Sorskönyv nélkül

Az előző posztomban ezt írtam: ugyanazon valóságnak számos olvasata lehetséges. Ezt bájosan illusztrálja egy komment, amivel a másik blogomban tisztelt meg valaki, a most vasárnap induló EMK-tanfolyam apropójából. Magam olyan jót derültem rajta, hogy gondoltam, e helyt változtatás nélkül közreadom – tessék:

Mi ez a Zsiráftánc-tanfolyam nevű baromság?

Ez arról szól, hogy hogyan lehet minél jobban lehúzni naív,verbálisan bizonytalan embereket?Olyan hogy erőszakmentes kommunikáció nincs,mert ha már ész érvekkel is meggyőzök valakit valamiről,már azzal erőszakot tettem rajta.A kommunikáció csakúgy mint a gondolkodás,darwini kiválasztódási elveket követ,ezért nem hogy mentes az erőszaktól, de ahhoz hogy értelme legyen,szükséges az agresszió.Erőszakmentesség nem ennek a világnak a sajátja,az egy utópia.

Langyi üdvözletem!

Ha valaki e narratíva olvasása után is – vagy épp emiatt – úgy gondolná, hogy érdekli ez a „baromság”, amelyet háborús konfliktusokban, börtönökben, pszichiátriai betegek körében, rasszista előítéletektől terhelt iskolákban egyaránt sikeresen alkalmaznak évtizedek óta, annak ez úton jelzem: az induló csoportban egy-két ember számára még van hely.

Egy ilyen alkalom szinte tálcán kínálja a pszichológiailag releváns témák sokaságát – legalábbis az asszociációk szintjén. Az alábbi szösszenetek között az egyetlen összekötő kapocs Adolf Hitler születésnapja.

1. A narratíva

A „narratíva” szó, amely elbeszélésmódot jelent, a modern pszichoterápia egyik fontos szakkifejezése. Arra az amúgy evidens tényre mutat rá, hogy ugyanazon valóságnak számos – elvileg végtelen – olvasata lehetséges. Mi, emberek sohasem magára a valóságra reagálunk, hiszen amikor a valóságot megismerjük, szükségszerűen kialakítunk róla egy saját képet – egy narratívát. Hogy milyet, az azon múlik, hogy milyen „valóságmegismerő készüléket” használunk. A nevezett készülék pedig nem más, mint mi magunk: a saját személyiségünk, gondolataink, emlékeink, hiedelmeink, valamint – nem utolsó sorban – tudatos döntéseink. E narratívára aztán érzelmileg reagálunk. Értsük meg jól: amire érzelmileg reagálunk, az sohasem a valóság, hanem az arról kialakított narratívánk. Ez a különbségtétel a kognitív terápia alapja.

Április 20-a Hitler születésnapja: a neonácik egyre népesebb tábora számára ünnepnap, az (egyelőre) többségnek gyásznap. Ez egyrészt tény. Másfelől azonban csupán narratíva. Április 20-ának ugyanis nagyon sok más olvasata van. A Wikipédia Április 20. című szócikkéből megtudhatjuk, hogy e napon olyan emberek is születtek, mint Jelky András, Tamási Eszter vagy Dolák-Saly Róbert, és olyan emberek haltak meg, mint Mezey Mária vagy Bella István. Nyilvánvalóan nem derül ki a nevezett cikkből, hogy a mi családunkban is van ma születésnap, amint az sem, hogy huszonnégy évvel ezelőtt pont április 20-án jártam először terápiás céllal pszichológusnál. (Mázli a jelen poszt szempontjából, hogy a hajdani naplóim egyikében valamelyik évről találtam erről a napról valami megosztható konkrétumot.) Továbbá a mai nap volt az első hosszú idő óta, hogy reggel, amint az ablakon kinéztem, így kiáltottam fel (kevéssé frappánsan, ám annál nagyobb örömmel): „Milyen szépen süt a nap!”

Az tehát, hogy a mai napot – és a világ bármely más eseményét – valójában minek tekintjük, jelentős részben rajtunk áll.

2. A környezet

A mellékelt képen a kis Adolfka látszik. Két dolgot érdemes megjegyezni róla.

