Sorskönyv nélkül

Legkésőbb hatéves korodra, mint mindenki más, te is megírtad további életed forgatókönyvét.

Felnőttként két lehetőséged van. Életedet vagy e gyerekkorban kialakított szabásminta, az ún. SORSKÖNYV alakítja tudattalanul – vagy te magad alakítod, tudatosan.

Mit szólnál, ha egy hatéves gyerek akarná kormányozni az autódat? És ha az életedet?


>>> TERÁPIA <<<

Birtalan Balázs

© Birtalan Balázs, 2010
A Sorskönyv nélkül blogon található írások – részben vagy teljes terjedelmükben, a szerző feltüntetésével és a forrás megjelölésével – non-profit célból szabadon, kereskedelmi célból a szerző írásbeli engedélyével idézhetők.


> Sématerápia-cikkek <



A kötet ide kattintva megrendelhető!

Mivel nincs élet a Facebookon kívül...

Címkék

adaptív (5) aids (3) alkalmazkodó gyermek (9) álom (10) antiszemitizmus (4) anya (3) archetípus (4) átmeneti tárgy (3) átváltás (3) automatikus gondolat (8) autonómia (28) betegség (6) Bizalmatlanság-abúzus (3) blog (10) Boldizsár Ildikó (6) Büntető készenlét (3) change history (3) Címkék (3) Csökkentértékűség-szégyen (8) depresszió (5) diagnózis (4) diszfunkcionális (5) diszfunkcionális attitűd (3) drámaháromszög (5) driver (6) dumbledore (3) élet (5) elfogadás (10) elfojtás (3) elhagyatottság-instabilitás (3) elhárító mechanizmus (3) elkerülés (6) ellenparancs (4) ellensorsköny (4) ellensorskönyv (3) ellentétes sorskönyv (9) előadás (10) Elszakítottság és elutasítottság (5) emk (33) EMK (17) emlékezés (4) empátia (16) empatikus konfrontáció (4) énállapot (9) engedély (3) erickson (8) eric berne (14) erőforrás (8) erőszakmentesség (6) értelmezés (3) érzelem (7) Érzelmi depriváció (3) érzés (11) evolúció (3) Facebook (5) fejlődéslélektan (3) felelősség (4) Felnőtt (3) felnőtt (15) félreismerés (4) félreismerési mátrix (3) film (3) fóbia (3) franz anton mesmer (3) Freud (3) freud (9) freudi elszólás (3) gátló parancs (16) Gestalt (3) gumikötél (5) gyász (3) gyenge pont (4) Gyermeki (4) gyermeki (7) halál (12) harmadfokú (3) harry potter (20) Harry Potter (4) hiedelem (18) hiedelemrendszer (4) hipnózis (30) hiv (3) homoszexuális (3) horog (4) humor (29) indulatáttétel (5) intimitás (6) irányító szabályozó szülői (8) itt és most (3) Járó Katalin (3) játék (3) játszma (17) József Attila (4) jung (4) kapcsolat (3) Károsodott autonómia és teljesítőképesség (5) Károsodott határok (6) katarzis (3) kérés (8) keresztezett tranzakció (5) kiegészítő tranzakció (3) kip (9) kísérlet (4) kognitív (9) kognitív disszonancia (4) kognitív terápia (25) kognitív torzítás (14) kognitív torzítások (3) kommunikáció (18) kommunikációs hibák (3) Könyörtelen mércék - hiperkritikusság (3) korai döntés (6) korai maladaptív séma (7) korlátozott szülői újragondoskodás (6) lázadó gyermeki (5) maladaptív (6) maladaptív séma (12) marshall b. rosenberg (10) másodlagos strukturális modell (5) megfigyelés (9) megküzdési stílus (3) mérő lászló (3) mese (8) meseterápia (7) mészáros istván (5) Metamorphoses Meseterápiás Módszer (3) modell (5) módosult tudatállapot (11) munka (3) NAG (6) nag (6) nárcizmus (3) nem én írtam (8) nlp (18) NLP (3) nyereség (5) ok keret (4) ok kocka (3) ok vagyok ok vagy (12) öngyilkosság (5) önismeret (14) politika (3) pszichiátria (5) pszichoanalízis (15) pszichodráma (4) pszichológia (10) pszichopatológia (3) pszichoterápia (43) pszichózis (5) rák (9) regresszió (10) rejtett tranzakció (4) rejtő jenő (3) relaxáció (3) rendszer (3) sajátélmény (36) sakál (5) sakálnyelv (5) séma (6) sématartomány (9) sématerápia (24) sérülékenység-veszélyeztetettség (3) siker (3) sorskönyv (45) sorskönyvi üzenet (5) spontaneitás (3) szabad gyermek (6) szavazás (5) szegedi pszichológiai napok (8) szembesülés (3) személyiségzavar (3) szeretet (3) szex (4) szimbólum (7) szorongás (6) szükséglet (14) szülői (5) Szülői (3) szupervízió (3) TA (30) ta (39) tanácsadás (4) terápia (39) terápiás keretek (4) teszt (3) tranzakcióanalízis (3) tudatosság (4) tudattalan (13) tudomány (5) túlkompenzálás (7) tünet (4) újradöntés (13) ünnep (4) vakfolt (4) vallás (3) valóság (3) változás (13) vers (11) viselkedés (5) viselkedésterápia (7) Young (9) zsiráf (17) zsiráfnyelv (11) zsiráftánc (8) zsiráftánc tanfolyam (4) Címkefelhő

