Sorskönyv nélkül

Van két régi pszicho-poén, biztos sokan ismerik:

– Hál istennek, nem vagyok szenilis, le is kopogom. Tessék, ki az?! (Graffiti)
– Nem vagyok skizofrén, a hangok is megmondták. (Graffiti)

Ezek évek óta igen közel álltak a szívemhez. Legfőbb ideje, hogy én is hozzááruljak valamivel a pszichiátriai közkincshez.

– Nem vagyok hisztériás! Nem és nem és nem!
– Fáradt és kedvetlen vagyok ahhoz, hogy depressziós legyek, meg amúgy se lenne semmi értelme.
– Nem vagyok hipochonder, csak bemesélem magamnak.
– Teljesen olyan volt, mintha hallucinációm lett volna – persze valójában nem az volt.
– Nem vagyok paranoiás, csak az ellenségeim terjesztik rólam a hátam mögött.
– Nem szenvedek disszociatív identitászavarban. – Én sem! – Én sem!
– Ha valaki azt állítja, hogy pszichopata vagyok, azt legéppisztolyozom.
– Mintha valamikor már korábban is lett volna déja vu-m.
– Kikréem mgaamank a felétleezést, hoyg diszgfráiás vayogk!
– Annak puszta gondolata, hogy esetleg fóbiás lehetek, rettegéssel tölt el.
– Egyszerűen muszáj napjában hússzor meggyőződnöm arról, hogy nem vagyok kényszerbeteg.
– Heves szívdobogással, mellkasi nyomással és fulladással reagálok annak gondolatára, hogy esetleg valaha pánikbetegségem lehet.
– Belekarcoltam Gilette-pengével a karomba: „Nem vagyok borderline!”
– Szeretném, ha mindenki látná rajtam, hogy nem vagyok exhibicionista.
– A gondolat is nevetséges, hogy egy ilyen tökéletes ember, mint én, nárcisztikus legyen!
– Egész éjjel azért fohászkodtam, hogy soha ne legyek insomniás.
– Nem vagyok dependens személyiség – ugye?!
– Ugye te is úgy gondolod, Brumi, hogy nincs szeparációs szorongásom?!

A sorskönyvelméletet nem lehet megérteni a TA kulcsfogalma, az énállapotok ismerete nélkül.

Számos más személyiségpszichológiai elmélethez hasonlóan a TA is úgy gondolja, hogy az ember működésmódja nem írható le egyféleképpen. A gondolkodás, érzés és viselkedés módja az adott személyen belül bizonyos ismétlődő mintázatokat követ – ezeket a mintázatokat nevezzük énállapotoknak. A TA három fő énállapotot különít el, s ezeket a nagy kezdőbetűvel írt Szülői, Felnőtt és Gyermeki elnevezésekkel, illetve ezek kezdőbetűivel (Sz–F–Gy) jelöli. A TA – mára klasszikussá vált módon – az emberi személy egészét három, egymásra helyezett körrel ábrázolja; a körök az egyes énállapotokat jelképezik, fentről lefelé az imént említett sorrendben.

Az ember viszonylag hosszú ideig képes megmaradni egy énállapotban, de akár pár másodpercen belül is többször átválthat egyikből a másikba. Egy konkrét személy pillanatnyi énállapotának felismeréséhez a személy egész viselkedésének (szavainak, hanglejtésének, mozdulatainak, testhelyzetének és mimikájának) pontos megfigyelése szükséges.

Képzeljünk el egy embert. Legyen Béla. (Lehetne bármi más is.) Béla éli a maga életét, nem túl egyszerűen, de nem is túl bonyolultan. Izgalmakra főleg hó végén kell számítania, amikor kezd kifutni a pénzből. Sőt, mi tagadás, egyre gyakrabban előfordul, hogy a „hó vége” már a hónap közepén bekövetkezik. A fizetése ugyanis nem túl magas, s ráadásul nem tanulta meg azt sem, hogy hogyan kéne optimálisan beosztani. Az igazat megvallva, az „izgalmak” szó nem is fedi pontosan a tényeket: Béla a pénzhiány miatt folyamatosan kisebb-nagyobb stresszben él. Időnként kínos és megalázó helyzetekben találja magát, jóllehet katasztrófáról nincs szó nála (még).

És akkor jön valaki, aki segít neki. Legyen Dezső. (Lehetne bármi más is.) Eltelik néhány hét vagy hónap, és azt látjuk, hogy Béla viszonylagos anyagi jólétben él. Nem lett ugyan milliomos, de anyagi problémái gyakorlatilag megszűntek.

Mi történt? Hogyan segített neki Dezső? És hogyan nem?

Szögezzük le a legfontosabbat: Dezső nem adott pénzt Bélának. Egyetlen fillért sem. Sőt, nem is vette át tőle a pénzügyek kezelését. Ehelyett három dolgot tett...
 

TOVÁBB...

Mi a teendő, ha észrevesszük, hogy egy hatéves gyerek vezeti az autónkat a délutáni csúcsban? Számos lehetőség közül választhatunk.

Választhatjuk azt, hogy nem teszünk semmit: becsukjuk a szemünket, és csöndben imádkozunk, hogy megússzuk élve. Eltöprenghetünk ezen az érdekességen, hogy jé, nahát: hogy került a volán mögé ez a gyerek? Megpróbálhatunk szóba elegyedni vele. Elkezdhetünk neki vezetéstechnikai és forgalmi tanácsokat adni. Illetve...

...Illetve van még egy lehetőség. Mi több, józan ésszel felmérve ez az egyetlen értelmes dolog, amit tehetünk: megragadjuk a kormányt, és ugyanazon mozdulattal kiemeljük a kölyköt az ülésből, és hátra penderítjük, mivel egész egyszerűen ott a helye.

A jelen blog címében szereplő sorskönyv kifejezés a tranzakcióanalízis (TA) nevű pszichológiai irányzaton belül született meg. A szó angol eredetije: script. E kifejezés a számítástechnikában parancssort, programot jelent: olyan utasítást vagy utasítássorozatot, amelynek futtatása mindig egy bizonyos eredménnyel jár. A sorskönyv egy önmagunkban hordott, előre megírt program, amely bizonyos körülmények között (elsősorban stresszhelyzetben, illetve a gyerekkort idéző helyzetekben) automatikusan lefut, megerősítve önmagát és továbblökve minket életünk útján annak előre megírt beteljesedése felé.

Szabatos definícióval a sorskönyv egy gyermekkorban kialakított, szülők által megerősített, a későbbi események által igazolt és az egyén választásaiban megjelenő, nem tudatos életterv. Ez az életterv az élet döntő eseményeire vonatkozik: arra, hogy sikeresek leszünk-e, vagy sem; hogy milyen lesz a párkapcsolatunk, a családunk és a munkánk; hogy egészségben vagy betegségben éljük-e az életünket; hogy hogyan, milyen körülmények között fogunk meghalni. A sorskönyvünk megírásával hatéves korunkra nagyjából elkészülünk, de a kamaszkor kezdetéig ezt-azt még alakítgatunk rajta.