írnék be: "Ez halálosan okos szöveg, tök faja, hogy megosztottad!" - de ez önmagában nyalizásnak tűnne. Kevésbé tömören meg azt írnám be: nagyon jó, hogy értelmesen és szakszerűen elmagyaráztad, miért van az, hogy én is, vén szamár létemre, nagyon szeretek meséket olvasni - és többet adnak lelkileg a népmesék, meg mondák, mint amennyit más műfajú "fikciók".
A dolgozatodban külön érdekes volt, amit arról írtál, hogy milyen esetekben alkalmaznád a meseterápia eszközéül éppen a Nádszálkisasszonyt. Viszont érdekelne: lázas beteg esetében miért tartanád ellenjavallottnak? Addig még értem, hogy a Nap-szimbolika nagyon súlyosan interferálhat, de itt végződik a megértésem :} Volna-e energiád erről írni valamit még - akár rávezető kérdéseket, vagy utalásokat, amelyekből megsejthetném?
Még egyszer köszi. (Több dolog megértésére is inspirált a saját kedvenc meséimből/mítoszaimból. És ez nagyon jó.)
Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2013.03.25. 19:44:46
Saját tapasztalatom nincs ebben a témában, de a képzésen szó volt róla - és ez egybecseng mindazzal, amit hipnózisról, szuggesztióról valaha is tanultam -, hogy lázas beteg esetében kerülnedő minden olyan szimbólum alkalmazása, ami a tűzzel, a hővel kapcsolatos, mert magasabbra szökhet tőle a hőmérséklet. Éppen ezért pl. a sárkányos mesék is ellenjavallottak. Ellenben volt tapasztalat (ez sem az enyém) arra, hogy amikor már a lázcsillapító meg a hűtőfürdő is csődöt mondott a 41 fokos lázban fekvő betegnél, akkor egy improvizált mese után, amely a hűvös vízben lubickoló delfinekről szólt (és gazdagon meg volt tűzdelve erre vonatkozó részletekkel), a láz lement kb. 38 fokra.
Nattefrost 2013.03.25. 21:09:46
Őrület! Ez már az okkultizmussal határos, én mondom :} (Nem tudom: van-e olyan kollégád, vagy bárki, aki próbálkozott már germán mitológiát meg rúnaábécét alkalmazni meseterápiás célokra? Szívesen tennék fel bárgyú kérdéseket! Sokszor játszottam ilyet, anélkül, hogy tudtam volna arról: "valami ilyesmit" hozzáértők is alkalmaznak. Igaz, én épp az ellenkező irányban: egyszer éppen hogy nem sikerült belázasodni, és láz nélkül nyűglődtem félig betegen. Aztán tüzes jellegű rúnákat és a hozzájuk kapcsolódó meseelemeket igyekeztem magamban felidézni. Működött. Három napig felkelni is alig bírtam, 40 fok körüli lázzal. Negyedik napra már semmi bajom nem volt. És nem tudtam {a mai napig nem tudom}: azért működött, mert jó helyre nyúltam szimbolikailag, azért működött, mert "bebeszéltem magamnak", vagy véletlen egybeesés volt? Vagy valójában tökmindegy, ha egyszer működött?)
Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2013.03.25. 21:38:09
Ami a mitológiára vonatkozó kérdésedet illeti: a népmesék lánykorukban mítoszok voltak. Vagyis a míoszokkal, mítikus motívumokkal való gyógyítás teljesen adekvát része a terápiának.
Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.03.30. 14:15:29
Én egy nárcisztikus epizód után vagyok épp a halál országában, és imádsággal meg zenével foglalkozom, nem is olvastam onnan már tovább, most pont ez kellett és pont ennyi.
Baromi ritkán fordul elő, hogy valami ennyire enigmatikusan tud ennyire konkrét lenni.
Kérdésem is van (mégiscsak): nem a te fogalmaiddal fogok itt operálni, de más jelenleg nincs. Elkövettem életem első komoly találkozását (encounter) egy olyan illetővel, aki nárcisztikus személyiségzavarban szenved. (És ha ő "szenved", akkor az áldozatairól még semmit nem mondtunk.) A végkifejlet, ahogy az már lenni szokott, csak utólag ilyen világos: én még ezelőtt sosem találkoztam senkivel, aki a szeretetre és intimitásra kegyetlenséggel válaszol, és a közeledési kísérleted nyomán egyik napról a másikra válsz a számára nemlétezővé, az addigi normálisnak és hétköznapinak tűnő kellemes barátságos viszony átmenet nélkül fordul rémálomba. (Úgy néz rajtam keresztül, mintha nem lennék ott. Tényleg.)