Utolsó kommentek

  • Foxika911: Sajnálom hogy nem tudod már elolvasni, de talán valahogy mégis igen! Szerintem halhatatlanná tesz,... (2020.06.09. 17:56) Hogy vagy?
  • BLX: @HoldViola: Ó, valóban, pedig hallottam is róla. Bocsánat. De igazából csak a "címzés" hibás, azt ... (2020.02.14. 10:36) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • HoldViola: @BLX: Balázs már nem olvashatja ezt, meghalt 4 éve. De én akkor is köszönöm, értékes gondolatokat ... (2020.02.13. 23:07) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • BLX: A gőz kieresztésén rágódtam, meg azon, hogy nem azért, "mert így van". Valahogy az volt az érzésem... (2020.02.11. 08:51) Két kérdés, mielőtt Enter-t nyomsz
  • dissipation1969: @HoldViola: velünk van ő most is... (2019.07.05. 01:51) Szerelmi bánat
  • HoldViola: Drága Balázs, annyira hiányzol ebből a világból. :( (2018.11.11. 10:54) Szerelmi bánat
  • tipitii: Szia Balázs! Én még csak pár napja akadtam a blogodra a sémák miatt, vagyis inkább nekik köszönhe... (2018.05.06. 08:37) Sémák sűrűjében... – 1.
  • tesz-vesz: @közép dunántúli régió: nem. ezek a "versek" pocsékok. ha a kínrímes dadogós mondatok, szavak egym... (2017.10.14. 17:59) Kasszazárás
  • közép dunántúli régió: @tesz-vesz: remélem, azóta fejlődött a jellemed, és sikerült túllépned a szánalmas trollkodáson. M... (2017.09.24. 09:46) Kasszazárás
  • Dorkateo1: @Gregor Samsa: "mintha egy az agyunkban élősködő önálló élőlény lenne, akinek saját céljai vannak... (2017.06.12. 22:34) Sémák sűrűjében... – 2.
  • Utolsó 20
pagerank

Ha léket kap a csónak – 2.

2011.06.14. 08:48 Birtalan Balazs


 

(A cikk 1. része itt olvasható.)

