Sorskönyv nélkül

Legkésőbb hatéves korodra, mint mindenki más, te is megírtad további életed forgatókönyvét.

Felnőttként két lehetőséged van. Életedet vagy e gyerekkorban kialakított szabásminta, az ún. SORSKÖNYV alakítja tudattalanul – vagy te magad alakítod, tudatosan.

Mit szólnál, ha egy hatéves gyerek akarná kormányozni az autódat? És ha az életedet?


>>> TERÁPIA <<<

Birtalan Balázs

© Birtalan Balázs, 2010
A Sorskönyv nélkül blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.


> Sématerápia-cikkek <



A kötet ide kattintva megrendelhető!

Mivel nincs élet a Facebookon kívül...

Címkék

adaptív (5) aids (3) alkalmazkodó gyermek (9) álom (10) antiszemitizmus (4) anya (3) archetípus (4) átmeneti tárgy (3) átváltás (3) automatikus gondolat (8) autonómia (28) betegség (6) Bizalmatlanság-abúzus (3) blog (10) Boldizsár Ildikó (6) Büntető készenlét (3) change history (3) Címkék (3) Csökkentértékűség-szégyen (8) depresszió (5) diagnózis (4) diszfunkcionális (5) diszfunkcionális attitűd (3) drámaháromszög (5) driver (6) dumbledore (3) élet (5) elfogadás (10) elfojtás (3) elhagyatottság-instabilitás (3) elhárító mechanizmus (3) elkerülés (6) ellenparancs (4) ellensorsköny (4) ellensorskönyv (3) ellentétes sorskönyv (9) előadás (10) Elszakítottság és elutasítottság (5) emk (33) EMK (17) emlékezés (4) empátia (16) empatikus konfrontáció (4) énállapot (9) engedély (3) erickson (8) eric berne (14) erőforrás (8) erőszakmentesség (6) értelmezés (3) érzelem (7) Érzelmi depriváció (3) érzés (11) evolúció (3) Facebook (5) fejlődéslélektan (3) felelősség (4) felnőtt (15) Felnőtt (3) félreismerés (4) félreismerési mátrix (3) film (3) fóbia (3) franz anton mesmer (3) Freud (3) freud (9) freudi elszólás (3) gátló parancs (16) Gestalt (3) gumikötél (5) gyász (3) gyenge pont (4) gyermeki (7) Gyermeki (4) halál (12) harmadfokú (3) Harry Potter (4) harry potter (20) hiedelem (18) hiedelemrendszer (4) hipnózis (30) hiv (3) homoszexuális (3) horog (4) humor (29) indulatáttétel (5) intimitás (6) irányító szabályozó szülői (8) itt és most (3) Járó Katalin (3) játék (3) játszma (17) József Attila (4) jung (4) kapcsolat (3) Károsodott autonómia és teljesítőképesség (5) Károsodott határok (6) katarzis (3) kérés (8) keresztezett tranzakció (5) kiegészítő tranzakció (3) kip (9) kísérlet (4) kognitív (9) kognitív disszonancia (4) kognitív terápia (25) kognitív torzítás (14) kognitív torzítások (3) kommunikáció (18) kommunikációs hibák (3) Könyörtelen mércék - hiperkritikusság (3) korai döntés (6) korai maladaptív séma (7) korlátozott szülői újragondoskodás (6) lázadó gyermeki (5) maladaptív (6) maladaptív séma (12) marshall b. rosenberg (10) másodlagos strukturális modell (5) megfigyelés (9) megküzdési stílus (3) mérő lászló (3) mese (8) meseterápia (7) mészáros istván (5) Metamorphoses Meseterápiás Módszer (3) modell (5) módosult tudatállapot (11) munka (3) NAG (6) nag (6) nárcizmus (3) nem én írtam (8) NLP (3) nlp (18) nyereség (5) ok keret (4) ok kocka (3) ok vagyok ok vagy (12) öngyilkosság (5) önismeret (14) politika (3) pszichiátria (5) pszichoanalízis (15) pszichodráma (4) pszichológia (10) pszichopatológia (3) pszichoterápia (43) pszichózis (5) rák (9) regresszió (10) rejtett tranzakció (4) rejtő jenő (3) relaxáció (3) rendszer (3) sajátélmény (36) sakál (5) sakálnyelv (5) séma (6) sématartomány (9) sématerápia (24) sérülékenység-veszélyeztetettség (3) siker (3) sorskönyv (45) sorskönyvi üzenet (5) spontaneitás (3) szabad gyermek (6) szavazás (5) szegedi pszichológiai napok (8) szembesülés (3) személyiségzavar (3) szeretet (3) szex (4) szimbólum (7) szorongás (6) szükséglet (14) Szülői (3) szülői (5) szupervízió (3) ta (39) TA (30) tanácsadás (4) terápia (39) terápiás keretek (4) teszt (3) tranzakcióanalízis (3) tudatosság (4) tudattalan (13) tudomány (5) túlkompenzálás (7) tünet (4) újradöntés (13) ünnep (4) vakfolt (4) vallás (3) valóság (3) változás (13) vers (11) viselkedés (5) viselkedésterápia (7) Young (9) zsiráf (17) zsiráfnyelv (11) zsiráftánc (8) zsiráftánc tanfolyam (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