"Discarded by a narcissist" kategóriában minden szakirodalom szerint adjunk hálát a szerencsénkért és meneküljünk, vissza se nézzünk.
A problémám rövid összefoglalása: 1. két hónap olvasásba telt kideríteni, hogy mi a megveszekedett frász történt itt, és miért - miután felfogtam, már könnyebb volt a saját érzéseimet helyretenni, de a könnyebb nem jelenti hogy "könnyű" 2. ez a szörnyella épp új prédára vadászik, és egy egész csapat védtelen lelkű fiatal leány van a keze alatt - én gyűlölök szenvedést látni magam körül, mit csináljak hogy másokat figyelmeztessek, különös tekintettel a problémára hogy senki sem fog hinni nekem? én ugyanúgy beleszerettem a szörnyella csodálatosnak tűnő nem valódi személyébe, mint bárki más, és annyival vagyok előrébb, hogy én már tudom, hogy a csodálatos személy _nem valódi_. 3. a pszichodinamikus irodalom szerint szörnyellán nem lehet segíteni. Erről a TA véleménye nyilván más, de engem most főleg az érdekel, hogy miután egy évig mint "narcissistic supply" funkcionáltam (és aztán szörnyella egyszerűen kidobott, egyrészt mert megunt, másrészt mert félni kezdett tőlem amiért nem tudott totálisan kontrollálni és utólag nézve veszélyesen közel voltam már akkor a pillanathoz amelyben rájöttem ki és mi ő), most tehetek-e esetleg még valamit hogy ez az illető kénytelen legyen embernek nézni és ne tudjon elhallgattatni?
Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.03.30. 15:49:57
Szörnyella: megengedem, hogy mind rajongjatok értem. (Ti mind süssetek nekem homoktortát.)
Most-Éppen-Én: megszerettelek és a sebeiddel együtt is csodálatosnak tartalak. (Hoztam neked egy igazi tortát.)
Szörnyella: megszegted a szabályokat, nem játszom veled tovább (Tűnj el.)
Valami ilyesmi történt. Legjobban egy megerőszakolósdihoz hasonlít, bár nem értek hozzá, csak még annyit mondok, hogy mivel én még egyetlen tortámmal sem jártam így, most pislogok ám mint a szemafor. Rajongani nagyon jó volt, csak én többet szerettem volna. Oh well.
Tényleg eltűnjek?)
Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2013.03.30. 16:26:43
- Igen.
(Ez persze hangsúlyozottan csak egy személyes, azon belül is hirtelen vélemény.)
motacilla 2013.04.02. 16:16:22
Kedves Felicitas! A legjobb, amit tehetsz, ha tényleg eltűnsz, egyéb változatokkal csak meghosszabbítod a saját (eddig se kicsi) szenvedéseidet. Az, hogy másokat meg akarsz menteni tőle, csak a gyógyulás egyik stádiuma, nem kell és nem lehet őket megmenteni. Hasonló cipőben járok, azért írtam le, hogy magamat is megerősítsem :-)
Vigyázz magadra.
Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.04.03. 20:22:31
Én felnőtt vagyok és majd magamnak rendezem a soraimat(illetve a saját gyerekemet azonnal elhozom onnan), de egy másik intézményben a 9-14 év közti lányok nem felelősek önmagukért úgy ahogyan én - és a másik intézmény eleddig bizonyítottan mit sem sejtő vezetőségét ezek után elemi kötelességem figyelmeztetni. (Ebben a másik intézményben szörnyella negyedik hónapja tanít, és mindenki látja, mit csinál, de én most már "tudom" is, hogy mit csinál.
Kvázi, amire most mindenki rámondja némi viszolygással, hogy hát "határeset", de elnézhető egy "szigorú" tanárnak, az nem lesz elnézhető, ha közben valaki szól, hogy ez az illető nem "szigorú tanár", hanem élvezi a rettegés/rajongás mixet, és az ebből begyűjthető lelki energia a napi drogja.)
A figyelmeztetés hogyanján még gondolkodom.