Kezdjük a terápiás helyzettel. Ha a terapeuta történetesen ingerelárasztásos viselkedésterápiát gyakorolt volna, méghozzá nem hipnózisban, hanem in vivo, azaz éles, valódi helyzetben, és a partról vagy egy másik csónakból nézi, amint ténylegesen elkezd süllyedni a kliens csónakja – az más. Ebben a helyzetben teljesen adekvát, ha beugrik a vízbe, és a valóságban fuldokló klienst kirángatja a partra.  Csakhogy itt a kliens nem egy süllyedő csónakban ült. A kliens egy biztonságos fotelben ült, ahol csupán elképzelte, hogy süllyed a csónak. Ez nem elhanyagolható szempont. Attól, hogy valaki elképzel valami szörnyűséget, az még nem történik meg. Akkor sem, ha ő azt színes, szélesvásznú, 3D-s valóságként éli át. Ez a hipnózisban zajló munka egyik lényegi eleme: a kliens tényleges kockázat nélkül élheti át a legkülönbözőbb dolgokat. A terapeuta egyfelől elkíséri őt ebbe a színes világba – másfelől azonban, ahogy mondani szokták, a realitásban horgonyoz. A kliens átélheti a halálfélelmet, amikor szembe néz egy tűzokádó sárkánnyal. A terapeuta a folyamatos párbeszéd révén biztosítja őt a jelenlétéről, elfogadva mind a kép legbizarrabb vonásait, mind a kliens szélsőséges érzelmeit. Eközben azonban pontosan tudja, hogy ők egy szobában vagy rendelőben ülnek, tűzokádó sárkányok pedig a valóságban nem léteznek. Vagyis a kliens élete biztonságban van. Akkor is, ha épp azt éli át, hogy a sárkány felfalja őt.

Süllyedő csónakok persze léteznek a valóságban is, de ez nem változtat a fentiek érvényességén. Ha a klienst elkötelezetten kísérő terapeuta a realitásban horgonyoz, akkor különbséget tud tenni fikció és valóság között, és tisztában van vele, hogy a kliens élete biztonságban van. Akkor is, ha épp azt éli át, hogy léket kap a csónakja. Hogy elsüllyed. Hogy fuldoklik. Hogy megfullad. Hogy meghal. Ez a kliens belső képeinek a világa. A valóságban ő továbbra is egy fotelben ül, nem süllyed, nem fuldoklik, nem fullad és nem hal meg. A terapeuta ezt tudja, és épp e tudása, e pozíciója révén képes biztonságot adni a kliensnek.

Ha a terapeuta elhagyja a valóság biztonságos pozícióját, és bevonódik a képbe, amint az ismertetett esetben történt, akkor az adott képben ugyan megvalósulhat a „megmenekülés”, de összességében – vagyis ami a terápia folyamatát illeti – a kliens azt éli meg, hogy a terapeutája nem az a fix, sziklaszilárd pont, aminek lennie kéne, amire minden körülmények között hagyatkozhat, hanem ugyanolyan gyönge, esendő, kiszámíthatatlan, mint ő maga, mint az egész élete, az egész világa. Vagyis a terapeuta részévé lesz a kliens patológiájának.


Ha süllyed, akkor süllyed


Van egy számomra nagyon kedves, autentikus zsidó vicc. Élőben előadva jobb, de talán írásban is érthető:
Valahol a Dohány utca környékén egy görbe orrú, pajeszos férfi megszólít egy szakállas, kalapos férfit:

– Bocsásson meg, uram, nem tudja véletlenül, merre van a zsinagóga?

Mire a megszólított felvont szemöldökkel, némi ironikus éllel:

– Véletlenül...?!
Az a fránya merítőkanál, az a nyavalyás evező, az a szerencsétlen mentőöv – hát véletlenül nem mind hasznavehetetlennek bizonyult?!

Természetesen nem véletlenül. A KIP elnevezésben a katathym jelző a többjelentésű kata- előtagból és a thymos főnévből (élet, erő, lélek, szív, akarat, vágy) keletkezett, és tartalmilag úgy lehetne visszaadni, hogy „a lélek mélyrétegeiből származó, életerővel átitatott”. Vagyis a módosult tudatállapotban megjelenő kép nem véletlenül olyan, amilyen, hanem szimbólum: mindannak szimbóluma, ami a kliens tudatában és tudattalanjában kavarog. Mindannak szimbóluma, ami a kliens.

Ha megkérek különböző embereket, hogy módosult tudatállapotban képzeljenek el egy madarat, akkor az egyik cinkét fog elképzelni, a másik sólymot, a harmadik pingvint, a negyedik dögkeselyűt, az ötödik főnixet, a hatodik origami madarat, a hetedik egy sivatagban álló kaktuszt, amelyet véres agyarú, tüllszoknyás delfinek táncolnak körül, a nyolcadik pedig egy idő után közli, hogy „nincs madár... nincs semmi...”. Különböző emberek, különböző szimbólumok. Azért különböző szimbólumok, mert különböző emberek. Ha tehát én mint terapeuta elfogadom vagy épp elutasítom a szimbólumot, akkor valójában a teljes embert fogadom vagy utasítom el. Ezt a terapeuták a képzés során megtanulják. A klienseknek nem kell megtanulniuk: ők egyszerűen tudják. Még ha tudattalanul is. Tudják – és érzik.