  • Foxika911: Sajnálom hogy nem tudod már elolvasni, de talán valahogy mégis igen! Szerintem halhatatlanná tesz,... (2020.06.09. 17:56) Hogy vagy?
  • BLX: @HoldViola: Ó, valóban, pedig hallottam is róla. Bocsánat. De igazából csak a "címzés" hibás, azt ... (2020.02.14. 10:36) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • HoldViola: @BLX: Balázs már nem olvashatja ezt, meghalt 4 éve. De én akkor is köszönöm, értékes gondolatokat ... (2020.02.13. 23:07) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • BLX: A gőz kieresztésén rágódtam, meg azon, hogy nem azért, "mert így van". Valahogy az volt az érzésem... (2020.02.11. 08:51) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • dissipation1969: @HoldViola: velünk van ő most is... (2019.07.05. 01:51) Szerelmi bánat
  • HoldViola: Drága Balázs, annyira hiányzol ebből a világból. :( (2018.11.11. 10:54) Szerelmi bánat
  • tipitii: Szia Balázs! Én még csak pár napja akadtam a blogodra a sémák miatt, vagyis inkább nekik köszönhe... (2018.05.06. 08:37) Sémák sűrűjében... – 1.
  • tesz-vesz: @közép dunántúli régió: nem. ezek a "versek" pocsékok. ha a kínrímes dadogós mondatok, szavak egym... (2017.10.14. 17:59) Kasszazárás
  • közép dunántúli régió: @tesz-vesz: remélem, azóta fejlődött a jellemed, és sikerült túllépned a szánalmas trollkodáson. M... (2017.09.24. 09:46) Kasszazárás
  • Dorkateo1: @Gregor Samsa: "mintha egy az agyunkban élősködő önálló élőlény lenne, akinek saját céljai vannak... (2017.06.12. 22:34) Sémák sűrűjében... – 2.
  • Utolsó 20
pagerank

Pszicho-témák Hitler születésnapján

2012.04.20. 21:21 Birtalan Balazs


 

Egy ilyen alkalom szinte tálcán kínálja a pszichológiailag releváns témák sokaságát – legalábbis az asszociációk szintjén. Az alábbi szösszenetek között az egyetlen összekötő kapocs Adolf Hitler születésnapja.

1. A narratíva

A „narratíva” szó, amely elbeszélésmódot jelent, a modern pszichoterápia egyik fontos szakkifejezése. Arra az amúgy evidens tényre mutat rá, hogy ugyanazon valóságnak számos – elvileg végtelen – olvasata lehetséges. Mi, emberek sohasem magára a valóságra reagálunk, hiszen amikor a valóságot megismerjük, szükségszerűen kialakítunk róla egy saját képet – egy narratívát. Hogy milyet, az azon múlik, hogy milyen „valóságmegismerő készüléket” használunk. A nevezett készülék pedig nem más, mint mi magunk: a saját személyiségünk, gondolataink, emlékeink, hiedelmeink, valamint – nem utolsó sorban – tudatos döntéseink. E narratívára aztán érzelmileg reagálunk. Értsük meg jól: amire érzelmileg reagálunk, az sohasem a valóság, hanem az arról kialakított narratívánk. Ez a különbségtétel a kognitív terápia alapja.