Egyrészt azt, hogy egy kisgyerek az kisgyerek. A pszichológia behaviorizmus nevű iskolájának egyik alapítója, John B. Watson azt mondta (tartalmilag idézve): „Adjatok nekem egy tetszés szerint kiválasztott gyereket, és bármit nevelek belőle!” E büszke tézis illusztrálására végezte el 1920-ban a pszichológiatörténet egyik legismertebb kísérletét egy nem egészen egyéves kisfiúval (akit „a kis Albert” néven ismer a tudományos és bulvárirodalom egyaránt): ingertársításos módszerrel rövid idő alatt kialakított nála egy mintás patkányfóbiát.

Azóta tudjuk, hogy Watson állítása a tanulás mindenhatóságáról egyértelműen túlzás. Személyiségünket a szocializáción kívül számos más tényező határozza meg, kezdve genetikai örökségünkkel, folytatva a méhen belüli életünk során, illetve a születés után minket ért kémiai hatásokkal. Azonban az örökletes tulajdonságok izgalmas témájának bogarászása közepette ne felejtkezzünk el a kiinduló gondolatról: a személyiségvonások jelentős részét igenis a társas környezet alakítja. A jelen blog kontextusában – amely címében is viseli a sorskönyv szót – ezt vélhetőleg nem kell túlmagyarázni. Abban a folyamatban, amelynek végén a kis Dolfiból a világtörténelem egyik legmocskosabb rohadéka lett, szerepe volt minden egyes felnőttnek, aki születésétől fogva körülvette őt: szüleinek, rokonainak, tanárainak, szomszédainak. 123 évvel ezelőtt nem egy kis sátán jött a világra, hanem egy kis ember, akiből sok minden más válhatott volna.

Tanulság: valamennyien nagy felelősség hordozói vagyunk. A jövő Hitlerjei és Sztálinjai – csak úgy, mint Wallenbergjei és Teréz anyái – pillanatnyilag a homokozóban játszanak. A világ sorsát alakítjuk azzal, hogy milyen hangon és mit mondunk nekik.

„Milyen jól húz a motor!” – állapította meg anyai nagyapám, miután befejezte a próbakört a Várban a Nagy Szenzációval: szüleim első Trabantjával. „Hát még, ha a kéziféket is ki tetszett volna engedni” – felelte faarccal apám.

E családi legenda jutott eszembe, amikor a blogom egy olvasója, Roquentin kommentjeit olvastam.

(...) te valóban gátlástalannak tűnsz, és valahogy erre a gátlástalanságra próbálod rávezetni olvasóidat (...) én inkább olyan embereket látok magam körül, akik sokkal vonzóbbnak vagy szerethetőbbnek tűnnének, ha egy picit több gátlás lenne bennük. (...) átgondolatlannak és igaztalannak érzem azt a megközelítést, miszerint a gátlásokat úgy en bloc valami rossz, kárhozatos dolognak kéne tartanunk, amitől legjobb minél hamarabb megszabadulni. (És e szempontból teljesen mindegy, hogy az így nyert állapotot gátlástalanságnak, vagy autonómiának nevezzük.) Hiszen – felteszem – sokféle gátlás él az emberben, amelyek közül néhány éppenséggel elengedhetetlen feltétele az életben-maradásnak, vagy az emberként való létezésnek. Pl., gondolom, attól a gátlástól, ami a hypo megkóstolásától tart vissza, semmiképpen sem lenne szerencsés megszabadítani egy kisgyereket (...)

Annak idején kértem – és megkaptam – Roquentin beleegyezését ahhoz, hogy hozzászólására önálló írásban reagáljak. Ezt azért tartom fontosnak, mert a felvetése egyfelől nagyon is jogos, másfelől azonban súlyos félreértést tartalmaz az írásaimmal, azon túlmenően pedig a tranzakcióanalízissel (TA) kapcsolatban. És ha ezeket a dolgokat egyvalaki félreérthette, akkor félreértheti más is.

Ha fejből tudnám a születésnapokat, akkor ezt a posztot talán nem októberben írtam volna meg, hanem mostanában, és ma publikátam volna.

Így csak feleleveníteni tudom.

Huszonharminc évvel ezelőtt olvastam A walesi bárdok hatsorossá zanzásított verzióját, és akkor nagyon szerettem, de emlékezetemben sajnos csak az utolsó sor maradt meg. Most a net jóvoltából ráakadtam, és – az előző poszt kiegészítéseként – örömmel osztom meg mindazokkal, akik az eredeti verset túl hosszúnak találják:

     Zsarnok, dalnok, lakoma.
     Vive le roi? – Nem, koma!
     Máglya-lángon lantos sül,
     Király ismét otthon ül.
     Álmatlan éj. – Ki lármáz?
     Király... mentők, bolondház. 