Talán nem egyértelmű, hogy hogyan lehet egy képet elutasítani. Nem csak úgy, hogy azt mondom a kliensnek, hogy „ejnye, ilyesmire nem illik gondolni, gondoljon inkább másra”. Elutasítás az is, ha bármilyen módon jelzem, hogy a kép számomra elfogadhatatlan. Hogyan lehet ezt jelezni? Egyszerű: minden erőmmel azon vagyok, hogy a kliens megváltoztassa a képet. Az elfogadás ezzel ellentétben abban nyilvánul meg, hogy tudomásul veszem, hogy a kép – vagyis a kliens – pontosan olyan, amilyen. Ha cinke, akkor cinke. Ha dögkeselyű, akkor dögkeselyű. És ha a csónak süllyed, akkor süllyed. Nem akarom a képet megváltoztatni. Nem akarom a klienst megváltoztatni. Mégpedig azért nem, mert terapeutaként nem az a dolgom, hogy megváltoztassam őt, hanem hogy elfogadjam olyannak, amilyen. Ezzel – és csak ezzel – teremtem meg a lehetőséget arra, hogy ha eljön az ideje, akkor megváltozzon. Ő maga. Abban a tempóban, ami számára megfelelő. Nem úgy, ahogy én szeretném, nem úgy, ahogy azt én – szakmai érvekre hivatkozva, valójában a saját patológiámat a rávetítve – „jónak látom”, hanem ahogy az neki jó, elviselhető – vagyis úgy, ahogy azt ő tudja. Nem pedig úgy, ahogy nem tudja.

Ez a pszichoterápia lényege, az alkalmazott módszertől függetlenül. Ha elfogadlak téged úgy, ahogy vagy – a nyomoroddal, félelmeiddel, szenvedéseddel, általad bűnösnek ítélt cselekedeteiddel, patológiáddal egyetemben –, és ezt teszem újra és újra, akkor te egy idő után azt fogod megélni, hogy bízhatsz bennem, és e bizalom talaján megvetheted a lábad, és elkezdhetsz valami újat az életedben. Valamit, ami számodra jobb, megfelelőbb, hatékonyabb, örömtelibb.

Az ismertetett esetben a terapeuta egy dolgot tett, de azt folyamatosan és konzekvensen: biztosította a klienst arról, hogy nem fogadja el őt úgy, ahogy van. Nem fogadja el a nyomorával, a félelmeivel, a szenvedéseivel, az általa bűnösnek ítélt cselekedeteivel és a patológiájával – vagyis mindazzal, ami a léket kapott, majd egyre inkább süllyedő csónakban szimbolikusan megjelent. Nem fogadja el, hanem meg akarja változtatni – és ezzel betonkeményen bebiztosítja, hogy a változás végül ne történjék meg.
 

Fehér köpeny, kecskeszakáll, pápaszem


A máig eleven sztereotípia szerint a pszichológus mindentudó (legalábbis annak képzeli magát), a vesékbe lát, és kérlelhetetlenül ronggyá elemzi az ember legrejtettebb gondolatait és érzelmeit is. Feltárja, értelmezi, megmagyarázza őket. Ettől persze a delikvensnek semmivel nem lesz jobb, de a pszichológus dörzsölheti a kezét, és örülhet saját okosságának.

A pszichoterápiás gyakorlatban az „értelmezési kényszer” a pszichoanalitikus örökség egyik káros eleme, és a fenti sztereotípiára sajnos nem ritkán rájátszanak a gyakorló terapeuták. Tapasztalnak valami érdekeset a kliensnél, és mint a kisgyerek, aki ha meglát egy bilit, rögtön bele akar kakilni, ők is azonmód bele akarják pakolni a saját zseniális értelmezésüket. Miért? Mert megszokták, hogy így kell, és azt hiszik, hogy ezt várják el tőlük

Léket kapott a csónak, kiesik az evező? Hát világos: ez tanult tehetetlenség! Valóban az? Lehet. Na és? A terapeutának elsősorban nem az a dolga, hogy értelmezze a kliens patológiáját, hanem hogy elfogadja a klienst, szőröstül-bőröstül. A ráerőltetett értelmezés egy dolognak tesz jót: a terapeuta nárcizmusának.

