Tartozom egy vallomással a Sorskönyv nélkül olvasóinak (és persze elsősorban magamnak): Eric Berne Sorskönyv című munkája tán vagy tíz évig olvasatlanul porosodott a polcomon.
Annak idején a szerző neve miatt – némi felszínes belelapozás után – megvettem ugyan, de volt bennem valami erős averzió a könyvvel szemben, amit ennyi idő távlatából sem tudok másként magyarázni, mint hogy annak rendje s módja szerint belegyalogoltam valamiféle nominalista csapdába: a számomra mindaddig ismeretlen sorskönyv szót gondolatban automatikusan összekapcsoltam a sors fogalmával. Ehhez aztán olyan további fogalmakat asszociáltam, mint determinizmus, jóslás és végzet – csupa olyasmit, ami mindig is távol állt a gondolkodásomtól.
Ezzel önmagában nem is lenne baj, ha a sorskönyv és a sors között lényegesen szorosabb összefüggést lehetne kimutatni, mint mondjuk a pina colada és a pina között. De nem lehet.
Túl egyszerű volna persze a kép, ha azt mondanánk, hogy utóbbi kettő között semmilyen összefüggés nem áll fönn. Pontosabb, ha úgy fogalmazunk: semmilyen szükségszerű összefüggés nincs. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne kitalálni olyan kontextust, amelyben e két fogalom – a pina colada és a pina – egymás mellé kerül. Íme, egy (némiképp szexista) verzió: gátlásos fiatalember áll a bárpultnál, és azon reményben fogyasztja számolatlan mennyiségben az előbbit, hogy így több bátorsága lesz megszerezni magának az utóbbit.
Szófejtősdi
Kerek történet? Hát hogyne. És mond bármi érdemlegeset a két szó bármelyikéről? A világon semmit. (Közszolgálatilag: a spanyol pina colada kifejezés jelentése: „szűrt ananász”; a magyar pina szó eredete ismeretlen; első előfordulása – feltételezhetően tulajdonnévként – 1199-ből, „női szeméremtest” jelentéssel 1794 körülről van adatolva. Forrás: Etimológiai szótár, főszerk.: Zaicz Gábor, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2006.)
A latin eredetű magyar sors szó az emberi élet alakulását jelenti, és használata – világnézettől függően – vagy magában foglalja a végzet többé-kevésbé természetfeletti fogalmát, vagy nem. E minőségében természetes, hogy a sors a filozófusok egyik kedvenc gumicsontja, és a filozófia születésétől eltelt évezredek alatt leírtak róla már mindent és mindennek az ellenkezőjét is. Ízlése és vérmérséklete szerint ki-ki kedvére válogathat a sorsra vonatkozó hosszú és alapos eszmefuttatások, illetve egymondatos bon mot-k gazdag tárházából.
Ezzel szemben a sorskönyv szó hungaricumnak tekinthető. Megalkotója dr. Ehmann Bea, az MTA Természettudományi Központ Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézete Szociálpszichológiai Osztályának tudományos főmunkatársa, ami egy dolog. Emellett azonban ő fordította magyarra Eric Berne posztumusz kiadású, What Do You Say After You Say Hello? című főművét (1972).
A magyar kiadás 1997-ben jelent meg, de a fordító (vagy a kiadó) nem a szó szerinti Mit mondasz a helló után? címet adta neki, hanem a mű – és egyben a tranzakcióanalízis (TA) – egyik kulcsfogalmát emelte ki a borítóra. Így ismerhetik azóta a magyar olvasók: Sorskönyv.
E szó azonban nem tükörfordítás. Angol megfelelője korántsem „fatebook”. Azonban ha akadna olyasvalaki, aki nem ismeri a szó eredetijét, de ismeri a TA rendszerének fogalmait és összefüggéseit, akár maga is megtippelhetné, mi az.
Automatikus szabásminta
„A tranzakcióanalízis személyiség- és szisztematikus pszichoterápiás elmélet, amely a személyiség fejlődésével és a személyes változással foglalkozik” – így hangzik a Nemzetközi Tranzakcióanalitikus Társaság definíciója. Ezen elméletnek több (kb. fél tucat) sarokpontja van, amelyek mindegyikét kutatók és terapeuták sokasága által megírt irodalom taglalja, értelmezi, kérdőjelezi meg és értelmezi újra. Ezek egyike a sorskönyv, amely Berne meghatározása szerint „gyermekkori döntésen alapuló, a szülők által megerősített, a későbbi események által igazolt, majd a választott alternatívában kulmináló tudattalan életterv”.