 Ha valaki tudja, ki a szerző, kérem, írja meg.

Kezdjük egy találós kérdéssel. Mi az: „Ellenérdekelt felek feszes kompozícióban addig csesztetik egymást, míg a végén mindketten pofára esnek?” Ha irodalom: ballada. Ha pszichológia: játszma.

Alábbiakban nem foglalkozunk sem a brit történelemmel (hogy I. Edward valóban kivégeztetett-e ötszáz walesi bárdot a 13. században), sem a magyarral (hogy Arany János versében milyen áthallások vannak a 19. századi politikai helyzetre). Jelen elemzés témája kizárólag az Arany-ballada belső valósága. Akinek megkoptak az irodalmi emlékei, annak itt a vers, Sinkovits Imre előadásában.
 

Aki pedig nagy hirtelen nem tudja felidézni, hogy a tranzakcióanalízisben (TA) mit is jelent pontosan a játszma fogalma, annak íme, egy kis emlékeztető:

Aki ismeri a hipnózis szót, az bizonyosan belefutott már a „hipnotikus álom” jelzős szerkezetbe is. E kifejezés, ha úgy vesszük, méltó társa a „camping tábor”-nak, „sampinyon gombá”-nak és „bacon szalonná”-nak. Ám ha másként vesszük, akkor nem az.

Mint már említettem, a hipnózis elnevezés a görög hüpnosz szóból keletkezett, ami alvást, álmot jelent. A névadás logikus volt: ha megnézünk egy hipnotizált személyt, az esetek többségében azt látjuk, hogy az illető csukott szemmel ül egy karosszékben, keze-lába ernyedten lóg, és általában az egész teste úgy szét van folyva, mint egy olvadozó csokifagylalt. Mi több, a hipnózis végeztével jó eséllyel ő maga arról számol be, hogy olyan volt az egész, mintha aludt volna: furcsa, álomszerű élményei voltak, ráadásul pihentebb is, mint a transz előtt volt.

A hipnózis eszerint tehát alvás. Ilyenformán a „hipnotikus álom” kifejezés valóban ugyanolyan értelmetlen szóhalmozás (pleonazmus), mint a „bacon szalonna” vagy a „CD lemez”.

Azonban a dolog némiképp sántít. Mert igaz ugyan, hogy az ember időnként megszólal alvás közben (miért is ne tehetné, ha egyszer a villamos is megteheti, hogy álmában csönget egy picit), azonban viszonylag ritka, hogy az alvás idejét végigcsevegje. Márpedig a hipnotizőr és a hipnotizált szinte végig beszélgetnek egymással. A hipnózis tehát mégsem alvás. Akkor viszont micsoda?

„Részleges alvás” – hangzott sokáig az ortodox magyarázat, Pavlov hipnóziselmélete. Eszerint a hipnotizált agykérge teljes egészében gátlás alá kerül, kivéve egyetlen úgynevezett őrpontot, amely ponton keresztül a hipnotizőr képes fenntartani vele a kapcsolatot. Ismerjük ezt a jelenséget máshonnan is: a végre alváshoz jutó kisgyerekes anyuka közvetlen közelében akár egy komplett rézfúvószenekar is játszhat, mégsem ébred fel, ám ha a kisbabája felsír, azonnal kipattannak a szemei.

Szeretnéd, hogy az összes kapcsolatod egy csapásra rendeződjön? Ha igen, akkor ez a tanfolyam nem neked való. Az EMK nem csodaszer, hanem egy logikus, pszichológiai alapokon nyugvó emberkép, valamint egy erre épülő kommunikációs technika.
 

 
 
 
Túl sok ütés történik a világban. Adunk is, kapunk is bőven. Fájdalmat okozunk önmagunknak és másoknak – gyakran épp azoknak, akiket a legjobban szeretünk, azoknak, akiket a legkevésbé akarunk megbántani. Mintha valami kényszerítő erő hajszolna bele újra meg újra az erőszakos kommunikációba. Mintha nem volna választásunk.

Érezted már így?

Ha igen, akkor talán meglep a hír, és örülni fogsz neki, hogy igenis van választásunk. Az ember számára elérhető cél, hogy elsajátítsa és alkalmazza mindennapjaiban az erőszakmentes kommunikációt (EMK). Ehhez nincs szükség hegyeket mozgató hitre, nincs szükség megvilágosodásra vagy évekig tartó meditációra, csupán egy egyszerű modell megértésére – és persze gyakorlásra.

Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület 200 órás NLP-képzésének (2005–2006) elvégzése óta tartok egyéni terápiát. Ennek során az EMK elméletét és technikáit is rendszeresen használom. Birtalan Balázs

2005 óta egy bank szakmai és kommunikációs trénereként dolgozom. Munkámban és más képzéseken 2006 óta alkalmazom és tanítom az EMK-t. Sándor Bertalan (Brúnó)

Szeretnéd, hogy az összes emberi kapcsolatod egy csapásra rendeződjön?

Ha igen, akkor ez a tanfolyam nem neked való. Az EMK nem csodaszer. Nálunk nem tanulsz varázsigéket, nem részesülsz misztikus beavatásban, nem adunk át titkos mantrákat, és nem ígérünk olyasmit, hogy „harmóniába kerülsz az univerzummal”. Ellenben megismerkedhetsz egy logikusan felépített, pszichológiai alapokon nyugvó emberképpel, valamint az ebből fakadó kommunikációs technika elméletével és gyakorlatával.

Az EMK révén közelebb kerülhetsz mind önmagad, mind a körülötted élő emberek (családtagok, munkatársak, szomszédok stb.) mélyebb megértéséhez. E megértés pedig nemcsak ahhoz segíthet hozzá, hogy te magad erőszakmentes(ebb)en kommunikálj, de azt is megtapasztalhatod, hogy téged lényegesen kevesebb ütés talál el. S így átélheted, hogy emberi környezeted egyre szebbé, gazdagabbá, igazabbá – egyszóval élettelibbé – válik körülötted.
  A részvételi díj 1000,– Ft/akadémiai óra, azaz egy egésznapos alkalom ára 10 000,– Ft.

Mivel a tanfolyam szerves részét képezi a résztvevők által behozott problémák és élethelyzetek átdolgozása, a csoportintimitás megteremtése és fenntartása érdekében a második alkalmat követően új tagok csatlakozására nincs lehetőség.

A jelentkezés módja a következő:

Amennyiben szeretnél jelentkezni tanfolyamra, vagy legalábbis előzetesen érdedklődni, erre a linkre kattintva küldhetsz nekünk levelet. Erre amint tudunk, válaszolunk, és megírjuk a részleteket.


A tanfolyam felépítése és tematikája

1. nap: AZ ALAPOK
2012. április 29. vasárnap

DÉLELŐTT

Bemutatkozás.
Bemelegítő játék
1. téma: Az EMK általános bemutatása. A sakálnyelv alapjai
Szünet
2. téma: Az EMK ember- és világképe

Ebédszünet

DÉLUTÁN

3. téma: Az empátia
Gyakorlat
Szünet
4. téma: Az EMK négy lépése általában
Gyakorlat
Szünet
A nap lezárása

2. nap: TÁNCLÉPÉSEK – I.
2012. május 26. szombat

DÉLELŐTT

Bemelegítő játék
Ismétlés: A sakál. A zsiráf. Az empátia. A négy lépés
5. téma: Az érzés
Szünet
Gyakorlat

Ebédszünet

DÉLUTÁN

6. téma: A szükséglet
Szünet
Gyakorlat
Szünet
A nap lezárása

3. nap: TÁNCLÉPÉSEK – II.
2012. június 23 szombat

DÉLELŐTT

Bemelegítő játék
Ismétlés: Az empátia. A négy lépés. A szükséglet és a kérés
7. téma: A megfigyelés
Szünet
Gyakorlat

Ebédszünet

DÉLUTÁN

8. téma: A kérés
Szünet
Gyakorlat
Szünet
A nap lezárása

4. nap A TÁNCPARKETT KÉT TÉRFELE
2012. július 15. vasárnap

DÉLELŐTT

Bemelegítő játék
Ismétlés: A négy lépés
9. téma: A zsiráftánc alapjai
Szünet
10. téma: Tánc a partner térfelén: a kifelé fordított zsiráffül
Helyzetgyakorlat

Ebédszünet

DÉLUTÁN

11. téma: Tánc a saját térfélen: a befelé fordított zsiráffül
Szünet
Helyzetgyakorlat
Szünet
A nap lezárása