De (szélsőséges példával élve), ha három hónap múlva egy 12 éves csitri kikészül szörnyella miatt, és bebukja az év végi vizsgáit, evészavaros lesz, vagy öngyilkos, vagy csak simán otthagyja ezt az egyébként jó iskolát, és én tudom, hogy már március óta szólhattam volna a vezetőségnek hogy mi folyik itt, de nem tettem meg, akkor bűnrészes vagyok.
Mi a jó magyar kifejezés arra, hogy "the conspiration of silence"?
Na, abban nem akarok részt venni.
Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.04.03. 20:37:13
jabbok 2013.04.03. 23:14:22
Nem tudsz olyantól segítséget kérni (lehetőleg magad HELYETT), aki
1. maga elég "ütésálló" (nálad sokkal ütésállóbb),
2. a kórképet képes diagnosztizálni
3. és téged is, de főleg őt, meg a környezetet is ismeri?
Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.04.04. 00:30:32
Az egyelőre mit sem sejtő vezetőséggel kifejezetten jó viszonyban vagyok, és rendszeresen kikérik a véleményemet az ügyekről. Már jeleztem nekik egy héttel ezelőtt kb., hogy lehet hogy volna valami fontos mondanivalóm, de alszom még rá egy pár napot.
Tudnak a szörnyellával lezajlott konfliktusomról (január vége), és arról, hogy próbálom kideríteni, mi történt.
Az járható útnak tűnik, hogy innen felveszem a szálat és egy négy/hatszemközti beszélgetésben azzal nyitok, hogy "kiderítettem", mi történt.
(A folyamatnak nyilván része volt egy pszichológus is, de ő semmit nem tud a szereplőkről, csak az eseménysor ejtette gondolkodóba, idealizálás, konfliktus, visszahúzódás, értéktelenítés - illetve még rögtön az elején megállapította, hogy ennek az illetőnek "valami nagyon komoly problémája van". Ezen a nyomon kezdtem el olvasni.)
Diagnózis prezentálására abszolút nem lesz szükségem: én a mindenki számára nyilvánvaló, de eddig külön-külön "határeset, belefér"-nek tekintett tanári manővereket fogom egy koherens szálra (a saját történetemre) felfűzve bemutatni.
És nem kérem, hogy "rúgják ki". Nekem az bőven elég, hogy "tartsák szemmel", illetve "kövessenek el mindent, hogy a diákokat megvédjék".
Én ennyit érzek a saját felelősségemnek, hogy ha nincs rejtegetnivalóm, akkor az igazságot aztán pláne ne rejtegessem. A problémát megoldani nem az én tisztem, és a vezetőség számára nyitva kell hagynom azt opciót is, hogy köszönik szépen a lelkes közreműködést, de szerintük nincs itt semmi látnivaló. (Egy ilyen válasz gyakorlatilag ki van zárva, de akkor is meg kell hagynom rá a lehetőséget.) Amúgy, a vezetőség jó eséllyel arra fog kérni, hogy a fél füllel hallott folyosói beszélgetések szereplőit bátorítsam, hogy forduljanak bizalommal az illetékesekhez - aztán ha elég adat összegyűlt, akkor majd ők eldöntik, mit csinálnak.
jabbok 2013.04.04. 00:50:46
Ez nekem - így ismeretlenül - teljesen higgadt és megnyugtató megoldásnak tűnik... Ennél jobban vagy ehelyett menekülni ("Tényleg eltűnjek?") csak nagyon súlyos esetektől kéne. De azért láttam olyat is, és nem filmekben...
Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.04.04. 02:39:31
Az utánam nyúlás egy érdekesebb kérdés; nem tudom. Arra már jó ideje nagyon vigyázok, hogy ne tartózkodjam vele egy légtérben tanúk nélkül, és semmilyen írásos kommunikáció sincs; a rendkívül szociális természetű fiamnak szóltam, hogy ne "zavarja" őt (azaz ne szólítsa meg, ne kezdeményezzen beszélgetést vele); a figyelemfelhívó beterjesztéssel a magam számára nyilván ugyanúgy védelmet fogok kérni a vezetőségtől mint bárki más számára; egymás magánéletéhez eddig sem volt közünk és remélhetőleg ezután sem lesz.