Tehát a sorskönyv egy terv. Egy terv valamihez – nevezetesen az egyén életéhez. Egy terv, amelynek készítője nem valamilyen külső (vagy fölső) entitás, hanem maga az egyén. Egy terv amelyet a készítő igyekszik valóra váltani. Ha a fogalom tartalmát nézzük, egyaránt nevezhetnénk tervezetnek, tervrajznak, receptnek, szabásmintának, forgatókönyvnek, programnak – meg még sok egyébnek. Ami Berne eredeti szóhasználatát illeti, ő a life script, illetve röviden script kifejezéseket használta.
Hogy a magyar fordító milyen megfontolásból alkotta meg e fogalom visszaadására az addig nem létező sorskönyv szót, arra nézve nem találtam információt. Feltehetőleg olyan szót akart használni, amely nincs megterhelve a korábbi használat mellékjelentéseivel. Ez sikerült is, jóllehet az informatikában azóta meghonosodott szkript szó talán jobban visszaadná az eredeti jelentést. Elvégre – ha számítógépes analógiát akarunk használni – a sorskönyv tekinthető előre betáplált utasítások sorozatának, amelyek adott input hatására automatikusan lefutnak.
Van ennek bármi köze a sorshoz? Hát hogyne – mint bármilyen más fogalomnak, ami az emberi életet érinti. Életünk tényleges alakulását számos különböző tényező határozza meg: biológiai (inkluzíve genetikai) adottságaink; a méhen belüli élet során, a születés alatt és után minket ért kémiai hatások; korai szociális tapasztalataink, reflektált módon átgondolt és át nem gondolt választásaink (pszichologizálóbb megfogalmazásban: tudatos és tudattalan döntéseink); más emberek tudatos és tudattalan döntései által minket ért hatások (ideértve legintimebb kapcsolatainkat és a társadalmi, gazdasági, jogi és kulturális környezetet egyaránt); valamint egy matematikai fogalom: a véletlen. Különböző koncepciójú csoportosítások szerint e lista minden bizonnyal bővíthető (vallásosok egy elemmel nyilván bővítik), azonban aligha szűkíthető.
A cukorbetegség metafizikája
Ha valaki történetesen cukorbeteg (vagy épp roma, transznemű, kutyaharapás áldozata, kékszemű, jobbkezes, elvált szülők gyereke stb.), az nyilván kihat a sorsára. Csakúgy, mint gyermekkorban meghozott döntései. Össze lehet hozni egyetlen összefüggő mesébe a cukorbetegséget és a sorsot, pontosan úgy, mint fentebb a pinát és a pina coladát. Azonban annak felvetését, hogy – ezen az alapon – a diabétesz belgyógyászati, szociális vagy életmódbeli összefüggéseinek taglalása során bármi jelentőséget kell tulajdonítani a sors filozófiai fogalmának, a legjobb indulattal is csupán hóbortos ötletnek lehet tekinteni. A cukorbetegek és gyógyítóik szerencséjére azonban ezt a témát nem fenyegeti a nominalista csapda.
A TA-t igen.
Miután az érdeklődésem erősebbnek bizonyult a fent említett zsigeri averziómnál, valamilyen apropóból nekiálltam a TA komolyabb tanulmányozásának. Amikor szembesültem azzal, hogy a sorskönyv szó jelentését hosszú ideig milyen csúnyán benéztem, igen hülyén éreztem magam.
Aztán persze megtaláltam a mentséget magam számára: a bármilyen szakirodalommal elsőként fordításban találkozó, naiv olvasótól (pl. tőlem) nem lehet elvárni, hogy az adott terület komplett terminológiáját ismerje az eredeti nyelven. Ezt belátni jóleső érzés volt, és nem mellesleg bátorított a témában való további elmélyedésre (beleértve a szakszókincs eredetijének megismerését is). Utólag értékelve tehát úgy gondolom, nincs szégyellnivalóm a történettel kapcsolatban. Senkin nem kérhető számon az, amiről nincs tudomása.
Az már persze más történet lenne, ha a fenti információk birtokában is ragaszkodtam volna kezdeti ellenérzésemhez (a kognitív terápiában ezt a gondolkodási hibát érzelmi érvelésnek hívják: „Így érzem, tehát így van.”), és ezen az alapon állva utasítottam volna el végleg az általam lényegét tekintve nem ismert, át nem látott rendszert. Ekkor ahhoz kisdiákokhoz váltam volna hasonlatossá, aki először zavartan megáll a koktélbár előtt, aztán idétlenül röhigcsélve mutogat a pina coladát reklámozó hirdetésre.
Észre sem véve az n fölött a hullámvonalat (ahogy tisztességes helyeken a piña coladát írják).
Utolsó kommentek