Mi a teendő, ha észrevesszük, hogy egy hatéves gyerek vezeti az autónkat a délutáni csúcsban? Számos lehetőség közül választhatunk.

Választhatjuk azt, hogy nem teszünk semmit: becsukjuk a szemünket, és csöndben imádkozunk, hogy megússzuk élve. Eltöprenghetünk ezen az érdekességen, hogy jé, nahát: hogy került a volán mögé ez a gyerek? Megpróbálhatunk szóba elegyedni vele. Elkezdhetünk neki vezetéstechnikai és forgalmi tanácsokat adni. Illetve...

...Illetve van még egy lehetőség. Mi több, józan ésszel felmérve ez az egyetlen értelmes dolog, amit tehetünk: megragadjuk a kormányt, és ugyanazon mozdulattal kiemeljük a kölyköt az ülésből, és hátra penderítjük, mivel egész egyszerűen ott a helye.

A sorskönyvünket kisgyerekként írtuk: érzékeny, kiszolgáltatott, a mesék világában élő, a valóságra reflektálni még csak igen-igen szerény képességekkel tudó gyermekként. Az egyes sorskönyvekről számos hasznos megállapítást lehet tenni: típusukról, tartalmukról, összetettségükről stb. Egy dolog azonban vitathatatlan: a sorskönyv – bármilyen legyen is a maga egyediségében – műfajából adódóan eleve alkalmatlan arra, hogy egy ember életének vezérfonalául szolgáljon.

A sorskönyvünkkel, miután fel- és megismertük, egyetlen ésszerű dolgot tehetünk: megszabadulhatunk tőle.

A jelen blog három dolgot kíván bemutatni: 1.) a sorskönyvvezérelt élet jellemzőit; 2.) az autonóm (vagyis szabad) élet jellemzőit; 3.) az elsőtől a másodikig vezető út jellegzetességeit.

Noha a blog címét a tranzakcióanalízisből kölcsönöztem, az elkövetkezőkben nem csupán a TA gondolatvilágát kívánom bemutatni. Tervezek írásokat más pszichológiai, témákban is. Ha érdekelnek olyan témák, mint önismeret, változás, gondolkodás, tudattalan, pszichoterápia, hipnózis, KIP, erőszakmentes kommunikáció (EMK), NLP – akkor jó eséllyel találsz itt magadnak olvasnivalót.