Nem akarok neki ártani. Hát eleve abból lett probléma, hogy barátkozni akartam volna, csak ugye "ezekkel" nem lehet. Normális ember ilyenkor megköszöni az érdeklődést és megkéri a másikat hogy fogja vissza magát - "ezek" viszont azonnal büntetnek az elviselhetetlen élményért, hogy elvesztették a kapcsolat fölött a totális kontrollt, és a másik mindenfélét érez meg gondol amire ők nem adtak előzőleg engedélyt.
Nekem még sosem volt "ellenségem", és egy alapvetően nagyon szép történet érne nagyon csúnya véget ha pont erre a nőre úgy kéne gondolnom mint "ellenségre". Annál azért többet köszönhetek neki, akkor is, ha végül nagyon kegyetlen volt velem. Igyekszem mindenféle nyílt konfliktushelyzetet elkerülni.
(Balázs, szólj ha sok az off - nekem most jólesik, csak hát ugye... :))
jabbok 2013.04.04. 03:31:00
Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.04.05. 04:25:54
A kettő váltogatásával meg aztán pláne.
Szörnyella nem pszichopata (vagy ha az, akkor tényleg a legveszélyesebb fajta), én már többször is megéreztem, hogy időnként - nem mindig, de időnként - szenved attól amit csinál (de ha a lényének ez az eggyel belsőbb rétege is tudatos manipuláció, akkor lásd az előző zárójelet), csak nem ismer más módot a létezésre. És ha valaki úgymond "nincs totál kontroll alatt", akkor ez azt jelenti, hogy nem lehet, nem mindig lehet, nem mindig lehet ugyanúgy ettől az illetőtől érzelmi energiát nyerni. Én például mindig felvidultam és elvarázsolódtam a csodálatos szörnyellától a szomorú napjaimon, de az idő haladtával megtanultam ellenállni a kínzásnak amikor neki volt szomorú napja de nekem nem. Sok tekintetben hálás is vagyok a történtekért, mert a tanulási folyamat során rengeteget tanultam önmagamról, és rájöttem arra is, hogy tényleg mennyire erős felnőtt lettem és mennyire másképp küzdök most már mint régen.
A "kínzást" sokáig nevelési eszközként értelmeztem (szigorú tanár, határeset, de még épp belefér), és tudatosan alkalmazkodtam hozzá, kihasználtam a lehetőséget, hogy erősödjek tőle. Mert azt hittem, hogy ez a cél.
És persze ezért is mertem szörnyellához olyan bátran közeledni; az ember rémálmában sem gondolja, hogy _rosszindulatból_ gyötrik, és egyébként meg az elért eredményekért nagyon hálás.
A közeledésre adott válasz "silent treatment" volt, amitől nekem így utólag nézve össze kellett volna omlanom, de nem tettem meg (oh well, senki sem tökéletes :S) Én elkönyveltem, hogy szörnyellát alighanem halálra rémisztettem az érzelmeimmel, és most meg van ijedve és sértődve, és így reagálja le - hát volna felnőttebb módszer is, de ha most erre van szüksége, hogy ne szóljon hozzám, akkor részemről oké. Hagytam békében és nem faggattam, vártam hogy megnyugodjon és gondoltam, hogy majd jelzi, ha mégis beszélni akar valamiről.
Ő meg - utólag már de világos - egyre frusztráltabb és dühösebb lett, hogy mikor fogok már kétségbeesni amiért nem szól hozzám.
Szóval, a totál kontroll valami ilyesmi: eldönti, hogy mit kéne éreznem, és megpróbálja elérni, hogy azt érezzem, és pánikba esik, ha nem sikerül neki, és aztán ha végképp nem sikerül neki, akkor büntet, de nem kicsit. (Valakit "kidobni" ebből a szempontból tökéletes megoldás: az ő értelmezésében az a legnagyobb elképzelhető szenvedés, ha valaki nem részesülhet az ő csodálatos jelenlétének fényében - és tény, hogy a csodálatos fajta szörnyella a mai napig fájón hiányzik nekem, csak az józanít ki "némileg", hogy a szemkápráztató tünemény igazából nem létezik -, másrészt saját magát is úgy tudja megvédeni a rettenetes és fenyegető intimitástól, szeretettől, és mindezen valódi érzelmek éleslátása nyomán történő lelepleződéstől, hogy elérhetetlenné válik - az egyik iskola recepcióján dé faktó hagyott is egy közleményt, hogy engem semmilyen minőségemben ne engedjenek be olyan terembe ahol ő órát tart.)