5. nap: CIFRÁZÁS – I.
2012. augusztus 25. szombat

DÉLELŐTT

Bemelegítő játék
Ismétlés: A táncparkett két térfele.
12. téma: A sakálnyelv felsőfoka
Helyzetgyakorlat
Szünet
13. téma: A düh teljes kifejezése
Helyzetgyakorlat

Ebédszünet

DÉLUTÁN

14. téma: Az elismerés kifejezése
Helyzetgyakorlat
Szünet
15. téma: Az oltalmazó erő
Helyzetgyakorlat
Szünet
A nap lezárása

6. nap: CIFRÁZÁS – II.
2012. szeptember 29. szombat

DÉLELŐTT

Bemelegítő játék
Ismétlés: A szerelésmániás sakál. TABU. A düh. Az elismerés. Az oltalmazó erő
16. téma: Amikor sok
Szünet
17. téma: FAQ: Gyakran ismételt kérdések
Helyzetgyakorlat

Ebédszünet

DÉLUTÁN

18. téma: Az EMK korlátai
Szünet
Helyzetgyakorlat
Szünet
A nap és a csoport lezárása

Napokon át gyötrődtem, hogy lehetne közérthetően (1), korrekten (2), ugyanakkor tömören (3) megírni e cikk második részét. Mára világossá vált: sehogy. A hipnózissal kapcsolatos tévhitek oly sokfélék és mélyen gyökerezőek, a korrekt válaszok pedig oly összetettek, hogy a fenti három tulajdonságból egyet kénytelen vagyok beáldozni. S mivel sem korrekt és tömör (ámde érthetetlen) szakszöveg, sem közérthető és tömör (ámde felszínes és pontatlan) „kis színes” megírására nem érzek magamban se kedvet, se képességet, marad a harmadik verzió.

A versenyből tehát a tömörség kerül ki vesztesen. Szegény jó tömörség; sajnálom, kár érte. Ugyanakkor a részvétben nem megyek el addig, hogy társként akarjak csatlakozni hozzá, beállva a vesztesek sorába. Márpedig ha a blogom olvasóit egyszerre öntöm nyakon többtucat oldalnyi információval, abból nyertesként egész biztos, hogy nem jöhetek ki. Arról nem is beszélve, hogy felette kérdéses, mikor lesz nekem arra időm a közeljövőben, hogy egy ültő helyemben a végére jussak e sokrétű témának.

Úgyhogy marad a kevéssé elegáns – azonban praktikus – megoldás: szép apránként több, hosszabb-rövidebb írásban veszem sorra a leggyakoribb tévhiteket, illetve a (szerintem) legfontosabb tényeket.

Kezdjük egy könnyen emészthető falattal:

Mi köze a hipnózisnak a gondolatátvitelhez?

Ahogy apám szokta mondani a megfelelő kontextusban: a két dolog úgy hasonlít egymásra, mint egyik tojás a másik lóhoz. Gyengébbek kedvéért (és egész mondatban, hátha egykori tanító nénim is olvassa): A hipnózisnak semmi köze nincs a gondolatátvitelhez.

A pszichológiával való ismeretségem Sándor Mátyással kezdődött, meg egy farkassal. Utóbbit szörnyen hegyes fogakkal, előbbit szörnyen szúrós tekintettel áldotta meg a sors. Egy ország figyelte 1980-ban hat héten keresztül a Sándor grófot alakító Bujtor Istvánt, amint mélyen a szemébe néz az aktuális delikvensnek – elsőként a fent nevezett farkasnak –, és rákényszeríti akaratát. A farkas a földre kushadva ígéri meg, hogy a jövőben bizisten jó fiú lesz. Az alábbi videón pedig – a 39’50-től 42’20-ig tartó jelenetben – egy börtönőrnek foszlik semmivé az akarata a kényszerítő tekintet súlya alatt. (A videót azóta sajnos törölték.)
 

Ezekből a jelentekből a magam tizenegy évével vajmi keveset értettem, de végtelenül izgalmasnak találtam. Szüleim tétova válaszaival az igéző tekintetről és az erős akaratról csak ideig-óráig elégedtem meg, úgyhogy Karl May-könyveken edzett romantikus kamaszlelkem minden elszántságával vetettem rá magam a tévésorozat apropójából újonnan kiadott könyvre. Ebben van egy epizód, amely – végtelen sajnálatomra – a filmbe nem került bele: az időközben Antekirtt doktorrá avanzsált Sándor Mátyás a börtönudvaron vagy kétszáz méterről szemébe néz a bitang Carpenának.