Persze van olyan, hogy egy szimbólumnak (vagy testi tünetnek, vagy épp szokatlan viselkedésnek) feltárható a jelentése. Még az is elképzelhető – de korántsem szükségszerű –, hogy e feltárás hasznára válik a kliensnek, és elősegíti a változás folyamatát. Csakhogy az értelmezésnek mindig a kliensből kell fakadnia, soha nem a terapeutából. Miért? Azért, mert maga a szimbólum (vagy tünet vagy viselkedés) is belőle fakadt. Az, hogy az emberi megnyilvánulások egy az egyben kiszótározhatók – pl. kiolvashatók egy álmoskönyvből – elterjedt, de teljesen megalapozatlan vélekedés. (Ezzel kapcsolatban ajánlott olvasmány a jelen blog egyik legrégebbi bejegyzése: Mit jelent zsiráffal álmodni?)

Természetesen a szimbólumok világában nemcsak egyediségek, hanem általánosságok, ismétlődő mintázatok is léteznek. A ház például gyakran a személyiség szimbóluma. És gyakran nem az. A tenger gyakran jelképezi az anyát. Gyakran a tudattalant. És gyakran egészen mást. Azzal semmi baj, ha a terapeuta tisztában van e mintázatokkal, de munkájában, rátermettségében korántsem ez a legfontosabb. Azt sem tiltja semmi, hogy egy kép kapcsán őbenne keletkező asszociációt utólag megosszon a klienssel. De nagyon nem mindegy, hogy hogyan teszi ezt.

– Ez az oroszlán a maga agresszióját jelképezi. Az, hogy az oroszlán magára támadt, azt jelenti, hogy maga az agresszióját saját maga ellen fordítja.

Ez így borzasztó. Még akkor is, ha a terapeutának alapos oka van azt feltételezni, hogy tényleg erről van szó. Ha valamiért fontosnak érzi, hogy feltárják a szimbólum jelentését – jóllehet továbbra is áll, hogy az értelmezés nem a legfontosabb része a terápiás folyamatnak –, akkor föltehet néhány kérdést a kliensnek:

– És mit gondol az oroszlánról, meg arról, hogy magára támadt? Milyen érzéseket kelt ez magában? Emlékezteti-e valamire? Vajon hogyan kapcsolódik az életéhez?

Vagyis semmit nem „pakol bele” a képbe a saját tudattalanjából, hanem hagyja, hogy a kliens nyilvánuljon meg. Akár direktebb is lehet:

– Ha feltennénk egy pillanatra, hogy ez az oroszlán egy szimbólum, amit a maga tudattalanja alkotott meg, akkor mit gondol, mit szimbolizál valójában?

És ha mindez nem vezet sehova, de továbbra is fontosnak érzi, hogy nyomassa az értelmezést, akkor végső soron megoszthatja a saját gondolatát is, de nem megmondva a tutit, hanem mondjuk így:

– Most mondok valamit, ami nem az igazság, csupán az én gondolatom. Sok terapeuta tapasztalata szerint ha a képben megjelenik egy oroszlán, akkor az gyakran kapcsolódik az agresszió témaköréhez. Egyáltalán nem kötelező, hogy így legyen, de nem is kizárt. Mond ez esetleg magának valamit? Rezonál magában valami erre a gondolatra? Ha nem, engedje el nyugodtan.