Vissza a történethez: egy alkalommal egy óráján aztán túl messze ment, ami alatt azt értem, hogy túl széles végletek közt váltogatta a bűbájt és a rettenetet ugyanazon az órán belül - konkrétan én azt éreztem, hogy ez _nekem_ túl sok volt - és aznap este óvatos, amolyan félig poénnak is beillő kritikát fogalmaztam meg a szokásos facebook mikroblog posztomban.
A hatás minden várakozást felülmúlt - vagyis, szörnyella is a kritikára "robban", a pozitív közeledésre adott válasza csak szimpla jéghideg távolságtartás volt. De a "silent treatment" korszakban még nem tekintett nemlétezőnek, akkor még manipulálhatónak és megtörhetőnek tekintett, csak sajnos(?) csalódást okoztam neki. A megfogalmazott kritikám volt - így utólag de világos! - annak bizonyítéka, hogy nem vagyok megtörhető, és egyáltalán, én NEM JÁTSZOM.
Másnapi hatállyal nem létezem.
(Ez nem volt ilyen diadalmenet mint ahogy leírva hangzik. Nagyon szenvedtem az érzéseimtől, csak különválasztottam ezt a szenvedést a döntéseimtől, ezt a tulajdonságomat már szintén ismered Jabbok, hogy én ilyen helyzetekben is tudok az érzelmeimtől függetlenül - és olykor az érzelmeim ellenében - az agyammal dönteni, és aztán végrehajtani a döntést azért mert csak, azért mert a rendelkezésre álló adatok alapján így és így kell cselekedni. Az ember így hagyja ott az otthonszülés-vágyfantáziát és megy a kórházba oxitocinért, és azt is így dönti el, hogy ez most nagyon durva, és akár meg is lehetne törni már, de NEM fogok megtörni. Nem és kész.
Sokat segít persze ha van utánpótlás erőforrásból, meg külső perspektíva, meg miegyéb: ugyanezt magánzárkában már baromira nem tudnám garantálni.
Nem volt diadalmenet, na. De sikerült, és ez a fontos.
És nagyon olcsón megúsztam. Mások házasságot buknak bele, egzisztenciát, örökséget, teljes baráti kört, évtizedeket az életükből. Én elvesztettem egy idealizált tanárt, meg az óráit. Luxuskategóriás probléma. Hálistennek.)
zzsuzsici 2013.04.11. 00:37:01
kívánok neked nagyon sok ÖNELFOGADÁST! Üdvözlet szeretettel: Zsuzsa
kalamajka49 2013.04.11. 00:38:36
R2D2 & C3PO 2013.04.20. 16:58:33
Szerintem a kérdéses iskola pszichológusával kellene beszélned.
Ő látja az illetőt és kompetens a kérdésben. Ha a véleményedet megerősíti, akkor nyilvánvalóan jelzi majd a vezetőségnek.
Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.04.21. 20:01:06
De már beszéltem időközben az egyik igazgatóval, és némi meglepetésemre kiderült, hogy nem én vagyok az első, aki őt "érdekes" dolgokra figyelmezteti. Vagyis, a célomat kvázi azonnal elértem: szörnyellára oda lesz figyelve, nekem pedig szólva lett, hogy ha látom-hallom a leányokat a folyosón, öltözőkben stb. panaszkodni és háborogni, akkor hallgassam őket nagyon-nagyon megértően, és biztassam őket hogy bátran forduljanak a művészeti igazgatókhoz.
Szörnyella a maga területén egyszerűen kiváló, és én teljesen megértem, hogy miért akarja a vezetődég hogy tanítson; én se akarom hogy "rúgják ki", több okból sem. Arra kell őt rávenni (rákényszeríteni), hogy a módszertani tárháza egy részét hagyja az épület falain kívül.
A dolog személyes része egy másik téma: ezt sajnos mindenki külön-külön fogja átélni, hogy szörnyellával milyen élmény nézeteltérésbe keveredni. Én erről adtam a vezetőségnek egy teljesen szubjektív beszámolót, ami információnak nyilván hasznos, de következtetést ebből csak akkor fog bárki levonni ha ő is ugyanígy jár. :S
Utolsó kommentek