Április 20-a Hitler születésnapja: a neonácik egyre népesebb tábora számára ünnepnap, az (egyelőre) többségnek gyásznap. Ez egyrészt tény. Másfelől azonban csupán narratíva. Április 20-ának ugyanis nagyon sok más olvasata van. A Wikipédia Április 20. című szócikkéből megtudhatjuk, hogy e napon olyan emberek is születtek, mint Jelky András, Tamási Eszter vagy Dolák-Saly Róbert, és olyan emberek haltak meg, mint Mezey Mária vagy Bella István. Nyilvánvalóan nem derül ki a nevezett cikkből, hogy a mi családunkban is van ma születésnap, amint az sem, hogy huszonnégy évvel ezelőtt pont április 20-án jártam először terápiás céllal pszichológusnál. (Mázli a jelen poszt szempontjából, hogy a hajdani naplóim egyikében valamelyik évről találtam erről a napról valami megosztható konkrétumot.) Továbbá a mai nap volt az első hosszú idő óta, hogy reggel, amint az ablakon kinéztem, így kiáltottam fel (kevéssé frappánsan, ám annál nagyobb örömmel): „Milyen szépen süt a nap!”

Az tehát, hogy a mai napot – és a világ bármely más eseményét – valójában minek tekintjük, jelentős részben rajtunk áll.

2. A környezet

A mellékelt képen a kis Adolfka látszik. Két dolgot érdemes megjegyezni róla.

hitler-gyerekkori.jpgEgyrészt azt, hogy egy kisgyerek az kisgyerek. A pszichológia behaviorizmus nevű iskolájának egyik alapítója, John B. Watson azt mondta (tartalmilag idézve): „Adjatok nekem egy tetszés szerint kiválasztott gyereket, és bármit nevelek belőle!” E büszke tézis illusztrálására végezte el 1920-ban a pszichológiatörténet egyik legismertebb kísérletét egy nem egészen egyéves kisfiúval (akit „a kis Albert” néven ismer a tudományos és bulvárirodalom egyaránt): ingertársításos módszerrel rövid idő alatt kialakított nála egy mintás patkányfóbiát.

Azóta tudjuk, hogy Watson állítása a tanulás mindenhatóságáról egyértelműen túlzás. Személyiségünket a szocializáción kívül számos más tényező határozza meg, kezdve genetikai örökségünkkel, folytatva a méhen belüli életünk során, illetve a születés után minket ért kémiai hatásokkal. Azonban az örökletes tulajdonságok izgalmas témájának bogarászása közepette ne felejtkezzünk el a kiinduló gondolatról: a személyiségvonások jelentős részét igenis a társas környezet alakítja. A jelen blog kontextusában – amely címében is viseli a sorskönyv szót – ezt vélhetőleg nem kell túlmagyarázni. Abban a folyamatban, amelynek végén a kis Dolfiból a világtörténelem egyik legmocskosabb rohadéka lett, szerepe volt minden egyes felnőttnek, aki születésétől fogva körülvette őt: szüleinek, rokonainak, tanárainak, szomszédainak. 123 évvel ezelőtt nem egy kis sátán jött a világra, hanem egy kis ember, akiből sok minden más válhatott volna.

Tanulság: valamennyien nagy felelősség hordozói vagyunk. A jövő Hitlerjei és Sztálinjai – csak úgy, mint Wallenbergjei és Teréz anyái – pillanatnyilag a homokozóban játszanak. A világ sorsát alakítjuk azzal, hogy milyen hangon és mit mondunk nekik.