Ám még az ilyen szoftos fogalmazás esetén is csínján kell bánni az értelmezéssel. A tudattalan képek nem véletlenül tudattalanok, és nem véletlenül képek. Ha valaki belemerül a szimbólumok világába, és nekiáll a képek szintjén cselekedni, akkor elindul benne a változás, mégpedig a képek szintjén. A mélyben. Ott, ahol – feltehetőleg – a probléma gócpontja van. Ha azonban ugyanezt a képet értelmezzük, akkor ezzel fölhozzuk a racionális tudat szintjére, ami az ember sokkal felszínibb, az érzelmeknek sokkal kevésbé kitett rétege. Akkor az történik, hogy a kliens elkezd gondolkodni a dühéről (vagy vágyáról vagy bármi egyébről), ahelyett, hogy megélné azt. Olyan, mintha a felszolgált bor megízlelése helyett elkezdené olvasgatni a hátcímkén található leírást. Mire végez az olvasással, a bor megmelegszik és élvezhetetlenné válik. Jó tanács azon terapeutáknak, akik a kliensben már megindult változást csírájában el akarják fojtani: biztassák a kliensüket arra, hogy gondolkodjanak el racionálisan az adott képről; elemezzék és értelmezzék azt.
 

Mégis, kinek a patológiája?


Már utaltunk rá, hogy a terapeutának nem az a dolga, hogy megmentse a klienst. Különösen akkor nem, ha nincs is mitől megmenteni (mert egy biztonságos fotelben ül), de egyébként sem. A terapeuta kísérő a kliens változásának útján, adekvát segítséget is felkínál a változáshoz, de a változás felelősségét nem veszi, nem veheti a nyakába. Ha ezt teszi, az nem a szakmai elkötelezettségéről, hanem a saját patológiájáról árulkodik.
A helfer szindróma (kényszeres segítés) [...] elsősorban a segítő foglalkozásúak jellegzetes tünetcsoportja. Lényege, hogy a szakember saját ingatag pszichés állapotából fakadóan mások segítésében látja önmegvalósítását, „drogként” használja hivatását, a segített függőségének fenntartásában érdekelt, visszaél helyzetével, mindeközben a privát szférája, magánélete háttérbe szorul. A helfer szindrómás segítő azért segít másokon, hogy saját érzéseit, szükségleteit ne kelljen tudatosítania, fél a spontán érzésektől, a segítéssel belső ürességét igyekszik kitölteni. Tagadja, hogy ő maga is segítségre szorul, kerüli az egyenrangú kapcsolatokat, rejtett agressziót tanúsít a segítséget nem igénylőkkel, illetve más segítőkkel szemben. [...] A helfer szindrómás segítő a segítettet önállóságának, autonómiájának visszaszerzésében gátolja, így a probléma megszüntetése helyett a probléma megszilárdítása áll érdekében.

(Wikipédia)


Tehát mi a teendő, ha léket kap a csónak?


Hogy mi a teendő, annak megmondására nem vállalkozom. Csupán azt írom le, hogy én mit tennék hasonló esetben, összhangban a fentebb bemutatott elvekkel.

– folyt. köv. –

(A cikk 3. része itt olvasható.)




Ha tetszett, amit olvastál, ne sajnálj tőlem egy lájkot! :-)
Ha úgy gondolod, másnak is hasznára válna, ne habozz megosztani vele!

Ha úgy tapasztalod, valami nem stimmel veled: Gyere hozzám terápiába!


» 20 komment «




Címkék: humor pszichoterápia hipnózis értelmezés pszichoanalízis kip helfer szindróma

A bejegyzés trackback címe:

https://sorskonyvnelkul.blog.hu/api/trackback/id/tr212982384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jgy 2011.06.14. 10:40:32

Keresem a pozitív jelzőket, méghozzá úgy, hogy a dicséret lehetőleg ne legyen nyálas, és ne nagyon ismételjem magam.
Talán a legfontosabb, amit mondhatok a bejegyzéseidről, hogy végtelenül megnyugtatók.
Várom a folytatást.

Jgy 2011.06.14. 10:41:11

Ja, igen: a viccen felnyerítettem.

Cz 2011.06.14. 13:08:08

Mikormikormikorleszfolytatáááás? :D

Nagyonteccik amúgy az egész. Meg még mindig annyira te vagy, ez tök zsír. :)

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.06.14. 13:15:01

@Cz: Csütörtökön 7:00-kor lesz publikálva a folytatás, ha a blog.hu is úgy akarja.