3. Az előjelek

Nézzük meg még egyszer Hitler gyerekkori képét. Nem a fiziognómia áltudományát akarom propagálni, amely arcvonásokból akarja kiolvasni a jellemet. Egy dologra szeretném csak felhívni a figyelmet: a frizurára. A frizurára, amit a kisfiú pontosan ugyanúgy hord, mint ahogy a diktátor hírhedt képein látható. Ennek önmagában valószínűleg a világon semmi jelentősége nincs, legfeljebb annyi, hogy az ember számos dolgot felnőttként pontosan ugyanúgy csinál, mint azt gyerekként tette. Ez igaz lehet olyan banális dolgokra is, mint a hajviselet, de ennél lényegesen fontosabb, hogy igaz arra is, hogy miként vagyunk jelen a világban, hogyan kommunikálunk embertársainkkal. Ugyanazon viselkedésminták, amelyek egy kisgyereknél ma bosszantóak, holnapra közveszélyessé válhatnak.

Ezt nem azért említem, hogy megadóan széttárjuk a kezünket. A kisgyerek személyisége a gyakran ismételt minták dacára is még aránylag plasztikus. A környezetnek jó ideig (gyakorlatilag mindaddig, amíg az illető nem kerül olyan magasra a hierarchiában, hogy lehetetlenné váljék a vele való informális kapcsolattartás) lehetősége van, hogy beavatkozzon e mintákba.

4. Empátia

Ki más volna jobb apropó, mint Hitler, arra, hogy ismételten elővegyem egyik kedvenc vesszőparipámat: az empátia – úgy is, mint az erőszakmentes kommunikáció hajtómotorja – még véletlenül sem jelent „elnéző megbocsátást” vagy a másik ember értékrendjével való azonosulást. Lehet, szabad és érdemes empatikusan megérteni a tömeggyilkost.

5. Habituáció

Ez, valamint a következő pszichológiai fogalom jelentős magyarázóerővel bír arra nézve, hogy miért vált lehetővé Hitler főművének, a holokausztnak beteljesedése. Elsősorban arra az első látásra megmagyarázhatatlan tényre gondolok most, hogy az európai zsidóság miért nem menekült el az egyre közeledő végzet elől.

A habituáció szó jelentése: hozzászokás egy ingerhez.

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy

– írja József Attila, és szinte biztos, hogy élete megannyi szörnyűségének listáján nem szerepelt az első tízben a Korong utcai lakás közvetlen közelében elhaladó vonatok dübörgő hangja. Meg lehet szokni, ahogy az ablakunk alatt parkoló autó éjszaka megszólaló riasztója is csak az első másfél órában kerget az őrületbe. Habituálódunk az ingerhez – amint az európai zsidók is habituálódtak az őket naponta érő megaláztatásokhoz. Ami kezdetben elviselhetetlen volt, az az évek, évtizedek alatt életük részévé vált. Így aztán, amikor kellett volna, a kezdeti inger már nem volt képes ingerszerepet betölteni, nem volt képes kiváltani a menekülési reflexet.

6. Változásvakság

Valamelyik ógörög szofista azt igyekezett bebizonyítani vitapartnerének, hogy nincs különbség a borotvált arc és a szakáll között. Bizonyítása a következőképpen zajlott: Vajon szakállasnak lehet-e mondani egy amúgy borotvált arcot, ha van rajta egyetlen szőrszál? Nyilvánvalóan nem. És ha az előbbi szőrszál mellett van egy másik is, az már szakáll? Természetesen nem. És ha e kettő mellett – ami nem szakáll – megjelenik egy harmadik is, az már szakáll? – És így tovább, a végtelenségig, hiszen ha arra az arcra, amelyből hetvenhárom szőrszál áll ki, azt mondjuk, hogy nem szakállas, miért mondanánk szakállasnak éppen a hetvennegyediknél?

Gyerekkorában senki nem veszi észre közvetlenül saját növekedését, ugyanis agyunk úgy van összerakva, hogy a szemünk előtt lezajló apró változásokra ugyanúgy érzéketlen legyen, mint a fény túl kicsi (infravörös) vagy túl nagy (ultraibolya) hullámhosszára. Nem vesszük észre, és kész. Ha a spájzban van egy nagy doboz kristálycukor, és abból az éj leple alatt a kismanók kiesznek egy kiskanállal, másnap, ha belenézünk is, nem vesszük észre a hiányt. És ha a kismanók következő éjjel ismét lenyúlnak egy kiskanálnyit – tegyük fel, hogy mi magunk nem használjuk a cukrot –, ugyancsak nem vesszük észre a változást. Alkalmasint akkor kapunk észbe, hogy lába kelt a cukornak, amikor szükségünk lenne egy nagyobb adagra, és döbbenten észleljük, hogy csaknem üres a doboz. Ez a változásvakság.

Emlékszik még valaki 1992. október 23-ára, amikor a Parlament előtt kifütyülték Göncz Árpádot? Az Esti egyenleg című műsorban mutattak egy vágóképet a tömegről, amelyben látható volt 1, azaz egy darab árpádsávos zászló. A dologból országos botrány lett: az akkori ellenzék mérhetetlen felháborodásának adott hangot, hogy ilyen gyalázat megtörténhet Budapest utcáin. Ezzel párhuzamosan a kormányoldal a szerkesztőt hamisítással, a nyilasveszéllyel való alaptalan riogatással vádolta, mondván: elképzelhetetlen, hogy Budapest utcáin valaki árpádsávos zászlót lengessen. Amerikából hívtak szakértőket az ügy kivizsgálására, a műsort megszüntették, és az elkövetkező hetekben legalább két könyv jelent meg, feltárva a – vagy így, vagy úgy – döbbenetes eset különböző aspektusait.

Hogy a konkrét esetben mi volt az igazság, azt nem tudhatom, de a jobboldali érvelés alapvetően stimmelt: akkoriban valóban szinte elképzelhetetlen volt Magyarország lakosai számára, hogy egy utcai rendezvényen bárki nyíltan szélsőjobboldali szimbólummal jelenjen meg.

Eltelt húsz év. Időközben nemcsak az árpádsávos zászló vált a mindennapok részévé, de a nácizmus, az antiszemitizmus számos kelléke és hívószava. Ami annak idején tízezreket vitt az utcára, annak ma a tízezerszerese zúdul ránk a médiából, és a legtöbb ember a füle botját sem mozgatja – leszámítva azon „radikálisokat”, akiknek a viselkedése odáig fajul, hogy egy háborgó komment kíséretében megosztják a Facebookon.

Ami történt, az szomorú ugyan, de pszichológiai szempontból egyáltalán nem rendkívüli: áldozatául estünk saját változásvakságunknak – ugyanúgy, mint annak idején az európai zsidóság.

Az I. világháború végén a zsidók viszonylagos anyagi és fizikai biztonságban éltek Európa szívében. Otthon voltak és jó volt nekik. Amikor e viszonylagos biztonság egy egész picit megcsappant – kinőtt az első szőrszál a borotvált arcon –, az nyilván sokaknak feltűnt és sokaknak rossz volt: mind a zsidóknak, mind a nem zsidók normálisabbjának. A második intézkedés (bármi volt is az) ehhez képest már kisebbet szólt. A harmadik plusz egy volt a második mellé, és így tovább. A zsidók kedden nem voltak lényegesen veszélyesebb helyzetben, mint hétfőn voltak. A körülmények apránként alakultak át: az „Itthon vagyunk és jó nekünk” állapotából apránként lett az „Azért alapvetően biztonságban vagyunk” állapota, ebből ugyancsak apránként az „Annyira talán csak nincs nagy baj”, majd az „Ugye nem igazak ezek a hírek?”, a „Lehet, hogy mégis jobb volna összepakolni”, végül a „Meneküljön, ki merre lát”– csakhogy akkorra már késő volt. A viszonylagos biztonság és Auschwitz között enyhén szólva hatalmas szakadék tátong, csakhogy e szakadékot mintegy két évtized alatt áthidalta a változásvakság.