Örülök, hogy tecc. :)

Csizmarik Éva 2011.06.15. 14:55:40

Az az erő,biztonság, amit az elfogadás jelent, a terapeauta részéről,(jelen esetben TE)abszolút elkíséri a klienst, a mindennapokban. Autót vezetek, robogózom, és használom a fűkaszánkat,és minderre sose tartottam képesnek magam. Azt meg végképp nem gondoltam, hogy öröm. Az. Persze, van még mit dolgoznom magamon,és nem könnyű, és nem is nehéz, Neked köszönhetően, mindennapi teendővé vált. Köszönöm.

Lapis Lazuli 2011.06.15. 23:26:34

Nagyon klassz! Már csak egyet kell aludni a folytatásért, szerencsére úgyis korán kelek...
Hogy az ömlengő dicséret után megragadjam a lényeget is: bárcsak úgy lenne, h ha egy kisgyerek meglát egy bilit rögtön bele akar kakálni :D Fényévekkel könnyítené meg az életem :D

Papp Evelin 2011.06.19. 20:53:38

Nagyon tetszik a vicc, nem ismertem. :D
A poszt lényegibb részeit érintve: nagyon érdekes ez a dolog az értelmezéssel.
Azt elhiszem, hogy abszolút szakmaiatlan, de ettől függetlenül lehet, hogy egy csomó ember csak ezért megy pszichológushoz, ezt várja el a pénzéért.
Hogy őt majd jól megfejtik, kibogozzák, mint egy nagy csomót, és ha jól végzi a szakember a dolgát, akkor a problémái elpárolognak attól, hogy tudatos szintre hozták őket. A pszichológia (bár lehet, hogy most keverem a pszichiátriával, elnézést) filmes megjelenítése is ráerősít a dologra. Ugyebár ott ül a kliens, vele szemben a bácsi (elenyésző esetben néni), kezében mondjuk a Ro-teszt, a kezelés során meg konzekvenciákat von le a kliens problémáiról, annak megfelelően, hogy szerinte a kettes tábla inkább pillangó vagy inkább szárnyas disznó.
Szóval arra akartam itt kilyukadni, hogy az értelmezés szükségtelensége egészen új fényt vet a dolgokra, számomra legalábbis.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.06.19. 20:56:53

@Papp Evelin: És hát asszem, ez az új fény valahogy sokkal több és egészségesebb világosságot nyújt, mint a kényszeres értelmezés lidérces pislákolása. (Bár nyilván elfogult vagyok, amint az - remélem - a posztból is kiderül. :D )

Lapis Lazuli 2011.06.20. 07:43:12

@Papp Evelin: Offtopic, és feminista leszek, előre is elnézést mindkettőért :) "vele szemben a bácsi (elenyésző esetben néni)" akármibe lefogadom, h _valójában_ sokkal több a női terapeuta, mint a férfi, tehát jóval nagyobb az esélye, h a szerelő zsiráf áldatlan szerepében egy nőt találunk. Ezzel szemben okos megfejtéseket a faszik adnak, és punktum. Gondoljuk csak a mosásra: Szerelő János, szemüvege fölött szigorúan nézve: asszonyom, ön nem használ eztésezt???!!! Asszonyom (neki nincs neve, vagy, ha van, az vagy Marika, vagy Képviselőné Háztartásbeli Aranka) meg, mint aki soha nem mosott még életében, megszeppenten néz.

Lapis Lazuli 2011.06.20. 07:48:46

Az értelmezés szükségtelenségéről (vagyis, hát inkább a terapeuta számára értelmetlen és szükségszerűtlen, a kliens csinálja, vagy csinálhatja, nem?)eszembe jut az a vicc, h egy nő álmában az látja, h beront hozzá egy Férfi, fénylik az izzadságtól, ráveti magát a nőre, és liheg.
-Mit akar velem maga disznó?
-Honnan tudjam? Maga álmodik engem!

Bocs.

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.06.20. 11:05:57

@Lapis Lazuli: "a kliens csinálja, vagy csinálhatja, nem?"

De. Csak az is lehet káros hatású, ahogy erre utaltam is. A racioanlizálás óhatatlanul blokkolja a tudattalan folyamatokat. Nemcsak a negatív folyamatokat (amelyek kivédésére a racionalizálás - mint az elhárító mechanizmusok egyike - kialakult), hanem a pozitív, gyógyító folyamatokat is. Ezért van pl. az, hogy pszichodrámán alapszabály: a játékossal utólag tilos beszélgetni a játékáról.