Hitler születésnapján érdemes erre is gondolni, amikor körülnézünk, és azzal nyugtatjuk magunkat, hogy „Annyira talán csak nincs nagy baj”.

7. A narratíva mögötti valóság

Ez a téma egyre gyakrabban kerül elő a klienseimmel folytatott beszélgetések során. Akár arról van szó, ami az országban zajlik, akár arról, ami a világban. Panaszkodnak, elmondják a megfigyeléseiket, következtetéseiket, félelmeiket. És én sajnos nem tudom mindegyikre azt mondani, hogy vaklárma, hogy kognitív torzítás. Néha igenis jogos a félelem, mert valóban ott lapul a tigris a sarokban, és a terapeuta felelőssége, hogy felhívja-e erre a figyelmet.

Nem egy terapeutával beszélgettem, aki akár a durvuló politikai helyzetre, akár a Föld ökológiai pusztulására azt mondta, hogy „ugyan, ugyan”. És – mivel az emberi természet alapvetően nem változik – szinte biztos vagyok benne, hogy a húszas-harmincas évek Európájában nem egy pszichológus nyugtatgatta a félelmeiről beszámoló – történetesen zsidó – klienseit, hogy „ugyan, ugyan”.

Nagyon fontosnak tartom, hogy minden terapeuta és minden kliens tisztán lássa a pszichoterápia illetékességi körének határait. A legalapvetőbb etikai norma megsértésének tekintem, ha egy segítő foglalkozású személy a valós veszélyt – ezt megelőzően pedig a valós diszkriminációt – pszichologizálással próbálja átértelmezni és bagatellizálni.

Akinek pisztolyt szegeznek a homlokához, az nem „elfojtott indulatait vetíti ki a világba”, hanem konkrétan életveszélyben van. Az a nő, aki rendszeresen családon belüli erőszak áldozatává válik, nem okvetlenül „sorskönyvi végzetét teljesíti be”. De még ha ez is a helyzet, akkor sem arra van szüksége, hogy „a transzgenerációs mintázatot feltárjuk”, hanem hogy biztosítva legyen a fizikai életben maradása. Utána lehet lelkizni. Ha valakit kirúgnak a munkahelyéről, mert kiderült a szexuális orientációja, akkor izgalmas ugyan feltárni az eset „harmadfokú játszma” jellegét, és az sem utolsó szempont, hogy az illető „hatékony megküzdési stratégiát találjon a veszteségélmény elaborálására”, de az alapkérdés az, hogy miből fog megélni a következő hónapban, és hogy milyen jogorvoslati lehetősége van.

Ha pedig valaki mély fájdalmat és félelmet érez, amikor azt látja, hogy a Föld ökoszisztémájával az történik, ami, akkor jobb esetben csak ostobaság, rosszabb esetben becstelenség azt mondani, hogy „ezzel az intellektualizálással csupán saját megoldatlan problémáidról tereled el a figyelmedet”.

Ez nem igaz. Azzal kezdtem ugyan, hogy minden csupán narratíva – de a narratíva mögött ott a valóság. A valóság pedig többek között az, hogy a környezet a legautonómabb, legmegvilágosodottabb ember életére is hatással van. A le nem bomló vegyületekkel napról napra mérgezettebbé váló ivóvíz, az egyre szennyezettebb levegő és a globális felmelegedés nem tesz különbséget gyengén és magasan fejlett személyiség között. Ugyanúgy, ahogy a géppisztoly golyója, a becsapódó vagonajtó és a Zyklon-B részecskéi sem tették meg.

A pszichoterápia nagyon nagy segítség lehet az ember életében – de vannak területek, amelyeken nem osztottak neki lapot. Hitler születésnapja kiváló alkalom, hogy ezt emlékezetünkbe idézzük.




Ha tetszett, amit olvastál, ne sajnálj tőlem egy lájkot! :-)
Ha úgy gondolod, másnak is hasznára válna, ne habozz megosztani vele!

Ha úgy tapasztalod, valami nem stimmel veled: Gyere hozzám terápiába!


» 13 komment «




Címkék: politika sorskönyv valóság empátia narratíva behaviorizmus József Attila EMK Hitler John B. Watson habituáció változásvakság

A bejegyzés trackback címe:

https://sorskonyvnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr954463724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Papp Evelin 2012.04.24. 11:14:00

megint nagyon érdekes és releváns poszt. tetszik nekem az empátiád, és az, hogy elutasítod a csőlátást.

Nattefrost 2012.04.24. 15:11:01

Helló! Köszi ezt a posztot, több okból is.

Adolfka háttere nagyon sok gondolkodnivalót szolgáltat.
Nem tudom, olvastál-e az Eric Harris-Dylan Klebold esetről? (Ha esetleg nem: ez a két fiú éppen ezen az évfordulón rendezett a suliban tömegmészárlást, majd önmagukkal is végeztek.) Nekem ez a sztori ugrott be elsőnek arról, hogy írod: egyre több újnáci számára ünnepnap ez. Nagyon sok mindenen elgondolkoztam ennek kapcsán: a két srác lelkivilágán, a kiközösítettségükön, valamint azon, hogy miért éppen Adolfkát tették meg személyes hősüknek, miért éppen az ő szülinapjáról emlékeztek meg ilyen méltó módon?

A másik, ami eszembe jutott: nagyjából ugyanebben a megközelítésben írt Hitler gyerekkoráról Alice Miller is, mint ahogyan most Tőled olvashattam. A "Kezdetben volt a nevelés..."-ben is éppen ugyanez olvasható: empatikusan viszonyulni egy náci diktátorhoz nem jelent egyet azzal, hogy "felmentjük", és nagyon szemléletesen mutatta be, hogy Alois Hitler "nevelési" módszerei hogyan járultak hozzá ahhoz, hogy a kis Adolfkából egy ekkora kaliberű tömeggyilkos váljon.

Amióta ezt olvastam, azóta piszkálja a gondolatvilágomat a kérdés: abban az időben nem volt ritkaság, hogy ennyire brutálisan "nevelték" (inkább idomították) a gyerekeket. Viszont a jól beidomított gyerek, az nagy korában is szót fog fogadni - esetünkben: a bandavezér Adolfkának -, ez a kérdés egyik fele. A másik fele az, hogy miért tudott ekkora befolyást kifejteni Adolfka, miért kapott egyáltalán annyi támogatást, hogy hatalomra juthasson?
(Eléggé felkavar, amikor azt hallom, hogy "nem is volt Hitler olyan elvetemült gazember", és megemlítik, hogy magánemberként mennyire normális arc volt.)

A "Változásvakság" című bekezdésben írottakra sajnos csak bólogatni tudok. A "zsidó" terminust ma már sokan használják szitokszónak, anélkül, hogy akár csak eszükbe is jutna, hogy mit beszélnek - iskoláskoromban a "zsidózásért" még minimum intő járt.

A lélektan és annak kompetenciahatárai - na, ez nagyon kellett! Szeretem, amikor körülbelül egy hétig rágódok egy adott kérdésen, aztán egyszercsak valaki szépen megfogalmazza... Ez is egy ilyen volt. Köszi. :}

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2012.04.24. 21:14:19

@Nattefrost: Azon tűnődöm, hogy azért annak az élete sem egy vígoperett, aki arra a döntésre jut, hogy Hitlert akarja példaképnek. Nem kicsit elcseszett sorskönyv, ha figyelembe vesszük, hogy Hitler hogy végezte...

Nattefrost 2012.04.24. 22:17:32

Igen, ezen is gondolkoztam párszor: milyen sorskönyvi parancsai lehettek Hitlernek, ÉS ezek a parancsok hogyan interferálhatnak az ilyen tömegvérengzős gyerekek sorskönyvi utasításaival?

TH 2012.04.26. 10:57:37

@Birtalan Balazs: viszont rájuk is igaz, hogy attól még, hogy átlátjuk, hogy szar nekik, attól még nem kell sajnálni őket. :D
Ugyanez igaz egy kigyúrt maffiózógyerekre is, akiről hiába látjuk át viszonylag könnyen, hogy milyen rémisztően nyomorult az élete, ez nem segít azon, hogy mások életét is igyekszik sok esetben megnyomorítani...