Lapis Lazuli 2011.06.20. 13:57:18

@Birtalan Balazs: kérdés: értelmezés = racionalizálás? Mert én nem úgy értettem, hanem inkább olyan feldolgozásként (is) amit az illető meg is fogalmaz, verbalizál. Mondjuk megért egy folyamatot (X helyzetben tanultan tehetetlen vagyok, ésmiértnemhátigende játszmába bonyolódtam, terapeuta helyett szerelő zsiráf voltam)és megfogalmazza a terapeutának. Vagy ez csak az olyan terápiákra igaz, ahol eleve nem a "beszélgetős", technikát gyakorolja a terapeuta? Vagy eleve minden beszélgetős technikáról azt gondolod, h gáz, mert racionalizálás?

Birtalan Balazs · http://birtalan.blog.hu 2011.06.20. 14:16:19

@Lapis Lazuli: Ööö... Szóval nem. De igen. De nem egészen. Vagyis nem úgy.

Nem, egyáltalán nem gondolok minden beszélgetős technikát gáznak. Én magam is dolgozom kognitív technikával.

Amikor az a probléma, hogy rosszul csinálok valamit (értsd: logikailag hibásan, a várt eredmény szempontjából nem hatékonyan), akkor helye van annak, hogy a működést elemeire bontsam, megvizsgáljam, a nem hatékony elemeket kidobjam, a helyükre új elemeket illesszek, és újraépítsem az egész cuccot. Ez fontos munka, és az eszköze a ráció.

Ellenben ha - például - beillesztettem egy új elemet, akkor lehet, hogy ez csupán egy mag, aminek szárba kell szökkennie, egy bimbó, aminek ki kell nyílnia. Márpedig egy mag kihajtásának és egy bimbó kinyílásának megvan a maga természetadta tempója, amit nem lehet siettetni, de meg lehet akadályozni. És minden mesterséges beavatkozás - márpedig a racionális hozzányúlás ilyen - akadálya lehet a fejlődésnek. Megfogom a bimbót, letépem a szárról, szikével kettémetszem, beteszem a mikroszkóp alá a tárgylemezre: "Á, igen, egy bimbó!" - mondom elégedetten. És soha az életben nem lesz belőle virág.

Arról van szó, hogy a verbális képességek viszonylag újkeletű adottságai az embernek. És sokkal több minden történik és változik bennünk, mint amit meg tudunk nevezni. Ha megnevezzük, azzal skatulyába zárjuk, és a fenti tény miatt óhatatlanul szűkebbe, mint amekkora kijárna neki.

Párhuzam: hallgass meg egy Mozart darabot, és hagyd, hogy ledöntsön a lábadról - avagy hallgasd úgy, hogy közben papírral és ceruzával a kézben feszülten koncentrálsz, hogy elemezd a darabot összhangzattanilag, és minden egyes harmóniáról megértsd ("értelmezd"), hogy miért úgy van összerakva, ahogy van. Melyiktől kapsz többet, melyik emel meg jobban, melyiktől leszel több, jobb, boldogabb?

Gyatra hasonlat, de talán átjön a lényeg. És az is, hogy ezzel nem mondom azt, hogy az összhangzattan az ördögtől való volna, vagy hogy ne lenne rá szükség. Van, amikor szükség van rá. De van, amikor káros.

Lapis Lazuli 2011.06.20. 14:53:37

@Birtalan Balazs: Aham. Akkor értem. Ja, zenei tagozatra jártam ált.isibe...:DD de ez már tényleg nagyon off lenne.

Roziblogol 2011.07.18. 00:34:18

Amikor az én csónakom kapott léket... csak annyit tudtam mondani, hogy remegek... azt válaszolta: nem baj, remegjen nyugodtan... és perceken át csendben remegtem... a kezemet figyeltem, hogyan remeg... később a szemem sarkából őt... a legnagyobb nyugalommal nézte, hogyan remegek... felemeltem a fejem, és a szemébe néztem... azóta nem remegek...

Roziblogol 2011.07.18. 01:09:52

@Birtalan Balazs: Köszönöm a cikket, mert elgondolkodtatott és felidézte ezt a pillanatot. :)
süti beállítások módosítása