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2012.04.26. 11:03:09

@TH: Azért én hajlok arra, hogy higyyek abban: egy elkötelezett neonácin vagy egy kigyúrt maffiózógyereken is lehetne fogást találni, amennyiben biztosítva lenne a lehetőség egy másfélórás, négyszemközti beszélgetésre... Az OK++ épp azt jelenti, hogy az ilyen szélsőségesen elceszett viselkedések alanyaiban is meglátjuk a józan ésszel bíró és felelős döntésre alkalmas embert. A baj sokkal inkább azzal van, amit a posztban is írtam: egy idő után szinte nulla az esélye, hogy az ilyen emberekkel informális beszélgetést lehessen folytatni. Nyilván nem véletlen, hogy gondosan ügyelnek arra: ilyen helyzet véletlenül se jöhessen létre...

polly2 2012.05.05. 07:16:27

@Birtalan Balazs:
Ami azért is kár, mert egy erős személyiség a környezetét is alakítja. Ha azt vesszük alapcélnak, hogy a világon jobbítsunk, a vezetők személyiségfejlesztése lenne a leghatékonyabb út.
Rengeteg példa van agymosásra (szekták, mlm) , sajnos ellenkező előjellel.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2012.05.05. 08:37:24

@polly2: Hasonló témában én egy másik gondolattal találkoztm, ami megfogott. A vezetők nem "valamilyenek", hanem azok lesznek vezetők, akiket mi megválasztunk. Tehát nem abban kell reménykedni, hogy a vezetőink megváltoznak, mert nem fognak: nekik az a dolguk, hogy kiszolgálják a választóik igényeit. És amíg mi azt várjuk, hogy hazudjanak nekünk, addig hazudni fognak. Ha elterjed egy új szemléletmód az emberek között - alulról kezdve -, akkor majd olyan vezetőket fognak választani, akik ezt az új szemléletmódot képviselik.

Lehet, hogy ez kicsit összefüggéstelen; bővebben lásd Daniel Quinn: Az új reneszánsz c. írásában.

polly2 2012.05.05. 13:33:19

@Birtalan Balazs:
Véleményem szerint vezető típusú emberek vannak. Köztük ilyenek-olyanok. A korszellem jegyében egyre több köztük az aljas , önző, gátlástalan. Ahogy az átlagemberek között is. Tehát egyre nagyobb eséllyel lesznek a vezetők aljasak stb. Negatív trend, ahogy írtad is : változásvaksággal nehezítve.

amind enit 2012.05.07. 09:09:32

@polly2:
Szerintem a vezető típus mint olyan nem egy konstans tulajdonsághalmaz. Tudatos, felelősségteljes, magukat ismerő emberek csoportja egészen eltérő tulajdonságok alapján választ(ana) vezetőt. Ami magával hozza a "vezető típusú ember" tulajdonsághalmazának átdefiniálását.
Én úgy gondolom, amíg a tömegek gondolkodása nem változik - életcélok, életminőség tekintetében - addig olyan vezetőket választanak, akik a céljaik (a világról alkotott képük) elérését segítik. Ha a nagy tömegek életminőségét a birtokolt javak, a trendek határozzák meg, mintegy elfedve a szembenézést a személyes felelősségvállalással és illúziókkal helyettesítve az élet dolgait, akkor a világ olyan hely, ahol most élünk, a vezetőink olyanok amilyenek most.

polly2 2012.05.10. 22:49:51

@amind enit: a vezető típusnak egyetlen, axiómaként funkcionáló , konstans tulajdonsága van : képes vezetni. Ha ezt átdefiniálod, az már más lesz.
Vannak nagyszerű, felelős, jó emberek. De nem képesek vezetni, nem karizmatikusak. Hiába választanák meg őket, semmi nem változna. Az út a változáshoz a jelenlegi vezetők fejlesztése lenne, amin például Rogers dolgozott.
süti beállítások módosítása